Pasolini

Pasolini

2011. november 26., szombat

BIBLIOGRÁFIA

1. OLASZ NYELVŰ BIBLIOGRÁFIA
1.1. VERSESKÖTETEK
* 1942: Poesie a Casarsa – Libreria Antiquaria Mario Landi, Bologna
* 1945: Poesie – Stamperia Primon, San Vito al Tagliamento
* 1945: Diarii – Pubblicazioni dell'Academiuta, Casarsa della Delizia (Hasonmás kiadás 1979-ben Nico Naldini előszavával)
* 1946: I pianti – Pubblicazioni dell'Academiuta, Casarsa della Delizia
* 1949: Dov'è la mia patria (Giuseppe Zigaina 13 rajzával) – Edizioni dell'Academiuta, Casarsa della Delizia
* 1953: Tal còur di un frut – Edizioni di Lingua Friulana, Tricesimo (Új kiadás 1974-ben: Forum Julii, Udine. Szerkesztő: Luigi Ciceri)
* 1954: Dal diario (1945–47) – Sciascia, Caltanissetta (Új kiadás 1979-ben Leonardo Sciascia bevezetőjével és Giuseppe Mazzullo illusztrációival)
* 1954: La meglio gioventù – Sansoni (Biblioteca di Paragone), Firenze
* 1954: Il canto popolare – Edizioni della Meridiana, Milánó
* 1957: Le ceneri di Gramsci – Garzanti, Milánó (Új kiadás 1981-ben: Einaudi, Torino Walter Siti kritikai esszéjével)
* 1958: L'Usignolo della Chiesa Cattolica – Longanesi, Milánó (Új kiadás 1976-ban: Einaudi, Torino)
* 1960: Roma 1950 (napló) – All'insegna del pesce d'oro (Scheiwiller), Milánó
* 1960: Sonetto primaverile (1953) Scheiwiller, Milánó
* 1961: La religione del mio tempo – Garzanti, Milánó (Új kiadás: Einaudi, Torino)
* 1964: Poesia in forma di rosa (1961–1964) – Garzanti, Milánó
* 1965: Poesie dimenticate (Szerkesztő: Luigi Ciceri) – Società filologica Friulana, Udine
* 1971: Trasumanar e organizzar – Garzanti, Milánó
* 1975: La nuova gioventù. Poesie friulane 1941–1974 – Einaudi, Torino
* 1975: Le poesie: Le ceneri di Gramsci, La religione del mio tempo, Poesia in forma di rosa, Trasumanar e organizzar – Garzanti, Milánó
* 1980: Pasolini „Poesie e pagine ritrovate” (Szerkesztő:Andrea Zanzotto és Nico Naldini) – Ed. Lato Side
* 1993: Bestemmia. Tutte le poesie (2 kötet. Szerkesztő: Graziella Chiarcossi és Walter Siti. Előszó: Giovanni Giudici) – Garzanti, Milánó (Új kiadás 1995–1996-ban: „Elefanti”, 4 kötet)
* 1997: Poesie scelte (Szerkesztő: Nico Naldini és Francesco Zambon. A bevezetőt írta: Francesco Zambon) – TEA, Milánó
* 2003: Tutte le poesie (2 kötet díszcsomagolásban. Szerkesztette és az egyik esszét írta: Walter Siti. Bevezető esszé: Fernando Bandini) – Mondadori, Milánó 

1.2. VERSFORDÍTÁSOK
Latin nyelvből
* 1997: Umberto Todini: Virgilio e Plauto, Pasolini e Zanzotto. Inediti e manoscritti d'autore tra antico e moderno. In: Lezioni su Pasolini. (Szerkesztő: Tullio De Mauro és Francesco Ferri) – Sestante, Ascoli Piceno, 56. o. (Pasolini az Aeneisből fordított.)

Francia nyelvből
* 1958: Roger Allard: Storia di Yvonne. In: Poesia straniera del Novecento. (Szerkesztő: Attilio Bertolucci) – Garzanti, Milánó, 82–87. o.
* 1958: Jean Pellerin: La romanza del ritorno. In: Poesia straniera del Novecento. (Szerkesztő: Attilio Bertolucci) – Garzanti, Milánó, 88–93. o.
* 1960: André Frénaud: Esortazione ai poveri. In: L'Europa letteraria, 1960. december

Friuli nyelvből
* 1945: Niccolò Tommaseo: A la so Pissula Patria. In: Il Stroligut, n. 1, avost 1945, 19. o.
* 1946: Giuseppe Ungaretti: Luna. In: Il Stroligut, n. 2, avril 1946, 19. o.

Görög nyelvből friuli nyelvre
* 1996: Tre frammenti di Saffo. In: Massimo Fusillo: La Grecia secondo Pasolini. Mito e cinema. – La Nuova Italia, Firenze, 243–244. o.

1.3. SZÉPPRÓZA
* 1955: Ragazzi di vita – Garzanti, Milánó (Új kiadás 1979-ben: Einaudi, Torino, függelékkel ellátva)
* 1959: Una vita violenta – Garzanti, Milánó (Új kiadás 1979-ben: Einaudi, Torino)
* 1962: L'odore dell'India – Longanesi, Milánó (Új kiadás 1990-ben: Guanda, Parma, Renzo Paris Alberto Moravia-interjújával)
* 1962: Il sogno di una cosa – Garzanti, Milánó
* 1965: Alì dagli occhi azzurri – Garzanti, Milánó
* 1968: Teorema – Garzanti, Milánó
* 1975: La Divina Mimesis – Einaudi, Torino (Új kiadás 1993-ban Walter Siti bevezetőjével)
* 1982: Amado mio preceduto da Atti impuri. (Attilio Bertolucci írásával, szerkesztő: Concetta D'Angeli) – Garzanti, Milánó
* 1992: Petrolio (Szerkesztő: Maria Careri és Graziella Chiarcossi. Aurelio Roncaglia filológiai jegyzetével) – Einaudi, Torino
* 1993: Un paese di temporali e di primule (Szerkesztő: Nico Naldini) – Guanda, Parma (oltre a racconti, contiene saggi di argomento friulano)
* 1994: Romàns, seguito da Un articolo per il «Progresso» e Operetta marina (Szerkesztő: Nico Naldini) – Guanda, Parma
* 1995: Storie della città di Dio. Racconti e cronache romane (1950–1966) (Szerkesztő: Walter Siti) – Einaudi, Torino
* 1998: Romanzi e racconti (2 kötet. Szerkesztő: Walter Siti és Silvia De Laude. A két esszé szerzője: Walter Siti) – Mondadori, Milánó
* 2005: Petrolio (Szerkesztő: Silvia De Laude. Aurelio Roncaglia filológiai jegyzetével) – Mondadori, Milánó

1.4. FORGATÓKÖNYVEK, FILMES SZÖVEGEK
* 1959: La notte brava. In: Filmcritica, 1959. november-december
* 1961: Accattone (Carlo Levi előszavával) – FM, Róma. (Új kiadás 1993-ban: Accattone, Mamma Roma, Ostia. Ugo Casiraghi bevezetőjével. Garzanti, Milánó, 23–236. o.)
* 1962: Mamma Roma – Rizzoli, Milánó (Új kiadás 1993-ban: Accattone, Mamma Roma, Ostia. Garzanti, Milánó, 239–401. o.)
* 1964: Il Vangelo secondo Matteo (Szerkesztő: Giacomo Gambetti) – Garzanti, Milánó (Új kiadás 1991-ben: Il Vangelo, Edipo, Medea. Morando Morandini bevezetőjével. Garzanti, Milánó, 7–300. o.)
* 1965: La commare secca. In: Filmcritica, 1965. október
* 1966: Uccellacci e uccellini – Garzanti, Milánó
* 1967: Edipo re – Garzanti, Milánó (Új kiadás 1991-ben: Il Vangelo, Edipo, Medea. Garzanti, Milánó, 313–454. o.)
* 1969: Che cosa sono le nuvole? In: Cinema e Film, 1969.
* 1969: Porcile (soggetto del primo episodio, titolo originario Orgia). In: ABC, 1969. január 10.
* 1970: Ostia (Sergio Citti filmje Citti és Pasolini forgatókönyvéből) – Garzanti, Milánó (Új kiadás 1993-ban: Accattone, Mamma Roma, Ostia. Garzanti, Milánó, 405–566. o.)
* 1970: Medea – Garzanti, Milánó (Új kiadás 1991-ben: Il Vangelo, Edipo, Medea. 475–605. o.)
* 1975: Il padre selvaggio (egy el nem készült film forgatókönyve) – Einaudi, Torino
* 1975: Trilogia della vita (Il Decameron, I racconti di Canterbury, Il fiore delle mille e una notte). (Szerkesztő: Giorgio Gattei) – Cappelli, Bologna (Új kiadás 1987-ben: Oscar Mondadori, Milánó; és 1995-ben: Garzanti, Milánó, Gianni Canova bevezetőjével)
* 1977: San Paolo – Einaudi, Torino
* 1979: Ignoti alla città (jegyzet). In: Pier Paolo Pasolini: Il cinema in forma di poesia. (Szerkesztő: Luciano De Giusti) – Cinemazero, Pordenone, 117–118. o.
* 1979: La canta delle marane (jegyzet), ugyanott, 119–120. o.
* 1979: Comizi d'amore (scaletta preparatoria), ugyanott, 123–127. o.
* 1979: Storia indiana (tanulmány), ugyanott, 134–135. o.
* 1981: Appunti per un poema sul Terzo Mondo (tanulmány). In: Pier Paolo Pasolini: Corpi e luoghi. (Szerkesztő: Michele Mancini és Giuseppe Perrella) – Theorema, Róma, 35–44. o.
* 1983: Appunti per un'Orestiade africana (Szerkesztő: Antonio Costa) – Quaderni del Centro Culturale di Copparo, Copparo (Ferrara)
* 1988: Le mura di Sana'a (jegyzet). In: Epoca, 1988. március 27.
* 1989: Porno-Teo-Kolossal. In: Cinecritica, 1989. április-június
* 1989: Sant'Infame, ugyanott.
* 1995: La Terra vista dalla Luna. (Illusztrált forgatókönyv Serafino Murri kísérőszövegével). In: MicroMega, 1995. október-november
* 1995: La Nebbiosa. In: Filmcritica 459/460, 1995. november-december
* 2001: Per il cinema. (2 kötet díszcsomagolásban. Szerkesztő: Walter Siti és Franco Zabagli, Bernardo Bertolucci és Mario Martone két írásával, Vincenzo Cerami bevezető esszéjével) – Mondadori, Milánó

1.5. SZÍNDARABOK
* 1965: Italie Magique. In: Potentissima signora, canzoni e dialoghi scritti per Laura Betti – Longanesi, Milánó, 187–203. o.
* 1967: Pilade. In: Nuovi Argomenti, 1967. július-december
* 1969: Affabulazione. In: Nuovi Argomenti, 1969. július-szeptember
* 1973: Calderón – Garzanti, Milánó
* 1976: I Turcs tal Friùl (I Turchi in Friuli). (Szerkesztő: Luigi Ciceri) – Forum Julii, Udine (Új kiadás 1995-ben: Società filologica friulana, Udine. Szerkesztő: Andreina Nicoloso Ciceri)
* 1977: Affabulazione – Pilade. (Attilio Bertolucci ajánlásával) – Garzanti, Milánó
* 1979: Porcile, Orgia, Bestia da stile (Aurelio Roncaglia jegyzetével) – Garzanti, Milánó
* 1988: Teatro (Calderón, Affabulazione, Pilade, Porcile, Orgia, Bestia da stile) (Előszó: Guido Davico Bonino) – Garzanti, Milánó
* 1992: Affabulazione (Guido Davico Bonino jegyzetével) – Einaudi, Torino
* 1998: La sua gloria (dráma 3 felvonásban és 4 képben, 1938). In: Rendiconti 40, 1996. március, 43–70. o.
* 2001: Teatro (Szerkesztő: Walter Siti és Silvia De Laude, L. Ronconi e S. Nordey két interjújával) – Mondadori, Milánó
* 2005: Bestia da stile (Szerkesztő: Pasquale Voza) – Editrice Palomar, Bari

1.6. SZÍNMŰFORDÍTÁSOK
* 1960: Aiszkhülosz: Orestiade. – Einaudi, Torino (Új kiadás: 1988, a fordító levelével)
* 1963: Plautus: Il vantone – Garzanti, Milánó (Új kiadás: 1994, U. Todini ajánlásával)

1.7. ESSZÉK
* 1952: Poesia dialettale del Novecento (Szerkesztő: Mario dell'Arco és Pier Paolo Pasolini. Bevezető: Pasolini) – Guanda, Parma (Új kiadás 1995-ben: Einaudi, Torino, Giovanni Tesio előszavával)
* 1955: Canzoniere italiano. Antologia della poesia popolare (Szerkesztő: Pier Paolo Pasolini) –Guanda, Parma (Új kiadás 1972-ben és 1992-ben: Garzanti, Milánó)
* 1960: Passione e ideologia (1948-1958) – Garzanti, Milánó (Új kiadás 1985-ben: Einaudi, Torino, Cesare Segre bevezető esszéjével; és 1994-ben: Garzanti, Milánó, A. Asor Rosa előszavával)
* 1972: Empirismo eretico – Garzanti, Milánó
* 1975: Scritti corsari – Garzanti, Milánó (Új kiadás 1990-ben, A. Berardinelli előszavával)
* 1976: Volgar'eloquio (Szerkesztő: Antonio Piromalli és Domenico Scafoglio) – Athena, Nápoly
* 1976: Lettere luterane – Einaudi, Torino (Új kiadás 2003-ban Alfonso Berardinelli bevezetőjével)
* 1977: Pier Paolo Pasolini e il setaccio 1942–1943 (Szerkesztő: Mario Ricci. Roberto Roversi és Gianni Scalia írásaival) – Cappelli, Bologna (A kiadvány a következő Pasolini-esszéket tartalmazza: „Umori” di Bartolini; Cultura italiana e cultura europea a Weimar; I giovani, l'attesa; Noterelle per una polemica; Mostre e città; Per una morale pura in Ungaretti; Ragionamento sul dolore civile; Fuoco lento.Collezioni letterarie; Filologia e morale; Personalità di Gentilini; „Dino” e „Biografia ad Ebe”; Ultimo discorso sugli intellettuali; Commento a un'antologia di „lirici nuovi”; Giustificazione per De Angelis; Commento allo scritto del Bresson; Una mostra a Udine)
* 1979: Descrizioni di descrizioni (Szerkesztő: Graziella Chiarcossi) – Einaudi, Torino (Új kiadás 1996-ban: Garzanti, Milánó, Giampaolo Dossena bevezetőjével)
* 1983: Stroligut di cà da l'aga (1944) – Il Stroligut (1945–1946) – Quaderno romanzo (1947), riproduzione anastatica delle riviste dell'Academiuta friulana, a cura del Circolo filologico linguistico padovano, Padova, 1983 (A kiadvány a következő Pasolini-esszéket tartalmazza: Dialet, lenga e stil; Academiuta di Lenga Furlana; Alcune regole empiriche d'ortografia; Volontà poetica ed evoluzione della lingua)
* 1988: Il Portico della Morte (Szerkesztő: Cesare Segre) – Fondo Pier Paolo Pasolini–Garzanti, Milánó
* 1993: Antologia della lirica pascoliana: Introduzione e commenti (Szerkesztő: Marco Antonio Bazzocchi, bevezető esszék: M. A. Bazzocchi és Ezio Raimondi) – Einaudi, Torino
* 1996: I film degli altri (Szerkesztő: Tullio Kezich – Guanda, Parma
* 1999: Saggi sulla letteratura e sull'arte (2 kötet díszcsomagolásban. Szerkesztő: Walter Siti és Silvia De Laude. Kiegészítő esszé: Cesare Segre) – Mondadori, Milánó
* 1999: Saggi sulla politica e sulla società (Szerkesztő: Walter Siti és Silvia De Laude. Kiegészítő esszé: Piergiorgio Bellocchio) – Mondadori, Milánó

1.8. VÁLASZOK OLVASÓI LEVELEKRE
* 1977: Le belle bandiere. Dialoghi 1960–65 (Szerkesztő: Gian Carlo Ferretti) – Editori Riuniti, Róma (a Vie Nuove című lapban 1965. június 4. és szeptember 30. között megjelent levelek alapján)
* 1979: Il caos (Szerkesztő: Gian Carlo Ferretti) – Editori Riuniti, Róma (a Tempo című lapban 1968. augusztus 20. és 1970. január 24. között megjelent levelek alapján)
* 1992: I dialoghi. (Szerkesztő: Giovanni Falaschi. Előszó: Gian Carlo Ferretti) Editori Riuniti, Róma (A kiadvány a Vie Nuove és a Tempo című lapokban megjelent valamennyi levelet tartalmazza)

2. MAGYAR NYELVŰ BIBLIOGRÁFIA
2.1. PASOLINI MŰVEI
* 1971: A film ma (Dokumentumok, interjúk és esszék Pasolini, Sartre, Rossellini, Godard, Plebe, Prokop, Kroll, Fink és mások munkásságából Nemeskürty István szerkesztésében) – Gondolat, Budapest
* 1994: Egy halott énekei (Ciants di un muárt / Canti di un morto). Válogatta, fordította és az utószót írta: Parcz Ferenc – Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest
* 2007: Eretnek empirizmus (Empirismo eretico). Csantavéri Júlia, Dobolán Katalin, Lukácsi Margit, Puskár Krisztián, Szávai János és Szkárosi Endre fordítása – Osiris Kiadó, Budapest
* 2008: Amado mio – Tisztátalan cselekedetek (Amado mio – Atti impuri). Preszler Ágnes fordítása – Kalligram Kiadó, Pozsony
* 2009: Utcakölykök (Ragazzi di vita). De Martin Eszter és Puskás István fordítása – Kalligram Kiadó, Pozsony
* 2010: Forgatókönyvek I. kötet - Mamma Róma / Máté evangéliuma / Médeia. Lukácsi Margit fordításaKalligram Kiadó, Pozsony
* 2011: Egy erőszakos élet (Una vita violenta). De Martin Eszter fordítása – Kalligram Kiadó, Pozsony 
* 2013: Korom vallása (versek). Csehy Zoltán fordítása  – Pesti Kalligram Kft, Budapest
* 2015: Olaj (Petrolio). Puskás István fordítása – Pesti Kalligram Kft, Budapest 

2.2. MŰVEK PASOLINIRŐL
* 1976: Nemes Károly: Pier Paolo Pasolini (Filmbarátok Kiskönyvtára) – Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Budapest (Utánnyomás: 1977, 1978, 1979, 1980, 1981, 1983, 1985)
* 1989: Pier Paolo Pasolini, 1922–1975 (Szerkesztő: Pintér Judit) – Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Budapest
* 1989: Filmkultúra 89/2 (Pasolini-különszám)
* 1991: Dobai Péter: Pier Paolo Pasolini. In: Filmkultúra 65/73 – Századvég Kiadó, Budapest, 280–290. o.
* 1995: Mindszentek és Halottak között (A kötetet összeállította és gondozta: Parcz Ferenc) – Új Mandátum – Montázs 2000, Budapest
* 1995: Kereszt nélkül a damaszkuszi úton – Emlékezés Pier Paolo Pasolinira. In: Nagyvilág 1995. november-december (Pasolini-különszám)
* 2002: Lőrinczi László: A lehetetlen kísérlet: Pier Paolo Pasolini árnyékában – szerzői kiadás, Settimo San Pietro
* 2002: Dobai Péter: Angyali agresszió: írások Pier Paolo Pasoliniról és a filmről – Nagyvilág Kiadó, Budapest
* 2010: Nico Naldini: Pasolini élete (Pasolini, una vita). Gál Judit fordítása. Versfordítás: Barna Imre. Utószó: Kelemen János. Filmszakmai tanácsadó: Zalán Vince – Európa Kiadó, Budapest

2011. november 19., szombat

FILMOGRÁFIA

1. RENDEZŐI FILMOGRÁFIA
(Valamennyi alkotás forgatókönyvírója is volt) 


EGÉSZ ESTÉS JÁTÉKFILMEK
* 1961: A csóró (Accattone)
* 1962: Mamma Róma (Mamma Roma)
* 1964: Máté evangéliuma (Il Vangelo secondo Matteo)
* 1967: Oidipusz király (Edipo re)
* 1968: Teoréma (Teorema)
* 1969: Disznóól (Porcile)
* 1970: Médea (Medea)
* 1971: Dekameron (Il Decameron)
* 1972: Canterbury mesék (I racconti di Canterbury) – zenei szerkesztő is
* 1974: Az Ezeregyéjszaka virágai (Il fiore delle mille e una notte)
* 1975: Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma)


SZKECCSFILMEK
* 1963: A túró (La ricotta: a Rogopag / Agymosás című film része)
* 1967: A Holdról látott Föld (La terra vista dalla luna: A boszorkányok című film része)
* 1968: Mik a felhők? (Che cosa sono le nuvole?: a Szeszély olasz módra című film része) – a címadó dal szerzője is
* 1969: A papírvirág jelenete (La sequenza del fiore di carta: a Szerelem és düh című film része)


RÖVIDFILMEK ÉS DOKUMENTUMFILMEK
* 1963: A düh (La rabbia) – vágó is
* 1965: Helyszínkeresés Palesztinában (Sopralluoghi in Palestina)
* 1968: Jegyzetek egy Indiáról szóló filmhez (Appunti per un film sull’ India)
* 1970: Jegyzetek egy Afrikai Oreszteiához (Appunti per un’ Orestiade Africana)
* 1970: Appunti per un romanzo dell'immondeza
* 1971: Szanaa falai (Le mura di Sana)
* 1972: 12 dicembre (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 2008: La rabbia di Pasolini – vágó is


2. FORGATÓKÖNYVEK
* 1954: A folyó asszonya (La donna del fiume) – Társ-forgatókönyvírók: Antonio Altoviti, Giorgio Bassani, Basilio Franchina, Mario Soldati, Florestano Vancini, Ben Zavin. Rendező: Mario Soldati
* 1955: Il prigioniero della montagna – Társ-forgatókönyvírók: Giorgio Bassani, Luis Trenker. Rendező: Luis Trenker
* 1956: Manon: Finestra 2 (rövidfilm) – Rendező: Ermanno Olmi
* 1957: A kacér Marisa (Marisa la civetta) – Társ-forgatókönyvírók: Mauro Bolognini, Tatina Demby. Rendező: Mauro Bolognini
* 1957: Cabiria éjszakái (Le notti di Cabiria) – Társ-forgatókönyvírók: Federico Fellini, Ennio Flaiano, Tullio Pinelli. Rendező: Federico Fellini
* 1958: Grigio (dokumentumfilm) – Társ-forgatókönyvírók: Gian Luca Guzzetti, Ermanno Olmi. Rendező: Ermanno Olmi
* 1958: Fiatal férjek (Giovani mariti) – Társ-forgatókönyvírók: Mauro Bolognini, Enzo Curreli, Pasquale Festa Campanile. Rendező: Mauro Bolognini
* 1959: Morte di un amico – Giuseppe Berto, Oreste Biancoli és Pasolini történetéből a forgatókönyvet írta: Ugo Guerra, Franco Riganti, Franco Rossi. Rendező: Franco Rossi
* 1959: Bátrak éjszakája / A vagányak éjszakája (La notte brava) – Társ-forgatókönyvíró: Jacques-Laurent Bost. Rendező: Mauro Bolognini
* 1960: Az édes élet (La dolce vita) – Társ-forgatókönyvírók: Federico Fellini, Ennio Flaiano, Tullio Pinelli, Brunello Rondi. (Pasolini neve nem szerepel a stáblistán.) Rendező: Federico Fellini
* 1960: A szép Antonio (Il bell'Antonio) – Társ-forgatókönyvírók: Mauro Bolognini, Gino Visentini. Rendező: Mauro Bolognini
* 1960: Ferrara hosszú éjszakája (La lunge notte del '43) – Társ-forgatókönyvírók: Ennio De Concini, Florestano Vancini. Rendező: Florestano Vancini
* 1960: Il carro armato dell'8 settembre – Társ-forgatókönyvírók: Bruno Baratti, Elio Bartolini, Goffredo Parise, Giulio Questi. Rendező: Gianni Puccini
* 1961: Milano nera – Társ-forgatókönyvírók: Gian Rocco, Pino Serpi. Rendező: Gian Rocco és Pino Serpi
* 1961: Rómában történt (La giornata balorda) – Társ-forgatókönyvírók: Alberto Moravia, Marco Visconti. Rendező: Mauro Bolognini
* 1961: La ragazza in vetrina – Társ-forgatókönyvírók: Emanuele Cassuto, Luciano Emmer, Vinicio Marinucci, Luciano Martino. Rendező: Luciano Emmer
* 1962: Egy erőszakos élet (Una vita violenta) – Pasolini regényéből a forgatókönyvet írta: Paolo Heusch, Brunello Rondi, Franco Solinas. Rendező: Paolo Heusch és Brunello Rondi
* 1962: A kaszás (La commare secca) – Társ-forgatókönyvírók: Bernardo Bertolucci, Sergio Citti. Rendező: Bernardo Bertolucci
* 1967: Il ragazzo-motore (rövidfilm) – Pasolini novellájából a forgatókönyvet írta és a filmet rendezte: Paola Faloja
* 1967: Nyugodjanak békében! (Requiescant) – Társ-forgatókönyvírók: Lucio Battistrada, Andrew Baxter, Adriano Bolzoni, Armando Crispino, Denis Greene, Edward Williams. Rendező: Carlo Lizzani
* 1970: Ostia – Társ-forgatókönyvíró és rendező: Sergio Citti
* 1973: Bűnös történetek (Storie scellerate) – Társ-forgatókönyvíró és rendező: Sergio Citti
* 1977: Laboratorio teatrale di Luca Ronconi (tévés dokumentumfilm) – Pasolini Calderon című színdarabja alapján. Rendező: Jancsó Miklós
* 1981: Mulheres... mulheres – Pasolini Morire d'Amore című írásából. Rendező: Carlos Imperial
* 1981: Calderon – Pasolini azonos című színdarabjából a forgatókönyvet írta és a filmet rendezte: Giorgio Pressburger
* 1988: L'altro enigma (tévéfilm) – Rendező: Vittorio Gassman és Carlo Tuzii
* 1995: L'intesa – Pasolini történetéből a forgatókönyvet írta és a filmet rendezte: Antonio D'Agostino
* 1996: Il pratone del casilino – Rendező: Giuseppe Bertolucci
* 1997: Le bassin de J. W. – Pasolini, August Strindberg, Teixeira de Pascoaes és André Breton írásainak felhasználásával a forgatókönyvet írta és a filmet rendezte: João César Monteiro
* 1999: Una disperata vitalità – Pasolini verseinek felhasználásával. Rendező: Mario Martone
* 2008: La rabbia di Pasolini – Pasolini eredeti kommentárja. Rendező: Giuseppe Bertolucci és Pier Paolo Pasolini


3. SZÍNÉSZI FILMOGRÁFIA
JÁTÉKFILMEK
* 1960: A púpos (Il gobbo) – Monco szerepében. Rendező: Carlo Lizzani
* 1967: Il ragazzo-motore (rövidfilm) – Mint narrátor, csak hang. Rendező: Paola Faloja
* 1967: Nyugodjanak békében! (Requiescant) – Don Juan atya szerepében. Rendező: Carlo Lizzani
* 1967: Oidipusz király (Edipo re) – A főpap szerepében. Rendező: Pier Paolo Pasolini
* 1971: Dekameron (Il Decamerone) – Giotto tanítványának szerepében. Rendező: Pier Paolo Pasolini
* 1972: Canterbury mesék (I racconti di Canterbury) – Geoffrey Chaucer szerepében. Rendező: Pier Paolo Pasolini
* 1972: S. P. Q. R. – Rendező: Volker Koch


DOKUMENTUMFILMEK (ÖNMAGAKÉNT)
* 1960: Fellini – A „Ses films avec Giulietta Masina” című epizódban. Rendező: André Delvaux (?)
* 1964: Beszélgetések a szerelemről / Szerelmi cselszövések (Comizi d’amore) – Rendező: Pier Paolo Pasolini
* 1965: Helyszínkeresés Palesztinában (Sopralluoghi in Palestina) – Rendező: Pier Paolo Pasolini
* 1966: Cinéastes de notre temps (tévésorozat) – A „Pasolini l'enragé” című epizódban. Rendező: Jean-André Fieschi
* 1968: Jegyzetek egy Indiáról szóló filmhez (Appunti per un film sull’ India) – Rendező: Pier Paolo Pasolini
* 1970: Jegyzetek egy Afrikai Oreszteiához (Appunti per un’ Orestiade Africana) – Rendező: Pier Paolo Pasolini
* 1970: Pasolini e il pubblico (tévéfilm) – Rendező: Oreste Del Buono
* 1971: Szanaa falai (Le mura di Sana) – Rendező: Pier Paolo Pasolini
* 1971: Pier Paolo Pasolini: A Filmmaker's Life (rövidfilm) – Rendező: Carlo Hayman-Chaffey
* 1974: Io e... (tévésorozat) – A „Pasolini e... la forma della città” című epizódban. Rendező: Anna Zanoli
* 1975: Römische Skizzen – A „Die große Garage / Im Süden nichts Neues / Film in Italien” című epizódban
* 1980: Io sono Anna Magnani – Rendező: Chris Vermorcken
* 2005: Pier Paolo Pasolini – L'idea d'amore (rövidfilm) – Rendező: Antonello Novellino
* 2005: Via Pasolini – Rendező: Igor Skofic
* 2007: Maria Callas, az örök díva (Callas assoluta) – Rendező: Philippe Kohly
* 2008: Erika Rabau: Puck of Berlin – Rendező: Samson Vicent
* 2008: Il falso bugiardo – Rendező: Claudio Costa


4. FILMEK PASOLINIRŐL
JÁTÉKFILMEK
* 1987: Angelus novus – Rendező: Pasquale Misuraca. A Pasolini személye által ihletett költő szerepét Domenico Pesce játssza
* 1991: Ostia – Rendező: Julian Cole. A Pasolini személye által ihletett Pault Derek Jarman játssza (A 26 perces rövid játékfilm Pasolini utolsó óráit mutatja be fiktív elemek felhasználásával)
* 1995: Pasolini, un delitto italiano – Rendező: Marco Tullio Giordana. A Pasolini szerepét játszó színész neve nem szerepel az IMDB adatbázisában (A film Pasolini meggyilkolásának és az ügyben folytatott nyomozásnak a története)
* 1996: Nerolio – Rendező: Aurelio Grimaldi. A Pasolini személye által ihletett költő szerepét Marco Cavicchioli játssza (Fikciós film Pasolini életének és halálának motívumai alapján)
* 2002: Un mondo d'amore – Rendező: Aurelio Grimaldi. Pasolini szerepében: Arturo Paglia (A film 1949-ben játszódik, amikor Pasolinit három kiskorú fiú elcsábításával vádolták meg.)
* 2013: Pasolini, la verità nascosta – Rendező: Federico Bruno. Pasolini szerepében: Alberto Testone (Pasolini életének utolsó éve, az összeesküvés-elmélet igazolása)
* 2014: Pasolini – Rendező: Abel Ferrara. Pasolini szerepében: Willem Dafoe. (Pasolini életének utolsó napja részben rekonstrukció, részben fikció formájában, az Olaj című befejezetlen regény és a Porno-Teo-Kolossal című meg nem valósult forgatókönyv felhasználásával)
* 2016: La macchinazione – Rendező: David Grieco. Pasolini szerepében: Massimo Ranieri. (A Pasolini meggyilkolásához vezető események rekonstruálása, elfogadva azt az elméletet, hogy a rendező korábbról már ismerte a gyilkosát, Giuseppe Pelosit) 


RÖVIDFILMEK, DOKUMENTUMFILMEK
* 1969: Pier Paolo Pasolini – Rendező: Karin Thome
* 1980: Castelporziano, ostia dei poeti – Rendező: Andrea Andermann
* 1981: Wie de Waarheid Zegt Moet Dood – Rendező: Philo Bregstein
* 1985: Pasolini inszeniert seinen Tod / Così parlò Pasolini – Rendező: Houchang Allahyari
* 1986: Emlékezetül a jövőnek (A futura memoria) – Rendező: Ivo Barnabò Micheli
* 1993: Un uomo fioriva: Pier Paolo Pasolini – Rendező: Enzo Lavagnini
* 1994: Le ceneri di Pasolini – Rendező: Pasquale Misuraca
* 1999: Pasolini: utazás Itáliában (Pasolini un viaggio in Italia) – Rendező: Xavier Juncosa
* 2000: Pier Paolo Pasolini: egy intellektuális bűneset (Pier Paolo Pasolini) – Rendező: Francesca Nesler és Paolo Bonaldi
* 2000: Essere mortio essere vivi è la stessa cosa (animációs film) – Rendező: Gianluigi Toccafondo
* 2000: Arruso – Rendező: Daniele Cipri és Franco Maresco
* 2000: La rabbia – Rendező: Davide Ferrario
* 2001: Salò: Fade to Black – Rendező: Mark Kermode
* 2002: Salò – tegnaptól napjainkig (Salò d'hier à aujourd'hui) – Rendező: Amaury Voslion
* 2002: Pier Paolo Pasolini e la ragione di un sogno – Rendező: Laura Betti és Paulo Costella
* 2005: Come si fa a non amare Pier Paolo Pasolini – Appunti per un film sull'immondezza – Rendező: Mimmo Calopresti
* 2006: Pasolini prossimo nostro – Rendező: Giuseppe Bertolucci
* 2008: La rabbia di Pasolini – Rendező: Giuseppe Bertolucci és Pier Paolo Pasolini
* 2008: La rabbia 1, la rabbia 2, la rabbia 3... l'Arabia – Rendező: Tatti Sanguineti
* 2008: Walking with Pasolini – Rendező: Rob David
* 2009: La notte quando è morto Pasolini – Rendező: Roberta Torre
* 2009: Itiburtinoterzo – Rendező: Roberta Torre 


5. HANGJÁTÉK 
* 2006: Persona non grata – Rendező: Molnár Csaba. Pasolini szerepében Kulka János, Pelosi szerepében Kaszás Gergő (A felvételek a Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztőségében készültek. A szöveget a rendező írta a művész alkotásai és a Pasolini-ügy dokumentációi alapján)

2011. november 15., kedd

PASOLINI ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

ÉLETE
Pier Paolo Pasolini a hagyományosan baloldalinak számító olasz városban, Bolognában született 1922. március 5-én. Keresztnevét apai nagybátyja után kapta. Édesapja, Carlo Alberto Pasolini hadnagy arról nevezetes, hogy kulcsszerepe volt egy Mussolini elleni merénylet meghiúsításában. A tizenöt éves Anteo Zamboni 1926. október 31-én egy bolognai felvonulás közben megkísérelte agyonlőni a Ducét. Carlo Alberto vette őrizetbe a fiút, akit a fasiszták a helyszínen meglincseltek. 1921-ben Pasolini hadnagy feleségül vett egy friuli tanítónőt, Susanna Colussit. (Az asszony később szerepelt fia néhány filmjében is.) Pier Paolót komplexusokkal teli, ellentmondásos viszony fűzte a szüleihez: fasiszta érzelmű apjához sohasem tudott igazán közel kerülni, anyjával viszont legendásan szeretetteljes volt a kapcsolata. (Önéletrajzi szempontból is különösen érdekes az Oidipusz király című filmje.) 1923-ban a család Coneglianóba, két évvel később pedig Bellunóba költözött. Ott született meg 1925. október 4-én második fiuk, Guidalberto (Guido). Pier Paolo életének egyik meghatározó tragédiája volt öccse halála. A fiú tizenkilenc éves korában partizánként harcolt a fasiszták ellen. A szlovénekhez átállt olasz garibaldista partizánok ölték meg másokkal együtt 1945. február 12-én, mivel Guidóék csoportja ellenezte a friuli területek Szlovéniához csatolásának tervét. (Guido halálának pontos dátumáról több adat is megjelent, de a körülmények miatt egyik sem mondható teljesen megbízhatónak.) 


Carlo Albertót 1926-ban szerencsejáték-csalás miatt letartóztatták. Susanna Colussi ekkor két fiával Casarsa della Deliziába költözött. Pier Paolo hétévesen kezdett verseket írni. Elsősorban Casarsa természeti szépsége ihlette meg, korai verseire főleg Arthur Rimbaud költészete hatott. Időközben kiszabadult apját 1933-ban Cremonába, majd Scandianóba, végül Reggio Emiliába helyezték át. Pier Paolo nehezen alkalmazkodott ezekhez az új lakóhelyekhez, irodalom iránti érdeklődése mindazonáltal nemcsak hogy nem szakadt meg, hanem inkább elmélyült, és egyfajta vallási buzgósággal társult. A Reggio Emilia-i középiskolában találkozott élete első igazi barátjával, Luciano Serrával. A következő évben mindketten a bolognai Galvani Líceumban folytatták tanulmányaikat. A művészetek mellett ekkoriban támadt fel Pasolini érdeklődése a sport, különösen a futball iránt. Barátaival – Serra mellett Ermes Parini, Franco Farolfi, Elio Meli, Agostino Bignardi, Sergio Telmon és mások – egy irodalmi vitakört hozott létre. 1939-ben felvételt nyert a bolognai egyetemre, ahol filológiát és esztétikát is tanult. Gyakori látogatója lett a helyi filmklubnak is. Barátai előtt mindig erősnek és életvidámnak mutatkozott, belső bizonytalanságait magába fojtotta. Részt vett néhány, a fasiszta párt által rendezett kulturális és sporteseményen. 1941-ben barátaival egy költészeti magazin elindítását tervezte, amire papírhiány miatt végül nem került sor. Költészetében ekkoriban jelentek meg a friuli nyelv elemei, mely nyelvet édesanyjától tanulta. A friuli nyelv és kultúra ápolását egész életében fontos feladatának tartotta. 1942-ben jelent meg első, friuli dialektusban írt verseskötete, a Poesie a Casarsa. A kiadványt éppen kenyai hadifogságban lévő apjának ajánlotta, aki ugyan gyűlölte a friuli nyelvet, mivel mélységesen lenézte felesége rokonságát, mindazonáltal örömmel fogadta fia költeményeit. 


Pasolini kis ideig szerkesztőként dolgozott az Il Setaccio nevű lapnál, de elbocsátották, miután összetűzésbe került fasiszta érzelmű felettesével. Egy németországi utazás ráébresztette az akkori olasz kultúra tényleges helyzetére, és tapasztalatai arra indították, hogy átgondolja nézeteit a fasiszta kultúrpolitikáról, miáltal a baloldali felfogáshoz került közelebb. 1942-ben a Pasolini család Casarsában keresett menedéket, hogy ott várja be a háború végét. Ez az időszak felszínre hozta Pasolini addig mélyén elfojtott szexuális hajlamait, és ekkor volt kénytelen szembenézni azzal a ténnyel, hogy homoszexuális. A Sors iróniája, hogy miközben Pier Paolo gyengéd érzelmeket táplált egy helybéli fiú iránt, egy szlovén diáklány viszont Pasolinibe lett szerelmes. 1945-ben Pier Paolo a bolognai egyetemen megkapta tanári diplomáját. Diplomamunkáját Giovanni Pascoli költészetéből írta. 1947-től Valvasonéban tanított. A Friuliban töltött időszak hozta közel az egyszerű emberek szinte már archaikus világához, amelyhez megannyi művében – például Az Élet trilógiája filmjeiben is – egyre reménytelenebbül próbált visszatérni. Ekkoriban került kapcsolatba az Olasz Kommunista Párttal is, amelyhez élete végéig ambivalensen viszonyult. 1949-ben Pasolinit korrupcióval és kiskorú sérelmére elkövetett obszcén cselekménnyel vádolták meg, és kizárták a párt udinei szervezetéből. A botrány miatt elveszítette tanári állását. Édesanyjával 1950 januárjában Rómába költözött. Nagy nehézségek árán sikerült megvetnie a lábát az olasz fővárosban, és Vittorio Clemente költő segítségével végül tanári álláshoz jutott Róma egyik külvárosában, Ciampinóban. Miközben további művei jelentek meg, egyre nagyobb érdeklődéssel tanulmányozta a római külvárosok, a „borgate” világát, ahol az emberek borzasztó szociális és egészségügyi körülmények között éltek. Itt ismerkedett meg az 1950-es évek elején a nehéz életű Citti fivérekkel, Sergióval és Francóval, akikkel életre szóló barátságot kötött. Sergio a római argó elsőrangú ismerőjeként értékes segítséget nyújtott Pasolini írói, illetve ekkortájt kibontakozó forgatókönyvírói tevékenységéhez. 


Pier Paolo 1961-től rendezett filmeket, melyekben gyakran osztott fontos szerepeket Franco Cittire. A filmművészet iránti lelkesedése némileg háttérbe szorította írói munkásságát. 1963-ban A túró című rövidfilmje forgatásán találkozott Ninetto Davolival, aki legbizalmasabb barátja, szerelme és filmjeinek állandó szereplője lett. 1964-ben Budapestre látogatott, ahol többek között Lukács György filozófussal is találkozott. Provokatív alkotásai miatt gyakran összetűzésbe került a cenzúrával. Tabukat nem ismerő szókimondása következtében az olasz kulturális élet egyik leghevesebben bírált alakja lett, akit jobb- és baloldal egyaránt támadott. Ezeket a támadásokat ráadásul a művész nyíltan vállalt homoszexualitása is táplálta. 1975. november 1-jéről 2-ára virradó éjjel, tisztázatlan körülmények között gyilkolták meg az ostiai tengerparton. A hivatalos változat szerint egy tizenhét éves prostituált, Giuseppe Pelosi brutálisan összeverte egy szöges léccel, majd a még élő testen áthajtott a rendező kocsijával. Tettét azzal indokolta, hogy Pasolini állítólag váratlanul erőszakosan lépett fel vele szemben, és változtatni kívánt az előre megbeszélt szexuális szolgáltatás módján. Mivel bizonyos nyomok arra utaltak, hogy Pelosin és Pasolinin kívül mások is jelen lehettek a tett helyszínén, az olasz értelmiségiek körében elterjedt az a meggyőződés, hogy Pasolinit politikai ellenfelei rútul kelepcébe csalták, és tekintélyét bemocskoló módon elhallgattatták. 


A művész jó barátja, Giuseppe Zigaina egy harmadik elmélettel állt elő: szerinte előre megtervezett „öngyilkosság”-ról van szó, melynek módját és helyét Pasolini maga választotta, sőt egyik drámájában előre meg is jósolta. 1995-ben, a gyilkosság huszadik évfordulóján Marco Tullio Giordana rendező a Pasolini: egy olasz bűntény című játékfilmjében megpróbálta rekonstruálni az egykori eseményeket, és kiállt az összeesküvés-elmélet mellett. 2005-ben, a harmincadik évfordulón Giuseppe Pelosi egy élő tévéadásban azt állította, hogy valóban nem ő ölte meg a rendezőt, ahogyan ezt sokan már 1975-ben is gyanították: a gyilkosságot annak idején azért vállalta magára, mert féltette hozzátartozóit a valódi tettesektől. Szerinte a rendezőt azzal az ürüggyel csalták a tett helyszínére, hogy pénzért visszaadják neki utolsó filmje, a Salò, avagy Szodoma 120 napja ellopott tekercseit. Az olasz hatóságok ismét vizsgálatot indítottak, melyet rövidesen lezártak azzal az indokkal, hogy Pelosi állításait nem lehet bizonyítani, mivel a férfi senkit nem nevezett meg konkrétan, ráadásul számos fontos tanú azóta elhunyt. 


AZ ÍRÓ ÉS KÖLTŐ 
Magyarországon mindmáig kevésbé ismert Pasolini írói-költői tevékenysége, noha néhány külföldi szaktekintély – talán kissé túlzó – véleménye szerint ezen a téren jelentősebbet alkotott, mint filmrendezőként. Ezt a mellőzöttséget egyébként maga Pasolini is szóvá tette egy 1969-es újságinterjúban: „Filmjeimről legalább beszélnek – akár jót, akár rosszat mondanak is –, irodalmi műveimről azonban nem.” Figyelemre méltó, hogy írói munkássága milyen sokoldalú volt: alkotott a novella, a regény, a dráma, a költészet, a kritika és a publicisztika területén. Ha mindehhez hozzávesszük a nyelvelméletet és a filmművészetet, akkor láthatjuk, hogy sokkal szélesebb univerzumban alkotott, mint általában az írók és költők, munkásságának részterületei pedig állandó kölcsönhatásban álltak. Egyéniségéből adódóan művészetének jellegzetessége volt a polemizálás, az állandó konfrontálódás, az ellentétekből történő építkezés. Ezekkel összhangban költői eszközei is folyamatosan változtak, noha a klasszikus költészeti tradíció mindig meghatározó maradt a számára. Nem mellékes motívum kreativitásából fakadó állandó alkotási kényszere sem, amely társadalmi küldetéstudattal párosult. Mint arról szó volt, diplomamunkáját Giovanni Pascoli költészetéről írta, de tanulmányt szentelt Dante Alighierinek is. (Utolsó filmje, a Salò, avagy Szodoma 120 napja szerkezetét Dante Isteni színjáték című klasszikusa ihlette.) Értelmiségi körökben nagy visszhangja volt Le ceneri di Gramsci (1957) című írásának, ugyanakkor vannak olyan vélemények is, melyek szerint ebben a művében tartalom és forma nem állnak összhangban. (Vagyis a mű gondolati jelentősége vitathatatlan, stilisztikai szempontból azonban elavult.) Poesia in forma di rosa című 1964-es kötetében a versformák változatossága fedezhető fel. A csak rá jellemző, egyéni, „pasolinis” stílust legtöbb bírálója szerint a Trasumanar e organizzar című 1971-es kötetével érte el. Érdemes megfigyelni, hogy míg filmrendezői tevékenysége mindjárt egy remekművel indult, addig írói-költői pályája folyamatos fejlődés volt. Híres regényei – Ragazzi di vita (1955), Una vita violenta (1959) – mentesek mindenfajta irodalmi stílusbravúrtól: témájukban a rendező korai játékfilmjeit előlegezik meg, míg szerkezetük szikár, funkcionális egyszerűsége Pasolini forgatókönyvírói tevékenységéhez kapcsolja őket. Halála után megjelent önéletrajzi regényei, az Atti impuri és az Amada mio számos olyan motívumot tartalmaznak, melyek filmrendezői munkásságában is dominánsan jelen vannak, így például a sivatag képét, mely főleg az Oidipusz király, a Teoréma és a Disznóól című filmjeiben kapott fontos szerepet. 


Drámaírói tevékenysége a 1960-as évek közepén bontakozott ki, egy betegséghez kapcsolódva. Kórházi tartózkodása ideje alatt hat drámát vázolt fel, melyeket később alaposan kidolgozott. E művek zömmel halála után kerültek színpadra, de viszonylag ritkán játsszák őket. Ennek oka az, hogy mind témájukban, mind kifejezőeszközeik tekintetében meglehetősen eltérnek a hagyományos színdaraboktól. A Pasolini-drámákban a szerző belső konfliktusai elevenednek meg, és ennek megfelelően felfokozott drámaiság helyett inkább egyfajta líraiság jellemzi őket. Szinte mindegyik drámájában kimutatható valamilyen antik hatás, legyen az a görög tragédiákat idéző kórus jelenléte, vagy egyszerűen csak Szophoklész árnya az apa-fiú kapcsolatot a homoszexualitás szemszögéből is vizsgáló Affabulazione című drámában. Legjelentősebb drámája, a Pilade témáját is egy antik mítosz ihlette: Oresztész és Püladész viszályának históriája. Pasolini értelmezésében Oresztész a polgári értékek képviselője, míg Püladész személyesíti meg az örök lázadót, aki mindazokat maga mögött tudhatja, akik az oresztészi programon kívül állnak. Püladész bukása azt szimbolizálja, hogy Pasolini elismeri ugyan a polgári demokrácia történelmi szükségszerűségét, de nem azonosul vele, tehetetlen szembenálló csupán. Érdemes megjegyezni, hogy a Disznóól című filmje is eredetileg drámának íródott, és csak később lett belőle mozgókép. Végül nem szabad említetlenül hagyni az 1963 és 1974 között íródott, de csak Pasolini halála után megjelent különös művet, a La Divina Mimesist, amely egyfajta tükörképe Dante Isteni színjátékának, megőrizve annak szerkezetét, melyet Pasolini a XX. századi Olaszországra és saját életútjára alkalmaz. A La Divina Mimesis egyik „kiadói jegyzete” – valójában a mű szerves része, maga Pasolini írta – a töredékes alkotás szerzőjének különös haláláról szól: „bottal verték agyon tavaly Palermóban”. Ez a jegyzet az egyik bizonyíték annak az elméletnek az igazolására, mely szerint Pasolini tudatosan készült a halálra, előre „megírta” azt. 


A NYELVÉSZ 
Pasolini nyelvészeti tevékenysége alapvetően nem elméleti síkon zajlott: mind írásaiban, mind filmjeiben tudatosan, a gyakorlatban alkalmazta a nyelv kínálta lehetőségeket. Ezzel összefüggésben ismét említhetjük a friuli nyelv iránti elkötelezettségét vagy a La Divina Mimesist, amelyben külön jegyzet foglalkozik a nyelv kérdésével: ebben a szerző arról ír, hogy a mű majdani, végleges változatában hogyan használja fel a nyelv kínálta lehetőségeket is a Pokolban és a Paradicsomban játszódó részek megkülönböztetésére. A nyelvészet iránti érdeklődése és elkötelezettsége figyelhető meg írói-költői munkássága egészében, amire jó példa a már említett kötet, a Trasumanar e organizzar. Filmjeiben ugyancsak fontos szerepet szánt a nyelvi eszközöknek. Például a Máté evangéliuma című alkotásában a különféle tájnyelvek használata egyúttal jellemzi is a szereplőket: Krisztus a hétköznapi életben nem használt kiejtéssel beszél, ezáltal is elkülönülve a többi szereplőtől, hiszen a tanítványok dél-olasz kiejtéssel, Kajafás pedig toszkán tájszólásban szólal meg.


Fontos elem a nyelv a Madarak és madárkákban is, ahol apának és fiának a madarak nyelvét kéne elsajátítania, hogy Assisi Szent Ferenc szavait továbbíthassák számukra, de ehhez végül meg kell tanulniuk metanyelven, ugrásokkal kommunikálni. Pasolini filmjeiben azonban annak is szerepe van, amikor a nyelv háttérbe szorul, szinte nincs szóbeli kommunikáció: ezáltal az olyan alkotásokban, mint a Teoréma vagy a Médea, megnő a kimondott szavak jelentősége, de nagyobb hangsúlyt kap a csend vagy az azt megtörő, gyakran nyugtalanító hatású zene is. Ennek egyfajta ellentéteként kap funkciót a verbalitás az utolsó filmekben: míg Az Élet trilógiája alkotásaiban a rendező szándékának megfelelően a szavak „a mesélés örömét” is hangsúlyozzák, addig a Salò, avagy Szodoma 120 napja esetében a verbalitás a szituáció steril jellegét, „természetellenességét” emeli ki, ahol a szöveg nem egyszer borzalmasabb, mint a látvány, és az egészet Ennio Morricone szinte „békebeli” kísérőzenéje ellenpontozza. Ebből az aspektusból érdemes megemlíteni, hogy Pasolini a Canterbury mesék és a Salò esetében is ragaszkodott az irodalmi művek eredeti nyelvéhez, és ennek megfelelően angol, illetve francia nyelvű változatot is készített ezekből a filmjeiből. (Sőt, a Canterbury meséket eleve angolul forgatták, az olasz verzió később készült el.) Elméleti síkon végzett nyelvészeti munkája kapcsán két motívumot érdemes kiemelni: 1964-ben az olasz nemzeti nyelvről tett kijelentése termékeny vitát élesztett újjá az olasz nyelvi normákról, illetve évekkel később javaslatot tett a nyelvi sokszínűség megőrzését célul kitűző „nyelvi obszervatórium” létrehozására, amelyre 1988-ban ténylegesen sor került. 


A TEORETIKUS 
Pasolini a filmkészítés gyakorlati oldala mellett alkotó módon foglalkozott a filmelmélet kérdésével is. Ebből a tevékenységéből „eretnek filmelmélet”-ét muszáj kiemelni, amelynek megalkotásával az volt a célja, hogy új irányt adjon a filmelemzések kissé begyöpösödött, korszerűtlenné vált szemléletének. Vitatta azt a korábbi felfogást, mely szerint a film legkisebb egysége a kép vagy a beállítás: szerinte a legkisebb egységek azok a tárgyak, amelyek a beállításban láthatók, ám ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy egyetlen beállítás sem csak egyetlen tárgyat tükröz. Pasolini szerint a film tulajdonképpen nyelv, az emberi cselekvés pedig egyfajta nyelvi jellegű kifejezőeszköz, ezért a nyelvtanban használatos „fonéma” és „morféma” fogalmak mintájára kísérletet tett a „kinéma” fogalom bevezetésére. A kinéma Pasolini értelmezésében mindazokat a tárgyakat, formákat és cselekedeteket jelenti, melyek a képen belül megnyilvánuló valóság részét képezik. Elismerve, hogy ezek a kinémák úgy önmagukban, mint egymással kölcsönhatásban igen tág asszociációs körrel rendelkeznek, úgy vélte, ennek ellenére feltételezhető, hogy bizonyos képek viszonylag tág civilizációs körben nagyjából azonos asszociációkat váltanak ki. Filmelméleti fejtegetései egyfajta összegzésére négy, egymásra épülő fokozatból álló „filmnyelvtan”-t dolgozott ki. Mondani sem kell, hogy „eretnek filmelmélet”-e (mely lényegesen komplexebb, mint a fenti, igen vázlatos ismertetés) nagy feltűnést keltett, de inkább elutasítást váltott ki. 


A FORGATÓKÖNYVÍRÓ 
Pasolini az 1950-es évek közepétől írt forgatókönyveket, eleinte mások, később saját maga számára. Szó volt már arról, hogy egyes irodalmi művei funkcionális szerkezetük miatt már-már forgatókönyveknek tekinthetők. (Az Una vita violenta című regényéből 1962-ben készült film.) Mauro Bolognini számára írta a legtöbb forgatókönyvet, melyek közül A szép Antonio (1960) volt filmen a legsikeresebb. Meg kell említeni Federico Fellini remekét, a Cabiria éjszakáit (1957) is: a prostituáltak veszekedésének jelenetét, illetve a szakadéknál játszódó gyilkossági kísérlet epizódját Pasolini dolgozta ki, aki akkoriban már a római szleng egyik nagy ismerőjének számított. Bernardo Bertolucci is Pasolini forgatókönyvéből készítette első, sokak szerint legjobb filmjét, A kaszást (1962). Pasolini minden lehetséges módon „szerző”-je akart lenni a filmjeinek, és ez az elsődleges oka annak, hogy saját filmjeinek is ő írta a forgatókönyveit. 


A FILMRENDEZŐ 
Természetesen szó sincs arról, hogy Pasolini az irodalmi munkásságát kísérő szerényebb érdeklődés miatt fordult a film felé: a valódi magyarázat, hogy véleménye szerint a film közvetlenebbül képes megragadni a valóságot, mint az irodalom. Első saját filmként A kaszást akarta megvalósítani, de végül A csórót (1961) választotta: a történet egy részét már 1944-ben megírta. A főszerepre felfedezettjét és barátját, Franco Cittit szerződtette. Kizárólag amatőrökkel, az utcán akart forgatni. Nem csinált problémát abból, hogy teljesen járatlan volt a filmkészítés gyakorlati részében: Jean-Luc Godard példája lebegett a szeme előtt, aki nem sokkal korábban szintén minden előzetes tapasztalat nélkül robbant be a filmvilágba a Kifulladásiggal. Az első muszterek megtekintése után a mecénás, Federico Fellini (!) megvonta támogatását a filmtől. Szerencsére színre lépett Alfredo Bini filmproducer, aki teljesen szabad kezet adott Pasolininek, és egészen az Oidipusz királyig finanszírozta a rendező munkáit. A csóró jelentősége többek között abban állt, hogy egy olyan Rómát mutatott be a közönségnek, amely addig hiányzott a filmvászonról: a nincstelenek, a lecsúszottak, a kitaszítottak világát, akik számára csak a halál jelenti a megváltást. Ezt a világot egy újabb oldalról ábrázolta a második játékfilm, a Mamma Róma (1962), melynek hősnője megpróbál kitörni ebből a miliőből, megvalósítani az áhított kispolgári létet, de nem jár sikerrel. A címszerepben Anna Magnani csodálatos alakítást nyújtott, ám a rendező nem volt teljesen elégedett vele: szerinte a színésznő nem élte, hanem „csak” játszotta a szerepet. Pasolini következő alkotása, A túró (1963) című szkeccsfilm már előkészületi fázisban botrányt kavart. A kész mű miatt az olasz bíróság négyhavi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a művészt az államvallás kigúnyolásának vádjával. A történet egy örökké éhes statisztáról szól, aki sok tragikomikus szituáció után, jóllakottan hal meg a kereszten mint az egyik lator Jézus mellett egy vallási témájú film forgatása közben. 


A Mamma Róma és A túró mellett Pasolini két dokumentumfilmet is forgatott. A düh (1962) alapötlete az volt, hogy a közelmúlt eseményeit jobb- és baloldali szemszögből egyaránt bemutassák. Pasolini a baloldali, Giovanni Guareschi pedig a jobboldali nézőpontot képviselte. Ironikus, hogy ez a film nem Pasolini miatt, hanem Guareschi epizódjának állítólagos rasszizmusa okán került süllyesztőbe. A Beszélgetések a szerelemről (1963) korát megelőző vállalkozás volt: Pasolini az átlagemberek szexuális szokásait kívánta feltérképezni. A film nem aratott sikert, és ezzel a munkájával a művész hosszabb időre le is zárta a valósághoz közvetlenül kapcsolódó mozgóképei sorát. A Máté evangéliumát (1964) Pasolini eredetileg az írott műhöz szó szerint ragaszkodva kívánta leforgatni, de aztán mégis megkísérelte azt áttételes módon aktualizálni. Noha titokban kezdettől fogva Dél-Itáliában akarta elkészíteni a filmet, önmaga megnyugtatására elutazott a Szentföldre is helyszíneket keresni. Később kijelentette, hogy Izrael már túl modern ahhoz, hogy a produkció helyszínéül szolgáljon. A szükséges pénzt A túró körüli botrányok miatt igen nehéz volt összeszedni. A kész mű szintén felkavarta a kedélyeket, bár nem kis meglepetésre az egyházi illetékesek ezúttal a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak Pasolini csodálatos alkotásáról. A Madarak és madárkák (1966) egyfajta „ideokomikus mese” apáról és fiáról. Többféle síkon értelmezhető története éppúgy szól az emberiség útkereséséről, mint hit és fanatizmus, vallás és ideológia kérdéseiről. A lét értelmét keresi az Oidipusz király (1967) főhőse is: történetébe egyrészt beleszövődnek Pasolini saját életének motívumai, másrészt a keretes szerkezet révén a rendező egyfajta időtlenséget ad az antik mítosznak.


A polgári társadalom széthullásának elkerülhetetlenségéről szól költői formában a Teoréma, amely szintén nagy viharokat kavart a vallási motívumok és a szexualitás merész összekapcsolása miatt. Az Istent (vagy legalábbis valami magasztosat) szimbolizáló titokzatos vendég egy nagypolgári család minden tagjával szexuális kapcsolatba lép, ám az egyesülés csupán a cselédlány életébe hoz pozitív fordulatot. A Disznóól (1969) a polgári világ felbomlásának egy előrehaladottabb fázisát örökíti meg, amelyben egy párhuzamos, „mitikus” cselekményszál mintha a jelenben játszódó események végletekig lecsupaszított, archetipikus megfelelője vagy akár ellentéte lenne. A szintén antik mítosz alapján forgatott Médea (1970) Pasolininek a harmadik világ iránti vonzódását is tükrözi: Médea az örök kívülállókat, a „mások”-at jelképezi; a hősnő barbár világa összeegyeztethetetlen a „civilizált” társadalommal. A főszerepre a rendezőnek sikerült megnyernie a világhírű opera-énekesnőt, Maria Callast. 


A polgári világ csődjét megfogalmazó filmek után Pasolini érdeklődése a világirodalom klasszikus mesegyűjteményei felé fordult, és Az Élet trilógiája összefoglaló címmel három filmet rendezett egymás után: a Dekameron (1971) Giovanni Boccaccio, a Canterbury mesék (1972) Geoffrey Chaucer azonos című novellagyűjteményei alapján készült, míg Az Ezeregyéjszaka virágai (1974) forrását a híres arab mesegyűjtemény, az Ezeregyéjszaka jelentette. E filmek a szexualitás mint örök emberi érték különböző megnyilvánulási formáit állítják középpontba, derűs világképük ellenére azonban mégis a halál az egyik visszatérő motívum bennük. Nem sokkal a harmadik film bemutatója után maga Pasolini is illúziónak minősítette mindazt, amit a Trilógiában ábrázolni próbált, és egy esszében vonta vissza annak alapelveit. Keserű kiábrándulásának döbbenetes lenyomata utolsó filmje, a Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975), amely nehezen nézhető képsorokban ábrázolja, hogy miként alázhatja meg és pusztíthatja el a Hatalom a neki kiszolgáltatott egyéneket: megfosztja őket egyéniségüktől, önbecsülésüktől, szabad akaratuktól, a testük feletti rendelkezéstől, a többi emberhez való kötődésüktől, hitüktől, és miután mindent elvett tőlük, az életüktől is. 2006-ban mutatták be Giuseppe Bertolucci Pasolini prossimo nostro című dokumentumfilmjét, amely a Salò, avagy Szodoma 120 napja megszületésének körülményeit idézi fel interjúk és számos, korábban publikálatlan fotó felhasználásával. 2008. szeptember 5-én volt a premierje Olaszországban a La rabbia di Pasolini című 83 perces dokumentumfilmnek. Ebben Giuseppe Bertolucci arra tett kísérletet, hogy rekonstruálja az 1962-ben bemutatott A düh című dokumentumfilm Pasolini által rendezett részét, amely annak idején rövidített változatban jutott el a mozikba. 


A SZÍNÉSZ 
Pasolini művészetének egyik kevésbé jelentős, bár tagadhatatlanul érdekes fejezete színészi tevékenysége. 1960-ban játszott először egy mellékszerepet Carlo Lizzani A púpos (1960) című drámájában, amely 1943-ban játszódik, amikor Rómába bevonulnak a nácik. Az ellenük való harc témája nem volt idegen Pasolinitől, hiszen – ha nem is annyira aktívan és vakmerően, mint az öccse –, de annak idején ő maga is részt vállalt az ellenállásban. A púpos forgatásán ismerkedett meg egyébként Mario Ciprianival, aki három évvel későbbi szkeccsfilmje, A túró főszereplője lett. Egyik partnernője pedig a nápolyi Angela Luce volt, akire tíz évvel később Peronella szerepét osztotta a Dekameron filmváltozatában. Pasolini narrátorként működött közre Paola Faloja Il ragazzo-motore (1967) című, mindössze 12 perces rövidfilmjében. Carlo Lizzani Nyugodjanak békében! (1967) című westernjében egy papot alakított. A főszerepet Lou Castel játszotta, de szerepelt a filmben Pier Paolo két legjobb barátja, Franco Citti és Ninetto Davoli is. Még ugyanabban az évben szintén egy papot játszott az Oidipusz király (1967) című saját filmjében. Színészi pályafutásának legjelentősebb állomásait híres alkotásai, Az Élet trilógiája első két filmje, a Dekameron és a Canterbury mesék jelentették. Mindkettőben az általa játszott szereplő személye kapcsolja össze a történeteket. A Dekameronban Giotto egyik tanítványát alakította. (A magyar fordítás szerint magát Giottót.) A szerepet részben kényszerből (a kiszemeltek nem vállalták a filmszereplést), részben a stáb biztatására vállalta, és végül nagyon élvezte: „...ebben a filmben nemcsak játszottam, hanem végre megértettem azt, hogy a film – játék.” A Canterbury mesékben az eredeti irodalmi mű szerzőjét, Geoffrey Chaucert személyesítette meg. Ezekkel az alakításaival egyúttal ki is hangsúlyozta a két film önéletrajzi vonatkozásait. Filmszerepeinek listáján megtalálható még Volker Koch S. P. Q. R. (1972) című alkotása is.