LUIGI BARBINI

Luigi Barbini (* 1944) olasz amatőr színészt Pier Paolo Pasolini fedezte fel, és rábízta Jakab szerepét a Máté evangéliuma (1964) című világhírű alkotásában. A hatvanas évek második felében még négy filmjében tartott igényt Barbini közreműködésére. Szöveges szerepet nem adott neki, ennek ellenére a kifejezetten szép arcú Luigi a Pasolini-filmek egyik legemlékezetesebb amatőr szereplőjének számít. Játszott egy „szandálos” kalandfilmben és egy erotikus drámában is. Az 1970-es években eltűnt a filmvilágból. A nyolcvanas évek elejétől a vallás került előtérbe az életében, 1996-ban diakónussá szentelték.

KARRIERTÖRTÉNET

Pasolini felfedezettje

Luigi Barbini életéről nagyon kevés információ található a világhálón. Családi hátteréről, élete első húsz évéről éppúgy nem lelhetők fel adatok, mint arról, hogy milyen körülmények között találkozott Pier Paolo Pasolinivel. Az olasz kulturális élet kimagasló alakját, Pasolinit egész életében végigkísérték a botrányok, és nem volt ez másképp a Máté evangéliuma (1964) című filmje esetében sem. Pedig ez az alkotása az Assisiben székelő ferences rendi kutatóközpont Filmirodájának támogatásával és javaslatainak figyelembe vételével készült. Pasolini a Szentföld helyett Dél-Olaszországban forgatott, mert „a délvidéki paraszt még egy mágikus kultúrában él, amelyben a csodák éppen olyan valóságosak, mint abban a korban, amelyben Máté élt és alkotott”. A szerepek többségét amatőrökre bízta, Jézust például egy spanyol egyetemi hallgató játszotta. Jakab, Zebedeus fiának szerepét az akkor húszesztendős Luigi Barbininek adta. A fiatalember egyetlen szót sem szól a filmben – Jakabot egyébként a bibliai szöveg is alig említi –, értelmes arca, nyílt tekintete azonban pontosan azt a nyitottságot, a krisztusi eszmék iránti fogékonyságot tükrözte, amelyre Pasolininek szüksége volt. Akkor talán még maga Barbini sem gondolta, hogy a krisztusi tanok később valóban élete vezérelveivé válnak.

Pasolini három évvel évvel később a Mik a felhők? (1967) című rövidfilmjébe is meghívta fiatal felfedezettjét, majd 1968-ban a Teoréma című alkotásában foglalkoztatta. Míg a Máté evangéliumát a Vatikán is pozitívan fogadta – 1995-ben minden idők 15 legnagyszerűbb vallási témájú filmje közé is besorolták –, addig a Teoréma a Szentszék heves tiltakozását váltotta ki. A pápai állam hivatalos lapja, a L'Osservatore Romano heves támadást intézett a film ellen, az olasz püspöki kar által felállított bizottság pedig minden hívőnek megtiltotta a film megtekintését. A szimbolikus történet egy nagyiparos családjáról szól, ahová látogatóba érkezik egy titokzatos fiatalember. A család minden tagja szexuális kapcsolatba kerül vele, beleértve a cselédlányt is. Miután a fiatalember hirtelen elutazik, a család egysége felbomlik, a családtagok rádöbbennek addigi életük értelmetlenségére, de képtelenek a megújulásra, az előrelépésre. Csupán a falujába hazatérő cselédlány élete vesz pozitív fordulatot. Pasolini korabeli nyilatkozataiban egyértelművé tette, hogy elképzelése szerint a fiatalember esetleg magát Istent szimbolizálja, vagyis a film tulajdonképpen arról szól, hogy a polgárság valójában nem tud mit kezdeni Isten személyével, a hit, a vallás témájával. Isten és az emberek (nemcsak nők, hanem férfiak is!) közötti szexuális kapcsolat felvetése azonban istenkáromlással ért fel, hát még ennek – egyébként visszafogott – vizuális ábrázolása!

A Teorémában Luigi azt a fiút játszotta, aki csupán néhány pillanatra tűnik fel egy vasútállomáson, ahol a gyáros apa felfigyel rá. A jóképű fiatalember eleinte talán a szexuális kísértést jelenti a középkorú férfi számára, akinek feleségében is a kéjvágy támad fel, amikor Milánó utcáin autókázva ismeretlen fiúkkal kezdeményez alkalmi szexuális kapcsolatokat. A Luigi megszemélyesítette fiú hirtelen távozik, és a nyüzsgő tömegben az apa lassan vetkőzni kezd, az összes ruháját leveti. Ekkor értjük meg, hogy a titokzatos látogatóra emlékeztető, megnyerő külsejű fiatalember valójában a megvilágosodást hozta meg a gyáros számára. Assisi Szent Ferenc módjára megpróbál szó szerint és képletesen is levetkezni mindent, ami addigi életéhez kötötte, útja azonban egy sivatagba vezet, ahol reménytelenül mássza meg az újabb és újabb sivár halmokat, hogy végül állati üvöltésben törjön ki. Eljutott valaminek a végére, vagy talán valami újnak a kezdetéig?

Sivatag az egyik helyszíne a Disznóól (1969) című filmnek is, míg a másik cselekményszál egy pazar villában és környékén játszódik. Pasolini két fiatalember sorsát állítja párhuzamba: a sivatagban bolyongó névtelen kannibálét, akinek tetteit az elemi életösztön irányítja, és a polgári kényelemben élő Julianét, aki a disznók iránt érez szexuális vágyat. Barbini azt a fiatal katonát alakította, aki a film első harmadában megküzd a kannibállal, és végül sírva megadja magát. Ez a kétségbeesett élethalálharc az Oidipusz király (1967) azon jelenetére emlékeztet, amikor a főhős a perzselő sivatagban a kimerültségtől támolyogva küzd meg a dölyfös királyt védelmező, és a küzdelemben szintén végsőkig kimerült katonákkal. A Disznóólban a kannibál meztelenre vetkőzteti legyőzött áldozatát, hogy felfalja testét, a levágott fejet azonban amolyan rituális áldozatként a közeli vulkán kráterébe dobja. Az opusz először az 1969-es velencei filmfesztiválon okozott meghökkenést, ámbár a Pasolini-filmek esetében megszokott zajos botrány hullámai ezúttal nem csaptak oly magasra. Elkerülték a botrányok a Médeát (1969) is, amely a maga idejében tulajdonképpen megbukott, és csak évek múlva fedezték fel a különlegességeket kedvelő filmbarátok. Az egyik különlegességet a szereposztás jelenti: a címszerepet a világhírű operadíva, Maria Callas játszotta (ez volt az egyetlen filmszerepe, és nem kellett énekelnie), Jaszón megformálója pedig Giuseppe Gentile volt, aki bronzérmes lett hármasugrásban az 1968-as mexikóvárosi olimpián. Luigi az egyik argonautát alakította. Ahogyan a korábbi Pasolini-filmekben, úgy ebben sem volt szövege. Filmkarrierje egyébként a Médeával lezárult. 

Egyéb filmek

Az öt Pasolini-alkotás mellett Luigi Barbini még három filmben játszott kisebb szerepeket. A Herkules, a bosszúálló (1965) az akkoriban igen divatos mitológiai kalandfilm műfaját képviseli. A történet szerint Herkules, a hatalmas erejű hős fiát (ezt a szerepet játssza Luigi) elrabolja a Föld kegyetlen istennője, Gaia. Az istennő fondorlatos tervet eszelt ki, hogy hősünk vesztét okozza, Herkules azonban számos kaland árán megmenekül a halálos veszedelmekből. A címszerepet Reg Park brit testépítő alakította: Arnold Schwarzenegger egyszer úgy nyilatkozott, hogy azt követően kezdett el testépítéssel foglalkozni, miután látta Reg Parkot egy filmben. A Herkules, a bosszúálló szerény költségvetésből készült, forgatásához javarészt a korábbi „szandálos” produkciókhoz épített díszleteket használták, és Parkon kívül egyetlen nagy név sem játszik a filmben. Az Erőszak a tengerparton (1969) című dráma André Pieyre de Mandiargues (1909–1991) francia szürrealista író 1956-ban megjelent azonos című regényének adaptációja. Egy fiatal lány lelkében mély nyomot hagyott, amikor szemtanúja volt annak, hogy anyját megerőszakolta egy férfi. Életvidám, kacér barátnőjével Szardíniára utazik nyaralni. Egy falubeli fiatalember szeme megakad a szépséges lányon, aki ugyan érdeklődik hódolója iránt, múltbéli szörnyű emlékei azonban kettőjük közé állnak. A női főszerepet a pályakezdő Carole André játszotta, akire a magyar nézők valószínűleg a Sandokan-filmekből emlékeznek a legjobban. Az erotikus filmekre specializálódott, Franciaországba emigrált lengyel rendező, Walerian Borowczyk (1923–2006) a hetvenes-nyolcvanas években Mandiargues több regényét is megfilmesítette, köztük a Goncourt-díjjal kitüntetett Perifériát (1976). Carlo Lizzani Barbagia (1969) című bűnügyi filmjében Terence Hill játszotta a főszerepet, ami azért meglepetés, mert őt egészen másfajta szerepkörben ismeri a közönség. Barbini egy kicsiny szerepben tűnik fel, melyet e sorok írásakor még az IMDB sem tart számon, egy olasz bűnügyi filmekkel foglalkozó kötet azonban megemlíti a szereplését.

Krisztus szolgája 

A filmvilágból való visszavonulása után Luigi Barbini családot alapított. Triesztben éltek, az épülő Verdorocca negyedben. A közelben lakott a húgával Andrea Santoro atya. A két férfi 1981-ben ismerkedett meg. Santoro atya lett az ottani kis közösség lelke, mozgósította az embereket Verdorocca felvirágoztatása érdekében, és az ott élők don Andrea vezetésével önerőből otthonossá, élhetővé tették környezetüket. Idővel plébániát is emeltek: minden lakos őszintén úgy érezte, kötelessége részt vennie az építkezésben. Santoro atya mindent megtett annak érdekében, hogy igazi közösséget teremtsen. Nemcsak a templomba várta el a híveket, hanem közös összejöveteleket, sőt kirándulásokat is szervezett. Az újszülötteket például mindig bemutatták az egész közösségnek, és mindenki úgy érezte, hogy tulajdonképpen egy nagy család tagja. Luigira nagy hatást tett Santoro atya rendkívüli személyisége. Erre így emlékezett: „Pasolini adta először a kezembe az evangéliumot, amikor filmet forgattunk. Aztán don Andrea javaslatára újra elolvastam. Előtte soha nem gondoltam arra, hogy diakónus legyek, a don Andreával való találkozás azonban megváltoztatta az életemet.” Barbini részt vett Santoro atya misszióiban, és 1996-ban diakónussá szentelték. Mindmáig a verdoroccai Názáreti Jézus Plébánián teljesít szolgálatot. A közösséget mélyen megrázta pártfogója meggyilkolásának híre: Andrea Santoro atyát 2006-ban egy törökországi templomban imádság közben hátulról agyonlőtték. Akkoriban a muszlim világban magasra csaptak a keresztényellenes indulatok, amelynek hátterében az állt, hogy a nyugati média többször helyt adott a Mohamedet ábrázoló karikatúráknak. Barbini egész Verdorocca nevében beszélt, amikor azt mondta, don Andrea élete egyben a közösség élete is volt. Mindig előttük járt, mindig utat mutatott számukra, s most, hogy az Úr magához vette őt, nélküle mennek tovább ezen az úton, hogy ezáltal is megőrizzék az emlékét. 

FILMOGRÁFIA

* 1964: Máté evangéliuma (Il vangelo secondo Matteo)

* 1965: Herkules, a bosszúálló (La sfida dei giganti)

* 1967: Szeszély olasz módra (Capriccio all'italiana) [a Mik a felhők? (Che cosa sono le nuvole?) című epizódban] 

* 1968: Teoréma (Teorema)

* 1969: Erőszak a tengerparton (Violentata sulla sabbia / Le lis de mer)
* 1969: Barbagia

* 1969: Disznóól (Porcile)

* 1969: Médea (Medea)