Umberto Chessari olasz amatőr színész tizenévesen három filmben szerepelt. Ezek közül Pasolini Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) című hírhedt opusza a középső. Évtizedekig nem nyilatkozott a filmről, az új évezredben azonban nyilvánosan felidézte a forgatási emlékeit, amelyek alapvetően pozitívak voltak. A filmvilág iránti érdeklődése a Salò után is megmaradt, s az 1980-as évek végén – jól értesültek szerint Bruno Mattei rendezőhöz fűződő barátsága révén – fővilágosítóként dolgozott néhány olasz trashfilmben Bart Hessar néven.
KARRIERTÖRTÉNET
A színész Umberto
Umberto Chessari 1957. március 8-án született Rómában. Édesapja Pasolini technikai stábjának egyik fontos tagja volt, egy filmes weboldal szerint Az Ezeregyéjszaka virágai (1974) a legjelentősebb közös munkájuk. [A film forgatásáról szóló alapos olasz kiadvány, a L’Oriente di Pasolini részletes stáblistája nem említ Chessari nevű stábtagot. Umberto szerint apja a Canterbury mesék (1972) elkészítésében vett részt, bár az IMDb stáblistája nem tünteti fel a nevét.] Umberto még nem töltötte be a 17. évét, amikor az apja elhunyt. Abbahagyta a tanulmányait, és elment dolgozni, hogy segítse a családját. Sokféle munkát végzett, kevés szabadidejében pedig a Lazio ifjúsági csapatában játszott, ámbár a Roma szurkolója volt. Már a Salò előtt is játszott egy filmben, a nem túl nagyigényű komédiák alkotójaként ismert Mino Guerrini Professore venga accompagnato dai suoi genitori (1974) című tinivígjátékában, Aldo Maccione, Jacques Dufilho és Enzo Cannavale partnereként. (A filmben egyébként egy másik Salò-színész, Marco Lucantoni is szerepelt.) Az alaphelyzet a hat évvel későbbi francia csacskaságot, az Éretleneket (1980) idézi. A helyszín a római Manzoni középiskola, ahová igen sok, kifejezetten jómódú családból származó fiatal jár. Jár, de nem tanul, hanem inkább a tanárok bosszantásával múlatja az időt. Umberto a Turturo nevű diákot személyesítette meg. Az opusz nem aratott kiemelkedő sikert, legalábbis a szezon 100 legnépszerűbb filmjének olasz toplistájára nem került fel.
Umberto egyik barátja, Fabrizio Menichini jelentkezett a Salò szereplőválogatására. A srác megkérte Umbertót, hogy menjen vele. Őt is meghallgatták, és néhány nap múlva értesítették, hogy megfelelt. Mivel még fiatalkorú volt, édesanyja beleegyezésére is kellett a filmezéshez. A Salòban az Umberto által játszott figura a fiatalember teljes igazi nevét viseli. A jövőbeli fiúáldozatok kiválasztásakor még kissé megszeppent fiúnak látjuk, akiről a felhajtó ezt mondja: „Csak rá kell nézni: úriember.” Két teljes hétig leste őt, míg sikerült elrabolnia. A fogság alatt a fiatalember teljesen megváltozik. Ennek egyik korai jele, hogy az első étkezési jelenetben, amikor Efisio meghágja előbb az egyik felszolgálólányt, majd az Elnököt (Aldo Valletti), a Herceg (Paolo Bonacelli) pedig egy hazafias dal éneklésébe kezd, Umberto is csatlakozik az énekhez, akárcsak egyik társa, Rino. Ők ketten egyértelmű lelkesedéssel vesznek részt abban a megalázó játékban is, amikor a foglyoknak négykézláb kúszva, kutya módjára kell pitizniük az ennivalóért. Behódolásuk elnyeri jutalmát: mindketten a kiválasztottak közé kerülnek, akik megmenekülnek a végső kínzástól és a haláltól. Sőt az ítélethirdetéskor Umbertót már a katonák között látjuk, amint gúnyolódik egykori társain, és a kezébe adott gépfegyverrel a lekaszabolásukat imitálja. A többiek tréfának gondolják ezt a pálfordulást, pedig nem az. A kínzási jelenetek közben Umberto már a négy úr segítőjeként ténykedik eleinte passzívan, később aktívan. A Herceg ellenőrzésképpen belenyúl a fiú sliccébe, és elégedetten tapasztalja, hogy a kínzás látványa Umbertót is felizgatta. Később az Elnök egy viccet mesél Umbertónak, aki teli szájjal kacag a hallottakon. Majd alsónadrágra vetkőzve láthatjuk őt az udvaron, amint a többi katonával együtt részt vesz a kínzásokban és kivégzésekben. Talán nem véletlen, hogy Pasolini épp őt és a Rinót megformáló Gaspare Di Jennót választotta ki a sorstársaikkal szembeforduló fiatalemberek szerepére. Egyes visszaemlékezések szerint ugyanis a fiúáldozatokat játszó amatőrök között kínos téma volt a homoszexualitás, Chessari és Di Jenno pedig állítólag olykor homofób megjegyzéseket tett, különösen azokra, akik közel álltak Pasolinihez, mint Franco Merli, Ezio Manni és Antonio Orlando. Ezekből a piszkálódásokból – ami a tizenévesek körében akkoriban megszokott dolognak számított – sosem alakult ki éles konfliktus, bár az érintettek érthető módon nehezteltek miattuk.
Chessari egyike azon színészeknek, akik a forgatás után nem szakadtak el azonnal a partnereiktől: Fabrizio Menichinit már korábbról ismerte, a szintén focikedvelő Sergio Fascettivel pedig a közös munka során haverkodott össze. Barátságuk Sergio 1992-ben bekövetkezett haláláig tartott. Az új évezredben felvette a kapcsolatot Maurizio Valaguzzával és Antiniska Nemourral is. Chessari egyébként tagja volt a Salò focicsapatának, amely egy forgatási szünnapon meccset játszott Bernardo Bertolucci Huszadik század (1976) című filmjének stábjából verbuválódott csapattal. (A Bertolucci-film forgatása a közelben zajlott.) A meccset a Huszadik század csapata nyerte, ami az általában higgadtan viselkedő, de komoly focirajongónak számító Pasolinit meglehetősen felbosszantotta. Az incidens nem segítette elő, hogy békét kössön Bertoluccival, akivel akkor romlott meg a kapcsolata, amikor negatív kritikát írt korábbi barátja Utolsó tangó Párizsban (1972) című hírhedt filmjéről. A focikonfliktus egyik oka mellesleg az volt, hogy előzetesen megállapodtak abban, hogy a két csapatot a két film stábjának tagjai fogják alkotni, a Bertolucci-csapatban azonban egy kívülálló is pályára lépett: Carlo Ancelotti, a későbbi válogatott focista, a kilencvenes évek közepétől számos nemzetközi hírű csapat edzője. A Salòt követő évben Chessari egy rövid szerepben jelent meg Giulio Paradisi Ragazzo di borgata (1976) című bűnügyi vígjátékában mint egyetemista. Nevét nem tüntették fel a stáblistán. A történet főszereplője egy tizenhat éves fiú, aki hisz abban, hogy a pénz boldogít, de azt csak rablással tud szerezni, miközben iskolába is jár. A film a római külvárosokról és azok lakóiról fest ironikus képet, ami javarészt e miliő alapos ismerője, a forgatókönyvírásban segédkező Sergio Citti – mellesleg Pasolini egyik közeli barátja és Franco Citti fivére – érdeme.
A fővilágosító
A Salò elkészítésében több olyan szakember is részt vett, akik korábban dolgoztak Chessari édesapjával, és fokozatosan bevezették a talpraesett fiatalembert a mesterség fortélyaiba. Amikor az 1980-as évek végén Umberto fővilágosítóként visszatért a filmvilágba, művésznevet választott, rossz nyelvek szerint azért, hogy senkinek ne jusson eszébe róla a botrányfilmben játszott szerepe. A Bart Hessar művésznév egyébiránt saját polgári nevének lerövidítése: a keresztnév és a családnév első és utolsó betűit elhagyta (umBERTo cHESSARi), az Umberto „e” betűjét pedig „a”-ra cserélte. Lucio Fulci horrorja, a Zombi 3 (1988) a valaha jobb napokat látott rendező egyik legrosszabb filmje. Fulci mentségére legyen mondva, hogy valójában a filmnek alig több mint a fele a saját rendezése. Forgatás közben ugyanis megbetegedett (az IMDb szerint agyvérzést kapott, az angol Wikipédia szerint viszont hepatitise volt), ezért a producer utasítására a másodrendező Bruno Mattei és az író Claudio Fragasso fejezték be a filmet. A Fulci által leforgatott hetvenpercnyi anyagból húsz percet kihagytak, és a maradékhoz negyven percet forgattak hozzá. Fulcinak egyáltalán nem tetszett a végeredmény, és megpróbálta eltávolíttatni a nevét a stáblistáról. Nem járt sikerrel. Bennfentesek szerint Umberto cimborája volt Matteinek, és általa került a produkcióba.
Mattei és Fragasso közös rendezése a Trappola diabolica (1988), amelyet takarékossági okokból teljes egészében a Fülöp-szigeteken forgattak. Szemmel láthatóan a Rambo 2 (1985) nyomdokain járó filmről van szó: Michael Ransom vietnámi veterán (Brent Huff) egykori parancsnoka kiszabadítása érdekében a Távol-Keletre utazik, ahol azonban csapdába kerül, és kiderül, hogy parancsnoka nem az, akinek hitte. Egyébiránt a Trappola diabolica egy 1986-os akciófilm folytatása, amelyben azonban a Ransomot eredetileg alakító színész, Reb Brown már nem kívánt részt venni. A kínzási jelenetek miatt a film számos országban csupán cenzúrázva juthatott el a közönséghez. Mattei rendezte a Cop Game (1988) című akciófilmet is, melyben a főszerepet megint Brent Huff játszotta. Ezúttal alighanem a Saigon – A tiltott zóna (1988) jelenthette az inspirációt. Mattei alkotásában megölik az elit Cobra kommandó egyik tisztjét, és a nyomok Saigon háborús övezetébe vezetnek. A Robowar – Robot da guerra (1988) az Arnold Schwarzenegger-féle Ragadozó (1987) hatására született – kell-e mondani, hogy újfent Bruno Mattei (Vincent Dawn álnéven) rendezésében? A Fülöp-szigeteki dzsungelben elszabadul egy fejlesztés alatt álló robot, amely mindent elpusztít, ami az útjába kerül. Egy zsoldos vezetésével kommandó verbuválódik, hogy megállítsa a gyilkológépet.
Szintén Mattei követte el a Born to Fight (1989) című akciófilmet, újfent Brent Huff főszereplésével. Huff megint egy vietnámi veteránt alakított, aki elfogad egy anyagilag kecsegtető ajánlatot egy riporternőtől, és visszatér a kegyetlen fogolytáborba, amelyet túlélt. Kiderül azonban, hogy a riporternő önérdekből félrevezette, ráadásul a táborban hősünk egy régi, különösen kegyetlen ellenfelével kerül szembe. A rosszfiút alakító német Werner Pochath homoszexuális volt, aki akkoriban az impozáns méretű férfiassággal megáldott amerikai melegpornósztárt, Jeff Strykert akarta meghódítani. Ennek érdekében mainstream filmkarriert ígért neki, és főszerephez juttatta a szintén a Fülöp-szigeteken készült harmadosztályú horrorban, a Zombi 4-ben (1989). Hogy Stryker meghálálta-e mentora fáradozásait, azt hagyjuk inkább balladai homályban, mindenesetre nem lett belőle mainstream filmsztár. Claudio Fragasso rendezte a Non aprite quella porta 3 (1990) című horrorfilmet Clyde Anderson művésznéven. Tulajdonképpen a híres horrorsorozat, A texasi láncfűrészes mészárlás nem hivatalos folytatásáról van szó, amelyet angol nyelven forgattak amerikai színészek közreműködésével. Mellesleg ugyanabban az évben elkészült a hivatalos folytatás is, vagyis nem csoda, hogy Fragasso verziója nem keltett különösebb figyelmet, és gyorsan feledésbe merült. A Tre pesci, una gatta nel letto che scotta (1990) című erotikus horrorhoz Mattei a David Graham álnevet használta. A történet csúnya hősnőjét három szívtipró fiú is visszautasítja, mire a lány bosszút esküszik, amit néhány év elteltével tud kivitelezni. Umberto utolsó filmje fővilágosítóként Mattei erotikus drámája, a Desideri (1990) volt. A direktor ezúttal a Michael Cardoso álnév mögé rejtőzött. A történet egy szépséges hölgyről szól, aki egy zongoraversenyre érkezik Velencébe, de elkésik, ami nem marad következmények nélkül. Velencét persze nem véletlenül tartják a legerotikusabb olasz városnak, mert hősnőnknek hamar akadnak erotikus élményei.
Bart Hessar alias Umberto Chessari nevét ezt követően már nem olvashattuk egyetlen film stáblistáján sem. Visszatért a polgári világba, megnősült, és született egy fia, Emanuele, aki szintén a szórakoztatóiparban helyezkedett el. Umberto továbbra is fővilágosítóként ténykedik, de immár a televízió az elsődleges terepe. A Salò rokonszenvesen gyűlöletes kollaboráns szereplőjeként máig emlékezünk rá. Az új évezredben nyilvánosan felidézte a Pasolini-filmmel kapcsolatos élményeit, amelyeket alapvetően pozitívan értékelt. Elmondta, hogy Pasolini mindenkivel olyan volt, mint egy szerető édesapa. Mindenkivel törődött, mindenkitől megkérdezte, van-e szüksége valamire. Folyamatosan érdeklődött Umberto édesanyjáról és testvéréről is, és kész volt segíteni a nehéz helyzetben lévő családnak. Umbertónak szép emlékei vannak a kínzókat játszó színészekről is: Bonacelli nagyon laza és barátságos volt, Giorgio Cataldi örökösen tréfálkozott, ellenben Uberto Paolo Quintavalle csak az utolsó napokban lett közvetlenebb, Aldo Valletti pedig félénk volt, és a szövegét tekintve feledékeny, de emberileg semmilyen probléma nem volt vele. Az „ürülék” szerinte kifejezetten ízletes volt, csokoládé, kekszdarabkák, lekvár, mazsola és kondenzált tej keveréke. Chessari úgy emlékezett, hogy egy kicsit mindegyik fiú szerelmes volt Olga Andreisbe, de ő maga Dorit Henkének is udvarolgatott. Nem hisz abban, hogy a Salò egyes filmtekercseit ellopták volna, mert azt állította, hogy látta az eredeti változatot, amely négyórás volt. Abban sem hisz, hogy a rendezőt Giuseppe Pelosi ölte volna meg, akivel Umberto egyszer személyesen is találkozott. Pelosi elég gyenge fizikumú volt, Pasolini viszont intenzíven sportolt, emiatt kizárt, hogy egyetlen tettes tudott volna végezni vele.
FILMOGRÁFIA (MINT SZÍNÉSZ)
* 1974: Professore venga accompagnato dai suoi genitori
* 1975: Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma)
* 1976: Ragazzo di borgata
BART HESSAR-FILMOGRÁFIA (MINT FŐVILÁGOSÍTÓ)
* 1990: Desideri
* 1990: Tre pesci, una gatta nel letto che scotta
* 1990: Non aprite quella porta 3
* 1989: Nato per combattere / Born to Fight
* 1988: Robowar – Robot da guerra
* 1988: Cop Game
* 1988: Trappola diabolica
* 1988: Zombi 3
* 1984: Per un viaggio in Italia (tévésorozat, egy epizód)
