ALIDA VALLI

Alida Valli (Olasz Királyság, Póla, 1921. május 31. – Olaszország, Róma, 2006. április 22.) olasz színésznő eredeti neve: Baroness Alida Maria Laura Altenburger von Marckenstein-Frauenberg. Filmkarrierje 1935-ben kezdődött, első nagy sikerét egy korabeli magyar (!) filmvígjáték remake-jében aratta. Egyike volt a fasiszta Olaszország legnépszerűbb színészeinek, de igyekezett kerülni a propagandafilmekben való szereplést. A második világháború után Hollywoodba szerződtették, forgatott Alfred Hitchcockkal és Carol Reeddel is, ám az amerikai kitérő nem hozta meg a remélt nemzetközi áttörést. Visszatért Olaszországba, ahol kimagasló alakítást nyújtott Luchino Visconti Érzelem (1954) című melodrámájának főszerepében, a szenvedélyes szerelemért önbecsülését és hazafias érzelmeit egyaránt feladó Serpieri grófnőként. Másik különösen emlékezetes szerepformálása Henri Colpi Ilyen hosszú távollét (1961) című drámájához fűződik. A modern olasz filmművészet olyan nagy egyéniségeivel is forgatott, mint Michelangelo Antonioni, Pier Paolo Pasolini és Bernardo Bertolucci. A hatvanas évektől elsősorban epizodistaként foglalkoztatták a legkülönbözőbb műfajú filmekben, így például horrorokban is. Filmszínésznői karrierjével párhuzamosan rendszeresen játszott színházban is, olyan rangos szerzők darabjaiban, mint például Luigi Pirandello, Henrik Ibsen, Arthur Miller, Alberto Moravia, Jean Cocteau, Christopher Marlowe, Anton Csehov, Gabriele d'Annunzio (ő egyébként a család barátja is volt), Albert Camus, Jean-Paul Sartre, Jean Genet, Tennessee Williams, Eugene O'Neill és persze William Shakespeare. Oscar De Mejo festőművésszel kötött házasságából két fia született. Élete utolsó éveit nagy hírneve ellenére szerény körülmények között élte. Római otthonában hunyt el. 

KARRIERTÖRTÉNET

A kezdetek

Alida Valli 1921. május 31-én született Pólában, amely ma Horvátországhoz tartozik, horvát neve: Pula. Apai nagyapja a Trentóból származó osztrák–olasz Luigi Altenburger (Altempurger) báró, a d’Arco grófok leszármazottja. Apai nagyanyja a szintén trentói Elisa Tomasi, aki Ettore Tolomei római szenátor unokatestvére volt. Anyai nagyapja, Felix Oberecker (Obrekar) Laibachban (Ljubljana) született, amely akkor Ausztria része volt, ma Szlovéniához tartozik. Anyai nagyanyja, Virginia della Martina Pólában született, itt hozta világra a lányát, Silvia Oberecker della Martinát, Alida édesanyját. Az édesapa Gino Altenburger von Marckenstein und Frauenberg báró, történelem- és filozófiatanár. Alida a Dantéról elnevezett pólai elemi iskolában tanult. Gyerekkorát az Isztriai-félszigeten, Trentinóban és Dél-Tirolban töltötte. Az 1920-as évek végén a család Comóba költözött. Alidát tizenöt éves korában felvették a színész- és rendezőképzéssel foglalkozó római Centro Sperimentale di Cinematografia intézményébe. Emiatt a fővárosba költözött, és nagybátyjánál, Ettore Tolomeinél lakott. Filmkarrierje egy 1935-ben bemutatott Mario Camerini-vígjátékkal, A háromszögletű kalappal kezdődött, szerepe azonban oly kicsiny volt, hogy nevét fel sem tüntették a stáblistán. Ekkoriban élték fénykorukat Itáliában az úgynevezett „fehér telefonos” filmek, és Alida ezekben kapott egyre fontosabb szerepeket. Első nagy sikere Max Neufeld Havi ezer líra (1939) című filmje volt, amely egy magyar vígjáték, a Havi 200 fix (1936, Balogh Béla)) olasz remake-je. A Valli által játszott Magdát az eredeti filmben Bársony Rózsi alakította. A Jávor Pál megformálta figurát az olasz verzióban Osvaldo Valenti személyesítette meg, akit hat évvel később a fasizmushoz való szoros kötődése miatt színésznő szeretőjével, Luisa Feridával együtt a partizánok kivégeztek.

A Cinecittàtól Hollywoodig

Drámai szerepkörben Mario Soldati filmje, a Piccolo mondo antico (1941) jelentette az áttörést Alida számára. Franco (Massimo Serato) nagyanyja akarata ellenére rangon aluli házasságot köt, amikor feleségül veszi a jegyző lányát, Luisát (Alida Valli). Amikor az ifjú pár gyermeke belefullad a Comói-tóba, Luisán az őrület jelei mutatkoznak. A második világháború alatt Valli az olasz filmgyártás egyik sztárjává nőtte ki magát. Mario Mattoli Ma este semmi újság (1942) című alkotásának melodrámába illő története egy újságíró és egy utcanő tragikusan végződő kapcsolatáról szól. Ebben a filmben énekelte a színésznő a Ma l'amore no című dalt, amely nagy slágerré vált, és olaszok milliói számára az 1940-es évek egyik szimbólumát jelenti. (Giuseppe Tornatore Maléna című 2000-es alkotásában is felcsendül.) A Mi élünk és az Isten veled, Kyra! (mindkettő 1942-ből) Goffredo Alessandrini rendezésében készült, egymással összefüggő filmek. A Mussolini-éra cenzorai kis híján betiltották mindkettőt – noha a direktor a rendszer egyik pártfogoltja volt –, de aztán szovjetellenes élük miatt mégis engedélyezték. Mivel a nézők viszont leginkább csak azt érzékelték a két filmből, hogy a fasizmus és a kommunizmus között igazából nincs túl nagy különbség, ezért néhány héttel később visszavonták a kópiákat az olasz és a német mozikból. A két filmet évtizedekig elveszettnek hitték, de aztán előkerültek, és felújítva újra forgalomba hozták őket, először az Egyesült Államokban 1986-ban. Valli egyébként tartózkodott attól, hogy fasiszta propagandafilmekben játsszon. A felszabadulás utáni első nagy sikerét az Eugenia Grandet (1946) című Mario Soldati-filmben aratta, amelyért az olasz filmkritikusoktól megkapta a legjobb színésznőnek járó Ezüst Szalag-díjat.

Alida Vallit már a negyvenes évek elején úgy reklámozták, mint „a világ leggyönyörűbb asszonyá”-t. Szépségére és tehetségére felfigyelt a nagy hatalmú hollywoodi producer, David Selznick, aki „a második Ingrid Bergman”-t látta benne, és Hollywoodba szerződtette. Angol nyelvű filmjeiben a színésznő csak a családnevét használta. Első amerikai filmjét, A Paradine-ügyet (1947) a feszültségkeltés nagymestere, Alfred Hitchcock rendezte, akinek egyébként ez volt az utolsó közös munkája Selznickkel. A producer ugyanis rendkívül erélyesen érvényesítette az akaratát: átíratta a forgatókönyvet, ragaszkodott bizonyos jelenetek újraforgatásához, és személyesen felügyelte az utómunkálatokat. Ez a szintén diktátori hajlamú Hitchcocknak egyáltalán nem volt ínyére, de a producert is meg lehet érteni, elvégre A Paradine-ügy majdnem annyi pénzébe került, mint klasszikus szuperprodukciója, az Elfújta a szél (1939). A női főszerepet egyébként eredetileg Greta Garbónak szánták, hiszen a film alapjául szolgáló regény írója, Robert S. Hichens részben róla mintázta Mrs. Paradine alakját. Az isteni díva kezdetben állítólag hajlandó lett volna eljátszani a szerepet, de aztán úgy döntött, hogy pár évvel korábbi visszavonulását véglegesnek tekinti. A férfi főszerepet a népszerűsége csúcsán álló Gregory Peck alakította, aki el volt ragadtatva olasz kolléganője szépségétől, tehetségétől, kisugárzásától. A film kritikai fogadtatása vegyes volt, a nagy közönségsiker elmaradt. Mindazonáltal Valli hajlandó volt eljátszani Mrs. Paradine-t a két évvel későbbi rádiójátékban is, amelyben egyik partnere, Louis Jourdan is a filmbeli szerepét ismételte meg. 

A The Miracle of the Bells (1948) című filmben Alida Valli egy Olga Treskovna nevű lengyel származású színésznőt játszott Frank Sinatra és Fred MacMurray partnereként. A történet azzal kezdődik, hogy Olga holttestét végakaratának megfelelően szülővárosába, egy lengyel bányavárosba szállítják, hogy az ottani temetőben helyezzék örök nyugalomra. Ezután flashbackben láthatjuk az előzményeket. Fentebb szó volt arról, hogy Selznick „a második Ingrid Bergman”-t látta Valliban. Nos, az „első Ingrid Bergman” akkoriban forgatta a Jeanne d’Arc (1948) című filmjét, és a The Miracle of the Bellsben a Valli által megformált Olga Treskovna is eljátssza az orléans-i szüzet. Ironikus, hogy a valóságban Bergman megbukott ezzel a szereppel, Treskovna (alias Alida Valli) viszont átütő sikert aratott. Minden idők egyik legjobb film-noirjaként tartják számon Carol Reed A harmadik ember (1949) című alkotását, melyben a férfi főszerepeket Joseph Cotten, Orson Welles és Trevor Howard játszotta. Alida egy Anna Schmidt nevű titokzatos cseh asszonyt alakított. A The White Tower (1950) című filmben egy hegymászót formált meg, aki megfogadja, hogy legyőzi azt a csúcsot, melynek meghódítása apja életét követelte. A Walk Softly, Stranger (1950) szüzséjének korai változatát Alfred Hitchcock rendezte volna Cary Grant főszereplésével, ám a projekt menet közben jelentősen átalakult, a rendezői székbe például Hitch helyett Robert Stevenson ült. A drámai történet egy csalóról (Joseph Cotten) szól, akit egy gyönyörű, de nyomorék nő (Alida Valli) iránti szerelme megváltoztat. A film megbukott, és mivel Selznick anyagi problémákkal küszködött, Alida hollywoodi karrierje megfeneklett. A színésznő az 1950-es évek elején hazatért.

Érzelem

Yves Allégret francia–olasz romantikus drámája, a Csoda csak egyszer történik (1951) volt Alida Valli első filmje hazatérése után, partnere: Jean Marais. Két szerelmes történetét láthatjuk, akiket a második világháború szétválaszt, és mire újra találkoznak, addigra lelkileg is távol kerültek egymástól. Francia–olasz–spanyol koprodukcióban valósult meg az 1825-ben játszódó Toledói szerelmesek (1953), amely az érzelmes filmek gyakori alaphelyzetére épül: a szerelmes szépasszony, hogy megmentse lázadó kedvese életét, feleségül megy annak legfőbb ellenségéhez, a rendőrfőnökhöz. Négy nagyszerű színésznőről (Alida Valli, Ingrid Bergman, Isa Miranda, Anna Magnani) és egy sztárjelöltről (Anna Amendola) szól az Asszonyok vagyunk (1953) című szkeccsfilm, melynek Valli-epizódját Gianni Franciolini rendezte. (A többi epizód rendezői: Roberto Rossellini, Luchino Visconti, Luigi Zampa és Alfredo Guarini.) Camillo Boito 1882-ben megjelent novellája, a Senso alapján készült az Érzelem (1954) című film, amely a rendező, Luchino Visconti számára éppúgy kiemelkedő karrierállomást jelentett, mint a főszerepet alakító Alida Valli számára. A történet a risorgimento (Olaszország egyesítésére indított XIX. századi mozgalom) idején játszódik. Livia Serpieri grófnő beleszeret a megszálló osztrák hadsereg jóképű hadnagyába, Franz Mahlerbe. A titkos szerelmi viszonyban az asszony önként teljesíti szerelmese minden kívánságát, ám amikor rádöbben arra, hogy a férfi csúnyán kihasználta és megcsalta, halálos bosszút áll rajta.

Visconti több ponton is jelentős változtatásokat eszközölt a regényhez képest, s emiatt felmerült az az elképzelés, hogy a filmváltozat címe nem Senso lesz, hanem Custoza (itt játszódott le 1866-ban az úgynevezett „harmadik olasz függetlenségi háború”), de jogi okokból erre nem volt lehetőség. A hadnagyot a novellában Remigio Ruznak hívták, Visconti azonban Gustav Mahler osztrák zeneszerző iránti tisztelete jeléül Franz Mahlerre keresztelte át a figurát. Kissé furcsa tiszteletadás ez, hiszen az osztrák hadnagy meglehetősen negatív figura a történetben, ám az tény, hogy a rendező bő másfél évtizeddel később a Halál Velencében (1971) című alkotásával méltó emléket állított a zeneszerző Mahlernek. A Senso mint irodalmi mű napló formájában, visszaemlékezésként íródott egy új szerelem kapcsán, ám Visconti – teljesen érthető okokból – mellőzte a naplóformát, és kihagyta a filmből Livia új udvarlóját, a Gino nevű ügyvédet. Ugyanakkor nagyobb hangsúlyt adott a háttérben zajló függetlenségi harcoknak, és előtérbe hozta Livia szabadságharcos unokatestvére, Roberto figuráját. 

Bekerültek a filmbe olyan motívumok is, melyek Boitónál nem szerepeltek. A novellában például a szerelmesek egy fürdőben találkoznak, a filmben viszont a La Fenice operaházban. 1996-ban a La Fenice gyújtogatás következtében porrá égett, és rekonstrukciójához a Visconti-film operajeleneteit is felhasználták. Az olasz cenzúra nem engedélyezte az Érzelem eredeti befejezését, mert szerinte sértette az olasz hadsereget: a kifosztott Veronában szinte katatón módon bolyongó Liviát ugyanis részeg olasz katonák molesztálják. Ekkor forgatták le a máig ismert új befejezést, a hadnagy kivégzését, ám addigra a szerepet alakító amerikai Farley Granger már hazatért, ezért dublőrt használtak helyette. Az Érzelem francia változatát maga Jean Renoir felügyelte, és neki köszönhetően a francia verzióba bekerült néhány olyan jelenet, melyet az olasz cenzúra kivágatott. A 94 perces amerikai változat (a teljes film 117 perces!) a Wanton grófné címet kapta, angol nyelvű dialógusait Tennessee Williams és Paul Bowles írta. A korabeli kritikák felsőfokokban méltatták Alida Valli lélektanilag hiteles, árnyalt alakítását, és a filmtörténet egyik legszebben eljátszott nőalakjának nevezték Livia Serpierit. 

Művészfilmek epizodistája

Az 1950-es évek második felétől Alida Valli többnyire epizódszerepeket játszott. Ebből a korszakából csak azokra az alkotásokra térek ki, melyek Magyarországon sem ismeretlenek, illetve a művésznő pályafutása szempontjából tényleg jelentősek. A kiáltás (1957) Antonioni pályafutásának legszélsőségesebben értékelt darabja. Különlegessége részben abban rejlik, hogy – a rendezőtől szokatlan módon – nem polgári, hanem munkáskörnyezetben játszódik, ám a főhős tragédiáját elsősorban saját belső kételyei okozzák. Ebből a szempontból tehát szervesen kapcsolódik Antonioni előző filmjéhez (A barátnők, 1955) és a későbbiekhez is. A kritikai fanyalgás egyik oka egyébként a színészek játéka volt: az Aldo keresztnevű főszereplőt alakító Steve Cochrant többen is egysíkúnak találták, az Elviát megformáló Betsy Blairrel való elégedetlenségét pedig maga Antonioni is megemlítette az egyik interjúban. Alida Valli a főhős élettársát, Irmát játssza, aki bejelenti, hogy bár közös gyermekük van, és külföldön dolgozó férje is meghalt, ezentúl nem Aldóval, hanem egy másik férfival akar élni. Az 1957-es esztendőben a színésznő még két figyelemre méltó alkotásban szerepelt: a This Angry Age Marguerite Duras regényéből készült, a francia René Clément rendezésében. Clément James Deannek szánta a férfi főszerepet, ám Dean tragikus autóbalesete után Anthony Perkinst választotta. Dino De Laurentiis producer ragaszkodott ahhoz, hogy a női főszerepet felesége, a szép és tehetséges Silvana Mangano játssza. Duras elégedetlen volt a filmváltozattal, mert a gyarmati téma szinte teljesen kimaradt az adaptációból, és emiatt szerinte Clément tulajdonképpen „meggyalázta” a regényét. A másik film, A nagy kék országút Gillo Pontecorvo és Maleno Malenotti közös rendezése. Főszereplője egy halász (Yves Montand), aki családja nyomorúságos sorsán úgy kíván javítani, hogy dinamitot használ a horgászathoz. A veszélyes módszerrel azonban nemcsak hogy kivívja a többi halász rosszallását, de az életét is kockára teszi. 

Roger Vadim filmjében, A holdfény ékszerészeiben (1958) Valli alakította a Brigitte Bardot által játszott, zárdából érkezett hősnő arisztokrata nagynénjét. A romantikus fordulatok során kiderül, hogy a fiatalabbik nő szerelmese (Stephen Boyd) viszonyt folytatott a nagynénivel is. A rövidnadrágos ember (1958, Glauco Pellegrini) egy kilencéves kisfiúról szól, aki megszökik az árvaházból, hogy megkeresse az édesanyját. Méltatói a Psycho (1960, Alfred Hitchcock) és a Kamerales (1960, Michael Powell) méltó párjának tartják Georges Franju Szemek arc nélkül (1960) című horrorját. Ebben egy őrült tudós (Pierre Brasseur) lányának (Edith Scob) autóbalesetben szétroncsolódott arca helyére egy másikat ültet, ám a műtét nem hozza meg a várt eredményt. Alida Valli játszotta a professzor segítőjét és bűntársát, akinek az arca korábban szintén roncsolódott, de az ő esetében a műtéti beavatkozás sikerrel járt. Noha már a forgatás előtt odafigyeltek arra, hogy mellőzzék a cenzorok által kifogásolható motívumokat (sok vér, állatkínzás), a Szemek arc nélkül mégis vihart kavart a maga idejében. Egy skóciai fesztiválbemutatón állítólag hét néző ájult el vetítés közben, amit Franju így kommentált: „Most már tudom, miért viselnek a skótok szoknyát”. Annak idején Magyarországon is jól fogadták Henri Colpi Ilyen hosszú távollét (1961) című drámáját, amely Cannes-ban elnyerte a fődíjat, az Arany Pálmát. Thérese, egy párizsi kávézó tulajdonosnője (Alida Valli) egy csavargóban (Georges Wilson) felismerni véli a háborúban eltűnt férjét. A régi szerelem által táplált türelemmel és kitartással próbál úrrá lenni a férfi amnéziáján. Az Érzelem mellett az Ilyen hosszú távollét Alida Valli kivételes jellemábrázolói tehetségének egyik legszebb példája.

Pasolini és Bertolucci

A hatvanas évek terméséből kiemelkedik Pier Paolo Pasolini alkotása, az Oidipusz király (1967), amely Szophoklész antik drámájának költői szépségű átértelmezése. Ebben Valli játszotta a korinthoszi királynét, Merópét, aki férjével együtt felneveli az igazi apja által a sivatagba kitett és ott megtalált Oidipuszt. Pasolini barátja és pártfogoltja, Bernardo Bertolucci három filmjében is szerepeltette Alida Vallit. A Borges-mű alapján forgatott Pókstratégia (1970) főszereplője, Athos Magnani (Giulio Brogi) mártírhalált halt apja emlékét keresve érkezik egy titokzatos városba, Tarába, ahol találkozik apja volt szeretőjével, Draifával (Alida Valli) is. A filmet először az olasz televízió mutatta be, húszmilliónál több nézője volt. A világsztárokkal forgatott, eposzi terjedelmű Huszadik század (1976) két eltérő társadalmi osztályhoz tartozó fiatalember életútján keresztül a múlt század olasz történelmének első évtizedeiről fest széles ecsetvonású tablóképet. Valli játszotta Signora Pioppit, egy gazdag földbirtokos özvegyét, aki a fasiszta intéző és szeretője (Donald Sutherland és Laura Betti) áldozatául esik. Úgy forgalmazási, mint cenzurális okokból a filmet számos országban rövidített formában játszották, a szocialista Magyarországon azonban az explicit szex- és erőszakos jelenetek ellenére csonkítatlanul mutatták be, alighanem erőteljes baloldali szemlélete miatt. Egy sikeres opera-énekesnő (Jill Clayburgh) és kábítószeres kamasz fia (Matthew Barry) incesztuózus kapcsolatáról szól A Hold (1979) című dráma, amely különösen heves vitákat kavart. „Bertolucci egy szappanoperát kényszerít közösülésre egy freudi kórtörténettel” – írta a filmről a rettegett kritikus, Roger Ebert. „Szörnyű, olcsó, közönséges szemét” – jegyezte le sommás véleményét a naplójába Andrej Tarkovszkij, orosz rendező. Alida Valli játszotta a főhősnő anyósát. 

A hetvenes évek

Valerio Zurlini melodrámája, A nyugalom első éjszakája (1972) hőse egy érzelmi válságba került ateista férfi (Alain Delon), aki egy tengerparti kisváros gimnáziumában kap munkát. Megismerkedik egy 19 éves gyönyörű lánnyal (Sonia Petrovna), akinek képtelen ellenállni. A lány anyját Alida Valli alakította. A színésznő a hetvenes években újra szerepelt horrorfilmekben. A Lisa és az ördög (1973) a műfaj egyik olasz mestere, Mario Bava munkája Telly Savalas, Sylva Koscina és Elke Sommer főszereplésével. Valli igazán testhezálló szerepet kapott: ismét egy grófnőt játszott. Alberto De Martino alkotása, az Antikrisztus (1974) tulajdonképpen Olaszország válasza az egy évvel korábbi hollywoodi filmsikerre, Az ördögűzőre (1973). Ippolita (Carla Gravina) súlyos egészségügyi és mentális problémákkal küzd. Előző életében állítólag az inkvizíció által megégetett boszorkány volt, aki most megkésett bosszúként sorra öli a férfiakat. Az ördögűzés elkerülhetetlennek látszik. Dario Argento, az olasz horrorfejedelem két klasszikus alkotásában foglalkoztatta Vallit. A Sóhajokban (1977) Miss Tannert játszotta, a Pokolban (1980) Carolt, a gondnokot. A kiváló francia rendező, Patrice Chéreau első mozifilmje volt Az orchidea húsa (1975) című bűnügyi dráma. A rejtélyes és érzékeny Claire (Charlotte Rampling) körül hullanak a férfiak, mint a legyek. Anyagias nagynénjének ez kiváló ürügy arra, hogy megkaparintsa Claire vagyonát, hiszen csak azt kell bizonyítania, hogy unokahúga örökölte apja sorozatgyilkos hajlamait. Magyar vonatkozású érdekesség, hogy a történetnek két magyar szereplője is van (Gyula és József).

A katasztrófafilmek divatja idején készült George P. Cosmatos izgalmas kalandfilmje, A Cassandra-átjáró (1976). A történet szerint halálos vírussal fertőzött, menekülő terroristák szállnak fel egy nemzetközi vonatra. A hatóságok értesülnek a veszélyről, és a járvány megakadályozása érdekében a szerelvényt egy lengyelországi fogadóállomásra irányítják, hogy ott az utasokat karanténba zárják. A célállomás eléréséhez a szerelvénynek át kell haladnia egy évek óta nem használt vasúti hídon. Az utasoknak sejtelmük sincs arról, hogy a híd valójában életveszélyes, és a hatóságok tragikus vonatbalesetnek álcázva próbálnak megszabadulni a kényes ügy szemtanúitól. A filmbeli hidat a dél-franciaországi Garabit-viadukt „alakította”, amelyet 1882 és 1884 között építettek Gustave Eiffel tervei alapján. A produkció fontosabb szerepeire nemzetközi sztárokat szerződtettek. Carlo Ponti producer a főszerepet szépséges felesége, Sophia Loren számára tartotta fenn. Dr. Chamberlain szerepét Peter O’Toole-nak ajánlották fel, aki nemet mondott, így Richard Harris lépett a helyére. További szereplők: Burt Lancaster, Ava Gardner, Ingrid Thulin, Martin Sheen, O. J. Simpson, Lee Strasberg, John Phillip Law, Lionel Stander, Lou Castel és Ray Lovelock. Alida Vali Mrs. Chadwicket játszotta. Az 1977-es Egy jámbor lélek Gustave Flaubert azonos című regényének filmváltozata, melynek tiszta lelkű hősnőjét (Adriana Asti) faképnél hagyja a szerelmese, ezért egy gazdag özvegyasszonyhoz (Alida Valli) szegődik cselédnek. A férfi főszerepet az amerikai underground filmek egykori sztárja, Joe Dallessandro játszotta, aki a megtörtént eset alapján készült A gyilkos apácában (1978) is szerepel. A címszerepet az egykori svéd szexbomba, a feltűnően elhízott Anita Ekberg játszotta, Alida Valli a főtisztelendő anyát személyesítette meg. A kritikusok igen élesen bírálták az erőszakos jelenetekben és szexuális motívumokban bővelkedő opuszt, Angliában évekig nem is engedélyezték a forgalmazását, de az új évezredben már kultuszfilmnek számít. 

Az utolsó évtizedek

Alida Vallinak élete utolsó két évtizedében forgatott filmjei Magyarországon kevésbé ismertek. Pedig ebben az időszakban is forgatott jó nevű alkotókkal, mint például Marco Tullio Giordana, Neri Parenti, Giuseppe Bertolucci, Serge Korber és Margarethe von Trotta, és szerepet vállalt fiatal rendezők ígéretes filmjeiben éppúgy, mint a középmezőny alkotóinak feledhető opuszaiban. Mindenképpen említést érdemel John Irvin hangulatos szerelmi románca, az Itália csókja (1995). Oly sokszor szidják a hazai forgalmazókat a pocsék magyar címek miatt, ezért emlékezzünk meg az ellenpéldáról is, hiszen az Itália csókja sokkal romantikusabb, hangulatosabb, a lényeget és a mögöttes jelentéstartalmat jobban megragadó cím, mint amilyen az eredeti volt (Egy hónap a tónál). Az időpont a második világháború előtti utolsó békeév egy olasz tó mellett. A korosodó brit hölgy, Miss Bentley (Vanessa Redgrave) minden évben itt nyaral. Idén a nyaralóul szolgáló villába egy új lakó is érkezik, egy nyugdíjas katonatiszt (Edward Fox). Miss Bentley érdeklődését felkelti a sármos úriember, akinek figyelmét azonban a fiatal nevelőnő (Uma Thurman) ragadja meg. Alida Valli a villa tulajdonosnőjét, Signora Fasciolit alakította. A színésznő 2002-ben állt utoljára a kamerák elé a Titkos rend című német–angol–francia–olasz–spanyol–dán thrillerben, amely egy titokzatos sevillai sorozatgyilkos utáni nyomozásról szól Mira Sorvino és Olivier Martinez főszereplésével. Alida Valli élete utolsó éveit állítólag szegénységben élte, nehéz anyagi helyzetén csak az segített, amikor megkapta az ún. Bacchelli-törvény által biztosított életjáradékot. 2004-ben visszautasította a horvát kormány díját, amelyet mint kiemelkedő horvát színésznő kapott volna. Döntését így indokolta: „Olasznak születtem, és olaszként akarok meghalni”. 

Alida Valli 2006. április 22-én római otthonában hunyt el. Nyolcvannégy éves volt. Halálát Walter Veltroni, a város polgármestere jelentette be, aki nyilatkozatában kiemelte: „Az olasz filmipar az egyik legmeghatározóbb arcát veszítette el.” Carlo Azeglio Ciampi köztársasági elnök szintén nyilatkozatot adott ki, amelyben azt írta, hogy „Alida Valli halála nagy veszteség az olasz mozi, színház és az egész olasz kultúra számára”. A művésznő holttestét nyilvánosan ravatalozták fel a Capitoliumon, ahol a rajongók és tisztelők két napon át róhatták le kegyeletüket. Sajnos temetésének intézése kínos fordulatot vett, mert a népszerű római Campo Verano temetőben nem volt üres sírhely, ezért a tetemet fél évig hűtve tárolták Milánóban. Végül Valli nagyobbik fia, Carlo De Mejo színész nyílt levélben adott hangot az eljárás miatti méltatlankodásának, és csak ezt követően helyezték a művésznőt örök nyugalomra. David Shipman brit kritikus véleménye szerint Alida Vallit 1950 előtti filmjei alapján hajlamosak lehetnénk úgy minősíteni, mint a legkevésbé sikeres európai sztárt Hollywoodban, holott 1950 után forgatott legjelentősebb alakításai alapján egyértelműen az élvonalbeli színésznők közé tartozott. Frédéric Mitterrand francia kritikus szerint Alida Valli volt az egyetlen európai színésznő, akit egy napon lehet emlegetni Greta Garbóval és Marlene Dietrichhel.

Magánélet

Mint tizenéves lány, Alida beleszeretett a Regia Aeronautica vadászpilótájába, Carlo Cugnascába, aki a háború előtt műrepülő pilótaként szerzett nevet magának. Cugnascát eltűntnek nyilvánították, amikor 1941. április 14-én nem tért vissza egy tobruki bevetésből. Bajtársa, James Smith jelentette, hogy Cugnasca gépét lelőtték, de még aznap, egy másik bevetésben ő is elesett. A színésznő 1944-ben feleségül ment Oscar De Mejo (1911–1992) festőművészhez, akitől két fia született. Elsőként 1945-ben Carlo, a későbbi filmszínész (kisebb szerepet játszott Pasolini Teorémájában), akinek keresztnevét az anya Carlo Cugnasca emlékére választotta. A második gyerek, Lorenzo (Larry) 1950-ben született, Valli hollywoodi tartózkodása alatt. A házaspár 1952-ben elvált. A következő évben a színésznő egy nagy port kavart bűnügybe keveredett. 1953. április 9-én a Rómához közeli torvaianicai strandon holtan találták a 21 éves Wilma Montesit. A nyomozás szálai a római felső tízezer köreibe vezettek, a szenzációhajhász média kábítószeres orgiákról számolt be, melyeknek az áldozat volt az egyik főszereplője. Noha a gyilkosság indítéka nem derült ki, a gyanú Ugo Montagna márkira és a miniszterelnök-helyettes fiára, Piero Piccioni dzsesszmuzsikusra terelődött. Piccioni akkoriban Alida szeretője volt, és a színésznő alibit igazolt neki, mert eskü alatt vallotta, hogy a gyilkosság feltételezett időpontjában együtt voltak Amalfiban. A vádlottakat végül felmentették, a Montesi-ügyet sosem sikerült felderíteni. A bírósági hercehurca és az ezzel járó médiafelhajtás nagyon megviselte a színésznőt, aki az Érzelem után néhány évig nem is forgatott, noha a Visconti-filmben nyújtott alakítása nagy távlatokat nyitott meg előtte. Mellesleg a Montesi-ügy által kavart erkölcsbotrány ihlette Federico Fellini híres filmje, Az édes élet (1960) egyik motívumát. Egyes források szerint Alida Valli az Érzelem forgatásán beleszeretett Visconti asszisztensébe, Giancarlo Zagniba (1926–2013), akivel a hatvanas évek végéig együtt élt, sőt vannak, akik úgy tudják, össze is házasodtak. 

FILMOGRÁFIA

* 2002: Titkos rend (Semana Santa)

* 2001: Minden bizonnyal szerelem (L'amore probabilmente) 

* 2000: Vino santo (tévéfilm) 

* 1999: Il dolce rumore della vita 

* 1996: Fatal Frames – Fotogrammi mortali 

* 1995: Itália csókja (A Month by the Lake)

* 1993: Bugie rosse 

* 1993: A hosszú hallgatás (Il lungo silenzio)

* 1993: Delitti privati (tévésorozat) 

* 1992: Una vita in gioco 2 (tévéfilm) 

* 1991: Zitti e mosca 

* 1990: La bocca 

* 1990: Rito d'amore 

* 1988: À notre regrettable époux 

* 1987: Vörös alsószoknya (Le jupon rouge) 

* 1986: We the Living 

* 1985: Titkok, titkok (Segreti segreti )

* 1984: La ragazza dell'addio (tévésorozat)

* 1983: Piccolo mondo antico (tévésorozat) 

* 1983: Il malinteso (tévéfilm) 

* 1983: Dramma d'amore (tévésorozat) 

* 1982: Sogni mostruosamente proibiti 

* 1982: Aspern 

* 1982: Perdóname, amor 

* 1981–1982: Quell'antico amore (tévésorozat) 

* 1982: La quinta donna (tévéfilm) 

* 1981: La caduta degli angeli ribelli 

* 1981: Illa – Punto di osservazione (tévésorozat) 

* 1981: Sezona mira u Parizu 

* 1981: La casa rossa (tévésorozat)

* 1980: Puppenspiel mit toten Augen 

* 1980: Aquella casa en las afueras 

* 1980: Verso l'ora zero (tévéfilm) 

* 1980: L'eredità della Priora (tévésorozat) 

* 1980: Pokol (Inferno)

* 1979: Licanthropus, il figlio della notte 

* 1979: A Hold (La luna)

* 1979: A gyilkos apáca (Suor Omicidi)

* 1979: Zoo zéro 

* 1979: L'altro Simenon (tévésorozat) 

* 1978: Indagine su un delitto perfetto 

* 1978: Les grandes conjurations: Le tumulte d'Amboise (tévéfilm) 

* 1978: Porco mondo 

* 1977: Berlinguer ti voglio bene 

* 1977: Egy jámbor lélek (Un cuore semplice) 

* 1977: Sóhajok (Suspiria)

* 1976: A Cassandra-átjáró (The Cassandra Crossing)

* 1976: Le jeu du solitaire 

* 1976: Huszadik század (Novecento)

* 1975: Il caso Raoul 

* 1975: Ez a kedves Viktor (Ce cher Victor)

* 1975: The House of Exorcism 

* 1975: Az orchidea húsa (La chair de l'orchidée)

* 1974: Antikrisztus (L'anticristo)

* 1974: Tendre Dracula 

* 1974: Il consigliere imperiale (tévésorozat) 

* 1974: No es nada, mamá, sólo un juego 

* 1973: Diario di un italiano 

* 1973: Lisa és az ördög (Lisa e il diavolo)

* 1972: A nyugalom első éjszakája (La prima notte di quiete)

* 1972: L'occhio nel labirinto 

* 1972: Il lutto si addice ad Elettra (tévéfilm) 

* 1970: Pókstratégia (Strategia del ragno)

* 1970: Le champignon 

* 1967: Oidipusz király (Edipo re)

* 1965: Umorismo in nero (a La cornacchia című epizódban)

* 1964: Desencuentro (tévésorozat) 

* 1964: Dr. Kildare (tévésorozat) 

* 1964: L'autre femme 

* 1963: Una cara para escapar 

* 1963: Combat! (tévésorozat, a Doughboy című epizódban)

* 1963: El hombre de papel 

* 1963: El valle de las espadas 

* 1963: Ophélia 

* 1963: A la salida (rövidfilm) 

* 1962: Las momias de Guanajuato (tévésorozat) 

* 1962: Homenaje a la hora de la siesta 

* 1962: Al otro lado de la ciudad 

* 1962: Il disordine 

* 1961: La fille du torrent 

* 1961: The Happy Thieves 

* 1961: Ilyen hosszú távollét (Une aussi longue absence)

* 1961: Il caso Maurizius (tévésorozat) 

* 1960: Il peccato degli anni verdi 

* 1960: Le gigolo 

* 1960: Le dialogue des Carmélites 

* 1960: Ragazza mia (tévésorozat) 

* 1960: Szemek arc nélkül (Les yeux sans visage)

* 1959: Signé: Arsène Lupin 

* 1959: I figli di Medea (tévéfilm) 

* 1958: A rövidnadrágos ember (L'uomo dai calzoni corti)

* 1958: A holdfény ékszerészei (Les bijoutiers du clair de lune)

* 1957: A nagy kék országút (La grande strada azzurra)

* 1957: This Angry Age 

* 1957: A kiáltás (Il grido)

* 1954: Érzelem (Senso)

* 1954: La mano dello straniero 

* 1953: Asszonyok vagyunk (Siamo donne) (az Alida Valli című epizódban) 

* 1953: Il mondo le condanna 

* 1953: Toledói szerelmesek (Les amants de Tolède)

* 1951: Ultimo incontro 

* 1951: Csoda csak egyszer történik (Les miracles n'ont lieu qu'une fois)

* 1950: Walk Softly, Stranger (Valli néven)

* 1950: The White Tower (Valli néven)

* 1949: A harmadik ember (The Third Man) (Valli néven)

* 1948: The Miracle of the Bells (Valli néven)

* 1947: A Paradine-ügy (The Paradine Case) (Valli néven)

* 1946: Eugenia Grandet 

* 1945: Il canto della vita 

* 1945: La vita ricomincia 

* 1944: Circo equestre Za-bum (a Gelosia, az Il postino és a Galop finale al circo című epizódokban)

* 1943: Apparizione 

* 1943: Mindig szeretni foglak (T'amerò sempre) 

* 1943: Bajazzók (I pagliacci) 

* 1942: Ma este semmi újság (Stasera niente di nuovo)

* 1942: Isten veled, Kyra! (Addio Kira!)

* 1942: Mi élünk (Noi vivi)

* 1942: Le due orfanelle 

* 1942: Láthatatlan bilincs (Catene invisibili)

* 1941: L'amante segreta 

* 1941: Leányálmok (Ore 9: Lezione di chimica)

* 1941: Fények az éjszakában (Luce nelle tenebre)

* 1941: Piccolo mondo antico 

* 1940: La prima donna che passa 

* 1940: Az Angyalvár börtöne (Oltre l'amore)

* 1940: L'ultima nemica 

* 1940: Taverna rossa 

* 1940: Örök szerelem (Manon Lescaut)

* 1939: Szerelmi riadó (Ballo al castello) 

* 1939: Assenza ingiustificata 

* 1939: Havi ezer líra (Mille lire al mese) 

* 1938: La casa del peccato 

* 1938: L'amor mio non muore 

* 1938: L'ha fatto una signora 

* 1937: Il feroce Saladino 

* 1937: Sono stato io! 

* 1936: I due sergenti (Alida Altenburger néven)

* 1935: A háromszögletű kalap (Il cappello a tre punte) (nincs feltüntetve a stáblistán)

DÍJAK ÉS JELÖLÉSEK

(A vékony betűvel írt filmekért csak jelölték.)

Avellinói Neorealista Filmfesztivál

* 1965: Legjobb színésznő

Ezüst Szalag-díj

* 1947: Eugenia Grandet (legjobb színésznő)

* 1958: This Angry Age (legjobb női mellékszereplő)

* 1977: Huszadik század (legjobb női mellékszereplő)

David di Donatello-díj

* 1982: La caduta degli angeli ribelli (legjobb női mellékszereplő)

* 1991: La bocca (legjobb női mellékszereplő)

* 1991: Életműdíj

Flaiano-díj

* 1996: Életműdíj

Golden Globe-díj

* 1964: El hombre de papel (legjobb színésznő „dráma” kategóriában)

Golden Goblets (Olaszország)

* 1955: Érzelem (legjobb színésznő)

Montecatini Nemzetközi Rövidfilmfesztivál

* 2000: Életműdíj

Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

* 1997: Arany Oroszlán-életműdíj