LAMBERTO BOOK

Lamberto Book olasz amatőr színész Pier Paolo Pasolini Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) című hírhedt alkotásában játszotta egyetlen filmszerepét, a fiúáldozatok egyikét. Szerepe nem túl nagy, még a forgatáson készült jelentős mennyiségű fotó szerint sem, melyek a kihagyott vagy elveszett jelenetek legfontosabb pillanatait is megörökítették.

KARRIERTÖRTÉNET

Lamberto Book 1959. november 1-jén született Rómában. Családi hátteréről, életéről szinte semmit nem lehet tudni, de azt igen, hogy angolos családneve (Book = könyv) nem álnév. Nem tudni, pontosan hogyan került a Salò stábjába. Mint arról több korábbi blogbejegyzésben is szó esett, a fiúáldozatokat játszó szereplőket Pasolini személyes meghallgatások során választotta ki, elképesztően sok jelentkező közül. Mivel Lamberto a forgatás idején még csak tizenöt éves volt, ezért szülői engedélyre volt szükség ahhoz, hogy filmezhessen, részben a kora, részben a meztelen jelenetek miatt. (A korabeli olasz törvények csak a pornográf színezetű filmekben tiltották a kiskorúak szereplését, és a Salò ősbemutatója utáni per egyik célja annak tisztázása volt, hogy a film obszcénnek minősül-e, illetve egész pontosan milyen megpróbáltatásoknak voltak kitéve az áldozatokat alakító fiatalok. Pasolini akkor már nem élt, a per fővádlottja Alberto Grimaldi producer volt.) Bár van néhány kivétel, de az áldozatok többsége a filmben az igazi keresztnevét viseli, sőt egyesek a teljes nevüket, mint például Antonio Orlando, Claudio Cicchetti és Umberto Chessari. Lamberto teljes neve is elhangzik az egyik jelenetben: Lamberto Gobbi. Feltehetően az angolos hangzású Book miatt választott Pasolini egy olaszosabban csengő családnevet, bár megjegyezném, hogy a lányok közül a nyugatnémet Dorit Henke és az egyiptomi Faridah Malik számára választott keresztnevek nem olaszos hangzásúak: Doris és Fatma.

A Salò figyelmes nézői szerint a fiúk közül Lamberto szorul a leginkább háttérbe. Hogy ez valóban így van-e, azt nem tudom egyértelműen megerősíteni, de nekem is feltűnt, hogy kevésbé hangsúlyos a jelenléte: általában a háttérben van, gyakran takarásban. Csak kétszer terelődik rá a figyelem: először a begyűjtött fiatalok szelektálásakor (ekkor hangzik el a filmbeli teljes neve), másodszor pedig abban a jelenetben, amelyben az urak parancsára a négykézlábra kényszerített áldozatokat a katonák pórázon vezetik, mint a kutyákat, és a foglyoknak csaholva kell pitizniük az ennivalóért. Lambertót a Bíró (Uberto Paolo Quintavalle) ájulásig korbácsolja, mert szerinte a fiú nem csaholt elég lelkesen. Lamberto persze menekülni próbál az ütlegek elől, de hiába. Noha komoly fájdalmat nem okozó speciális korbácsot használtak a forgatáshoz, Lamberto állítólag dühös lett, nem értette, miért verik ilyen kegyetlenül, és szembeszállt Quintavalléval. Butaság lenne azt gondolni, hogy Pasolini megharagudott a „hisztis” fiatalemberre, és egyfajta szankcióként döntött úgy, hogy a továbbiakban a háttérben tartja. A visszaemlékezők egyhangúan azt állították, hogy a rendező törődött a fiatalokkal, ügyelt arra, hogy a forgatás lehetőleg senkinek ne okozzon traumákat. Ugyanakkor a fiatalok színészi tapasztalatlansága miatt azt a módszert alkalmazta, hogy csak közvetlenül a felvétel előtt mondta meg nekik, hogy melyik jelenet következik, hogy az amatőrök reakciója minél természetesebb legyen. Lehetséges, hogy Lamberto is csupán annyit tudott előre, hogy mit kell tennie a jelenetben, és nem számított arra, hogy megkorbácsolják.

Elképzelhető, hogy maga Lamberto kérte, hogy később ne kelljen hasonló jelenetekben részt vennie, pláne nem központi figuraként, és ezzel magyarázható, hogy alig látjuk a filmben. Van azonban egy másik, sokkal realisztikusabb magyarázat is. Pasolini eredetileg azt tervezte, hogy minden áldozat elfogását lefilmezi, minden szereplőnek meglesz a maga külön története, és mindenki megkínzása és halála is látható lesz. A jelenetek egy részét le is forgatta, ám rájött, hogy a film ily módon túl hosszú lenne, ezért azokat a képsorokat végül nem használta fel, illetve ami akkor még nem volt meg, azt már le sem forgatta. Deborah Beer a teljes forgatást, Fabian Cevellos pedig a kínzási jeleneteket több száz fotóval dokumentálta, beleértve a később kihagyott vagy elveszett jeleneteket is. Mivel ezeken a képeken Lamberto csak ritkán és inkább a háttérben látható, feltételezhető, hogy az ő elfogását, kínzását és halálát nem filmezték le. Az egyik kollaboráns katonát alakító Maurizio Valaguzza visszaemlékezései szerint Lambertót egy villamosszékben végezték volna ki, a heréire is elektródákat csatlakoztattak. Valószínű, hogy az eredeti elképzelés tényleg ez volt, de nem realizálódott, részben talán azért, mert borítékolható volt a cenzúra közbeavatkozása, részben pedig azért, mert egy lányáldozat is a villamosszékben halt meg. (Egyébként az a ténylegesen leforgatott jelenet is kimaradt, ellenben a hivatalos változatban látható, amint a katonák behozzák a villamosszéket az udvarra, sőt Rinaldo Missaglia beleül, és bohóckodva eljátssza a halálát.)

Léteznek viszont fotók az udvaron letakart holttestekről (maga a képsor szintén kimaradt, alighanem el is veszett), és a Lamberto testét borító fehér lepedőn egy vörös folt látható a szeméremtájékon. Nyilván a tervezett halálnemnek megfelelően preparálták a lepedőt, de magát a kivégzést nem forgatták le. Oka lehet ennek az is, hogy a trükkök miatt többször is ismételni kellett egyes kínzási jeleneteket, ráadásul közben néhány fiatal színész kisebb sérüléseket is elszenvedett. Lamberto is látható lett volna az alternatív befejezésben, amikor a kínzók, a mesélők, a baszók és az áldozatok táncolni kezdenek a nagyteremben (a stáb egyes tagjai, maga Pasolini is rész vett a táncban). Lamberto táncpartnere Dorit Henke volt. A rendező végül azért mellőzte ezt a befejezést, mert lényegében hatástalanította volna az addig látottakat, és azt semmiképp nem akarta. A forgatás után Lamberto folytatta a tanulmányait. Évek múlva megnősült, és családja lett. Rómát nem hagyta el hosszabb távon. A filmről később ő sem nyilatkozott. Nem sokkal az ötvenedik születésnapja után hunyt el, a pontos időpont nem ismeretes.

FILMOGRÁFIA

* 1975: Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma)

OLGA ANDREIS

Olga Andreis olasz amatőr színésznő Milánóban született, a pontos időpont nem ismert. Feltehetően az ötvenes évek elején vagy közepén, hiszen a filmezés előtt nagy példányszámban publikált aktfotók is készültek róla, azokhoz pedig az olasz törvények szerint nagykorúnak kellett lennie. Pier Paolo Pasolini Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) című botrányfilmjében játszotta legismertebb szerepét, a lányáldozatok egyikét. Az amatőr szereplők többsége saját keresztnevével szerepelt a filmben, ellenben az Olga által megformált lányt Evának hívták. Ez azonban nem mond ellent Pasolini névadási döntésének, Olga másik keresztneve ugyanis Eva. A Salò után Andreis még egy filmben szerepelt, bár ő maga még kettőre emlékszik.

KARRIERTÖRTÉNET

A Salò fiatal lányáldozatainak eljátszására Pasolini modellkatalógusokból keresett alkalmas szereplőket. Fontos szempont volt, hogy a lányok ne érezzék magukat feszélyezve a meztelen jelenetek miatt (ugyanez a kritérium volt a fiúszereplők esetében is). Olga akkoriban a milánói Elena Di Castri modellügynökségnek dolgozott. Az ügynökség kereste meg a szereplehetőséggel. Olga elment a megbeszélésre, és meglepődve látta, hogy milyen sokan várakoznak Pasolinire. Feltehetően az ügynökségnek köszönhetően neki nem kellett sorban állnia, mindazonáltal komoly konkurenciája volt. Ráadásul nem is akárki, hanem a magyar Staller Ilona, a későbbi Cicciolina, akivel Olga akkoriban barátságot ápolt. Ilona végül nemet mondott a szerepre, egyes források szerint azért, mert akkoriban kezdődött a pornókarrierje, és ebbe a műfajba magasabb fizetéssel csábították, mint amennyit a Pasolini-filmért kapott volna. (Ennek ellentmond, hogy első igazi pornófilmje évekkel későbbről, 1979-ből való.) A magyar sztár utólag azt állította, hogy olvasta a forgatókönyvet, és a tervezett film nyomasztó hangvétele, illetve bizonyos jelenetek riasztották el. Egyébként Olgához is érkeztek ajánlatok a pornóvilágból, de ő mindegyiket visszautasította, és inkább Pasolini szerződését fogadta el. A meztelenség valóban nem jelentett problémát számára, hiszen aktfotói jelentek meg a Playmen, a Playboy és a Lui magazinban, sőt egy Pirelli-naptár kedvéért is megvált a ruháitól.

Mivel a kiválasztott amatőr színészek többsége semmilyen színészi képzettséggel és filmes előélettel nem rendelkezett, ezért Pasolini igyekezett a filmbelihez hasonló körülményeket teremteni számukra, vagyis elszigetelte őket a külvilágtól és ellenkező nemű színésztársaiktól. Hogy reakcióik minél természetesebbek legyenek, egyikük sem kapott részletes forgatókönyvet, és a rendező csak közvetlenül a felvételek kezdése előtt mondta el nekik, hogy épp melyik jelenet következik. Az első forgatási hét annyira megviselte Olgát, hogy sírva kérdezte meg az ügynökét, hogyan tudná felbontani a szerződését. Az ügynök arra kérte, hogy legyen türelmes és kitartó, mert Pasolini fontos és elismert rendező, és nyilván az új filmje is kellő publicitást fog kapni. (Ez így is történt, bár valószínűleg Olga nem ilyen hírnévre vágyott.) Végül úgy döntött, hogy marad, és idővel megszokta a forgatás légkörét, hiszen a hangulat alapvetően vidám és családias volt. Pasolini mindenkivel kedvesen és türelmesen viselkedett, és ha valaki nagyon nem akart eljátszani valamit, akkor nem erőltette. Két jelenet okozott Olga számára némi problémát. Az egyik a legszebb fenék kiválasztásának epizódja volt, amikor a fiú- és lányáldozatok letakart fejjel, négykézlábra ereszkedve helyezkednek el a nagyterem kövezetén, és mindenkinek csak a csupasz feneke látszik. Olga nem akart részt venni ebben a jelenetben, mert úgy érezte, testének legintimebb részei tárulnak fel a kíváncsi szemek előtt. Miután Pasolini mindenkit kiküldött a teremből, akinek nem volt feladata a jelenetben, kezdődhetett a forgatás.

A másik nehéz jelenet a szarlakoma volt. Olga is tudta, ahogy a többiek is, hogy az ürülék valójában svájci csokoládé, lekvár, kekszdarabkák és kondenzált tej elegye, mindenesetre nem nézett ki túl étvágygerjesztően. Ráadásul neki az elsők között kellett ennie belőle. Hányinger fogta el, amelyen úrrá lett. A kotyvalékot keserűnek érezte, míg egyes partnerei szerint az íze egyáltalán nem volt rossz. Olga a fináléban jutott kicsit nagyobb szerephez, amikor az áldozatok a túlélés halovány reménye érdekében egymást árulják be a Püspöknek (Giorgio Cataldi). Olgát Graziella (Aniceto) árulja be, hogy leszbikus viszonyt folytat Antiniskával (Antiniska Nemour). A Püspök rajtakapja a lányokat, mire Olga elmondja, hogy az egyik katona (Ezio Manni) tiltott szexuális kapcsolatot tart fenn a néger cselédlánnyal (Ines Pellegrini). A leleplezésre a Püspök magával viszi három bűntársát is: együttesen lövik le Eziót, a cselédlányt pedig a Herceg (Paolo Bonacelli) főbe lövi. Olga mégsem kerüli el a sorsát: menekülni próbál, de az urak üldözőbe veszik, és őt is lelövik. Olga emlékei szerint a térdei kifejezetten fájtak, miután „holtan” rázuhant a kavicsokra. A jelenetről csupán forgatási fotók maradtak fenn, mert Pasolini valamiért úgy döntött, hogy a végleges változatban nem használja fel, és nyitva hagyja Olga sorsát.

Felnőtt partnerei közül Andreis különösen szívesen emlékezett vissza Caterina Borattóra, Paolo Bonacellire, Uberto Paolo Quintavalléra és Hélène Surgère-re, akiknek jelenléte és személyisége nagy hatást gyakorolt rá. Vele nagyjából egykorú partnerei közül az Olaszországban élő, eritreai Ines Pelligrini, a római Benedetta Gaetani, a goriziai Graziella Aniceto, a fiatal katonát alakító Ezio Manni és a szicíliai Franco Merli kerültek a legközelebb hozzá. Paolo Bonacelli visszaemlékezései szerint Ezio és Franco Pasolini személyes kedvenceinek számítottak, és kapcsolatuk a rendezővel túllépte a barátság kereteit. A két fiatalember mindenkor a legnagyobb tisztelettel beszélt Pasoliniről, elismerve emberségét, tudását és jóindulatát, ugyanakkor alighanem épp az imént felsoroltak miatt egyikőjük sem volt hajlandó intim részleteket elárulni a rendezővel való viszonyáról, noha a bulvármédia nyilván boldogan fogadott volna bármiféle botrányos leleplezést. Mindazonáltal Olga visszaemlékezései szerint Merli – Pasolini személyes érdeklődése ellenére is – kitartóan udvarolt neki. Érzéseit Andreis nem viszonozta, mégis barátok lettek, és Franco neki is csak a tisztelet hangján beszélt Pasoliniről. A rendező meggyilkolása Olgát is megviselte. Elmondása szerint ő nemcsak a médiából ismerte Pasolinit, hanem személyesen is: tudta róla, hogy gyengéd, figyelmes, együttérző és jószándékú ember, akihez foghatót később sem sokat ismert. Pasolini a forgatás befejezése előtt szóba hozta, hogy szeretné, ha Olga játszana a következő filmjében is (ez lett volna a Porno-Teo-Kolossal), amely a borzalmas gyilkosság miatt nem valósult meg.

Olga egy 2021-es interjúban elárulta, hogy egy ideig kapcsolatban maradt egyik fiatal kolléganőjével, aki annyira szégyellte a filmet, hogy letagadta a szereplését, és Andreisnek is ezt javasolta. A színésznő nem nevezte meg ezt a partnernőjét, más források alapján azonban feltételezhető, hogy Faridah Malikról van szó. Olga egyébként jelen volt a Salò milánói ősbemutatóján, és nem értette a nézők felháborodott reakcióit, hiszen ő pontosan tudta, hogy csupán trükkökről van szó. Jómagam erről csak annyit mondanék, hogy egészen más a trükköket a helyszínen látni forgatás közben, és egészen más megnézni a nagyvásznon. Filmtörténeti legendák szerint a Salò botrányos hírneve miatt a fiatal közreműködők remélt színészi karrierjének befellegzett. Ez azonban így nem teljesen igaz. A filmet ugyanis Olaszországban és számos más országban betiltották, és mire forgalmazási engedélyt kapott, a fiatalok többségének színészi karrierje addigra véget ért, feltehetően a kellő színészi tapasztalatok hiánya miatt.

1979-ben mutatták be az olasz filmszínházak a Szombat, vasárnap és péntek című szkeccsfilmet, melynek epizódjait Sergio Martino, Pasquale Festa Campanile, valamint a népszerű, de nem különösebben igényes komédiák alkotópárosa, Castellano és Pipolo rendezte. Olga évek múlva úgy emlékezett, hogy Campanile szkeccsében szerepelt, ám valójában a pénteki epizódban volt látható, amelyet Castellano és Pipolo készített. A történet főszereplője az excentrikus impresszárió, Mister Constantin (Adriano Celentano), aki a híres-hírhedt mulató, a Crazy Horse táncosnőit menedzseli. A hölgyek egyike, a lázadó természetű Jacqueline (Lova Moor) szerelmes lesz Fredbe, a gengszterbe (Manuel Gallardo), és eltökélt szándéka, hogy feleségül megy hozzá. Mister Constantin igyekszik megakadályozni a frigyet. Olga is egy táncosnőt alakított, aki titokban szerelmes Mister Constantinba. (Hiába meresztgettem a szemeimet, nem ismertem fel a hölgyek között.) A szezon legsikeresebb filmjeinek olasz toplistáján a Szombat, vasárnap és péntek a 26. helyen szerepel. A magyar mozik nem mutatták be, láthattuk viszont két „szomszédját”, a Blake Edwards által rendezett Bombanő című romantikus komédiát (Bo Derek első átütő sikerét) és a Macskarisztokraták című Disney-rajzfilmet, melynek alkotója, Wolfgang Reitherman 1985-ben autóvezetés közben szívrohamot kapott, egy fának ütközött, és sérülései következtében életét vesztette. Az új évezredben Olga azt állította, hogy egy harmadik filmben is játszott, de azt nem nevezte meg, az online filmes adatbázisokból pedig nem deríthető ki a mű címe. A filmezés után visszatért a modellkedéshez, és néhány évet még ebben a szakmában töltött. Férjhez ment, és Szardínia szigetére költözött. Az ott töltött tíz esztendőt paradicsomi időszakként értékelte. Valamely okból kifolyólag azonban mégis visszatért Milánóba, és a családjának szentelte magát. Nem tudni biztosan, hogy jelen sorok írásakor mi van vele: remélhetően még életben van, és jó egészségnek örvend.

FILMOGRÁFIA

* 1975: Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma)

* 1979: Szombat, vasárnap és péntek (Sabato, domenica e venerdi)

GUIDO GALLETTI

Guido Galletti olasz amatőr színész Pier Paolo Pasolini Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) című hírhedt alkotásában játszotta egyetlen filmszerepét, a négy perverz úr szadista testőreinek egyikét. 1972 és 1981 között váltósúlyú ökölvívóként tett szert némi ismertségre Olaszországban, de néhány alkalommal külföldi versenyeken is bokszolt. A Salò forgatása után nem vállalt több filmszerepet, bár az sem biztos, hogy lett volna rá lehetősége. Ökölvívói pályafutása befejezését követően teljesen visszavonult a polgári életbe, és a családjának szentelte magát.

KARRIERTÖRTÉNET

Ilyen a boksz

Guido Galletti azon Pasolini-színészek népes csoportjába tartozik, kiknek személyes életéről szinte semmit nem lehet tudni. 1950. május 2-án született Rómában. Huszonkét éves korában kezdődött bokszolói karrierje. Váltósúlyban versenyzett. Első meccsét 1972. november 17-én vívta a nála három évvel idősebb Vittorio Tamburini ellen. A meccset technikai K. O.-val veszítette el, és veszített a következő négy mérkőzésén is Enrico Emilio De Plano, Giuseppe Maniccia, Piercarlo Pedrinelli és Umberto Restante ellen. A négyből három esetben szintén technikai K. O.-val, az egyikben pedig pontozással. Galletti 1974. február 19-én aratta első győzelmét: pontozással nyert Alvaro Pegoli ellen, akit mellesleg 1976. november 14-én is legyőzött, szintén pontozással. 1974. április 30-án viszont pontozással kapott ki a debütáló Abdul Ali Kayától, aki bő három héttel később, 1974. május 23-án ugyanígy került ki győztesen a Guido elleni második meccsből is. Gallettinek 1977-ben kétszer is volt alkalma revansot venni legelső veresége miatt, ugyanis február 23-án és március 9-én is technikai K. O.-val győzött Vittorio Tamburini ellen. 1979. szeptember 21-én Giancarlo Marinelli ellen küzdött azon az egyetlen mérkőzésén, amelyen kiütéssel győzedelmeskedett. 1980. április 11-én nyert utoljára, méghozzá megint technikai K. O.-val, ezúttal Franz Hohl volt az ellenfele. Gallettinek összesen 37 meccse volt, 12-t megnyert, 22-t elveszített, 3 meccs pedig döntetlennel ért véget. A 37 meccs többségét Olaszországban rendezték, némelyikre viszont Görögországban, Ausztriában, Törökországban, illetve Líbiában került sor. Guido utoljára 1981. április 11-én lépett a ringbe Joseph Pachler ellen, aki kiütötte őt.

A szadista és perverz testőr

Efisio Etzi, Giuseppe Patruno és Rinaldo Missaglia esetében sem lehet tudni, pontosan hogyan kerültek a Salò stábjába, és ugyanez a helyzet Guido Gallettivel is, aki a filmben ugyanúgy a saját keresztnevén szerepelt, mint az imént említett három partnere és az áldozatokat játszó fiatalok. Amennyire meg tudom ítélni, a testőrök közül Guido szerepe a leghangsúlyosabb, bár nem biztos, hogy ő utólag örült ennek, mert néhány erősen homoszexuális töltetű jelenetnek is aktív részese lett. Pasolini a forgatás idején adott interjúiban arról nyilatkozott, hogy előzetesen alaposan átgondolta a Salòt, és csak olyan jeleneteket forgatott le, melyeknek előre eltervezte a helyét a filmben. A Vaccari asszonyt alakító francia színésznő, Hélène Surgère évtizedekkel későbbi visszaemlékezései szerint viszont meglehetősen sokat forgattak. Mindazonáltal Pasolini és Surgère nyilatkozatai igazából nem mondanak ellent egymásnak, csupán arról van szó, hogy több jelenet végül nem került bele a hivatalos változatba. Nem tudni, melyek azok, amelyeket Pasolini mellőzött valamilyen indokkal, és melyek azok, amelyeket a betiltást követően Alberto Grimaldi producer távolíttatott el a filmből, hogy megkapja a bemutatási engedélyt Olaszországban. Köztudott, hogy a kínzási jelenetek filmtekercseinek egy részét ellopták a Cinecittàból, sőt egyes elméletek szerint közvetve azok vezettek Pasolini meggyilkolásához, mert visszaadásuk ürügyén csalták a művészt az ostiai tengerpartra. A tekercsek nem kerültek elő, bár egyes források úgy tudják, később megtalálták őket, ennek ellenére mindmáig nem jelent meg belőlük semmi a film számos DVD- és blu-ray-kiadásán.

A legtöbb jelenet a film elejéről (A Pokol tornáca) és a befejező szekcióból (A vér köre) hiányzik. Pasolini eredeti elképzelése az volt, hogy a Baszók, a kollaboráns katonák és az áldozatok begyűjtésének jeleneteit is beépíti a filmbe, és ezeket le is forgatta, de alighanem rájött, hogy túl hosszúra nyújtanák a bevezetést (és magát a filmet is). Sokaknak nem tűnt fel, hogy azokból a fiatal fiúkból, akiknek begyűjtését a hivatalos változat elején látjuk, valójában nem áldozatok lesznek, hanem kollaboráns katonák. A fiú és lány áldozatokat már a begyűjtés után látjuk először, amikor elkezdődik a szelektálásuk. A kihagyott jelenetek egyikében a Baszókat (a négy urat kiszolgáló szadista testőröket) a lövészárkok katonái közül válogatják, Guidóra utolsóként kerül sor. Egy dombocska tetején álldogál, a Herceg (Paolo Bonacelli) veszi észre és választja ki maguk mellé, ámbár végül a Püspök (Giorgio Cataldi) állandó társa, segítője és szeretője lesz. Renata (Moar) és Sergio (Fascetti) esküvőjén Guido – mint a Püspök segédje – hozza be egy tálcán a gyűrűket, és ugyanez a feladata akkor is, amikor később Sergio és a Bíró (Uberto Paolo Quintavalle) házasságára kerül sor. Renata és Sergio esküvője előtt a négy perverz uraság meg akar győződni a fiatal pár szexuális érettségéről. Guido feladata, hogy meztelenre vetkőztesse Sergiót, és a fiú hímvesszőjét az ejakulációig felizgassa. A kamera távolabbról mutatja a történéseket: sejthető, de egyértelműen nem látható, hogy mi történik. A „szexteszt” (melyet Renatán Hélène Surgère végez el) sikerrel zárul. Miután lezajlik az esküvő, a négy uraság mindenkit kilökdös az ajtón, hogy ők élvezzék a fiatalok testét. Még a testőröknek is menniük kell, egyedül Guido maradhat bent a teremben.

Számos olyan forgatási fotó maradt fenn erről a jelenetről, melyeken a fiú nem Sergio, hanem Antonio Orlando. Egyes magyarázatok szerint a négy uraság Antoniót szemelte ki Renata partneréül, de a fiú megbukott a szexteszten, és Pasolini döntött úgy, hogy a jelenetet nem használja fel. Mások úgy tudják, Orlando megbetegedett, nem tudott jelen lenni az esküvői képsor forgatásán, ezért kellett másik fiút választani helyette. A Tonióval forgatott „szexteszt” egy részét viszont felhasználták, ugyanis a blu-ray változatokon megfigyelhető, hogy a földön fekvő fiú időnként kicsit megemeli a fejét, és látható, hogy göndör barna haja van, míg Sergio haja sima és szőkésbarna volt. Mivel a terjedelmi korlátok miatt Pasolininek le kellett mondania arról, hogy mindegyik áldozatot hangsúlyossá tegye, ezért döntött úgy, hogy egy fiú és egy lány fogja szimbolizálni az összest. Orlando egyike volt személyes kedvenceinek, valószínűleg neki szánta ezt a nagyobb szerepet, és a váratlan betegség miatt kellett másképp döntenie. Egy későbbi jelenetben Giuseppe Patruno és Guido az a két testőr, akik lefogják Franco Merlit, amikor a legszebb fenék verseny győzteseként az urak úgy tesznek, mintha agyon akarnák őt lőni. (Ez a jelenet egyébként Merlit különösen felzaklatta, bár nyilván előre tudta, hogy természetesen nem lövik agyon.)

A vér köre szörnyűségeit az utolsó esküvői jelenet vezeti be, melyben az Elnök (Aldo Valletti), a Bíró és a Herceg köt házasságot a testőrökkel. A szertartást természetesen a Püspök vezényli le, segédje továbbra is Guido, aki ezúttal teljesen átlátszó, földig érő piros selyemruhát visel. A szertartás ünnepélyes hangulatát egy vulgáris tréfával töri meg, amikor belemarkol a Püspök alfelébe. Ezután a Püspök hálószobáját látjuk, kettőjük szeretkezését az ágyban. Az aktus szenvedélyessége következtében a teljesen meztelen páros a földön köt ki, ahol Guido csípő- és fenékmozgása semmi kétséget nem hagy az anális aktus hevességéről, bár konkrét behatolást érthető módon nem mutat a kamera. A jelenet önmagában valószínűleg csak azért nem váltott ki felzúdulást, mert a film egésze okozott hatalmas botrányt. Pasolini egyébként Az Élet trilógiája utolsó két filmjében már hangsúlyosan megjelenítette a homoszexualitást. A Canterbury mesékben (1972) a társadalmi igazságtalanságot szemléltette vele: a két meleg pár közül a gazdag megússza a büntetést a pénze miatt, a szegény viszont máglyán végzi, pedig ugyanazt a bűnt követte el mindkettő. Az Ezeregyéjszaka virágaiban (1974) a homoszexualitás a szerelem egyik formájaként jelenik meg, és Pasolini – szerintem nagyon helyesen – nem emelte azt a heteroszexualitás fölé, de nem rendelte alá sem. A Salò anális közösülést imitáló jeleneteinek forgatása során a rendező állítólag elégedetlen volt az erőszaktevőket játszó színészek csípő- és fenékmozgásával, és feltehetően Gallettivel is lehettek ilyen problémái, mert ezen a téren csak Uberto Paolo Quintavalle felelt meg az elképzeléseinek – legalábbis Quintavalle visszaemlékezései szerint.

Az aktus befejezése után Guido és a Püspök feltápászkodnak a földről, és Guido nagy gondossággal öltözteti fel a szeretőjét a végső leszámolásokhoz. Csókkal búcsúzik tőle, mielőtt kifejezi iránta való feltétlen hűségét. Emlékeim szerint ez az egyetlen jelenet, amelyben Galletti megszólal, mivel azonban Pasolini az utószinkron híve volt, nem lehetünk biztosak abban, hogy az ő hangját halljuk. (A négy perverz hatalmasság is mások hangján szólalt meg, noha Paolo Bonacelli hivatásos színész volt.) A hivatalos változat és az elveszett/fel nem használt kínzási és kivégzési jelenetek fotói alapján úgy tűnik, Guido csupán hóhérsegédként vett részt a szörnyűségekben, többnyire az áldozatok lefogásában segédkezett. Másik három társa időnként aktívan is közreműködött a kínzásokban: Giuseppe Patruno például Suzy felakasztásánál volt feltűnően buzgó, Efisio Etzi a tüzes vasat adja a Bíró kezébe Sergio megégetéséhez, Rinaldo Missaglia pedig Giuliana Melis szenvedéseinek egyik okozója. A vér körében Guido akkor kap kicsit nagyobb kamerafigyelmet, amikor Suzyt a kollaboránsok előbb megerőszakolják, majd a testőrök felakasztják. Guido pisztollyal a kezében tartja sakkban az áldozatot, számomra teljesen érthetetlenül, hiszen a szituáció és a túlerő miatt Suzynak egyébként sincs semmi esélye a menekülésre. A film alternatív befejezésében, a táncjelenetben Guido is részt vett. Pasolini azért mellőzte egyébként ezt a képsort, mert úgy érezte, hogy hatástalanítaná az addig látottakat, és ez nem állt szándékában. Más elképzelései is voltak a befejezésre, állítólag le is forgatta azokat, ám ennek ellentmond, hogy azokról a jelenetekről egyetlen forgatási fotó sem került nyilvánosságra. Említsük meg, hogy a kihagyott jelenetek közé tartozik az is, amikor a kivégzett áldozatok holttestét két sorba rendezve, letakarva mutatta a kamera. A Salò után Galletti nem játszott más filmben. Nem tudni, hogy eleve nem is akart, vagy a botrány miatt nem hívták. Mint a poszt elején szó volt róla, 1981-ig folytatta a bokszolást, majd teljesen eltűnt a nyilvánosság szeme elől, és a családjának szentelte magát. Ha él még, idén töltötte be a 76. életévét.

FILMOGRÁFIA

* 1975: Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma)

RINALDO MISSAGLIA

Rinaldo Missaglia olasz amatőr színész Pier Paolo Pasolini Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) című hírhedt alkotásában játszotta egyetlen filmszerepét, a négy perverz úr szadista testőreinek egyikét. A film rajongói körében kultuszfigurának számít, ennek ellenére soha többé nem állt a nyilvánosság elé, és nem osztotta meg a forgatási emlékeit.

KARRIERTÖRTÉNET

Rinaldo életrajzi adatai nem ismertek, csupán annyit lehet tudni róla, hogy teherautó-sofőrként dolgozott a Salò forgatása előtt. Arról sincs információ, hogy önként jelentkezett-e a szereplőválogatásra, esetleg valaki ajánlotta, vagy maga Pasolini figyelt fel rá valahol. Rinaldo az a testőr, akit a legtöbbször látunk mosolyogni, sőt még nevetni is, ám ezekben a látszólag önfeledt gesztusaiban mindig van egyfajta nem titkolt cinizmus is. Cselekedeteiben éppoly kegyetlen, mint a többiek. A Pokol tornáca egyik törölt jelenetében láthattuk volna az ő kiválasztását is, amire egy lövészárokban került sor. Giuseppe Patrunóval együtt áll a perverz urak elé, és magabiztosan mosolyogva, mintha a legtermészetesebb kérés lenne, veszi elő méretes hímvesszőjét. A komikus külsejű Elnök (Aldo Valletti) különösen kedvelte Rinaldót. Az első étkezési jelenetben, amikor Efisio análisan megerőszakolja Lianát, a látványtól felizgult Elnök letolja a nadrágját, és többek között Rinaldo véleményét is kéri a csupasz ülepéről. „Gyönyörű” – feleli vigyorogva a testőr, aki egy másik jelenetben élveteg arccal tűri, hogy az Elnök az ő péniszét simogassa a nadrágon keresztül, miközben az egyik kiöregedett madám egy pikáns történetet mesél. Az utolsó esküvői jelenetben az Elnök és Rinaldo alkotják az egyik párt. Rinaldo mutatja meg egy próbabábun Giuliana Melisnek, hogyan kell megmarkolni egy férfi hímvesszőjét, majd erekciót és ejakulációt előidézni nála. Persze ezt a bemutatót is nevetéssel kíséri. Pasolini a madámot alakító Hélène Surgère-rel képzelte el ezt a jelenetet, a francia színésznő azonban csak a képsor elejét vállalta, és nemet mondott a befejező mozzanatra, a műpénisz izgatására, noha más – megítélésem szerint ennél merészebb – cselekedetekre hajlandó volt a kamerák előtt. Surgère visszalépése miatt esett a választás Rinaldóra. Mellesleg Pasolini gyakran kényszerült improvizációra amiatt, hogy színészei – köztük néhány hivatásos művész is – megtagadták bizonyos jelenetek eljátszását, de szinte mindenkinek máshol volt a tűréshatára.

Ami a beugrást illeti, filmtörténeti legendák szerint Missaglia igazából a testőr szerepét is beugróként kapta meg. Bennfentesek úgy tudják, Pasolini ezt a szerepet egyik jó barátjának, Franco Cittinek szánta. Miután felmérte, hogy a Salò mekkora botrányt fog kiváltani, a rendező úgy döntött, megkíméli ettől a legjobb barátait, ezért mondott le Citti, Ninetto Davoli és Laura Betti szerepeltetéséről. Jómagam úgy gondolom, nem túl valószínű, hogy Pasolini ezt a szerepet szánta volna Cittinek. Franco ugyanis a forgatás idején már negyvenéves volt, kora meg is látszott rajta, ezért semmiképpen nem illett volna a másik három, jóval fiatalabb testőr közé. Az sem teljesen mellékes, hogy bár sok Pasolini-filmben szerepelt, csupán egyetlenegyben, az Oidipusz királyban (1967) látható a csupasz feneke néhány pillanatra egy ágyjelenetben. Barátság ide vagy oda, nem igazán hihető, hogy vállalta volna, hogy a Salò több jelenetében meztelenül és műfalloszt viselve álljon a kamerák elé. Az sem túl életszerű, hogy Pasolini csupán egy ilyen kis szerepet akart volna adni a barátjának. Tekintve, hogy Az Élet trilógiája filmjeiben Citti negatív karaktereket játszott, emiatt és életkora okán valamelyik perverz uraság szerepe jobban illett volna hozzá. Eddig nem találtam nyomát sem Pasolini, sem Citti nyilatkozataiban annak, hogy a színész pontosan melyik szerep jelöltje volt.

A kínzásokban valamennyi testőr részt vesz teljesen meztelenül, köztük Rinaldo is. Ő tartja meg Sergio Fascetti fejét, miközben a Bíró (Uberto Paolo Quintavalle) tüzes vassal égeti a fiatalember mellkasát. Fascetti valójában műmellkast viselt, amely a forgatási fotókon egyértelműen észrevehető. Ugyanakkor ez sem nyújtott teljes védelmet, mert így is olyan égési sérülést szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani. A vér körének szörnyűségeit egy cinikus intermezzo szakítja meg: ebben a négy testőr egy villamosszéket készít elő (ekkor valamiért mindnyájan fehér alsónadrágot viselnek), Rinaldo pedig beleül a székbe, és vigyorogva eljátssza a halálát: nevetve kimereszti a szemét és kidugja a nyelvét. Ő valóban csak játszik a halállal, ami azért cinikus viselkedés, mert az egyik elveszett jelenetben Liana a villamosszékben leli kegyetlen halálát, melyet a kivégzőeszköz mellett álló Rinaldo is végignéz. Egy másik eltűnt jelenetben Benedetta Gaetani megkínzása látható, akinek meztelen ülepét a Püspök (Giorgio Cataldi) nagy méretű gombostűkkel szurkálja tele. Rinaldo tartja azt a tálkát, amely a gombostűket tartalmazza. Doris (Dorit Henke) kínzási jelenetében (a végső változatban ez sem látható) Missaglia az udvar homokjában térdel, miközben lefogja a lány egyik karját, és közelről nézi, amint a Püspök egy üvegszilánkkal felnyitja Doris hasát. Jelen van Giuliana Melis kínzásánál is (szintén eltűnt jelenet), a lány egyik mellbimbóját vágja le. A jelenetet nem sikerült elsőre felvenni, és lehet, hogy Pasolini azért hagyta ki, mert elégedetlen volt a trükkel. A Salò bemutatása után Rinaldo visszavonult a civil életbe, partnerei közül csupán Ezio Mannival tartotta a kapcsolatot, aki 2025-ben még azt mondta, Missaglia életben van, és jó egészségnek örvend. A kollaboráns katonák egyikét alakító Maurizio Valaguzza évekkel ezelőtt a Facebookon keresztül próbált újra kapcsolatba lépni Rinaldóval, de nem tudom, sikerrel járt-e.

FILMOGRÁFIA

* 1975: Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma)

EFISIO ETZI

Efisio Etzi (1950–2021) olasz amatőr színész Pier Paolo Pasolini Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) című hírhedt alkotásában játszotta egyetlen filmszerepét, a négy perverz úr szadista testőreinek egyikét. A bemutató után eltűnt a nyilvánosság elől. 

KARRIERTÖRTÉNET

Efisio Etzi 1950-ben született Szardínia szigetének fővárosában, Cagliariban, a Sant'Elena kerületben. Keresztneve valójában Efisios, és nem Efisio. Családi hátteréről csak annyit tudni, hogy volt/van egy nővére, Claudia, akinek sorsáról nincsenek publikus információk. Efisio a szardíniai ITC Primo Levi iskolában tanult. Életének két fő helyszíne Szardínia és Róma volt. Amikor Pasolini kiválasztotta a Salò egyik szerepére, Efisio éppen ingkereskedéssel foglalkozott, míg a rendező egyik régi barátja, a perverz urak egyikét játszó Giorgio Cataldi egy férfiruha-üzletben dolgozott. Nem tudni, hogy ez csupán a véletlen műve volt-e, vagy a két férfi esetleg ismerte egymást a ruházati szakmából, és Cataldi ajánlotta Pasolini figyelmébe Efisiót. A De Sade-regényben „baszók”-nak nevezett testőrök közül a négy legfontosabbnak neve is volt (Herkules, Antinous, Seggtörő és Egetverő), Pasolini alkotásában viszont a saját civil keresztnevüket viselték, mint az áldozatok többsége. Ebben a rendező általánosító szándéka érvényesült, miszerint akár a jelenben is éppúgy lehet áldozat bárkiből, mint hóhér. Emlékeim szerint Efisiónak nincsen szövege a Salòban. Nincs információm arról, hogy szótlansága az alkotói koncepció része volt-e, vagy csupán kimaradtak azok a jelenetei, melyekben megszólalt.

A filmről szóló elemzések szerint ő nevezhető a legkegyetlenebb testőrnek. Az egyik étkezési jelenetben a leghangsúlyosabb a szereplése: elgáncsolja a Herceg (Paolo Bonacelli) lányát, a felszolgálóként ténykedő, meztelen Lianát (Liana Acquaviva), aki elejti a nála lévő tálcát, és hasra esik a földön. Efisio gonosz mosollyal feláll a székéből, kigombolja a sliccét, előveszi méretes hímtagját (melynek csak az árnyékát látjuk), és análisan közösül a lánnyal, aki a behatolás következtében fájdalmasan felkiált. A nemi erőszak látványa szexuális izgalomba hozza a legperverzebb urat, az Elnököt (Aldo Valletti), aki négykézlábra ereszkedik Liana mellett, letolja a nadrágját, és felkínálja csupasz hátsóját Efisiónak. A testőr szemrebbenés nélkül vált át a korosodó férfi partnerre, aki Lianával ellentétben bambán kéjes vigyorral élvezi az anális aktust. Nem csoda, hiszen a kihagyott jelenetek egyikében az Elnök személyesen és elsőnek választja ki a lövészárokban Efisiót maguk mellé, annyira lenyűgözi, ahogy a fiatalember hatalmas pénisze kidomborodik a nadrágjában. A nemi erőszak jelenetének felvétele közben egyébként kisebb baleset is történt: Liana csuklója a földön szétszóródott törmelékektől megsérült. Efisio egy későbbi jelenetben lefogja Renatát (Renata Moar), amíg a kollaboránsok levetkőztetik a lányt, utána diadalmasan meglóbálja Renata letépett öltözékét. Az utolsó bizarr esküvői jelenetben a fiatalember a Herceget veszi feleségül.

Efisio a kínzási jelenetekben is aktív közreműködő. Ő fogja le Antonio Orlandót, akinek hímtagját az Elnök gyertyával égeti. Ezt néhány pillanatra egészen közelről is láthatjuk Efisio férfiasságával együtt, és ekkor észrevehetjük, hogy az Efisio által viselt műpénisz körülmetélt hímtagot imitál. Ez a látszólag érdektelen megfigyelés azáltal válik érdekessé, hogy minden szimbolikussága ellenére a film az olasz fasizmus idején játszódik, és címében szerepel annak emblematikus helyszíne, Salò városa is, vagyis egy körülmetélt (mű)pénisz a fasiszta miliőben kissé furcsán hat. Adódik persze az a magyarázat, hogy csak ilyen kellék volt kéznél, vagy a kellékes egyszerűen figyelmetlen volt. Nem túl valószínű azonban, hogy a részletekre gondosan odafigyelő Pasolini ezt ne vette volna észre, hiszen a Giuseppe Patrunóról szóló posztban szó esett arról, hogy a testőrök kiválasztásában a hímtag kifejezetten fontos szempont volt. Valószínűbb, hogy szándékosan hagyta meg ezt a kelléket, mivel, mint fentebb említettem, volt olyan szándéka, hogy a film mondanivalója ne korlátozódjék a fasizmus időszakára. Emiatt kerülte a nyilvánvaló fasiszta szimbólumok használatát, ezért nincs utalás arra, hogy az áldozatok zsidók lennének, és talán épp ezért van körülmetélt hímtagja is az egyik hóhérnak. Egyébként ebben a képsorban Antonio is műpéniszt visel, elsősorban biztonsági okokból, ugyanakkor a tizenéves fiú igazi hímtagja nem is volt akkora, hogy a jelenet kegyetlenségét látványosan demonstrálni lehetett volna vele. A felvételt többször is meg kellett ismételni, mert egyrészt az Elnököt alakító Aldo Valletti néhányszor hibázott, másrészt a műhímtag olykor levált Antonio testéről.

A skalpolási jelenetben Efisio tartja meg Faridah Malik fejét, hogy kínzója lenyúzza a lány fejbőrét. A hivatalos változatban a jelenetnek csak egy rövid részlete látható, ám valójában felvették az egészet, ahogyan teljesen lenyúzzák a lány hajas fejbőrét, amely persze csak egy műskalp volt, alatta egy piros festéket tartalmazó tasakot rejtettek el. Kimaradt a filmből Benedetta Gaetani megkínzásának jelenete, akinek meztelen fenekét a Püspök gombostűkkel szurkálja tele, és a kínzásban Efisio is tevékenyen részt vesz. Ugyancsak a Püspök végez Dorisszal (Dorit Henke), akinek a hasát üvegszilánkkal vágja fel. Efisio a társaival együtt fogja le a lányt. Ez a jelenet szintén nem látható a hivatalos változatban: nem tudni, hogy végleg elveszett-e, vagy a rendező döntött úgy, hogy mellőzi, talán a különösen brutális halálnem miatt. Efisio adja a Püspök kezébe a tüzes vasat, amellyel Sergio (Sergio Fascetti) mellkasát égetik meg. Utólagos tudomásunk van arról, hogy a kínzási jelenetek forgatása közben néhány kisebb baleset is történt, melyek nem kaptak különösebb publicitást. Csak feltételezhető, hogy Fascetti volt az, aki kisebb égési sérüléseket szenvedett, ámbár a filmben Antonio Orlando hímtagját és Renata Moar mellbimbóját is égetéssel kínozzák. A kínzások végén Efisio a többi testőrrel együtt meztelenül áll az udvaron, miközben a köntösbe öltözött perverz uraságok kart karba öltve táncolni kezdenek. A Salò botrányos fogadtatása után Efisio Etzi eltűnt a nyilvánosság elől. Nem tartotta a kapcsolatot egyik partnerével sem, és nem tudni, voltak-e esetleg más filmes tervei. További életéről nem ismertek a részletek, csak annyit lehet tudni, hogy 2021-ben elhunyt.

FILMOGRÁFIA

* 1975: Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma)

GIUSEPPE PATRUNO

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.