Guido Galletti olasz amatőr színész Pier Paolo Pasolini Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) című hírhedt alkotásában játszotta egyetlen filmszerepét, a négy perverz úr szadista testőreinek egyikét. 1972 és 1981 között váltósúlyú ökölvívóként tett szert némi ismertségre Olaszországban, de néhány alkalommal külföldi versenyeken is bokszolt. A Salò forgatása után nem vállalt több filmszerepet, bár az sem biztos, hogy lett volna rá lehetősége. Ökölvívói pályafutása befejezését követően teljesen visszavonult a polgári életbe, és a családjának szentelte magát.
KARRIERTÖRTÉNET
Ilyen a boksz
Guido Galletti azon Pasolini-színészek népes csoportjába tartozik, kiknek személyes életéről szinte semmit nem lehet tudni. 1950. május 2-án született Rómában. Huszonkét éves korában kezdődött bokszolói karrierje. Váltósúlyban versenyzett. Első meccsét 1972. november 17-én vívta a nála három évvel idősebb Vittorio Tamburini ellen. A meccset technikai K. O.-val veszítette el, és veszített a következő négy mérkőzésén is Enrico Emilio De Plano, Giuseppe Maniccia, Piercarlo Pedrinelli és Umberto Restante ellen. A négyből három esetben szintén technikai K. O.-val, az egyikben pedig pontozással. Galletti 1974. február 19-én aratta első győzelmét: pontozással nyert Alvaro Pegoli ellen, akit mellesleg 1976. november 14-én is legyőzött, szintén pontozással. 1974. április 30-án viszont pontozással kapott ki a debütáló Abdul Ali Kayától, aki bő három héttel később, 1974. május 23-án ugyanígy került ki győztesen a Guido elleni második meccsből is. Gallettinek 1977-ben kétszer is volt alkalma revansot venni legelső veresége miatt, ugyanis február 23-án és március 9-én is technikai K. O.-val győzött Vittorio Tamburini ellen. 1979. szeptember 21-én Giancarlo Marinelli ellen küzdött azon az egyetlen mérkőzésén, amelyen kiütéssel győzedelmeskedett. 1980. április 11-én nyert utoljára, méghozzá megint technikai K. O.-val, ezúttal Franz Hohl volt az ellenfele. Gallettinek összesen 37 meccse volt, 12-t megnyert, 22-t elveszített, 3 meccs pedig döntetlennel ért véget. A 37 meccs többségét Olaszországban rendezték, némelyikre viszont Görögországban, Ausztriában, Törökországban, illetve Líbiában került sor. Guido utoljára 1981. április 11-én lépett a ringbe Joseph Pachler ellen, aki kiütötte őt.
A szadista és perverz testőr
Efisio Etzi, Giuseppe Patruno és Rinaldo Missaglia esetében sem lehet tudni, pontosan hogyan kerültek a Salò stábjába, és ugyanez a helyzet Guido Gallettivel is, aki a filmben ugyanúgy a saját keresztnevén szerepelt, mint az imént említett három partnere és az áldozatokat játszó fiatalok. Amennyire meg tudom ítélni, a testőrök közül Guido szerepe a leghangsúlyosabb, bár nem biztos, hogy ő utólag örült ennek, mert néhány erősen homoszexuális töltetű jelenetnek is aktív részese lett. Pasolini a forgatás idején adott interjúiban arról nyilatkozott, hogy előzetesen alaposan átgondolta a Salòt, és csak olyan jeleneteket forgatott le, melyeknek előre eltervezte a helyét a filmben. A Vaccari asszonyt alakító francia színésznő, Hélène Surgère évtizedekkel későbbi visszaemlékezései szerint viszont meglehetősen sokat forgattak. Mindazonáltal Pasolini és Surgère nyilatkozatai igazából nem mondanak ellent egymásnak, csupán arról van szó, hogy több jelenet végül nem került bele a hivatalos változatba. Nem tudni, melyek azok, amelyeket Pasolini mellőzött valamilyen indokkal, és melyek azok, amelyeket a betiltást követően Alberto Grimaldi producer távolíttatott el a filmből, hogy megkapja a bemutatási engedélyt Olaszországban. Köztudott, hogy a kínzási jelenetek filmtekercseinek egy részét ellopták a Cinecittàból, sőt egyes elméletek szerint közvetve azok vezettek Pasolini meggyilkolásához, mert visszaadásuk ürügyén csalták a művészt az ostiai tengerpartra. A tekercsek nem kerültek elő, bár egyes források úgy tudják, később megtalálták őket, ennek ellenére mindmáig nem jelent meg belőlük semmi a film számos DVD- és blu-ray-kiadásán.
A legtöbb jelenet a film elejéről (A Pokol tornáca) és a befejező szekcióból (A vér köre) hiányzik. Pasolini eredeti elképzelése az volt, hogy a Baszók, a kollaboráns katonák és az áldozatok begyűjtésének jeleneteit is beépíti a filmbe, és ezeket le is forgatta, de alighanem rájött, hogy túl hosszúra nyújtanák a bevezetést (és magát a filmet is). Sokaknak nem tűnt fel, hogy azokból a fiatal fiúkból, akiknek begyűjtését a hivatalos változat elején látjuk, valójában nem áldozatok lesznek, hanem kollaboráns katonák. A fiú és lány áldozatokat már a begyűjtés után látjuk először, amikor elkezdődik a szelektálásuk. A kihagyott jelenetek egyikében a Baszókat (a négy urat kiszolgáló szadista testőröket) a lövészárkok katonái közül válogatják, Guidóra utolsóként kerül sor. Egy dombocska tetején álldogál, a Herceg (Paolo Bonacelli) veszi észre és választja ki maguk mellé, ámbár végül a Püspök (Giorgio Cataldi) állandó társa, segítője és szeretője lesz. Renata (Moar) és Sergio (Fascetti) esküvőjén Guido – mint a Püspök segédje – hozza be egy tálcán a gyűrűket, és ugyanez a feladata akkor is, amikor később Sergio és a Bíró (Uberto Paolo Quintavalle) házasságára kerül sor. Renata és Sergio esküvője előtt a négy perverz uraság meg akar győződni a fiatal pár szexuális érettségéről. Guido feladata, hogy meztelenre vetkőztesse Sergiót, és a fiú hímvesszőjét az ejakulációig felizgassa. A kamera távolabbról mutatja a történéseket: sejthető, de egyértelműen nem látható, hogy mi történik. A „szexteszt” (melyet Renatán Hélène Surgère végez el) sikerrel zárul. Miután lezajlik az esküvő, a négy uraság mindenkit kilökdös az ajtón, hogy ők élvezzék a fiatalok testét. Még a testőröknek is menniük kell, egyedül Guido maradhat bent a teremben.
Számos olyan forgatási fotó maradt fenn erről a jelenetről, melyeken a fiú nem Sergio, hanem Antonio Orlando. Egyes magyarázatok szerint a négy uraság Antoniót szemelte ki Renata partneréül, de a fiú megbukott a szexteszten, és Pasolini döntött úgy, hogy a jelenetet nem használja fel. Mások úgy tudják, Orlando megbetegedett, nem tudott jelen lenni az esküvői képsor forgatásán, ezért kellett másik fiút választani helyette. A Tonióval forgatott „szexteszt” egy részét viszont felhasználták, ugyanis a blu-ray változatokon megfigyelhető, hogy a földön fekvő fiú időnként kicsit megemeli a fejét, és látható, hogy göndör barna haja van, míg Sergio haja sima és szőkésbarna volt. Mivel a terjedelmi korlátok miatt Pasolininek le kellett mondania arról, hogy mindegyik áldozatot hangsúlyossá tegye, ezért döntött úgy, hogy egy fiú és egy lány fogja szimbolizálni az összest. Orlando egyike volt személyes kedvenceinek, valószínűleg neki szánta ezt a nagyobb szerepet, és a váratlan betegség miatt kellett másképp döntenie. Egy későbbi jelenetben Giuseppe Patruno és Guido az a két testőr, akik lefogják Franco Merlit, amikor a legszebb fenék verseny győzteseként az urak úgy tesznek, mintha agyon akarnák őt lőni. (Ez a jelenet egyébként Merlit különösen felzaklatta, bár nyilván előre tudta, hogy természetesen nem lövik agyon.)
A vér köre szörnyűségeit az utolsó esküvői jelenet vezeti be, melyben az Elnök (Aldo Valletti), a Bíró és a Herceg köt házasságot a testőrökkel. A szertartást természetesen a Püspök vezényli le, segédje továbbra is Guido, aki ezúttal teljesen átlátszó, földig érő piros selyemruhát visel. A szertartás ünnepélyes hangulatát egy vulgáris tréfával töri meg, amikor belemarkol a Püspök alfelébe. Ezután a Püspök hálószobáját látjuk, kettőjük szeretkezését az ágyban. Az aktus szenvedélyessége következtében a teljesen meztelen páros a földön köt ki, ahol Guido csípő- és fenékmozgása semmi kétséget nem hagy az anális aktus hevességéről, bár konkrét behatolást érthető módon nem mutat a kamera. A jelenet önmagában valószínűleg csak azért nem váltott ki felzúdulást, mert a film egésze okozott hatalmas botrányt. Pasolini egyébként Az Élet trilógiája utolsó két filmjében már hangsúlyosan megjelenítette a homoszexualitást. A Canterbury mesékben (1972) a társadalmi igazságtalanságot szemléltette vele: a két meleg pár közül a gazdag megússza a büntetést a pénze miatt, a szegény viszont máglyán végzi, pedig ugyanazt a bűnt követte el mindkettő. Az Ezeregyéjszaka virágaiban (1974) a homoszexualitás a szerelem egyik formájaként jelenik meg, és Pasolini – szerintem nagyon helyesen – nem emelte azt a heteroszexualitás fölé, de nem rendelte alá sem. A Salò anális közösülést imitáló jeleneteinek forgatása során a rendező állítólag elégedetlen volt az erőszaktevőket játszó színészek csípő- és fenékmozgásával, és feltehetően Gallettivel is lehettek ilyen problémái, mert ezen a téren csak Uberto Paolo Quintavalle felelt meg az elképzeléseinek – legalábbis Quintavalle visszaemlékezései szerint.
Az aktus befejezése után Guido és a Püspök feltápászkodnak a földről, és Guido nagy gondossággal öltözteti fel a szeretőjét a végső leszámolásokhoz. Csókkal búcsúzik tőle, mielőtt kifejezi iránta való feltétlen hűségét. Emlékeim szerint ez az egyetlen jelenet, amelyben Galletti megszólal, mivel azonban Pasolini az utószinkron híve volt, nem lehetünk biztosak abban, hogy az ő hangját halljuk. (A négy perverz hatalmasság is mások hangján szólalt meg, noha Paolo Bonacelli hivatásos színész volt.) A hivatalos változat és az elveszett/fel nem használt kínzási és kivégzési jelenetek fotói alapján úgy tűnik, Guido csupán hóhérsegédként vett részt a szörnyűségekben, többnyire az áldozatok lefogásában segédkezett. Másik három társa időnként aktívan is közreműködött a kínzásokban: Giuseppe Patruno például Suzy felakasztásánál volt feltűnően buzgó, Efisio Etzi a tüzes vasat adja a Bíró kezébe Sergio megégetéséhez, Rinaldo Missaglia pedig Giuliana Melis szenvedéseinek egyik okozója. A vér körében Guido akkor kap kicsit nagyobb kamerafigyelmet, amikor Suzyt a kollaboránsok előbb megerőszakolják, majd a testőrök felakasztják. Guido pisztollyal a kezében tartja sakkban az áldozatot, számomra teljesen érthetetlenül, hiszen a szituáció és a túlerő miatt Suzynak egyébként sincs semmi esélye a menekülésre. A film alternatív befejezésében, a táncjelenetben Guido is részt vett. Pasolini azért mellőzte egyébként ezt a képsort, mert úgy érezte, hogy hatástalanítaná az addig látottakat, és ez nem állt szándékában. Más elképzelései is voltak a befejezésre, állítólag le is forgatta azokat, ám ennek ellentmond, hogy azokról a jelenetekről egyetlen forgatási fotó sem került nyilvánosságra. Említsük meg, hogy a kihagyott jelenetek közé tartozik az is, amikor a kivégzett áldozatok holttestét két sorba rendezve, letakarva mutatta a kamera. A Salò után Galletti nem játszott más filmben. Nem tudni, hogy eleve nem is akart, vagy a botrány miatt nem hívták. Mint a poszt elején szó volt róla, 1981-ig folytatta a bokszolást, majd teljesen eltűnt a nyilvánosság szeme elől, és a családjának szentelte magát. Ha él még, idén töltötte be a 76. életévét.
FILMOGRÁFIA
* 1975: Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma)
