LAMBERTO BOOK

Lamberto Book olasz amatőr színész Pier Paolo Pasolini Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) című hírhedt alkotásában játszotta egyetlen filmszerepét, a fiúáldozatok egyikét. Szerepe nem túl nagy, még a forgatáson készült jelentős mennyiségű fotó szerint sem, melyek a kihagyott vagy elveszett jelenetek legfontosabb pillanatait is megörökítették.

KARRIERTÖRTÉNET

Lamberto Book 1959. november 1-jén született Rómában. Családi hátteréről, életéről szinte semmit nem lehet tudni, de azt igen, hogy angolos családneve (Book = könyv) nem álnév. Nem tudni, pontosan hogyan került a Salò stábjába. Mint arról több korábbi blogbejegyzésben is szó esett, a fiúáldozatokat játszó szereplőket Pasolini személyes meghallgatások során választotta ki, elképesztően sok jelentkező közül. Mivel Lamberto a forgatás idején még csak tizenöt éves volt, ezért szülői engedélyre volt szükség ahhoz, hogy filmezhessen, részben a kora, részben a meztelen jelenetek miatt. (A korabeli olasz törvények csak a pornográf színezetű filmekben tiltották a kiskorúak szereplését, és a Salò ősbemutatója utáni per egyik célja annak tisztázása volt, hogy a film obszcénnek minősül-e, illetve egész pontosan milyen megpróbáltatásoknak voltak kitéve az áldozatokat alakító fiatalok. Pasolini akkor már nem élt, a per fővádlottja Alberto Grimaldi producer volt.) Bár van néhány kivétel, de az áldozatok többsége a filmben az igazi keresztnevét viseli, sőt egyesek a teljes nevüket, mint például Antonio Orlando, Claudio Cicchetti és Umberto Chessari. Lamberto teljes neve is elhangzik az egyik jelenetben: Lamberto Gobbi. Feltehetően az angolos hangzású Book miatt választott Pasolini egy olaszosabban csengő családnevet, bár megjegyezném, hogy a lányok közül a nyugatnémet Dorit Henke és az egyiptomi Faridah Malik számára választott keresztnevek nem olaszos hangzásúak: Doris és Fatma.

A Salò figyelmes nézői szerint a fiúk közül Lamberto szorul a leginkább háttérbe. Hogy ez valóban így van-e, azt nem tudom egyértelműen megerősíteni, de nekem is feltűnt, hogy kevésbé hangsúlyos a jelenléte: általában a háttérben van, gyakran takarásban. Csak kétszer terelődik rá a figyelem: először a begyűjtött fiatalok szelektálásakor (ekkor hangzik el a filmbeli teljes neve), másodszor pedig abban a jelenetben, amelyben az urak parancsára a négykézlábra kényszerített áldozatokat a katonák pórázon vezetik, mint a kutyákat, és a foglyoknak csaholva kell pitizniük az ennivalóért. Lambertót a Bíró (Uberto Paolo Quintavalle) ájulásig korbácsolja, mert szerinte a fiú nem csaholt elég lelkesen. Lamberto persze menekülni próbál az ütlegek elől, de hiába. Noha komoly fájdalmat nem okozó speciális korbácsot használtak a forgatáshoz, Lamberto állítólag dühös lett, nem értette, miért verik ilyen kegyetlenül, és szembeszállt Quintavalléval. Butaság lenne azt gondolni, hogy Pasolini megharagudott a „hisztis” fiatalemberre, és egyfajta szankcióként döntött úgy, hogy a továbbiakban a háttérben tartja. A visszaemlékezők egyhangúan azt állították, hogy a rendező törődött a fiatalokkal, ügyelt arra, hogy a forgatás lehetőleg senkinek ne okozzon traumákat. Ugyanakkor a fiatalok színészi tapasztalatlansága miatt azt a módszert alkalmazta, hogy csak közvetlenül a felvétel előtt mondta meg nekik, hogy melyik jelenet következik, hogy az amatőrök reakciója minél természetesebb legyen. Lehetséges, hogy Lamberto is csupán annyit tudott előre, hogy mit kell tennie a jelenetben, és nem számított arra, hogy megkorbácsolják.

Elképzelhető, hogy maga Lamberto kérte, hogy később ne kelljen hasonló jelenetekben részt vennie, pláne nem központi figuraként, és ezzel magyarázható, hogy alig látjuk a filmben. Van azonban egy másik, sokkal realisztikusabb magyarázat is. Pasolini eredetileg azt tervezte, hogy minden áldozat elfogását lefilmezi, minden szereplőnek meglesz a maga külön története, és mindenki megkínzása és halála is látható lesz. A jelenetek egy részét le is forgatta, ám rájött, hogy a film ily módon túl hosszú lenne, ezért azokat a képsorokat végül nem használta fel, illetve ami akkor még nem volt meg, azt már le sem forgatta. Deborah Beer a teljes forgatást, Fabian Cevellos pedig a kínzási jeleneteket több száz fotóval dokumentálta, beleértve a később kihagyott vagy elveszett jeleneteket is. Mivel ezeken a képeken Lamberto csak ritkán és inkább a háttérben látható, feltételezhető, hogy az ő elfogását, kínzását és halálát nem filmezték le. Az egyik kollaboráns katonát alakító Maurizio Valaguzza visszaemlékezései szerint Lambertót egy villamosszékben végezték volna ki, a heréire is elektródákat csatlakoztattak. Valószínű, hogy az eredeti elképzelés tényleg ez volt, de nem realizálódott, részben talán azért, mert borítékolható volt a cenzúra közbeavatkozása, részben pedig azért, mert egy lányáldozat is a villamosszékben halt meg. (Egyébként az a ténylegesen leforgatott jelenet is kimaradt, ellenben a hivatalos változatban látható, amint a katonák behozzák a villamosszéket az udvarra, sőt Rinaldo Missaglia beleül, és bohóckodva eljátssza a halálát.)

Léteznek viszont fotók az udvaron letakart holttestekről (maga a képsor szintén kimaradt, alighanem el is veszett), és a Lamberto testét borító fehér lepedőn egy vörös folt látható a szeméremtájékon. Nyilván a tervezett halálnemnek megfelelően preparálták a lepedőt, de magát a kivégzést nem forgatták le. Oka lehet ennek az is, hogy a trükkök miatt többször is ismételni kellett egyes kínzási jeleneteket, ráadásul közben néhány fiatal színész kisebb sérüléseket is elszenvedett. Lamberto is látható lett volna az alternatív befejezésben, amikor a kínzók, a mesélők, a baszók és az áldozatok táncolni kezdenek a nagyteremben (a stáb egyes tagjai, maga Pasolini is rész vett a táncban). Lamberto táncpartnere Dorit Henke volt. A rendező végül azért mellőzte ezt a befejezést, mert lényegében hatástalanította volna az addig látottakat, és azt semmiképp nem akarta. A forgatás után Lamberto folytatta a tanulmányait. Évek múlva megnősült, és családja lett. Rómát nem hagyta el hosszabb távon. A filmről később ő sem nyilatkozott. Nem sokkal az ötvenedik születésnapja után hunyt el, a pontos időpont nem ismeretes.

FILMOGRÁFIA

* 1975: Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma)

OLGA ANDREIS

Olga Andreis olasz amatőr színésznő Milánóban született, a pontos időpont nem ismert. Feltehetően az ötvenes évek elején vagy közepén, hiszen a filmezés előtt nagy példányszámban publikált aktfotók is készültek róla, azokhoz pedig az olasz törvények szerint nagykorúnak kellett lennie. Pier Paolo Pasolini Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) című botrányfilmjében játszotta legismertebb szerepét, a lányáldozatok egyikét. Az amatőr szereplők többsége saját keresztnevével szerepelt a filmben, ellenben az Olga által megformált lányt Evának hívták. Ez azonban nem mond ellent Pasolini névadási döntésének, Olga másik keresztneve ugyanis Eva. A Salò után Andreis még egy filmben szerepelt, bár ő maga még kettőre emlékszik.

KARRIERTÖRTÉNET

A Salò fiatal lányáldozatainak eljátszására Pasolini modellkatalógusokból keresett alkalmas szereplőket. Fontos szempont volt, hogy a lányok ne érezzék magukat feszélyezve a meztelen jelenetek miatt (ugyanez a kritérium volt a fiúszereplők esetében is). Olga akkoriban a milánói Elena Di Castri modellügynökségnek dolgozott. Az ügynökség kereste meg a szereplehetőséggel. Olga elment a megbeszélésre, és meglepődve látta, hogy milyen sokan várakoznak Pasolinire. Feltehetően az ügynökségnek köszönhetően neki nem kellett sorban állnia, mindazonáltal komoly konkurenciája volt. Ráadásul nem is akárki, hanem a magyar Staller Ilona, a későbbi Cicciolina, akivel Olga akkoriban barátságot ápolt. Ilona végül nemet mondott a szerepre, egyes források szerint azért, mert akkoriban kezdődött a pornókarrierje, és ebbe a műfajba magasabb fizetéssel csábították, mint amennyit a Pasolini-filmért kapott volna. (Ennek ellentmond, hogy első igazi pornófilmje évekkel későbbről, 1979-ből való.) A magyar sztár utólag azt állította, hogy olvasta a forgatókönyvet, és a tervezett film nyomasztó hangvétele, illetve bizonyos jelenetek riasztották el. Egyébként Olgához is érkeztek ajánlatok a pornóvilágból, de ő mindegyiket visszautasította, és inkább Pasolini szerződését fogadta el. A meztelenség valóban nem jelentett problémát számára, hiszen aktfotói jelentek meg a Playmen, a Playboy és a Lui magazinban, sőt egy Pirelli-naptár kedvéért is megvált a ruháitól.

Mivel a kiválasztott amatőr színészek többsége semmilyen színészi képzettséggel és filmes előélettel nem rendelkezett, ezért Pasolini igyekezett a filmbelihez hasonló körülményeket teremteni számukra, vagyis elszigetelte őket a külvilágtól és ellenkező nemű színésztársaiktól. Hogy reakcióik minél természetesebbek legyenek, egyikük sem kapott részletes forgatókönyvet, és a rendező csak közvetlenül a felvételek kezdése előtt mondta el nekik, hogy épp melyik jelenet következik. Az első forgatási hét annyira megviselte Olgát, hogy sírva kérdezte meg az ügynökét, hogyan tudná felbontani a szerződését. Az ügynök arra kérte, hogy legyen türelmes és kitartó, mert Pasolini fontos és elismert rendező, és nyilván az új filmje is kellő publicitást fog kapni. (Ez így is történt, bár valószínűleg Olga nem ilyen hírnévre vágyott.) Végül úgy döntött, hogy marad, és idővel megszokta a forgatás légkörét, hiszen a hangulat alapvetően vidám és családias volt. Pasolini mindenkivel kedvesen és türelmesen viselkedett, és ha valaki nagyon nem akart eljátszani valamit, akkor nem erőltette. Két jelenet okozott Olga számára némi problémát. Az egyik a legszebb fenék kiválasztásának epizódja volt, amikor a fiú- és lányáldozatok letakart fejjel, négykézlábra ereszkedve helyezkednek el a nagyterem kövezetén, és mindenkinek csak a csupasz feneke látszik. Olga nem akart részt venni ebben a jelenetben, mert úgy érezte, testének legintimebb részei tárulnak fel a kíváncsi szemek előtt. Miután Pasolini mindenkit kiküldött a teremből, akinek nem volt feladata a jelenetben, kezdődhetett a forgatás.

A másik nehéz jelenet a szarlakoma volt. Olga is tudta, ahogy a többiek is, hogy az ürülék valójában svájci csokoládé, lekvár, kekszdarabkák és kondenzált tej elegye, mindenesetre nem nézett ki túl étvágygerjesztően. Ráadásul neki az elsők között kellett ennie belőle. Hányinger fogta el, amelyen úrrá lett. A kotyvalékot keserűnek érezte, míg egyes partnerei szerint az íze egyáltalán nem volt rossz. Olga a fináléban jutott kicsit nagyobb szerephez, amikor az áldozatok a túlélés halovány reménye érdekében egymást árulják be a Püspöknek (Giorgio Cataldi). Olgát Graziella (Aniceto) árulja be, hogy leszbikus viszonyt folytat Antiniskával (Antiniska Nemour). A Püspök rajtakapja a lányokat, mire Olga elmondja, hogy az egyik katona (Ezio Manni) tiltott szexuális kapcsolatot tart fenn a néger cselédlánnyal (Ines Pellegrini). A leleplezésre a Püspök magával viszi három bűntársát is: együttesen lövik le Eziót, a cselédlányt pedig a Herceg (Paolo Bonacelli) főbe lövi. Olga mégsem kerüli el a sorsát: menekülni próbál, de az urak üldözőbe veszik, és őt is lelövik. Olga emlékei szerint a térdei kifejezetten fájtak, miután „holtan” rázuhant a kavicsokra. A jelenetről csupán forgatási fotók maradtak fenn, mert Pasolini valamiért úgy döntött, hogy a végleges változatban nem használja fel, és nyitva hagyja Olga sorsát.

Felnőtt partnerei közül Andreis különösen szívesen emlékezett vissza Caterina Borattóra, Paolo Bonacellire, Uberto Paolo Quintavalléra és Hélène Surgère-re, akiknek jelenléte és személyisége nagy hatást gyakorolt rá. Vele nagyjából egykorú partnerei közül az Olaszországban élő, eritreai Ines Pelligrini, a római Benedetta Gaetani, a goriziai Graziella Aniceto, a fiatal katonát alakító Ezio Manni és a szicíliai Franco Merli kerültek a legközelebb hozzá. Paolo Bonacelli visszaemlékezései szerint Ezio és Franco Pasolini személyes kedvenceinek számítottak, és kapcsolatuk a rendezővel túllépte a barátság kereteit. A két fiatalember mindenkor a legnagyobb tisztelettel beszélt Pasoliniről, elismerve emberségét, tudását és jóindulatát, ugyanakkor alighanem épp az imént felsoroltak miatt egyikőjük sem volt hajlandó intim részleteket elárulni a rendezővel való viszonyáról, noha a bulvármédia nyilván boldogan fogadott volna bármiféle botrányos leleplezést. Mindazonáltal Olga visszaemlékezései szerint Merli – Pasolini személyes érdeklődése ellenére is – kitartóan udvarolt neki. Érzéseit Andreis nem viszonozta, mégis barátok lettek, és Franco neki is csak a tisztelet hangján beszélt Pasoliniről. A rendező meggyilkolása Olgát is megviselte. Elmondása szerint ő nemcsak a médiából ismerte Pasolinit, hanem személyesen is: tudta róla, hogy gyengéd, figyelmes, együttérző és jószándékú ember, akihez foghatót később sem sokat ismert. Pasolini a forgatás befejezése előtt szóba hozta, hogy szeretné, ha Olga játszana a következő filmjében is (ez lett volna a Porno-Teo-Kolossal), amely a borzalmas gyilkosság miatt nem valósult meg.

Olga egy 2021-es interjúban elárulta, hogy egy ideig kapcsolatban maradt egyik fiatal kolléganőjével, aki annyira szégyellte a filmet, hogy letagadta a szereplését, és Andreisnek is ezt javasolta. A színésznő nem nevezte meg ezt a partnernőjét, más források alapján azonban feltételezhető, hogy Faridah Malikról van szó. Olga egyébként jelen volt a Salò milánói ősbemutatóján, és nem értette a nézők felháborodott reakcióit, hiszen ő pontosan tudta, hogy csupán trükkökről van szó. Jómagam erről csak annyit mondanék, hogy egészen más a trükköket a helyszínen látni forgatás közben, és egészen más megnézni a nagyvásznon. Filmtörténeti legendák szerint a Salò botrányos hírneve miatt a fiatal közreműködők remélt színészi karrierjének befellegzett. Ez azonban így nem teljesen igaz. A filmet ugyanis Olaszországban és számos más országban betiltották, és mire forgalmazási engedélyt kapott, a fiatalok többségének színészi karrierje addigra véget ért, feltehetően a kellő színészi tapasztalatok hiánya miatt.

1979-ben mutatták be az olasz filmszínházak a Szombat, vasárnap és péntek című szkeccsfilmet, melynek epizódjait Sergio Martino, Pasquale Festa Campanile, valamint a népszerű, de nem különösebben igényes komédiák alkotópárosa, Castellano és Pipolo rendezte. Olga évek múlva úgy emlékezett, hogy Campanile szkeccsében szerepelt, ám valójában a pénteki epizódban volt látható, amelyet Castellano és Pipolo készített. A történet főszereplője az excentrikus impresszárió, Mister Constantin (Adriano Celentano), aki a híres-hírhedt mulató, a Crazy Horse táncosnőit menedzseli. A hölgyek egyike, a lázadó természetű Jacqueline (Lova Moor) szerelmes lesz Fredbe, a gengszterbe (Manuel Gallardo), és eltökélt szándéka, hogy feleségül megy hozzá. Mister Constantin igyekszik megakadályozni a frigyet. Olga is egy táncosnőt alakított, aki titokban szerelmes Mister Constantinba. (Hiába meresztgettem a szemeimet, nem ismertem fel a hölgyek között.) A szezon legsikeresebb filmjeinek olasz toplistáján a Szombat, vasárnap és péntek a 26. helyen szerepel. A magyar mozik nem mutatták be, láthattuk viszont két „szomszédját”, a Blake Edwards által rendezett Bombanő című romantikus komédiát (Bo Derek első átütő sikerét) és a Macskarisztokraták című Disney-rajzfilmet, melynek alkotója, Wolfgang Reitherman 1985-ben autóvezetés közben szívrohamot kapott, egy fának ütközött, és sérülései következtében életét vesztette. Az új évezredben Olga azt állította, hogy egy harmadik filmben is játszott, de azt nem nevezte meg, az online filmes adatbázisokból pedig nem deríthető ki a mű címe. A filmezés után visszatért a modellkedéshez, és néhány évet még ebben a szakmában töltött. Férjhez ment, és Szardínia szigetére költözött. Az ott töltött tíz esztendőt paradicsomi időszakként értékelte. Valamely okból kifolyólag azonban mégis visszatért Milánóba, és a családjának szentelte magát. Nem tudni biztosan, hogy jelen sorok írásakor mi van vele: remélhetően még életben van, és jó egészségnek örvend.

FILMOGRÁFIA

* 1975: Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma)

* 1979: Szombat, vasárnap és péntek (Sabato, domenica e venerdi)