ETTORE SCOLA

Ettore Scola (Olaszország, Avellino, Trevico, 1931. május 10. – Olaszország, Róma, 2016. január 19.) olasz filmrendező és forgatókönyvíró az 1950-es évek elején kezdett forgatókönyvírással foglalkozni, egy évtizeddel később pedig rendezőként is bemutatkozott. Könnyed hangvételű, szórakoztató filmeket éppúgy rendezett, mint aprólékos lélek- és környezetrajzra épülő drámákat. Alkotásaiban vezérelvnek tekintette, hogy a kisemberek álmait és vágyait mutassa be, és a történelem alakulását a hétköznapi emberek sorsán keresztül ábrázolja. Néhány dokumentumfilm elkészítésében is közreműködött. Évtizedeken át tagja volt az Olasz Kommunista Pártnak, néhány évig az ún. árnyékkormány filmügyekben illetékes miniszterjelöltje volt. 1984-ben járt Magyarországon. Az 1990-es években a Piazza Navona elnevezésű projekt keretében fiatal rendezők és forgatókönyvírók pályafutását egyengette. Egyik lánya, Gioia színésznő lett (érdekes módon a papával sosem forgatott), másik lánya, Silvia forgatókönyvíró, aki az 1980-as évek végétől működött közre édesapja alkotásainak elkészítésében. 2011-ben Scola bejelentette, hogy nem kíván több filmet rendezni.

KARRIERTÖRTÉNET

A korai filmek 

Ettore Scola 18 éves korában ment Rómába, hogy jogot tanuljon az egyetemen. Újságíróként és karikaturistaként kezdett dolgozni, többek között a Marc' Aurelio nevű lapnál, ahol Federico Fellini is ténykedett. 1952-ben részt vett Domenico Paolella filmje, a Canzoni di mezzo secolo forgatókönyvének megírásában. Ettől kezdve folyamatosan foglalkoztatták mint társ-forgatókönyvírót. A maguk idejében sikeres, de filmtörténeti szempontból javarészt nem túl jelentős alkotások megírásában vett részt. Paolella mellett például Mario Mattoli, Steno, Bruno Paolinelli, Mauro Bolognini és Antonio Pietrangeli filmesítették meg a szkriptjeit olyan népszerű sztárok közreműködésével, mint Alberto Sordi, Sophia Loren, Ugo Tognazzi, Giulietta Masina, Vittorio De Sica, Nino Manfredi, Sandra Milo és mások. 1964-ben Beszéljünk a nőkről! címmel megrendezte első filmjét, amely rövid történetekből áll. Valamennyi epizód főszerepét Vittorio Gassman játszotta, a pellengérre állított hölgyeket pedig Giovanna Ralli, Antonella Lualdi és Sylva Koscina formálták meg. Eredetileg Dino Risi rendezte volna a filmet, de ő éppen nem ért rá. A producer, Mario Cecchi Gori beszélte rá Scolát, hogy ne csak a forgatókönyvet írja, hanem vállalja el a rendezést is, az sem nehezebb munka. Scola beadta a derekát, de semmiképpen nem tekinti ezt a filmjét igazi rendezői debütálásnak.

A Belfegor a pokolból (1966) főszerepét ugyancsak Gassman alakította Claudine Auger, Mickey Rooney és Gabriele Ferzetti partnereként. A mulatságos komédiában Belzebub azzal bízza meg Belfegort és cimboráját, Adramaleket, hogy tíz nap alatt szítsanak háborút Firenze és Róma között, hogy minél több lélek kerüljön pokolra. Az ördögi terv megvalósításához éppen a pápa házasodni készülő fia tűnik a legmegfelelőbb eszköznek. Alberto Sordi, Nino Manfredi és Bernard Blier komédiáznak a Sikerül-e hőseinknek megtalálniuk Afrikában titokzatosan eltűnt barátjukat? (1968) című vígjátékban, amelyhez Scola  Jules Verne, Joseph Conrad és Emilio Salgari könyveiből merített inspirációt. A cselekmény szerint egy sikeres, de kissé zűrös életű üzletembernek kapóra jön, hogy felesége és sógornője unszolására Afrikába utazzon felkutatni rég nem látott barátját. Persze a feladat nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A forgatás Angolában zajlott. Érdekesség, hogy eredetileg Manfredi játszotta volna a vezető szerepet, de egyéb elfoglaltságai miatt csak korlátozott ideig tudott a produkció rendelkezésére állni, ezért szerepet cseréltek Sordival. Scola korai filmjei szép sikert arattak (Magyarországon is), és jó iskolát jelentettek számára, mivel megtanulta a szórakoztatás, a nevettetés fortélyait. Már forgatókönyvíróként is célkitűzése volt, hogy megnevettesse a közönséget, mert szerinte az a film, amelyen nevetni is lehet, sokkal emberibb, ezáltal mélyebben megérinti a nézőt. A humor éppen ezért szinte mindegyik alkotásában jelen van, a társadalmi háttér, a drámai körítés azonban csak az 1970-es évektől kezdve vált erőteljesebbé a filmjeiben.

A hetvenes évek

A Féltékenységi dráma (1970) az akkori jelenben játszódó tragikus szerelmiháromszög-történet Monica Vitti, Marcello Mastroianni és Giancarlo Giannini főszereplésével. Scola ezt az alkotását tekinti igazi rendezői debütálásának. Olyan módszerekkel kísérletezett benne, amelyek az olasz filmgyártásra akkor még nem voltak jellemzőek. A cselekményt egy bírósági tárgyalás keretébe ágyazta, de maguk a bírák nem láthatók, csak a hangjuk hallatszik. A bűnügy rekonstrukciójának egy-egy kulcsmozzanatánál a szereplők hirtelen megmerevednek, akár egy képregényben, és az áldozat a maga szemszögéből mondja el, hogy mi történt. Két évtizede Amerikában él Az örök vesztes, Rocco Papaleo (1971) szicíliai származású főszereplője – szintén Mastroianni alakítja –, akinek élete ugyan mit sem változott az eltelt évek alatt, naivitását azonban a nehézségek ellenére sem veszítette el. Aktuális társadalmi problémákat feszegetett a Fiatváros alattvalói (1973), melynek főszereplői a munkanélküliség elől Dél-Olaszországból északra költöznek, ahol azonban egyáltalán nem fogadják őket tárt karokkal, és a beilleszkedés nehézségeivel kell szembenézniük. Témája miatt egy producer sem adott pénzt a filmre, amelyet végül az Olasz Kommunista Párt produkciós vállalata, az Unitelefilm támogatásával sikerült megvalósítani. Scola egyik példaképének, Vittorio De Sicának ajánlotta a Mennyire szerettük egymást! (1974) című alkotását, amely a felszabadulástól a terrorizmus időszakáig követi nyomon különböző társadalmi rétegekhez tartozó szereplői sorsát. A főszerepeket Nino Manfredi, Vittorio Gassman, Stefania Sandrelli, Giovanna Ralli és Stefano Satta Flores játszották, de – önmagukat alakítva – a filmben felbukkant Mastroianni és Federico Fellini is.

Nagy szakmai és közönségsiker volt a Csúfak és gonoszak (1976) című fergeteges szatíra, amely Róma nyomornegyedében játszódik, részben amatőr szereplők közreműködésével. A főszerepben Nino Manfredi nyújtott parádés alakítást. Scola ehhez a filmjéhez barátja és kollégája, Pier Paolo Pasolini korai alkotásaiból és aktuális médiahírekből merített ihletet, két kisebb szerepet pedig Pasolini felfedezettjeire, Franco Merlire és Ettore Garofolóra osztott. A fasizmus idején játszódó kamaradráma az Egy különleges nap (1977), Sophia Loren és Marcello Mastroianni jutalomjátéka. 1938. május 8-án Adolf Hitler látogatást tett Benito Mussolininél, s az eseményre százezrével özönlött az olasz főváros népe. Egy belvárosi házban azonban otthon maradt két ember: a házasságába belefáradt sokgyermekes Antonietta és a deportálás előtt álló homoszexuális rádióbemondó, Gabriele. Kettőjük egymásra találását ábrázolja a film megindítóan, de minden hamis érzelgősségtől mentesen. 2009-ben a francia mozik felújított kópiával újra bemutatták az Egy különleges napot, amelyről Scola így nyilatkozott: „A film azért maradt élő, mert a magány témája örök. Túlhaladta a fasiszta korszakot. Az ember többé-kevésbé mindig totalitárius rendszerben él, amely megszabja az általános mentalitást. A homoszexuálisokat ma is gyanakvó szemmel nézik. A nő természetesen sokkal szabadabb ma, de jogai még nem egyenlők a férfiakéval.” A terasz (1980) bizonyos értelemben a Mennyire szerettük egymást! folytatásának tekinthető. A film kicsit gunyoros körképet ad arról, hogy mivé is lettek az 1950-es, 1960-as évek lázadó fiataljai. Főszereplők: Jean-Louis Trintignant, Vittorio Gassman, Marcello Mastroianni, Ugo Tognazzi, Serge Reggiani, Stefania Sandrelli és Carla Gravina. 

Történelem alulnézetből

Furcsa szerelmi háromszöget ábrázol a XIX. században játszódó Szerelmi szenvedély (1981) című dráma, melyben a délceg katonatisztet (Bernard Giraudeau) egy csúnyácska teremtés (Valeria D’Obici) hódítja el szépséges kedvesétől (Laura Antonelli). Kicsit talán meglepő, de a film ötletéből néhány évvel később musical is született Passion (Szenvedély) címmel Stephen Sondheim és James Lapine jóvoltából. A nagy francia forradalom idején, 1791-ben játszódik A postakocsi (1982) című történelmi dráma, elsőrangú szereposztással: Marcello Mastroianni, Jean-Louis Barrault, Hanna Schygulla, Harvey Keitel, Jean-Claude Brialy és Laura Betti. XVI. Lajos francia király családjával együtt szökést kísérel meg Párizsból. Ugyanazon a napon egy másik hintó is útnak indul Varennes irányába: a különböző társadalmi osztályhoz tartozó utasok a múlt, a jelen és a jövő eltérő felfogását képviselik. A XX. századi francia történelem 50 évét meséli el szöveg nélkül, kizárólag a kép és a tánc segítségével A bál (1983) című film, melyet a párizsi Théâtre du Campagnol egyik előadása ihletett. (A film alapján viszont egy magyar színházi előadás született.) A közreműködő 24 színész 140 különféle szerepet játszik el. A mintegy négyszáz oldalas forgatókönyv a szereplők legapróbb gesztusait is rögzítette. A zenét a világhírű Vladimir Cosma komponálta.

A család (1987) – ahogyan a címe is sejteti – egy család történetét meséli el három generáción keresztül, nyolc évtizedet felölelve. A cselekménynek csupán egyetlen helyszíne van, egy lakás, melynek lakóit és vendégeit olyan kiváló művészek keltik életre, mint Vittorio Gassman, Stefania Sandrelli, Fanny Ardant, Philippe Noiret és Ottavia Piccolo. Scola alkotását a következő évben a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra jelölték. A Fracassa kapitány utazása (1990) Théophile Gautier sokszor megfilmesített regényének talán legemlékezetesebb mozgóképes feldolgozása Vincent Pérez, Emmanuelle Béart, Massimo Troisi és Ornella Muti főszereplésével. Az 1970-es évek Scola-filmjeinek hangvételét idézi a Mario, Maria és Mario (1993) című tragikomédia, amely egy szerelmi háromszög történetén keresztül mutatja be azt a válsághelyzetet, melyet a berlini fal leomlása és az azt követő változások okoztak az Olasz Kommunista Párton belül. Alberto Sordi utolsó nagy alakítása volt Bartoloni úr szerepe az Egy szegény fiú esete (1995) című drámában, melyben az általa játszott idős férfi összebarátkozik fiatal és munkanélküli szomszédjával, akinek megdöbbentő ajánlatot tesz: minden megtakarított pénzét a fiatalembernek adja, ha segít megszabadítani őt zsörtölődő és iszákos feleségétől. 

Az összegzés

Scola kedvenc színészei – Gassman, Sandrelli, Ardant és Giannini – játszanak A vacsora (1998) című filmben, amely az 1990-es évek végén játszódik, és egy kis olasz vendéglő tulajdonosainak és vendégeinek életébe, titkaiba nyújt bepillantást. A Római emberek (2003) a Mester legelső filmjéhez hasonlóan apró történetek füzére az új évezred római polgárairól, hol vidám, hol melankolikus, hol pedig szívfacsaró hangvételben. 2011-ben Scola bejelentette, hogy rendezői pályafutását lezártnak tekinti. Nyilatkozata szerint már nem jelent számára élvezetet és szabadságot a film, mert a gyártás, az ipar és a piac logikája uralkodik, ami távol áll tőle. 1984-es magyarországi látogatása alkalmával a kultúra elamerikanizálódásáról a következőket mondta: „Az olasz gyerekek sokkal többet tudnak Dallasról, mint Velencéről vagy Nápolyról, hogy Casertáról ne is beszéljek. Nem arról van szó, hogy az olasz gyerekek ne tudják meg, milyen Dallas: tudják csak meg, de ismerjék meg Casertát is. Mi a legkevésbé sem akarunk semmifajta védővámot, kulturális önellátást vagy bezárkózást, hiszen a kultúrának sok nemzeti kultúra együtteséből kell összeállnia. Csupán azt akarjuk, hogy minden kultúra egyenlő eséllyel kapjon teret, hogy valamennyi együtt alakítsa az egyes ember kultúráját.” Közel harminc évvel később szavai még mindig aktuálisak – nem csak az olasz gyerekek és az olasz kultúra vonatkozásában. 

FILMOGRÁFIA 

* 2003: Római emberek (Gente di Roma) 

* 2003: Lettere dalla Palestina (dokumentumfilm) 

* 2002: La primavera del 2002 – L'Italia protesta, l'Italia si ferma (dokumentumfilm) 

* 2001: Un altro mondo è possibile (dokumentumfilm) 

* 2001: Concorrenza sleale 

* 1998: A vacsora (La cena) 

* 1997: 1943–1997 (rövidfilm) 

* 1995: Egy szegény fiú esete (Romanzo di un giovane povero) 

* 1993: Mario, Maria és Mario (Mario, Maria e Mario) 

* 1990: Fracassa kapitány / Fracassa kapitány utazása (Il viaggio di Capitan Fracassa) 

* 1989: Hány óra? (Che ora è?) 

* 1989: Splendor 

* 1987: A család (La famiglia) 

* 1987: Imago urbis (dokumentumfilm) 

* 1985: Makaróni (Maccheroni) 

* 1984: L'addio a Enrico Berlinguer (dokumentumfilm) 

* 1983: A bál (Le bal) 

* 1982: A postakocsi (La nuit de Varennes) 

* 1982: Vorrei che volo (dokumentumfilm) 

* 1981: Szerelmi szenvedély (Passione d'amore) 

* 1980: A terasz (La terrazza) 

* 1978: Signore e signori, buonanotte 

* 1977: Új szörnyetegek (I nuovi mostri) (a L'uccellino della Val Padana, az Il sospetto, a Hostaria, a Come una regina, a Cittadino esemplare, a Sequestro di persona cara és az Elogio funebre című epizódok) 

* 1977: Egy különleges nap (Una giornata particolare) 

* 1976: Csúfak és gonoszak / Csúfak, piszkosak és gonoszak (Brutti sporchi e cattivi) 

* 1975: Carosello per la campagna referendaria sul divorzio (dokumentumfilm) 

* 1974: Mennyire szerettük egymást! (C'eravamo tanto amati) 

* 1973: Fiatváros alattvalói (Trevico-Torino – viaggio nel Fiat-Nam) 

* 1972: Festival dell'Unità 1972 (dokumentumfilm) 

* 1972: Életem legszebb estéje (La Più bella serata della mia vita) 

* 1971: Az örök vesztes, Rocco Papaleo (Permette? Rocco Papaleo) 

* 1970: Féltékenységi dráma (Dramma della gelosia – tutti i particolari in cronaca) 

* 1969: Kisvárosi felügyelő (Il commissario Pepe) 

* 1968: Sikerül-e hőseinknek megtalálniuk Afrikában titokzatosan eltűnt barátjukat? (Riusciranno i nostri eroi a ritrovare l'amico misteriosamente scomparso in Africa?) 

* 1966: Belfegor a pokolból (L’arcidiavolo) 

* 1965: La Congiuntura 

* 1965: Thrilling (az Il Vittimista című epizód) 

* 1964: Beszéljünk a nőkről! (Se permettete parliamo di donne)

DÍJAK 

César-díj 

* 1977: Mennyire szerettük egymást! (legjobb külföldi film) 

* 1978: Egy különleges nap (legjobb külföldi film) 

* 1984: A bál (legjobb rendező) 

David di Donatello-díj 

* 1978: Egy különleges nap (legjobb rendező) 

* 1983: A postakocsi (legjobb forgatókönyv; megkapta még: Sergio Amidei) 

* 1984: A bál (legjobb rendező, Alitalia-díj) 

* 1986: Róma városának arany medálja 

* 1987: A család (legjobb rendező, legjobb forgatókönyv; megkapta még: Ruggero Maccari, Furio Scarpelli) 

* 2011: Életműdíj 

Ezüst Szalag-díj 

* 1966: Én jól ismerem őt (legjobb forgatókönyv; megkapta még: Antonio Pietrangeli, Ruggero Maccari) 

* 1978: Egy különleges nap (legjobb forgatókönyv; megkapta még: Maurizio Costanzo, Ruggero Maccari) 

* 1980: A terasz (legjobb forgatókönyv; megkapta még: Agenore Incrocci és Furio Scarpelli) 

* 1981: Szerelmi szenvedély (legjobb forgatókönyv; megkapta még: Ruggero Maccari) 

* 1987: A család (legjobb rendező, legjobb forgatókönyv; megkapta még: Ruggero Maccari, Furio Scarpelli) 

Berlini Nemzetközi Filmfesztivál 

* 1984: A bál (Ezüst Medve-díj, a Berliner Morgenpost díja) 

Cannes-i Filmfesztivál 

* 1976: Csúfak és gonoszak (legjobb rendezés) 

* 1980: A terasz (legjobb forgatókönyv; megkapta még: Agenore Incrocci és Furio Scarpelli) 

Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál 

* 1975: Mennyire szerettük egymást! (nagydíj) 

* 2001: Concorrenza sleale (Ezüst Szent György-díj) 

Velencei Nemzetközi Filmfesztivál 

* 1989: Hány óra? (OCIC-díj) 

* 1990: Pietro Bianchi-díj 

JELÖLÉSEK 

David di Donatello-díj 

* 1981: Szerelmi szenvedély (legjobb rendező) 

* 1983: A postakocsi (legjobb rendező) 

Ezüst Szalag-díj 

* 1965: A látogatás (legjobb eredeti történet, legjobb forgatókönyv; mindkét kategóriában jelölve még: Ruggero Maccari és Antonio Pietrangeli) 

* 1981: Szerelmi szenvedély (legjobb rendező) 

* 1983: A postakocsi (legjobb rendező, legjobb forgatókönyv; jelölve még: Sergio Amidei) 

* 1990: Hány óra? (legjobb rendező) 

* 1999: A vacsora (legjobb forgatókönyv; jelölve még: Furio Scarpelli, Silvia Scola, Giacomo Scarpelli)

Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Arany Medve-jelölés) 

* 1984: A bál 

* 1991: Fracassa kapitány utazása 

Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál (Arany Pálma-jelölés) 

* 1970: Féltékenységi dráma 

* 1976: Csúfak és gonoszak 

* 1977: Egy különleges nap 

* 1980: A terasz 

* 1981: Szerelmi szenvedély 

* 1982: A postakocsi 

* 1987: A család 

* 1989: Splendor 

Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál 

* 2001: Concorrenza sleale (Arany Szent György-díj) 

Velencei Nemzetközi Filmfesztivál 

* 1995: Egy szegény fiú esete (Arany Oroszlán-jelölés)