MARIO CIPRIANI

Mario Cipriani (Olaszország, Róma, 1926. március 5. – Róma, 2003. július 22.) olasz amatőr színészt Pier Paolo Pasolini fedezte fel, aki korai filmjeiben bízott rá kisebb színészi feladatokat. Egyetlenegyszer játszott főszerepet nála: A túró (1963) című hírhedt rövidfilmben ő volt a nincstelen statiszta, aki hosszas éhezés után jóllakottan hal meg a kereszten, egy bibliai témájú film forgatásán. Pasolini halálát követően Cipriani zárkózottá vált, sem a régi barátokkal, sem a filmesekkel nem tartotta a kapcsolatot. Mindazonáltal hébe-hóba a felvevőgép elé állt, különösen akkor, ha Pasoliniről szóló dokumentumfilmbe hívták. Miután elhunyt, a kevés nekrológ igazi rómaiként emlékezett meg róla, aki egyszerre volt őszinte és emberséges. 

KARRIERTÖRTÉNET

Sorsdöntő találkozás 

Mario Cipriani életéről nagyon kevés információt lehet tudni. Eredeti szakmája a kőművesség volt. 1960-ban Carlo Lizzani A púpos című filmjének forgatásán találkozott Pasolinivel, aki színészként vett részt a produkcióban. (Érdemes megemlíteni, hogy van olyan forrás, amely szerint Pasolini jó barátjával, Sergio Cittivel a forgatókönyv megírásába is besegített.) Az opusz 1943-ban játszódik, amikor Rómába bevonulnak a nácik. A főszereplő, a Quarticciolo púpos toronyőre részt vesz a náci megszállók elleni harcban, ám a győzelem után sem adja fel a küzdelmet. Egyike lesz a város hírhedt banditáinak, és emiatt Róma új megszállóival, a szövetségesekkel kerül szembe. Cipriani hosszú évek múlva így idézte fel első találkozását Pasolinivel: „Pietralatában [Róma egyik kerülete] forgatták A púpos egyik jelenetét. Én is ott voltam a bámészkodók között a barátaimmal, nevetgéltünk. Pasolini úgy nézett rám, mintha meg akarna ütni. Odamentem hozzá, hogy megmondjam neki, nem rajta nevettünk, hanem egy saját tréfánkon. Ő továbbra sem vette le rólam a szemét. Kicsit később odaküldte hozzám egyik munkatársát, Sergio Cittit, aki elmondta, kicsoda Pier Paolo, és hogy a készülő filmjéhez szüksége lenne az arcomra. Ezen jót nevettem, mert 1947-ben már készítettek velem egy próbafelvételt, ami szerintem jól sikerült ugyan, mégsem kaptam meg azt a szerepet. Pasolini elkérte a címemet, és egy napon valóban eljött hozzám.” (A Cipriani által említett 1947-es film Renato Castellani Róma napja alatt című alkotása volt, amelyet valójában 1948-ban mutattak be.)

A Pasolini-filmek 

A tervezett film, A csóró (1961) volt Pasolini rendezői bemutatkozása. A forgatást eredetileg Federico Fellini és Angelo Rizzoli közös produkciós vállalata, a Federiz finanszírozta volna, ám a munkát néhány nap után leállították. Pasolini egyik barátja, Mauro Bolognini közreműködésével sikerült új producert találni Alfredo Bini személyében, aki megadta a szükséges alkotói szabadságot a kezdő rendezőnek. A címszerepet Sergio Citti fivére, Franco játszotta. Cipriani kapta Csóró egyik barátja, Balilla (Tökmag) szerepét. (Később a magánéletben is ez maradt a beceneve.) Eleinte félénk volt, az is megfordult a fejében, hogy visszalép, de a rendezőasszisztensi feladatokat ellátó Bernardo Bertolucci bátorságot öntött belé, önbizalmat adott neki. Első jelenete a kocsmában végül annyira jól sikerült, hogy még Tonino Delli Colli operatőr is gratulált neki. A film utolsó képkockáin is Balillát látjuk: a tragikusan végződött lopási kísérlet miatt megbilincselt kezével keresztet vet, miután Csóró kilehelte a lelkét. Pasolini alkotása nagy felzúdulást váltott ki: a római bemutatót újfasiszták zavarták meg, akik rátámadtak a közönségre, és szétverték a mozit. A cenzúra nem tiltotta be ugyan A csórót, ellenben a „Csak 18 éven felülieknek!” kategóriába sorolta, mely korábban nem létezett Olaszországban. A Karlovy Vary-i filmfesztiválon sem maradt el a botrány. A magyar szaklap, a Filmvilág kritikusa az 1961-es velencei filmfesztiválról szóló tudósításában Ermanno Olmi versenyfilmje, Az állás (a kritikában: A munkahely) méltatása közben mindössze ennyivel intézte el A csórót: „Nem sokkal előbb láttam Pasolini brutalitással teli gyenge filmjét [...], és most felsóhajtottam. Nem azért, hogy ilyen rendes, tiszta lelkű fiatalok is vannak – hisz ezt tudtam ezelőtt is –, hanem hogy akad rendező, aki ezeknek az ábrázolásában mer és tud eredeti lenni.” (És ha ez nem lenne egyértelmű, az ítész Olmira gondolt az idézet utolsó sorával, és nem Pasolinire.)

Cipriani felbukkant Pasolini következő filmjében, a Mamma Rómában (1962) is, de szerepe itt oly apró volt, hogy a nevét fel sem tüntették a stáblistán. Övé lett viszont a főszerep, Stracci (Rongyos) figurája A túró (1963) című rövidfilmben. A cselekmény egy bibliai témájú film forgatásán játszódik. Stracci alakítja az egyik latort, akit Jézussal együtt feszítenek keresztre. A statiszta örökké éhes, mert a forgatáson kapott élelmiszercsomagját a családjának adta, és amikor szerez magának egy másik csomagot, annak tartalmát felfalja előle a sztár dédelgetett ölebe. Végül épp a kutya eladásából szerzett pénzen tud magának ennivalót (túrót) venni, és mohó falatozása a forgatás szenzációja lesz. A körülötte állók mulatnak rajta, sőt heccből még etetik is. Utána jóllakottan hal meg a kereszten. Cipriani később elmondta, hogy a zabálási jelenet felvétele előtt Pasolini kifejezetten arra kérte, hogy aznap ne egyen semmit. Így amikor elkezdődött a jelenet forgatása, Mario már valóban annyira éhes volt, hogy befalt mindent, amit elé tettek: túrót, tésztát, sonkát, szalámit. Egyáltalán nem érdekelte, hogy a többiek őt nézik, és nevetgélnek rajta. Ezután következett a keresztre feszítés: visszaemlékezése szerint a kereszten kissé megnyugodott. Ellenben a rögzítéssel valami probléma adódott, ezért Mario a felvétel után átmenetileg kórházi kezelésre szorult. A filmbeli rendezőt Pasolini részben saját magáról mintázta, másrészt alighanem korábbi cimborája, Fellini alakja is inspirálta. A szerepet a legendás Orson Welles vállalta, akivel Pasolini remekül szót értett, és szívesen dolgozott volna vele máskor is, de ezek a későbbi tervei meghiúsultak.

A túró – amely Pasolini egyik leghírhedtebb és legjobb alkotása – eredetileg az Agymosás (1963) című szkeccsfilmhez készült, ám a korabeli olasz cenzúra elrendelte a kivágását. A rendezőt az államvallás meggyalázásának vádjával négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az Emlékezetül a jövőnek (1986) című dokumentumfilmben Cipriani így emlékezett vissza a perre: „Emlékszem, amikor elítélték [Pasolinit], sírva fakadt. Eszébe jutott az édesanyja. Azt hitte, hogy le kell ülnie a büntetést. [...] Amikor az államügyész elítélte, felállt, és azt mondta: »Azért ítélsz el, mert nem érted, mi a vallás.« Meg azt is mondta, hogy: »Kihívlak egy nyilvános vitára a vallásról, az alaptételekről. Ha megfelelsz nekem, bizonyítod, hogy vagy olyan szinten, hogy megítélj engem.«” A túró után Cipriani még két szkeccsfilmben állt Pasolini kamerája elé. A boszorkányok (1967) valamennyi történetének női főszerepét Silvana Mangano alakította olyan művészek irányítása alatt, mint Vittorio De Sica, Mauro Bolognini, Luchino Visconti és Franco Rossi. Pasolini epizódjának címe: A Holdról látott Föld. A férfi főszereplők: Totò és Ninetto Davoli. Mario a papot alakította, aki összeadja Ciancicato Miaót (Totò) és Assurdina Caìt (Silvana Mangano). A közönség értetlenkedve fogadta Pasolini szkeccsét, a kritikusok bizarr kitérőt láttak benne, maga a rendező viszont egyik legsikerültebb művének tartotta. A Mik a felhők? egy másik szkeccsfilm, a Szeszély olasz módra (1968) egyik epizódjaként készült. A többi történet rendezői: Mauro Bolognini, Mario Monicelli, Steno, Franco Rossi és Pino Zac. Pasolini számára harmadszor és utoljára nyílt lehetőség arra, hogy Totò és Ninetto Davoli nagyszerű párosát rendezze. Mario kapta az egyik báb szerepét, magát a bábművészt pedig Pasolini egyik barátja, Francesco Leonetti alakította. A két női főszereplő, Laura Betti és Adriana Asti szintén Pasolini baráti köréhez tartozott. A főcímdalt a korszak népszerű slágerénekese, Domenico Modugno énekelte, aki személyesen is megjelent a filmben.

Egyéb filmszerepek 

Pasolini mellett az olasz közönségfilmek mestere, Luigi Comencini is igényt tartott Mario Cipriani közreműködésére: a Tigrisen lovagolva (1961) című komédiájában egy fogoly szerepét osztotta rá. Giancarlo Zagni Ippolita szépsége (1962) című filmjében Cipriani egy kártyajátékos szerepében tűnt fel. A címszereplőt Gina Lollobrigida játszotta, egyik partnernője a népszerű énekesnő, Milva volt. Pasolinit gyakran megvádolták azzal, hogy tulajdonképpen kihasználja amatőr színészeit, megcsillantja előttük egy másfajta élet lehetőségét, majd eldobja őket, mint a hasznavehetetlenné vált tárgyakat. Maguk az érintettek azonban – már amikor egyáltalán megkérdezte őket valaki erről – cáfolták ezeket a vádakat. Egyikőjük sem ringatta magát abba a hitbe, hogy mindenfajta szakmai előképzettség nélkül filmsztár lehet, Pasolini pedig akkor sem feledkezett meg róluk, amikor nem tudott számukra szerepet ajánlani. Ez az atyai gondoskodás is szerepet játszott abban, hogy a művész brutális meggyilkolása oly mélyen lesújtotta a „Pasolini-klán” tagjait. Cipriani zárkózottá vált, még a régi cimborákat is kerülte. Visszament eredeti szakmájába, kőművesként kereste a kenyerét, de olykor mégis elfogadott egy-egy parányi filmszerepet. Sergio Citti Két falat kenyér (1979) című tragikomédiájában börtönőrt játszott, Nanni Moretti Arany álmok (1981) című – félig-meddig önéletrajzi – filmjében pedig egy lelkészt. Ha hívták, mindig közreműködött azokban a dokumentumfilmekben, melyek Pasolinivel foglalkoztak. Ivo Barnabò Micheli Emlékezetül a jövőnek című dokumentumfilmjében a rendezővel együtt kereste fel újra A túró forgatási helyszínét, és idézte fel a filmmel és Pasolinivel kapcsolatos emlékeit. Megjelent a Laura Betti által rendezett költői hangvételű dokumentumfilmben is, amelyet Pier Paolo Pasolini e la ragione di un sogno (2002) címmel nem sokkal Cipriani halála előtt mutattak be. 

A Pasolini-klán utolsó találkozására a filmvásznon Sergio Citti Háromkirályok (1996) című filmjében került sor. Az alapötlet Pasolini és Citti közös filmtervéből, a Porno-Teo-Kolossalból származott, melyet a meggyilkolt művész a Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) után kívánt megvalósítani. Az eredeti forgatókönyv megszületése óta eltelt húsz év alatt azonban megváltozott a társadalmi és kulturális környezet, ami – a szerény költségvetés mellett – a szkript jelentős átdolgozását tette szükségessé. Pasolini barátai közül természetesen mindegyik felkért művész vállalta a munkát: Danilo Donati jelmeztervező, Tonino Delli Colli operatőr, Ennio Morricone zeneszerző, a színészek közül pedig Laura Betti, Franco Citti, Ninetto Davoli és Mario Cipriani. Davoli Parmából érkezett, ahol éppen A katona története című színdarabban lépett fel, melynek főszerepét Pasolini az 1970-es évek elején kifejezetten neki írta eredetileg egy (meg nem valósult) film számára. A Háromkirályok szereplői közé meghívták Ettore Garofolót is, ő viszont egészségügyi okokból nem tudott részt venni a forgatáson. A filmbeli csecsemő, a Megváltó megszületésének jelenetét az ostiai hidroplán állomás közelében vették fel, ott, ahol Pasolinit 1975-ben megölték. Élet és halál kölcsönhatása és körforgása Pasolini filmjeiben is fontos motívumnak számít, Citti tehát ezzel a jelenettel is adózott néhai Mestere és jó barátja emlékének. Rolando Stefanelli félórás rövidfilmje, az 1997-es La matta dei fiori – amely a következő évben bekerült a Corti stellari 2 című összeállításba – egy férfiról szól, aki egy titkos kertet létesít magának, ahol a szépség és harmónia uralkodik. Mindig ide menekül a kevésbé szép és cseppet sem harmonikus világ elől. Az idill azonban nem tarthat örökké. Roberta Torre Sud Side Stori (2000) című zenés filmje – mint a címből is sejthető – a West Side Story modernizált feldolgozásának tekinthető, ámbár az eredeti musicalt is igazából a Rómeó és Júlia ihlette. A végzetes szerelem ezúttal egy olasz Elvis-imitátor és egy Szicíliában élő nigériai prostituált között lobban fel. Hogy az új évezredben mennyire más szelek fújnak, mint a XVI. század végén vagy az 1960-as évek elején, azt mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a főszereplők neve már nem Rómeó (Romeo) és Júlia (Giulietta), hanem Romea (ő a lány) és Giulietto (ő a fiú). 

FILMOGRÁFIA 

* 1961: A csóró (Accattone) 

* 1961: Tigrisen lovagolva (A cavallo della tigre) 

* 1962: Ippolita szépsége (La bellezza di Ippolita) 

* 1962: Mamma Róma (Mamma Roma)

* 1963: Agymosás / RoGoPaG (Laviamoci il cervello / ROGOPAG) (A túró című epizódban) 

* 1967: A boszorkányok (Le streghe) (A Holdról látott Föld című epizódban) 

* 1968: Szeszély olasz módra (Capriccio all'italiana) (a Mik a felhők? című epizódban) 

* 1979: Két falat kenyér (Due pezzi di pane) 

* 1981: Arany álmok (Sogni d'oro) 

* 1986: Emlékezetül a jövőnek (A futura memoria) (dokumentumfilm) 

* 1996: Non al denaro non all'amore né al cielo (dokumentumfilm)

* 1996: Háromkirályok (I magi randagi) 

* 1997: La matta dei fiori 

* 1998: Corti stellari 2 (a La matta dei fiori című epizódban)

* 1998: Mi sei entrata nel cuore come un colpo di coltello 

* 1998: I grattacieli sdraiati (dokumentumfilm) 

* 2000: Sud Side Stori 

* 2002: Pier Paolo Pasolini e la ragione di un sogno (dokumentumfilm)