Don Quijote kalandjai
1959-ben Welles újra elhagyta Hollywoodot, és Európa felé vette az irányt. Még javában zajlott a huzavona A gonosz érintése vágása körül, amikor hozzálátott új filmje, a Don Quijote előkészítéséhez. A címszerepet Mischa Auerre, Sancho Panzát Akim Tamiroffra osztotta. A forgatás Spanyolországban és Olaszországban zajlott, de anyagi okokból jócskán elhúzódott. Emiatt Auert le kellett cserélni Francisco Reiguerára. Közben Welles szerepet vállalt Richard Pottier Dávid és Góliát (1960) című filmjében, de jeleneteit saját maga rendezte. A Don Qujiote forgatása kisebb-nagyobb megszakításokkal az egész 1960-as éveket kitöltötte. Welles számos alkalommal újragondolta a koncepciót, a hangvételt és a befejezést. A felvett anyagból összeállított ugyan egy változatot, ám azzal nem volt elégedett, így újabb és újabb elképzelésekkel kísérletezett. Bizonyos képsorokat kidobott, és újraforgatott. Még az 1980-as években is dolgozott a filmen, de soha nem tudott olyan verziót összeállítani, amellyel elégedett lett volna. Az egyik változat szerint Don Quijote és Sancho Panza eljutnak a Holdra. Neil Armstrong 1969-es holdra szállása után azonban Wellesnek már nem tetszett ez a befejezés, és megsemmisítette. Halála után egykori segédrendezője, Jesús Franco (számos kétes értékű B-film, sőt jó néhány kemény pornó későbbi rendezője) összeállított egy változatot a Welles által hátrahagyott, esetenként elég rossz állapotban lévő tekercsekből. Bár a filmbarátok érdeklődéssel fogadták az értékes felvételeket, Franco koncepciója éles kritikákban részesült. 1961-ben Welles nyolcszor félórás tévésorozatot forgatott az olasz RAI számára Nella terra di Don Chisciotte (Don Quijote földjén) címmel. A széria lényegében az Around the World with Orson Welles tematikájának variációja volt, ezúttal Spanyolországra adaptálva. A RAI nem volt elégedett Welles olasz kiejtésével, ezért csak 1964-ben mutatta be a sorozatot, amelyhez egy olasz anyanyelvű színésszel vették fel a narrációt.
A per
1962-ben Welles filmet rendezett Franz Kafka híres regényéből, A perből. Josef K szerepét Anthony Perkins játszotta, partnerei: Jeanne Moreau, Romy Schneider, Elsa Martinelli, Paola Mori, Akim Tamiroff és maga Welles. A külső jeleneteket a jugoszláviai Zágrábban vették fel, mivel a csehszlovák hatóságok nem engedélyezték, hogy a stáb Prágában (Kafka szülővárosában) forgasson, ugyanis az író műveit a kommunista rezsim alatt betiltották. Welles Zágrábban értesült arról, hogy a film két producere, Alexander és Michael Salkind pénze elfogyott, ezért díszletépítésről szó sem lehet. A belső jeleneteket végül a párizsi Gare d’Orsay pályaudvaron vették fel, amely akkoriban használaton kívül volt. Welles úgy vélte, ez a helyszín hamisítatlan kafkai hangulatot áraszt. A per a maga idejében nem aratott kereskedelmi sikert, ennek ellenére a rendező a legjobb filmjének nevezte. Anthony Perkins később azt nyilatkozta, Welles azt az instrukciót adta neki, hogy úgy játssza a szerepet, mintha a film egy fekete komédia lenne. Perkins egész életében igen büszke volt arra, hogy főszerepet játszhatott egy Welles-filmben. A perre vonatkozóan egyébként senki nem jelentett be copyright-jogot (ámbár Alexander Salkind csak 1997-ben hunyt el), így a film jó ideje közkincsnek számít. Ennek ellenére nem tölthető le a szabadon felhasználható műalkotások közzétételére specializálódott weboldalakról, mivel jogi státusa hivatalosan rendezetlen. Ez az oka annak, hogy éveken át csak gyenge minőségű másolatok formájában volt elérhető, mígnem 2012-ben restaurált változatban Blu-Rayen is kiadták.
Falstaff, avagy Éjféli harangjáték
Welles Spanyolországban forgatta a Falstaffot (1966). Az irodalmi hátteret ismét Shakespeare szolgáltatta, de nem csak a címadó művel: a rendező felhasználta a II. Richard, A windsori víg nők és a három Henrik-dráma motívumait is. Éppen ezért később egyáltalán nem örült annak, hogy a kész filmet a forgalmazók Falstaffra keresztelték át (eredeti címe magyarul: Éjféli harangjáték), hiszen nem ő az egyértelmű főszereplő. Welles egyébként a világirodalom legszebb és leginkább félreértett alakjának tartotta Falstaffot, akit ő maga játszott, partnerei: John Gielgud, Jeanne Moreau, Margaret Rutherford, Marina Vlady és Fernando Rey. A forgatást a szokásosnak mondható anyagi problémák mellett az is nehezítette, hogy a fontosabb szerepeket játszó színészek némelyike csak néhány napig tudott a produkció rendelkezésére állni. Welles állítólag annyira félt a Jeanne Moreau-val közös szerelmi jelenetektől, hogy amikor csak tehette, dublőrt használt maga helyett. Anthony Perkins szívesen eljátszotta volna Hal herceg szerepét, de mire felajánlkozott, addigra a rendező már elkötelezte magát Keith Baxternek. Baxter később azt állította, hogy Fernando Rey és Marina Vlady hangját erős akcentusuk miatt szinkronizálták. A Falstaff az 1966-os cannes-i filmfesztiválon megkapta a rendezvény húszéves jubileumára létrehozott díjat. Számos forrás tévesen úgy tudja, hogy megosztott nagydíjban részesült, ám azzal valójában az Egy férfi és egy nő (Claude Lelouch) című francia és a Hölgyek és urak (Pietro Germi) című olasz–francia filmet ismerték el.
Tervek és befejezetlen filmek
Welles A per jugoszláviai forgatásán ismerkedett meg az apai ágon magyar származású Pálinkás Olga (Olga Palinkaš) horvát színésznővel, akivel néhány év múlva újra találkozott. A jelentős korkülönbség ellenére szerelem lobbant fel közöttük, és a fiatal színésznő Welles haláláig a rendező élettársa és múzsája maradt, noha közös filmterveiket nem kísérte szerencse. Az elsőt, A hősnőt, amely Karen Blixen egyik írása alapján készült volna, már az első forgatási nap után leállították. Megvalósult viszont egy másik Blixen-mű, a Halhatatlan történet (1968) filmváltozata a francia televízió számára – igaz, Kodar nélkül: a főszerepeket Jeanne Moreau, Fernando Rey és maga Welles játszotta. Közben Jugoszláviában már megkezdődtek a The Deep forgatási munkálatai. A kiindulópontot Charles Williams Dead Calm című regénye jelentette, amelyből 1989-ben Phillip Noyce a Halálos nyugalom című emlékezetes thrillerjét forgatta. Welles verziójában Laurence Harvey, Jeanne Moreau, Oja Kodar, Michael Bryant és a rendező játszották a fontosabb szerepeket. A forgatás anyagi és műszaki nehézségek miatt gyakran leállt, 1969-ig elhúzódott, és végül sosem fejeződött be. Állítólag szóba került, hogy egy akkoriban igen merésznek számító szexjelenet is készüljön a filmhez Kodar és Bryant közreműködésével, de ezt a képsort sem forgatták le. Az eredeti negatív elveszett, csupán két munkaverzió maradt fenn, egy színes és egy fekete-fehér. Mindenki, aki kapcsolatba került a filmmel, úgy érezte, rendkívüli alkotás van születőben. Peter O’Toole, aki az egyik főszerep eljátszására került szóba, csodálatosnak tartotta a forgatókönyvet, Jeanne Moreau szerint a forgatás fantasztikus élmény volt. Welles mindent megtett annak érdekében, hogy befejezhesse a filmet, amelyet a legszélesebb közönségnek szánt, ám Laurence Harvey 1973-ban bekövetkezett halála örökre meghiúsította ezt a reményét. A megmaradt anyagból később a müncheni Filmmúzeum próbált vetíthető változatot összeállítani.
Az utolsó filmek és filmtervek
A hatvanas évek végére Welles számára már az európai munka is leginkább az örökös nehézségeket jelentette, ezért 1970-ben visszatért Hollywoodba. Színészként, narrátorként és televíziós műsorok vendégeként szívesen fogadták, filmrendezőként azonban továbbra sem kapott támogatást. 1970 és 1976 között A szél túloldala című filmtervén dolgozott. A nyilvánvalóan önéletrajzi jellegű történet főhőse egy öregedő rendező (John Huston), aki megpróbál támogatókat találni utolsó filmje befejezéséhez. További szereplők: Peter Bogdanovich, Susan Strasberg, Norman Foster, Edmond O'Brien, Cameron Mitchell és Dennis Hopper. A produkciót Iránból pénzelték, ám a sah bukását követően a jogi helyzet bizonytalanná vált, ezért a forgatás végleg leállt. 1971-ben az Amerikai Filmakadémia különdíjat ítélt oda Wellesnek, aki maga helyett John Hustont küldte el a díj átvételére. Huston élesen kritizálta az Akadémiát, hogy miközben díjat adományoz Welles kimagasló művészi tevékenységéért, annak folytatására már nem ad lehetőséget. 1973-ban Welles befejezte a H mint hamisítás című áldokumentumfilmjét, amely a magyar származású Elmyr de Hory (Hoffmann Elemér) képhamisítóról és biográfusáról, Clifford Irvingről szól. „Játékfilm keveredik interjúval, álinterjúval, dokumentum-kollázsokkal, filmetűdökkel, test- és arctanulmányokkal, rendezői narrációval, valamint a filmben – a vágóasztalon – készülő filmmel” – írta a műről Radnóti Sándor a Filmvilág 1997/4. számában. Az Egyesült Államokban nem engedélyezték a H mint hamisítás ötperces trailerét, mert abban Oja Kodar többször is látható félmeztelenül.
Élete hátralévő részében Welles már csak néhány dokumentumfilmet tudott készíteni. Kettő ezek közül afféle utólagos werkfilm volt A per és az Othello forgatásáról. Színészként folyamatosan foglalkoztatták, ámbár anyagi okok miatt olykor képességeihez méltatlan felkéréseket is elvállalt. Az 1970-es években még tévéreklámokban is szerepelt: két évig volt például a Paul Masson Vineyards reklámarca, és ez idő alatt a cég forgalma állítólag több mint egyharmadával növekedett. Halála napján adta utolsó interjúját a The Merv Griffin Show-ban. A legenda szerint élete utolsó percéig dolgozott, tervezett új filmje forgatókönyvén munkálkodott. Szívroham vitte el. Ugyanazon a napon hunyt el egyébként Yul Brynner is: a két művész A neretvai csata (1969) című háborús filmben játszott együtt. Welles temetését harmadik felesége, Paola Mori és tőle született lánya, Beatrice intézte. Arra való utólagos hivatkozással, hogy a temetésnek nem volt meg az anyagi fedezete, a két nő nemcsak hogy rendkívül szűk körű, de kifejezetten szegényes temetést szervezett. A volt feleségek jelenlétére éppúgy nem tartottak igényt, mint Welles élete utolsó húsz évének állandó társa, Oja Kodar megjelenésére sem. Az elhunyt művész egykori mentora és tanára, Roger Hill mondta a nekrológot. Az idős férfi utólag „rettenetes”-nek nevezte az egész ceremóniát és azt, hogy anyagi okokból a holttestet elhamvasztották, noha Wellesről köztudott volt, hogy ellenezte a hamvasztást. „Hála Istennek, hogy sosem tudja meg, mit tettek vele!” – fakadt ki a hűséges barát. Az elsőszülött gyermek, Christopher Welles szerint az esemény helyszíne inkább egy olcsó motelszobára, semmint egy ravatalozóra emlékeztetett.
Magánélet
Welles 1934-ben vette feleségül Virginia Nicolson chicagói színésznőt. Három évvel később egy lányuk született, Christopher. Orson Welles nem volt különösebben hűséges férj, lánya születésének évében már különféle Broadway-táncosnőkkel folytatott alkalmi viszonyairól pletykáltak. A házaspár akkor vált el, amikor a férfi viszonyt kezdett Vera Zorinával. A norvég balerinának is megvolt azonban a riválisa, hiszen Welles 1938 és 1942 között Dolores Del Río mexikói színésznővel élt át egy forró románcot. Állítólag ő volt életének nagy szerelme: szenvedélyes szerelmük közös filmjük, az Utazás a félelembe (1943) forgatása után ért véget. A férfi 1943-ban egy másik színésznőt vezetett az oltár elé: Rita Hayworth a korszak ünnepelt szexszimbólumának számított. A következő évben született meg a lányuk, Rebecca. Rita állítólag pokollá tette az életüket örökös féltékenykedésével, ami Welles szerint alaptalan volt egészen 1946-ig, amikor valóban félrelépett. Innentől kezdve viszont Hayworth sem játszotta tovább a hűséges feleséget. 1948-ban, A sanghaji asszony befejezését követően Rita beadta a válókeresetet. A médiának így nyilatkozott a férjéről: „Nem tudom többé elviselni a zsenialitását.” Élete utolsó interjújában – halála előtt néhány órával – Welles a valaha élt legcsodálatosabb nők egyikének nevezte második feleségét, és örömének adott hangot, hogy néhány évig a társa lehetett.
Welles harmadik felesége, Paola Mori olasz színésznő arisztokrata származású volt, Paola di Girifalco grófnőként ismerték Itália társasági köreiben. Az 1955-ös esküvőt sebtében bonyolították le: a rendező ugyanis teherbe ejtette Paolát, ám egy olasz nőt nem tanácsos szégyenben hagyni. A gyermek a Beatrice nevet kapta, keresztapaságát Frank Sinatra vállalta. Noha Welles és Mori házassága hivatalosan sosem bomlott fel, a férfi 1966-tól a magyar–horvát származású Olga Palinkašsal élt együtt, akinek ő adta az Oja Kodar művésznevet. A különleges szépségű nő nemcsak a magánéletben volt Welles társa, hanem múzsaként is mellette állt, noha közös filmjeiket nem kísérte szerencse. Egyes vélemények szerint esetükben az Élet utánozta a művészetet: ahogyan az Aranypolgárban Kane nem igazán eredményesen próbálta befuttatni Susant, úgy Welles is lényegében sikertelenül próbálta sztárrá tenni Oját. Bár a pletykalapok már a hatvanas évek végétől nyíltan tárgyalták Welles és Kodar viszonyát, Paola Mori és Beatrice Welles egészen 1984-ig nyilvánosan nem vettek tudomást a szerető létezéséről. Welles kétlaki életet élt: lánya miatt nem kívánta felszámolni házasságát, ráadásul feleségénél rákot diagnosztizáltak, de az Ojához fűződő szálakat sem akarta eltépni. Mindez a férfi halála után komoly jogi problémákat okozott: mint élet- és alkotótárs, Kodar örökölte Welles befejezetlen műveinek jogait. A többi jog a feleségre szállt, aki úgy vélte, igazából minden őt illetné meg. A két asszony 1986-ban megegyezett egymással, ám Paola Mori éppen akkor halt meg egy tragikus autóbalesetben, amikor a megegyezést hivatalossá tévő papírok aláírására indult. Mori örököse, Beatrice Welles kategorikusan elzárkózott attól, hogy megállapodjon Kodarral, mert szerinte a nő ásta alá szülei házasságát. A több mint negyedszázados jogi huzavona miatt A szél túloldala reménnyel kecsegtető befejezése többször is meghiúsult.
A három törvényes lány – Christopher, Rebecca és Beatrice – mellett Wellesnek van egy házasságon kívül született fia is Geraldine Fitzgerald színésznőtől. Az asszony akkoriban Sir Edward Lindsay-Hogg felesége volt. Sir Edward a nevére vette a gyermeket, aki hatéves volt, amikor a házaspár 1946-ban elvált. Michael Linday-Hogg tizenéves korában találkozott először Wellesszel: alkalmanként asszisztenskedett mellette, és később maga is filmrendező lett. (Fedezetlen szerelem című 1991-es filmjét Magyarországon is bemutatták.) Bár hallott azokról a pletykákról, hogy igazi apja nem Sir Edward Lindsay-Hogg, sőt voltak, akik felhívták a figyelmét a Welleshez való hasonlóságra is, évtizedekig nem adott hitelt a híreszteléseknek. Hetvenéves korában, 2010-ben egy génvizsgálat azonban igazolta a pletykákat. Christopher Welles önéletrajzi könyvében azt állította, hogy amikor Lindsay-Hoggék szomszédságában éltek, többször találkozott Michaellel, és ösztönösen úgy érezte, a féltestvérét látja. Welles és Rita Hayworth gyermeke, Rebecca Welles halála után kiderült, hogy az asszonynak van egy eltitkolt fia, Marc McKerrow, aki tehát Orson Welles unokája. McKerrow 2008-ban találkozott Oja Kodarral, erről filmfelvétel is készült. A férfi két évvel később meghalt.
Welles és Pasolini
Pasolini a RoGoPaG című 1963-as szkeccsösszeállítás számára forgatta A túró című rövidfilmjét, amely egyik legjobb alkotásának számít, ámbár a maga idejében nagy botrányt kavart Olaszországban. A rendezőt az államvallás meggyalázásának vádjával négyhavi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A túró egy bibliai témájú filmforgatáson játszódik, Orson Welles alakítja a filmbeli rendezőt. A figura meglehetősen összetett. Részben önironikus portrét láthatunk benne, hiszen Pasolini gondolatait fogalmazza meg a rendező, amikor a filmbeli újságíró, Pedoti interjút készít vele. Elmondja, hogy szerinte az olasz társadalom a leganalfabétább nép, a legtudatlanabb polgárság Európában. A halálra vonatkozó kérdésre azt feleli, hogy marxistaként nem foglalkozik vele. Felolvas egy részletet Pasolini Mamma Róma című könyvéből is, ámbár nem sajátjaként idézi a szöveget. Bikácsy Gergely úgy véli, Fellini alakja is felfedezhető a filmbeli rendező figurájában, sőt a hollywoodi rendezők gunyoros portréját is láthatjuk benne. Welles épp akkoriban fejezte be A per forgatását, amelyet – mint arról szó volt – számos anyagi nehézség kísért. Pasolini felkérését szinte gondolkodás nélkül fogadta el, mert szép gázsit kapott a szerepléséért. „Két dudás nem fér meg egy csárdában” – szoktuk mondogatni, ám ezúttal nem igazolódott e szólás igazsága. A két zseniális művész ugyanis remekül kijött egymással, és Pasolini csodálatos élménynek nevezte az amerikai kollégával való munkát. Mint filmjeinek minden szereplőjét, Wellest is önmagáért választotta: nagy rendező és kiemelkedő értelmiségi, ahogyan a szerep megkívánta. „A medve [orso az olasz nyelvben medvét jelent], aki szelíd, mint a távoli égdörgés... csupa erő és irónia” – jegyezte meg Wellesről Pasolini, aki mindent megtett annak érdekében, hogy újabb közös filmet forgathassanak együtt. A Teoréma (1968) apaszerepét eredetileg Wellesnek szánta, végül Massimo Girottira osztotta. A Szent Pálról tervezett filmje főszerepét szintén Wellesszel szerette volna eljátszatni, ám ezt a projektjét az 1970-es évek elején előbb az egyház válsága, később a Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) megvalósítása érdekében elnapolta. Tragikus halála miatt a Szent Pál-filmet már nem tudta leforgatni.
Orson Welles Budapesten
Orson Welles 1967-es budapesti látogatásáról Ungvári Tamás számolt be a legrészletesebben Az emlékezés enciklopédiája című 2010-es kötetében. Az amerikai világsztárt megelőzően a magyar fővárosba érkezett Wolf Mankowitz angol író és forgatókönyvíró, akit a ferihegyi repülőtéren nagy ünnepléssel fogadtak – Ungvári szerint azért, mert összetévesztették a világhírű amerikai forgatókönyvíróval, Tom Mankiewitzcel. A Filmgyár illetékesei átadták neki a Kísértet Lublón című Mikszáth Kálmán-regényből írt forgatókönyvet, amelyből koprodukciós filmet szándékoztak forgatni. Mankowitz vállalta, hogy forgatásra kész állapotba hozza a szkriptet. A Gellért Szállóban úgy kezdődött meg a munka, hogy tulajdonképpen csak ködös elképzelések léteztek, konkrét megállapodások nem, bár az is igaz, hogy Mankowitz sem vette túl komolyan a feladatot. A koprodukció külföldi producere Orson Wellest szemelte ki főszereplőnek, aki anyagi okokból épp akkoriban volt kénytelen leállni a The Deep jugoszláviai forgatásával. Ha hinni lehet Ungvárinak – olykor igen, olykor nem, de ebbe most ne menjünk bele –, Welles a Gellértbe való megérkezését követően tájékozódott a tervezett film cselekményéről, rögtön elő is állt néhány ötlettel, de aztán visszavett a tempóból, miután látta, hogy a produkció még az előkészítési fázisnak is csak egészen az elején tart. A végső forgatókönyv megírását egyeztetési és nyelvi nehézségek egyaránt gátolták, de ennél is nagyobb probléma volt a tisztázatlan anyagi háttér. Mindenki azt hitte, valaki más fizeti majd a költségeket, beleértve a hotelszámlát is. Végül mindenki mindenkivel összeveszett, és a külföldiek elutaztak Budapestről. A filmtervet akkor még nem ejtették, sőt szóba került, hogy talán Gábor Zsazsa is játszhatna benne, aki nem sokkal Welles távozása után látogatott Budapestre. A díva szerződtetésére azonban mégsem került sor, és a projektet félretették. A Kísértet Lublón kizárólag magyar produkcióként valósult meg 1976-ban, Bán Róbert rendezésében. A főszerepeket Cserhalmi György, Bordán Irén, Garas Dezső és Kállai Ferenc játszották. Valószínű, hogy a Kállai által alakított uralkodó szerepét szánták annak idején Wellesnek.
RENDEZŐI FILMOGRÁFIA
* 2000: Moby Dick (rövidfilm)
* 1993: Ez mind igaz (It's All True) (dokumentumfilm)
* 1992: Don Quijote de Orson Welles
* 1985: Orson Welles' Magic Show (rövidfilm)
* 1984: The Spirit of Charles Lindbergh (rövidfilm)
* 1982: Orson Welles' The Dreamers (dokumentumfilm)
* 1981: Filming 'The Trial' (dokumentumfilm)
* 1979: The Orson Welles Show (tévéfilm) (G. O. Spelvin néven)
* 1978: Filming 'Othello' (dokumentumfilm)
* 1973: H mint hamisítás (Vérités et mensonges) (dokumentumfilm)
* 1972: A szél túloldala (The Other Side of the Wind)
* 1971: London (rövidfilm)
* 1970: The Golden Honeymoon (rövidfilm)
* 1970: The Deep
* 1969: The Southern Star (csak a nyitójelenetek) (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1969: A velencei kalmár (The Merchant of Venice) (tévéfilm)
* 1968: Halhatatlan történet (Histoire immortelle) (tévéfilm)
* 1968: Bécs (Vienna) (rövidfilm)
* 1965: Falstaff (Campanadas a medianoche)
* 1965: Kincses sziget (Treasure Island) (rövidfilm)
* 1964: Nella terra di Don Chisciotte (dokumentumfilm-sorozat)
* 1962: A per (Le procès)
* 1962: No Exit (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1960: Dávid és Góliát (David e Golia) (csak a saját jeleneteit) (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1958: Az ifjúság forrása (The Fountain of Youth) (rövidfilm)
* 1958: A gonosz érintése (Touch of Evil)
* 1958: Portrait of Gina (dokumentumfilm)
* 1956: Orson Welles and People (tévéfilm)
* 1955: Around the World with Orson Welles (tévésorozat, 7 epizód)
* 1955: Orson Welles' Sketch Book (tévésorozat, 6 epizód)
* 1955: Bizalmas jelentés (Mr. Arkadin)
* 1955: Moby Dick Rehearsed (tévéfilm)
* 1952: Othello, a velencei mór tragédiája (The Tragedy of Othello: The Moor of Venice)
* 1950: The Unthinking Lobster (rövidfilm)
* 1949: Black Magic (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1948: Macbeth
* 1947: A sanghaji asszony (The Lady from Shanghai) (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1946: Az óra körbejár (The Stranger)
* 1943: Utazás a félelembe (Journey Into Fear) (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1942: Az Ambersonok ragyogása (The Magnificent Ambersons)
* 1941: Aranypolgár (Citizen Kane)
* 1938: Too Much Johnson (rövidfilm)
* 1934: The Hearts of Age (rövidfilm)
SZÍNÉSZI FILMOGRÁFIA
* 1987: Someone to Love
* 1986: Transformers (csak hang!)
* 1984: Where Is Parsifal?
* 1984: Gurikku no bouken (csak hang!)
* 1983: Hot Money
* 1982: Börleszk (Slapstick [Of Another Kind]) (csak hang!) (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1982: Pillangó (Butterfly)
* 1982: Wagner Velencében (Wagner e Venezia) (rövidfilm) (csak hang!)
* 1981: Világtörténelem – 1. rész (History of the World: Part I) (mint narrátor)
* 1981: Tales of the Klondike (tévésorozat) (mint narrátor)
* 1981: Az ember, aki tudta a jövőt (The Man Who Saw Tomorrow) (mint narrátor)
* 1981–1983: Magnum (tévésorozat, a The Big Blow és a J. 'Digger' Doyle című epizódokban) (csak hang!)
* 1980: Sógun (Shogun) (tévésorozat) (mint narrátor)
* 1980: Tajna Nikole Tesle
* 1980: The Greenstone (rövidfilm) (mint narrátor)
* 1979: Dupla McGuffin (The Double McGuffin) (mint narrátor)
* 1979: Muppet-show
* 1979: The New Media Bible: Book of Genesis (mint narrátor)
* 1978: A Woman Called Moses (tévéfilm) (mint narrátor)
* 1978: A nagy csata (Il grande attacco) (mint narrátor)
* 1977: It Happened One Christmas (tévéfilm)
* 1977: Hot Tomorrows (csak hang!)
* 1977: Rime of the Ancient Mariner (rövidfilm) (mint narrátor)
* 1977: Some Call It Greed (mint narrátor)
* 1976: Elátkozottak utazása (Voyage of the Damned)
* 1975: Rikki-Tikki-Tavi (rövidfilm) (mint narrátor és szinkronhang)
* 1974: Tíz kicsi indián (Ein Unbekannter rechnet ab) (csak hang!)
* 1973: Great Mysteries (tévésorozat, a Captain Rogers című epizódban)
* 1972: A férfi, aki vacsorára jött (The Man Who Came to Dinner) (tévéfilm)
* 1972: A kincses sziget (Treasure Island)
* 1972: Necromancy
* 1972: Ismerd ki a nyuladat (Get to Know Your Rabbit)
* 1971: A tizedik nap (La décade prodigieuse)
* 1971: Night Gallery (tévésorozat, a The Phantom Farmhouse/Silent Snow, Secret Snow című epizódban) (mint narrátor)
* 1971: A Safe Place
* 1971: Freedom River (rövidfilm) (mint narrátor)
* 1971: London (rövidfilm)
* 1971: Malpertuis
* 1970: Is It Always Right to Be Right? (rövidfilm) (mint narrátor)
* 1970: Waterloo
* 1970: The Name of the Game (tévésorozat, a The Enemy Before Us című epizódban) (mint narrátor)
* 1970: A 22-es csapdája (Catch–22)
* 1970: Csináljátok, de nélkülem / Kezdődjék a forradalom, de nélkülem (Start the Revolution Without Me)
* 1970: Levél a Kremlbe (The Kremlin Letter)
* 1970: The Golden Honeymoon (rövidfilm)
* 1970: The Deep
* 1970: Upon This Rock (tévéfilm) (csak hang!)
* 1969: 12+1
* 1969: A neretvai csata (Bitka na Neretvi)
* 1969: Dél csillaga (The Southern Star)
* 1969: Harc Rómáért – II. rész: Az árulás (Kampf um Rom II – Der Verrat)
* 1969: Tepepa, a hős bitang (Tepepa)
* 1969: A velencei kalmár (The Merchant of Venice) (tévéfilm)
* 1968: Harc Rómáért – I. rész (Kampf um Rom I)
* 1968: House of Cards
* 1968: Oidipusz király (Oedipus the King)
* 1968: Halhatatlan történet (Histoire immortelle) (tévéfilm)
* 1967: I'll Never Forget What's'isname
* 1967: A Gibraltár tengerésze (The Sailor from Gibraltar)
* 1967: Casino 007 / Casino Royale (Casino Royale)
* 1966: Egy ember az örökkévalóságnak (A Man for All Seasons)
* 1966: Párizs ég? (Paris brûle-t-il?)
* 1965: Falstaff (Campanadas a medianoche)
* 1965: La fabuleuse aventure de Marco Polo
* 1965: Kincses sziget (La isla del tesoro) (rövidfilm)
* 1964: The Finest Hours (dokumentumfilm) (mint narrátor)
* 1963: A fontos személyek (The V.I.P.s)
* 1963: Agymosás / RoGoPaG (A túró című epizódban)
* 1962: A per (Le procès)
* 1961: Királyok királya (King of Kings) (mint narrátor) (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1961: Tatárok (I tartari)
* 1961: La Fayette
* 1960: Austerlitz
* 1960: An Arabian Night (tévéfilm)
* 1960: Crack in the Mirror
* 1960: Dávid és Góliát (David e Golia)
* 1959: Hongkongi rév (Ferry to Hong Kong)
* 1959: Compulsion
* 1959: High Journey (rövidfilm) (mint narrátor)
* 1958: A mennyország gyökerei (The Roots of Heaven)
* 1958: Az ifjúság forrása (The Fountain of Youth) (rövidfilm) (mint narrátor és házigazda)
* 1958: South Seas Adventure (csak hang!)
* 1958: Vikingek (The Vikings) (mint narrátor) (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1958: A gonosz érintése (Touch of Evil)
* 1958: Hosszú, forró nyár (The Long, Hot Summer)
* 1957: Man in the Shadow
* 1956: Moby Dick
* 1956: Ford Star Jubilee (tévésorozat, a Twentieth Century című epizódban)
* 1955: Bizalmas jelentés (Mr. Arkadin)
* 1955: Napóleon (Napoleon)
* 1955: Gyilkosság három szólamra (Three Cases of Murder)
* 1955: Moby Dick Rehearsed (tévéfilm)
* 1954: Trouble in the Glen
* 1954: A versailles-i kastély (Si Versailles m'était conté)
* 1953: Lear király (King Lear) (tévéfilm)
* 1953: Omnibus (tévésorozat)
* 1953: Az ember, az állat és az erény (L'uomo, la bestia e la virtù)
* 1953: Return to Glennascaul (rövidfilm)
* 1952: Trent utolsó kalandja (Trent's Last Case)
* 1952: Othello, a velencei mór tragédiája (The Tragedy of Othello: The Moor of Venice)
* 1950: The Black Rose
* 1949: Prince of Foxes
* 1949: A harmadik ember (The Third Man)
* 1949: Fekete mágia (Black Magic)
* 1948: Macbeth
* 1947: A sanghaji asszony (The Lady from Shanghai)
* 1946: Párbaj a napon (Duel in the Sun) (mint narrátor) (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1946: Az óra körbejár (The Stranger)
* 1946: A holnapért élni kell (Tomorrow Is Forever)
* 1943: A lowoodi árva (Jane Eyre)
* 1943: Utazás a félelembe (Journey Into Fear)
* 1942: Az Ambersonok ragyogása (The Magnificent Ambersons) (mint narrátor)
* 1941: Aranypolgár (Citizen Kane)
* 1940: Swiss Family Robinson (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1938: Too Much Johnson (rövidfilm)
* 1934: The Hearts of Age (rövidfilm)
FONTOSABB DÍJAK ÉS JELÖLÉSEK
(Vastag betűvel írva azok a díjak, amelyeket megkapott, és azok a filmek, amelyekért díjazták.)
Oscar-díj
* 1942: Aranypolgár (legjobb forgatókönyv, Herman J. Mankiewiczcel együtt)
* 1942: Aranypolgár (legjobb rendező, legjobb férfi főszereplő)
* 1971: Tiszteletbeli Oscar-díj
Amerikai Filmintézet
* 1975: Életműdíj
Amerikai Rendezők Szövetsége
* 1984: Életműdíj
Arany Málna-díj
* 1983: Pillangó (legrosszabb férfi mellékszereplő)
BAFTA-díj
* 1968: Falstaff (legjobb külföldi színész)
Cannes-i Filmfesztivál
* 1952: Othello, a velencei mór tragédiája (a fesztivál nagydíja, megosztva a Két krajcár reménység című filmmel)
* 1959: Compulsion (legjobb színész, megosztva Dean Stockwell-lel és Bradford Dillmannal ugyanezért a filmért)
* 1966: Falstaff (a fesztivál 20 éves jubileumának különdíja)
* 1966: Falstaff (technikai nagydíj, megosztva a Skaterdater című filmmel)
* 1966: Falstaff (Arany Pálma-jelölés)
Chicagói Filmfesztivál
* 1978: Filming 'Othello' (Arany Hugo-díj)
David di Donatello-díj
* 1983: Luchino Visconti-díj
Fantasporto Filmfesztivál
* 1993: Othello, a velencei mór tragédiája (legjobb film)
Francia Filmkritikusok Díja
* 1964: A per (legjobb film)
Golden Globe-díj
* 1982: Pillangó (legjobb férfi mellékszereplő)
Los Angeles-i Filmkritikusok Díja
* 1978: Életműdíj
* 1993: Ez mind igaz (legjobb dokumentumfilm) (megosztva Myron Meisellel, Bill Krohnnal és Richard Wilsonnal ugyanezért a filmért)
Nyugat-berlini Filmfesztivál
* 1968: Halhatatlan történet (legjobb film)
Velencei Filmfesztivál
* 1947: Az óra körbejár (legjobb film)
* 1970: Életműdíj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.