JULIAN BECK

Julian Beck (Egyesült Államok, New York állam, New York, 1925. május 31. – New York, 1985. szeptember 14.) amerikai színész, rendező, költő és festőművész már gyerekkorában erős vonzódást érzett a művészetek iránt. Az 1940-es években eleinte festőként alkotott. 1947-ben későbbi feleségével, Judith Malinával megalapította a máig létező The Living Theater kísérleti színházat. Előadásaikat merész témaválasztás, erős politikai töltet és esetenként sokkoló hatások jellemezték, melyek miatt úgy az amerikai, mint az európai hatóságokkal meggyűlt a bajuk. Beck viszonylag keveset filmezett: az 1960-as években inkább a kísérleti alkotásokat részesítette előnyben, utolsó filmjei azonban már a populáris műfajokat képviselik. Nyitott kapcsolatban élt a feleségével, házasságukból két gyermek született. 

KARRIERTÖRTÉNET

The Living Theatre

Julian Beck Manhattan (New York egyik leghíresebb kerülete) Washington Heights nevű részén született. Édesapja Irving Beck üzletember (autóalkatrész-kereskedő), édesanyja Mabel Lucille Blum tanárnő. Julian négyéves korában a nappali szobában cirkuszimitációt tartott, tizenéves korában pedig részt vett a Horace Mannról (oktatási reformer és politikus, 1796–1859) elnevezett iskola színielőadásain. A Yale Egyetemen tanult, de sosem végezte el, mert az írás és a művészetek vonzereje erősebbnek bizonyult. Az 1940-es években absztrakt expresszionista festőként alkotott. 1943-ban megismerkedett a nálánál egy évvel fiatalabb Judith Malinával. Közös szenvedélyük volt a színház, 1947-ben együtt alapították meg a The Living Theatre-t, amely jelenleg az Egyesült Államok legrégebb óta létező, még mindig működő kísérleti színházának számít. Stőhr Lóránt egy 2012-es írásában így foglalta össze a The Living Theatre célkitűzéseit: „A Julian Beck és Judith Malina által létrehozott New York-i társulat nemcsak egy esztétikai programot, hanem létformát is jelentett, aminek lényege a kommunisztikus társadalmi utópia megvalósítása. A színház és az élet közti határvonalat eltörölni akaró társulat erősen testi, erőszakos megoldásaival és improvizatívnak álcázott színpadi jelenlétével a nézőt aktív érzelmi és fizikai részvételre igyekezett sarkallni, vagyis tulajdonképpen happeninggé alakította a hagyományos színházi formákat. A Living Theater tipikus modernista színházi formát képviselt, amely Antonin Artaud-nak a »kegyetlenség színházá«-ról alkotott elképzeléseit ültette át a gyakorlatba. Artaud színháza testi színház, az »emberi szervezet belsejében« akar érzéseket felfakasztani, katarzist okozni fizikai sokkhatásokkal és egyfajta, a »dinamikus és térbeli kifejezésmód tartományába« tartozó gesztusnyelvvel. Artaud a polgári színház kényelmét, megelégedettségét, távolságtartó voyeurizmusát igyekezett széttörni radikális elképzeléseivel, amelyek igazán csak a hatvanas években szökkentek szárba. A Living Theater Artaud fizikai színházról vallott elképzelését a kor politikai ideológiáival elegyítette…”

A 1950-es években a The Living Theater elsőként mutatta be az Egyesült Államokban olyan meghatározó jelentőségű európai szerzők műveit, mint Bertolt Brecht, Jean Cocteau, T. S. Eliot, Luigi Pirandello, Pablo Picasso és Gertrude Stein. (Stein ugyan amerikai volt, de 1903-ban Párizsba költözött, ott is halt meg. Művei Európában jelentek meg.) A társulatnak nem volt saját színháza, fellépőhelyeit azonban hol anyagi okok, hol a New York-i hatóságok közbelépése miatt olykor be kellett zárni. 1959-ben erős nyelvezete és a kábítószerezés témája miatt országos figyelmet keltett a The Connection című előadásuk Jack Gelber színműve alapján, Malina rendezésében, Beck színpadtervei alapján. Érdekesség, hogy egy parányi szerepet az akkor tizenkilenc éves Martin Sheen, a későbbi filmsztár alakított (nevét nem tüntették fel a színlapon). Nagy port kavart az 1963-ban bemutatott The Brig, amely az amerikai tengerészet börtönének egy tipikus napját mutatja be. Noha az előadás szakmai díjakat is kapott, az adóhivatallal (IRS) való viták a játszóhely bezárásához, sőt Beck és Malina rövid ideig tartó bebörtönzéséhez vezettek. Az 1960-as évek második felében a The Living Theater Európában turnézott. A társulat tagjai lényegében kommunában éltek, közösen hozták létre az előadásokat, melyek formailag radikálisak, tartalmilag anarchista és pacifista színezetűek voltak. 

A Paradise Now című előadásnak különösen élénk visszhangja támadt. Félig-meddig improvizáción alapuló darabról van szó, melybe a mindenkori közönséget is bevonták. Az egyik jelenetben a színészek felsorolják a társadalmi tabukat, köztük a meztelenséget, és közben maguk is meztelenre vetkőznek. Emiatt a hatóságok több esetben letartóztatták a művészeket közszeméremsértés miatt. A társulat 1968-ban tért vissza az Egyesült Államokba, ahol a Paradise Now-t, valamint az Antigoné és a Frankenstein modernizált változatait vitte a közönség elé. 1971-ben egy rosszul sikerült brazil turné során a színészeket „szeméremsértő” előadásaik miatt letartóztatták, több hónapra bebörtönözték, majd kiutasították Brazíliából. A The Living Theater ennek ellenére sem tett le a külföldi vendégszereplésekről, noha előadásaikra nem egyszer rendhagyó helyszíneken került sor, például utcán vagy börtönben. A társulat négy alkalommal kapta meg az Obie-díjat, amelyet 1956-ban a Village Voice magazin alapított a New York-i színészek és színtársulatok munkájának elismerésére. A The Living Theater 1959-ben a The Connection, 1963-ban a The Brig, 1968-ban a Frankenstein, 2007-ben pedig az újra bemutatott The Brig előadásáért kapta meg a díjat. Bár a társulat ismertsége és támogatottsága az utóbbi évtizedekben jelentősen visszaesett, a The Living Theater mégsem szűnt meg, és továbbra is kiemelten foglalkozik a háborúellenes témákkal. A több mint nyolcvanéves Judith Malina az új évezredben is változatlanul részt vesz az előadások megszületésében.

A filmszínész

Julian Beck viszonylag keveset filmezett, és akkor is elsősorban a kísérleti produkciókat és a művészfilmeket részesítette előnyben, ámbár a nyolcvanas években kommersz alkotásokban is szerepeket vállalt. Willard Maas és Ben Moore kísérleti filmje, a Narcissus (1958) az antik mítoszt ültette át a modern időkbe. A címszerepet maga Ben Moore játszotta, Maas volt az egyik narrátor, a másik kettő Beck és Malina (Jody Malin néven). A The Queen of Sheba Meets the Atom Man (1963) közel két évtizeden át befejezetlen volt, mivel rendezője, Ron Rice 29 éves korában, 1964-ben elhunyt. 1982-ben (más források szerint: 1981-ben) az Atom Mant alakító Taylor Mead restauráltatta az anyagot, és befejezte a filmet, melyben Sába királynőjét Winifred Bryan játszotta, de a szereplők között Beck és Malina mellett feltűnt az amerikai avantgárd egyik kulcsfigurája, Jonas Mekas is. (Az opuszt az IMDb szerint 2018-ban mutatták be.) A hatvanas-hetvenes évek francia kultszínésze, Pierre Clémenti több kísérleti filmet rendezett 1967 és 1988 között, melyek Magyarországon teljesen ismeretlenek. A legelső, a 16 milliméteres filmre forgatott, 43 perces Visa de censure n° X forgatása 1967-ben kezdődött. A mű 1975-ben készült el, és 1976-ban mutatták be. Mondani sem kéne, hogy csak szűk körben vált ismertté. Méltatói szerint Clémenti alkotása sajátos lenyomata az 1960-as évek ellenkultúrájának: pszichedélia, vizualitás és zene sajátos kölcsönhatása. A közreműködők között olyan neveket találunk – Clémenti, Beck és Malina mellett –, mint Tina Aumont, Johnny Hallyday, Valérie Lagrange, továbbá Pierre felesége, a vietnami származású Margareth Clémenti színésznő és közös gyermekük, az akkor kétéves Balthazar.

Pasolini 1967-ben forgatta az Oidipusz király című filmjét, amely Szophoklész drámájának költői átértelmezése önéletrajzi áthallásokkal. A vak próféta, Teiresziasz szerepére Julian Becket szerződtette. Az 1967-es velencei filmfesztiválon az Oidipusz király egyszerre váltott ki csodálatot és értetlenséget: dicsérték drámaiságát és vizuális szépségét, mondanivalóját viszont kevesen értették. Figyelemre méltó sztárparádéval készült Christian Marquand zenés komédiája, a Candy (1968). A címszerepet egy svéd sztárjelölt, Ewa Aulin játszotta olyan partnerek társaságában, mint Marlon Brando, Richard Burton, James Coburn, Walter Matthau, John Huston, Charles Aznavour, Ringo Starr, Sugar Ray Robinson, Umberto Orsini és Enrico Mario Salerno, a szépséges színésznőkről nem is beszélve: Florinda Bolkan, Elsa Martinelli, Anita Pallenberg és Marilù Tolo. Beck és Malina egészen kis szerepekben jelentek meg, számukra talán ezért nem volt különösebben kínos, hogy a kissé zagyva opusz csúnyán megbukott. A Szerelem és düh (1969) című olasz szkeccsfilm epizódjait Marco Bellocchio, Bernardo Bertolucci, Jean-Luc Godard, Carlo Lizzani és Pasolini rendezte. Beck a főszerepet játszotta a Bertolucci-szkeccsben, amely egy haldokló idős püspökről szól, aki rádöbben arra, hogy élete hiábavalóan telt. Ezt követően a színész másfél évtizedig nem filmezett. Visszatérését követően populáris alkotásokban vállalt szerepeket. 

Sol Weinsteint alakította Francis Ford Coppola nagyszabású gengszterfilmjében, az óriásit bukott Gengszterek klubjában (1984). A következő évben mellékszerepet játszott a népszerű tévékrimi-sorozat, a Miami Vice egyik epizódjában. Ennél is kisebb szerepben tűnt fel a 9 és fél hét (1986) című erotikus filmben (rendező: Adrian Lyne), amely ugyan a főszereplőknek (Kim Basinger és Mickey Rourke) köszönhetően világsikert aratott, de több köze van a giccshez, mint az igazi művészethez. Utolsó szerepét a Kopogó szellem (Poltergeist) című nevezetes horror 1986-ban bemutatott második részében játszotta: ő volt Kane, az őrült prédikátor. A forgatást már nem tudta befejezni, gyomorrákban meghalt. Emiatt néhány képsorban filmtrükkel kellett pótolni őt. Beck halála tovább növelte a Poltergeist-legendát, mely szerint mindhárom részhez tragikus halálesetek kapcsolódnak: az első rész egyik fontos szereplőjét, a huszonkét éves Dominique Dunne-t öt hónappal a Kopogó szellem premierje után barátja megölte, a második rész szereplői közül Beck és a sámánt játszó Will Sampson hirtelen halála adott okot misztikus magyarázatokra, a harmadik rész forgatása közben pedig a trilógia gyerekszereplője, a tizenkét éves Heather O’Rourke halt meg rejtélyes eredetű bélszűkületben.

Magánélet

Julian Beck 1948. október 30-án, ötévi ismeretség után vette feleségül Judith Malinát. Két gyerekük született: Garrick és Isha. Julian és Judith nyitott házasságban éltek, közös szeretőjük is volt Lester Schwartz, egy biszexuális hajógyári munkás személyében, aki 1986-ban hunyt el. Beck hosszú ideig tartó viszonyt folytatott Ilion Troyával, a The Living Theater egyik színészével is. 

VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA 

Színdarabok (társszerző: Judith Malina)

* 1971: Paradise Now: A Collective Creation of the Living Theatre (Random House)

* 1972: Frankenstein: A Collective Creation of the Living Theatre (La Fiacola)

* 1972: The Legacy of Cain: Three Pilot Projects

* 1972: A Collective Creation of the Living Theatre (Belibaste)

* 1973: Seven Meditations on Political Sado-Masochism: A Collective Creation of the Living Theatre (Fag Rag)

Versek

* 1963: Songs of the Revolution: One to Thirty-Five (Interim)

* 1969: Twenty-One Songs of the Revolution (April Verlag)

* 1974: Songs of the Revolution: Thirty-Six to Eighty-Nine (Union Generale d'Editions)

Egyéb írások

* 1968: Revolution and Counterrevolution (Nuovi Argumenti)

* 1969: Conversations with Julian Beck and Judith Malina (szerkesztette: Jean- Jacques Lebel; Belfond)

* 1970: We, the Living, Ballantine (társszerzők: Judith Malina and Aldo Rostagno)

* 1972: The Life of the Theatre (City Lights)

* 1974: The Great American Life Show (mint külső munkatárs, szerkesztők: John Lahr and Jonathan Price) (Bantam) 

FILMOGRÁFIA

* 2018: The Queen of Sheba Meets the Atom Man

* 1986: Kopogó szellem 2 (Poltergeist II: The Other Side)

* 1986: 9 és fél hét (Nine 1/2 Weeks) 

* 1985: Miami Vice (tévésorozat, a The Prodigal Son című epizódban)

* 1984: Gengszterek klubja (The Cotton Club)

* 1982: Il fascino dell'insolito (tévésorozat, a La tortura della speranza című epizódban)

* 1969: Szerelem és düh (Amore e rabbia) (az Agonia című epizódban)

* 1968: Après la Passion selon Sade

* 1968: Se l'inconscio si ribella (rövidfilm) 

* 1968: Candy 

* 1967: Oidipusz király (Edipo re)

* 1967: Visa de censure n° X (rövidfilm) 

* 1958: Narcissus (mint narrátor és rendezőasszisztens)