MARIO SOCRATE

Mario Socrate (Olaszország, Róma, 1920. november 26. – Róma, 2012. március 27.) olasz író, költő, forgatókönyvíró és amatőr színész életéről kevés információ található az interneten. Részt vett az olasz ellenállásban, majd bekapcsolódott a baloldali kulturális és politikai életbe. A spanyol irodalom avatott szakértőjének számított, tanulmányai és fordításai jelentek meg ebben a témában. Saját írói-költői munkássága témáit a proletariátus életéből merítette. Közreműködött néhány film forgatókönyvének megírásában is. Pier Paolo Pasolini felkérésére elvállalta Keresztelő Szent János szerepét a Máté evangéliuma (1964) című filmben.

KARRIERTÖRTÉNET

A költő és műfordító

Mario Socrate családi hátteréről az általam ismert internetes forrásokból csak annyit lehet megtudni, hogy édesapja Carlo Socrate festőművész (1889–1967) volt. Édesanyja lánykori neve: Vicenza Floridi. A fiatal Mario részt vett az ellenállásban, a háború után pedig a politika és a kultúra világában találta meg a helyét. 1956-ban egyik alapítója volt a kéthetente megjelentetett, baloldali irányultságú Città aperta magazinnak. Költészetét a neorealizmus ihlette: a proletariátus helyzetét és küzdelmeit örökítette meg verseiben. 1985-ben megjelent kötete, az Il punto di vista megkapta az egyik legrangosabb olasz irodalmi elismerést, a Viareggio-díjat. Socrate kiemelten foglalkozott a spanyol irodalommal: tanulmányokat írt például Antonio Machadóról és Cervantesről, olaszra fordította Luis de Góngora y Argote és Federico García Lorca verseit. Műfordítóként az orosz és a francia irodalom is közel állt hozzá. Írt dalszövegeket is: a Ballo tondo del Vietnam és a Noi lo chiamiamo Vietnam című szerzeményeit Fiorenzo Carpi zenésítette meg. A Terza Università di Roma professor emeritusa volt. Egykori harcostársnőjét, Vanna Gentilit (1927–1999), az angol nyelv és irodalom professzorát vette feleségül valamikor az 1940-es évek második felében. A házaspárnak két lánya született, Francesca és Rosalinda. Mario és Vanna részben az 1956-os magyarországi események miatt csalódtak a kommunista ideológiában, és kiléptek az Olasz Kommunista Pártból.

A forgatókönyvíró és színész

Mario Socrate 1951 és 1964 között négy játékfilm forgatókönyvének megírásában vett részt. A Carlo Lizzani által rendezett Figyelem, banditák! (1951) a második világháború idején játszódik partizánok között, vagyis olyan miliőben, amelyet Socrate személyes életéből is ismert. A női főszerepet Gina Lollobrigida játszotta, számos kritikus szerint nem túl meggyőzően. A cenzúra az elkészült művet túlságosan baloldalinak találta, rövidítéseket követelt, majd a film hosszú időre eltűnt az olasz forgalmazásból. Az egy évig tartó út (1958) a nagy neorealista rendező, Giuseppe De Santis alkotása. A helyszín Zagora, egy elszigetelt hegyi falu, ahol a munkanélküli férfiak tétlenségre kényszerülnek. Egyikőjük végül minden megbízás nélkül hozzákezd a városba vezető út megépítéséhez. A többiek kezdetben értetlenkedve nézik, aztán egyre többen csatlakoznak hozzá, és az út elkészül, pedig a hatóságok nem támogatják az útépítést. A férfiak kitartó munkája egyrészt az emberi akaraterő diadala, másrészt drámai kiáltvány a munkához és a megélhetéshez való jog érdekében. A púpos (1960) szintén Carlo Lizzani filmje, melynek egyik mellékszerepét Pasolini játszotta. A történet 1943-ban kezdődik, amikor Rómába bevonulnak a nácik. A címszereplő púpos toronyőr részt vesz a megszállók elleni harcban, de a győzelem után sem teszi le a fegyvert. Immár rettegett banditaként a város új uraival, a szövetségesekkel kell szembenéznie. Socrate utolsó forgatókönyvírói munkája a Senza sole nè luna (1964), amely a Mont Blanc-alagút építésén dolgozó munkásokról szól. Ugyanabban az évben Pasolini felkérte Socratét, hogy játssza el Keresztelő Szent János szerepét a Máté evangéliuma (1964) című filmjében. Mint minden korai filmjét, Pasolini ezt is alapvetően amatőr szereplőkkel forgatta, és Socrate mellett más írókat és költőket is szerepeltetett. Eredetileg Jézus szerepét is egy költőnek vagy írónak szánta (jelöltje volt például Jevgenyij Jevtusenko és Allen Ginsberg is), de végül egy spanyol egyetemistát választott Enrique Irazoqui személyében. A Máté evangéliuma a maga idejében főleg Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban heves vitákat váltott ki, ma már azonban Pasolini egyik legjelentősebb és legkatartikusabb alkotásaként emlegetik.

BIBLIOGRÁFIA

* 1950: Poesie illustrate (Róma, Vettorini)

* 1957: Roma e i nostri anni (Milánó, Feltrinelli)

* 1961: Favole paraboliche (Milánó, Feltrinelli)

* 1964: Il mondo è alle porte (Milánó, Feltrinelli)

* 1964: Tutto il tempo che occorre (Milánó, Mondadori)

* 1970: Il linguaggio filosofico della poesia di Antonio Machado (Róma, Edizioni dell'Ateneo; új kiadás: Padova, Marsilio, 1972)

* 1973: Manuale di retorica in ultimi esempi. Poesie (Padova, Marsilio)

* 1974: Prologhi al Don Chisciotte (Velence–Padova, Marsilio)

* 1985: Il punto di vista (Milánó, Garzanti)

* 1991: Allegorie quotidiane (Milánó, Garzanti)

* 1998: Il riso maggiore di Cervantes. Le opere e i tempi (Scandicci, La nuova Italia)

* 2004: Rotulus pugillaris, e altre poesie (San Cesario di Lecce, Manni)

FILMOGRÁFIA

* 1951: Figyelem, banditák! (Achtung! Banditi!) (mint forgatókönyvíró)

* 1958: Az egy évig tartó út (Cesta duga godinu dana) (mint forgatókönyvíró)

* 1960: A púpos (Il gobbo) (mint forgatókönyvíró)

* 1964: Senza sole nè luna (mint forgatókönyvíró)

* 1964: Máté evangéliuma (Il vangelo secondo Matteo) (mint színész)