FRANCESCO LEONETTI

Francesco Leonetti (Olaszország, Calabria, Cosenza, 1924. január 27. – Olaszország, Milánó, 2017. december 17.) olasz író és költő a bolognai egyetemen ismerkedett meg Pier Paolo Pasolinivel, akivel életre szóló barátságot kötött. 1942-ben jelent meg első verseskötete, a Sopra una perduta estate, 1956-ban pedig az első regénye, a Fumo, fuoco e dispetto. Munkásságára formailag a neoavantgárd, tartalmilag a baloldali elkötelezettség jellemző. Néhány filmben színészként vagy narrátorként működött közre, ezek többségét Pasolini rendezte. Idős korában is aktív maradt az olasz kulturális életben. Kilencvenhárom éves korában hunyt el. 

KARRIERTÖRTÉNET 

Irodalmi és politikai mozgalmak vonzásában 

Francesco Leonetti Bolognában töltötte a gyerekkorát, és ott folytatta tanulmányait is. A bolognai egyetemen – ahol filozófiát tanult – 1940-ben megismerkedett Pier Paolo Pasolinivel. Tartós barátság alakult ki közöttük. 1955-ben társultak közös egyetemi barátjukkal, Roberto Roversivel, és megalapították az Officina magazint. A kiadvány fordulópontot jelentett az olasz művészeti életben, amelyet akkoriban a neorealizmus válsága jellemzett. Az Officina alapító szerkesztőinek szándéka az volt, hogy egységes kulturális csoport szerveződjék a különböző trendeket képviselő személyiségek együttműködéséből. Pasolini erről később így nyilatkozott: „Munkatársaim és én az új típusú értelmiséget próbáltuk meghatározni, ezekben az években ugyanis már hanyatlóban volt az ellenállás történelmi szellemisége, és az olaszországi politikai visszafejlődési folyamat mélypontján új, váratlan és sürgető igények jelentkeztek. Ez az újfajta elkötelezettség vázlatosan szólva új kritikai módszerek keresését jelentette az irodalomban, az ideológiai és történelmi kérdések megközelítésében pedig – az ellenállási mozgalom szentimentális és humanitárius hevéhez képest – több racionalitást. Szóval a fejlődési folyamat kellős közepén voltunk...” 

Leonetti később a Malatestiana di Cesena intézményében könyvtárosként és paleográfus szakértőként dolgozott. 1963-ban Milánóba költözött. Ugyanazon év október 3-a és 8-a között ötven író és kritikus közreműködésével zajlott az a konferencia, melynek eredményeként megalakult a Gruppo 63 elnevezésű csoport. Tagjai között Leonetti mellett az olasz kulturális élet olyan meghatározói alakjait találhatjuk, mint például Umberto Eco, Renato Barilli, Giancarlo Marmori, Lamberto Pignotti és Nanni Balestrini. A Gruppo 63 fő célkitűzése a hagyományokkal való szembeszegülés, az új kifejezési formák keresése volt. A nagyközönség igényeinek elutasítása miatt hamar elitizmussal és túlzott intellektualizmussal vádolták a csoportot, amely 1969-ben oszlott fel. 1966-tól Leonetti az Elio Vittorini és Italo Calvino által alapított Il Menabò kulturális magazin számára írt. Itteni tapasztalatai vezették el a neoavantgárdhoz, és munkásságában ettől kezdve meghatározó szerepet játszott a formai kísérletezés. 1968-ban saját folyóiratot alapított: a munkatársaknak köszönhetően a Che fare rövidesen már az új baloldal forradalmi hevületét tükrözte. Leonetti ekkoriban vált politikailag különösen aktívvá, nem sokkal később belépett az Olasz Kommunista Pártba is. 1971-től esztétikát tanított a milánói Estetica all'Accademia d'Arte di Brera intézményében. A nyolcvanas években munkásságában ismét az irodalom került előtérbe. Tagja lett az 1979-ben alapított Alfabeta irodalmi újság szerkesztőségének, amelynek munkájában mások mellett Umberto Eco és Paolo Volponi is részt vett. Újabb folyóiratot is indított Campo névvel, illetve rendszeresen publikált a L'Immaginazione irodalmi magazinban is. 

Az író és a költő 

Leonetti első verseskötete, a Sopra una perduta estate tizennyolc éves korában, 1942-ben jelent meg. A vékony kiadvány tizenkét költeményt tartalmaz. A kiadó, a bolognai Libreria antiquaria Landi, Pasolini és Roversi versesköteteit is megjelentette, jó érzékkel felismerve, hogy olyan tehetséges fiatalokról van szó, akik új színt hozhatnak az olasz irodalmi élet palettájára. Leonetti 1956-ban jelentkezett első regényével: a Fumo, fuoco e dispetto, a „büszke történelmi fejlődés” krónikája abban az újszerű, választékos és mégis közérthető nyelven íródott, amely a szerző egész munkásságának fő jellemzője. Különösen érzékletesen ragadta meg a fiatalság problémáit és hibáit. 1959-es verseskötete, a La cantica Marzotto-díjban részesült. Ez az 1950-ben alapított díj az irodalom, a filozófia, a közgazdaságtan, az újságírás, az orvostudomány és a sebészet, a zene, a színház és a festészet legkiemelkedőbb alakjait ismerte el: nem csupán a befutottakat, hanem azokat is, akik ígéretes jövő előtt álltak. (A díjat az 1968-as diákmegmozdulások idején szüntették meg.) Mint arról korábban szó volt, Leonetti írói munkásságát a neoavantgárd törekvések jellemzik. 2001-ben önéletrajzi könyve jelent meg, melynek címe utalás Pasolini egyik fő művében, a Madarak és madárkákban (1966) való közreműködésére: La voce del corvo (A holló hangja). 2008-ban újra kiadták első verseskötetét kiegészítve a 2001-ig bezárólag írt legfontosabb költeményeivel. 

A filmszínész 

Leonettit jó barátja, Pasolini hívta először filmezni: a világszerte nagy feltűnést keltett Máté evangéliumában (1964) II. Heródes szerepét játszotta. Az opuszt a bal- és a jobboldali sajtó egyaránt hevesen támadta: előbbi szerint valójában vallási, utóbbi szerint inkább kommunista propagandáról van szó. A Vatikán viszont elismerően nyilatkozott Pasolini mesterművéről annak ellenére, hogy a művész egyéb alkotásait egyházi körök kifejezett nemtetszéssel fogadták. Pasolini a saját filmjei közül a Madarak és madárkák című „ideokomikus mesé”-t szerette a legjobban. A szimbolikus történet egy apáról és fiáról (Totò és Ninetto Davoli) szól, akiknek országúti bolyongását és különös kalandjait egy beszélő holló kíséri mindaddig, amíg meg nem unják a madár filozofálgatásait, és megeszik. A holló Francesco Leonetti hangján beszélt. Az Oidipusz király (1967) Szophoklész antik tragédiájának önéletrajzi vonatkozásokkal tűzdelt újraértelmezése. Leonetti alakította Laiosz király pásztorát, aki azt a feladatot kapja az uralkodótól, hogy vigye ki a perzselő pusztaságba a gyermek Oidipuszt, és ott ölje meg. A kegyetlen parancs indoka az volt, hogy Laiosznak megjósolták: ha fia felnő, meg fogja ölni őt. A pásztor teljesíti a parancs első felét, de nincs szíve megölni a gyereket, hanem sorsára hagyja. Az Oidipusz királyt külföldön sokkal nagyobb megértéssel fogadták, mint Olaszországban. Pasolini a Szeszély olasz módra (1968) című szkeccs-összeállítás számára forgatta a Mik a felhők? című rövidfilmjét. A történet szereplőit marionettfiguraként mozgatja a bábmester (Francesco Leonetti), és hőseink csak akkor pillantják meg a határtalan szabadságot jelentő felhős kék eget, amikor a szemétdombra dobják őket meghalni. Oidipusz családjának történetét Szophoklész az Antigoné című drámájában folytatta. Ebből Liliana Cavani 1970-ben forgatott aktualizált filmváltozatot Kannibálok címmel Britt Ekland, Pierre Clémenti és Tomás Milián főszereplésével. Leonetti kapta a miniszterelnök (a zsarnok Kreón megfelelője) szerepét. Az I vesuviani (1997) című ötrészes szkeccs-összeállítás egyik epizódja tulajdonképpen a Madarak és madárkák modern parafrázisa. A szellemi rokonság egyértelmű érzékeltetésére Mario Martone rendező szintén Leonettit kérte fel a beszélő madár szinkronizálására. 

BIBLIOGRÁFIA 

Non-fiction 

* 1974: Libro per le sculture di Arnaldo Pomodoro (Gabriele Mazzotta Editore, Milánó) 

* 1976: Atlante secondo Lenin (Enzo Marival közösen) (Edizioni Erba Voglio, Milánó) 

* 1976: Un lavoro mentale (Cooperativa Scrittori) 

Versek 

* 1942: Sopra una perduta estate (Libreria antiquaria Landi, Bologna) 

* 1959: La cantica (Arnoldo Mondadori editore) 

* 1976: Percorso logico del 1960–75 (Einaudi editore) 

* 1979: In uno scacco (nel settantotto) (Einaudi editore) 

* 1986: Palla di filo (poemetto con commento) (Manni editore) 

* 1994: Le scritte sconfinate (Scheiwiller editore) 

* 2008: Sopra una perduta estate. Poesie scelte 1942–2001 (No Reply editore) 

Prózai művek 

* 1956: Fumo, fuoco e dispetto (Einaudi editore) 

* 1961: Conoscenza per errore (Feltrinelli) 

* 1964: L’incompleto (Garzanti) 

* 1967: Il tappeto volante (Mondadori) 

* 1974: Irati e sereni (Feltrinelli) 

* 1978: Conoscenza per errore (Studente di Bologna del ’48–49) (Einaudi editore) (az 1961-es kötet új kiadása) 

* 1980: L’incompleto (Nel mondo pieno di merci) (Einaudi editore) (az 1964-es kötet új kiadása)

* 1981: Campo di battaglia (Einaudi) 

* 1995: Piedi in cerca di cibo (Manni) 

* 1998: I piccolissimi e la circe (Manni) 

* 2001: La voce del corvo. Una vita (1940–2001). Storie corte con «garbugli» per mano di Veronica Piraccini (DeriveApprodi) 

FILMOGRÁFIA 

* 1964: Máté evangéliuma (Il vangelo secondo Matteo) 

* 1966: Madarak és madárkák / Madarak és ragadozó madarak (Uccellacci e uccellini) (csak hang) (nincs feltüntetve a stáblistán) 

* 1967: Oidipusz király (Edipo re) 

* 1968: Szeszély olasz módra (Capriccio all'italiana) (a Mik a felhők? című epizódban) 

* 1970: Kannibálok (I cannibali) 

* 1997: I vesuviani (a La salita című epizódban) (csak hang) 

* 1998: Francesco Leonetti, lo scrittore a sette code (dokumentumfilm)