AZ EZEREGYÉJSZAKA VIRÁGAI: A KIHAGYOTT JELENETEK

Pier Paolo Pasolini 1973-ban rendezte Az Ezeregyéjszaka virágait a klasszikus arab mesegyűjtemény alapján, ámbár az eredeti elképzelések és az elkészült film jelentősen különböznek egymástól. A hivatalos információk szerint március és május között forgattak afrikai és keleti helyszíneken. Pasolini unokatestvére, Nico Naldini szerint a munka valójában két részletben zajlott: áprilisban indult Iránban, majd Jemenben folytatódott. Utána a stáb visszautazott Rómába, előkészíteni a forgatás következő szakaszát. Nyáron Pasoliniék Északnyugat-Afrikában forgattak, majd újra Jemen következett, de dolgoztak Afganisztánban és Nepálban is. Az elkészült filmet az 1974-es cannes-i filmfesztiválon mutatták be, ahol elnyerte a zsűri külön nagydíját, noha kritikai fogadtatása nem volt annyira lelkes, mint Az Élet trilógiája első két részének. Részben emiatt Pasolini közel fél órát kivágott a fesztiválverzióból, és Az Ezeregyéjszaka virágai hivatalos változata 125 percre rövidült. Számos Pasolini-filmmel ellentétben azonban a kivágott jelenetek nem vesztek el, a hang viszont nem maradt fenn hozzájuk. A 2005-ös francia DVD-kiadáson láthatta először a nagyközönség ezt a két jelenetet, amely a Pasolini Alapítvány akkori elnöke, Laura Betti kitartó kutatómunkájának köszönhetően került elő. Összidőtartamuk: 21 perc. Noha DVD-n a film két különböző kiadásban is megjelent Magyarországon, egyik kiadvány extrái között sem találhatók meg az előkerült képsorok. A 2012-es amerikai Criterion-kiadáson (amely DVD-n és Blu-Rayen is megjelent) a kihagyott jelenetek az eredeti forgatókönyv dialógusait felhasználva, feliratozva tekinthetők meg.

A LÉHA NUREDIN

A történet

Nuredin (Franco Merli) a barátaival mulat, egyikőjük itallal kínálja. A fiú visszautasítja az italt, mert az alkohol fogyasztása a Korán szerint súlyos bűn. A többiek azonban azt mondják neki, Allah nagy és hatalmas, és megbocsátja ezt a bűnt annak, aki dicséri az ő nevét. Nuredin enged az unszolásnak, ámbár az italt keserűnek érzi. Egy másik cimbora arra kéri, hogy igyon az ő egészségére is, a harmadik pedig tölt neki még egy pohárral, cserébe egy csókot kér. Ezután már nem kell több biztatás, Nuredin önszántából iszik. Közben szülei hazavárják őt. Az apa szemrehányóan jegyzi meg a feleségének, hogy már hajnalodik, de Nuredin még sehol. Közben Nuredin részegen tántorog hazafelé, és nem sokkal később vigyorogva betámolyog az ajtón. Apja korholja, hogy részeg, és szégyellje magát emiatt. Nuredin csak bambán vigyorog, miközben apját hallgatja, és a szemrehányások leperegnek róla. Apja aludni küldi, mondván, hogy reggel majd számol vele. A fenyegetés hallatán a részeg Nuredin arcul üti idős apját, aki a földre esik. Utána kimegy a szobából, és aludni indul. Apja utánakiabál, hogy amit az imént tett, amiatt le fogja vágni fia jobb kezét.

Nuredin alighogy a szobájába ér, belezuhan az ágyba, és mély álomba merül. Anyja később utánamegy, felébreszti, és felelősségre vonja amiatt, hogy megütötte az apját. Nuredin semmire nem emlékszik. Anyja emlékezteti őt arra, hogy férje le fogja vágni a fiú jobb kezét, amivel megütötte. Nuredin könnyezve sajnálkozik, és bocsánatot kér. Anyja megszánja őt, de kijelenti, hogy a bűnbánattal elkésett. Ezer dínárt ad neki, és azt tanácsolja, hagyja el a várost, ne térjen vissza, Allah talán megóvja őt. Nuredin búcsúzóul megcsókolja szerető anyját. Miután leoson a lépcsőn, meglátja, hogy apja mélyen alszik. Beoson hozzá, és ellopja az erszényét. A város főterén meglátja, hogy egy karaván éppen útra készülődik. Beszédbe elegyedik egy idős férfival, akit a karaván vezetőjének gondol. Az öregember hajlandó magával vinni Nuredint, sőt a sátrába is meghívja, hiszen a hosszú sivatagi éjszakák kettesben gyorsabban telnek. A karaván útra kel a sivatag felé...

TÁDZS, DUNJA ÉS A BŐSZ ATYA

A történet

Miután Dunja hercegnő (Abadit Ghidei) meglátja a csodálatos mozaikot, és meghallja Tádzs herceg  (Francesco Paolo Governale) magyarázatát a hűtlennek hitt galambról, a fiatalembernek adja magát. Miközben az együttlét örömeit élvezik, megérkezik az uralkodó – Dunja apja –, és egyenesen lánya kertje felé veszi az irányt. A szerelmeseket pártfogoló kertész éppen elszunyókált a fűben. Az uralkodó bekiabál neki, mire az álomszuszék szolga felébred. Rögtön látja, hogy baj van, és megpróbál időt nyerni azzal, hogy nincs nála a kertkapu kulcsa, de elszalad érte. Az uralkodó ezt nem várja meg, hanem parancsot ad az őt kísérő katonák egyikének, hogy egy jól irányzott kardcsapással vágja le a lakatot. Az apa meglepetést hozott a lányának: egy csodálatos ékszert. Az ő meglepetése azonban nagyobb, mert lányát egy ismeretlen fiatalemberrel találja: mindketten meztelenek, a helyzet tehát félreérthetetlen. Tőrt ragad, hogy ledöfje a parázna párt, a jólelkű kertész azonban lefogja a kezét. Arra kéri, hogy ne engedje, hogy a keze megtegye azt, ami ellen a szíve tiltakozik. Az uralkodó hallgat rá, és arra utasítja kísérőit, hogy hurcolják el a merész ifjút: másnap ő maga fogja nyilvánosan lefejezni. A mennyezethez kötözött Tádzs herceget később egy arcát sisak mögé rejtő katona megszökteti a börtönből, miután ledöfte az ifjúra felügyelő őrt. Lóra pattannak, hogy elmeneküljenek a király és katonái haragja elől. A sivatagba érve megállnak, és leszállnak a lóról. Az ismeretlen katona kész arra, hogy megküzdjön üldözőikkel. Megkérdezi a herceget, hogy emelt-e már fegyvert valakire, harcolt-e már igazi férfi módjára? Tádzs azt feleli, hogy íme, most is női ruhában menekül, miként is lehetne harcos ő, aki még az egértől is fél? Az ismeretlen katona erre azt válaszolja, hogy a herceg akkor maradjon ott, ahol van, és ő egyedül fog megküzdeni az üldözőikkel.

Tádzzsal ellentétben az uralkodót nem lehet félrevezetni: ő felismeri a leeresztett sisak mögött a saját lányát, Dunját. Ugyanakkor azt is kijelenti, hogy amit Dunja tett, azért halállal kell lakolnia. Tádzs távolról figyeli az összecsapást. A harc egyre keményebb, a fiatal katona állandó hátrálásával valószínűleg csak ki akarja fárasztani idősebb ellenfelét. A küzdelem Dunja győzelmével ér véget. A lány leveszi a sisakját – Tádzs a távolból nem látja az arcát –, és megkérdezi a katonáktól, hogy akar-e még valaki megküzdeni vele. Senkinek sincs bátorsága kiállni ellene, így a katonák hazaindulnak. Tádzs és megmentője – aki újra felvette a sisakot – egy hevenyészve felállított sátor előtt ülnek a tűz mellett. Tádzs köszönetet mond a bátor katonának, és megkérdi tőle, ki bízta meg azzal, hogy megmentse őt, és harcoljon érte. Eszébe jut kedvese, és sírva fakad. A katona azzal vigasztalja, hogy ne sírjon, hamarabb láthatja Dunját, mint gondolná. Odalép hozzá, és megsimogatja a herceg arcát. Tádzs megkérdezi, mit kíván tőle, hogyan fejezhetné ki a háláját? A katona elmond egy rövid verset, és egy szerelmes éjszakát kér a hercegtől. Tádzs engedelmesen meztelenre vetkőzik, bár megjegyzi, hogy amire készülnek, az bűn. A sisakos katona azt kívánja tőle, hogy hasaljon a takaróra. Szigorúan megparancsolja, hogy bármit kíván, engedelmeskedni kell neki. Látja a rémületet Tádzs arcán, ezért nevetve leveszi a sisakját, hiszen csupán emiatt tűnt férfinak, és így szól: „Szerelmem, hát már nem emlékszel, mit csináltunk, amikor szeretők voltunk?”

Háttér-információk

Dunja és Tádzs meséje a hivatalos változatban akkor ér véget, amikor a szerelmesek egymásra találnak. A kimaradt folytatásban megérkezik a bősz édesapa. A jelenet beállítása a Dekameron (1971) fülemüle-epizódjára emlékeztet, amikor az idős apa, Lizio da Valbona úr rajtakapja a földön enyelgő szerelmeseket, majd felébreszti feleségét, hogy ő is lássa, mit művelt ártatlannak hitt lánykájuk. A fiatalok felpattannak, a takaróval próbálják rejteni meztelenségüket, de végül mindkét mesében a fiú az, aki újra csupasz lesz. Rosszmájú elemzők ezt a fordulatot kizárólag Pasolini homoszexuális hajlamaival magyarázzák. Ha van is ebben a feltételezésben valami, azt ugye senki nem gondolja, hogy a heteroszexuális rendezők viszont kizárólag dramaturgiai okokból vetkőztetik női szereplőiket. Egyébként sokkal valószínűbb, hogy ez a rendezői megoldás azt szimbolizálja, hogy mindkét történetben a fiú az, aki ki van szolgáltatva az apa haragjának (meztelenség = kiszolgáltatottság), ám amíg a Dekameronban a helyzet happy enddel (lánykéréssel) zárul, addig Dunja apja hallani sem akar a békés megoldásról, hanem halálba akarja küldeni lánya csábítóját. Az Ezeregyéjszaka virágai mindkét kihagyott jelenete Pasolini egyik korábbi alkotásával, az Oidipusz király (1967) című drámával mutatja a legtöbb hasonlóságot. Az elsőben Nuredin, a másodikban Dunja kerül szembe az apjával, miként Oidipusz is az övével, Laiosszal az antik dráma filmváltozatában.

Különösen a Dunja-epizód idézi fel az 1967-es filmet, amelyben Oidipusz szintén egy sivatagban küzd meg a király katonáival, kitartóan űzve egymást a perzselő hőségben, hogy aztán a testőrség lemészárlása után Oidipusz az uralkodóval is végezzen. Az Ezeregyéjszaka virágai második kihagyott jelenetében Dunja és az apja hasonlóan kimerítő küzdelmet vívnak egymással a kietlen környezetben. (A király katonái ezúttal nem vesznek részt a harcban.) Az Oidipusz-filmben egyik fél sem tudta a másikról, hogy ki is valójában. Az arab történetben Dunja viszont tudja, hogy az apjával áll szemben, aki sejti, hogy saját lánya az ellenfele. A harc végén Dunja éppúgy megöli az apját, mint Oidipusz az övét. Tádzsnak azonban fogalma sincs arról, hogy kedvese az, aki megküzd érte. Dunja csak azt követően leplezi le magát, miután Tádzs beleegyezik a szodomita aktusba. Ez szimbolikusan azt fejezi ki, hogy kész alávetni magát a partnerének, vagyis ismét a női dominancia érvényesül, ami a film egészére jellemző. Azzal, hogy Pasolini végül kivágta ezt a jelenetet – feltehetően terjedelmi okok miatt, hiszen több mint két és félórás volt a film – a mű egyensúlya némileg megbillent: Dunja a hivatalos változatban talán az egyetlen olyan női szereplő, aki végig a férfi(ak) alárendeltje marad. A vágás mellett szólt viszont az, hogy Dunja és Tádzs meséjének eredeti befejezése gyakorlatilag ugyanaz volt, mint Zumurud és Nuredin történetének, amely a film keretét alkotja. A két mese nyilván szándékosan rímelt volna egymásra, ám Pasolini végül az egyéb szempontokat vette figyelembe, és a vágás mellett döntött.

Hasonló okok miatt maradhatott ki a nyitójelenet is Nuredinnel és a szüleivel. A „legyőzendő apa” személye rokonította egymással a két jelenetet, vagyis ha az egyiket kihagyja a rendező, akkor az egyensúly érdekében muszáj elhagynia a másikat is. Maguk a fordulatok azonban ezt a kihagyott nyitójelenetet inkább Aziz meséjével állították párhuzamba: úgy Nuredin, mint Aziz könnyelművé válik az ital hatására, és durván viselkedik. Nuredin az apját üti meg, Aziz a menyasszonyát. Mindkét történetben van egy megértő anyafigura: Nuredin anyja a biztos haláltól menti meg a fiát, amikor szökésre buzdítja, és útravalóval látja el. Aziz anyja amikor látja, hogy fia végre őszintén megsiratja halott menyasszonyát, átad fiának mindent, amit a lány rábízott. A nyitó Nuredin-epizód kivágásával Pasolini egyfajta időtlenségbe emelte a kerettörténetet. Vagyis Nuredint és Zumurudot a jelenben ismerjük meg, nincsen múltjuk, és Pasolini alighanem úgy gondolta, a narratív keret ezáltal hatásosabbá válik. Az sem lehetett mellékes szempont, hogy a kihagyott jelenet egyértelműen negatív színben tüntette fel Nuredint, aki ugyan a film során végül férfivá érik, ám aligha valószínű, hogy a közönség a kezdeti viselkedése miatt rokonszenvezett volna vele.

EGYÉB KIHAGYOTT JELENETEK

Az Ezeregyéjszaka virágairól szóló blogbejegyzésben már rávilágítottam arra az ellentmondásra, hogy a cannes-i fesztiválverzió és a hivatalos változat között fél óra különbség van, ám a fentebb ismertetett két kihagyott jelenet összidőtartama ennél kevesebb, mindössze 21 perc. Mi hiányozhat még? Nos, a Pasolini-szakirodalom szerint volt még legalább egy leforgatott, de fel nem használt jelenet, amely egyelőre elveszettnek számít. Eredetileg lett volna egy olyan képsor a filmben, amelyben Nuredin egy szadomazochista örömöknek hódoló homoszexuális férfi házába kerül, erről viszont Pasolini lemondott. Részben azért, mert az volt a véleménye, hogy a forgatókönyv eredeti változatában már amúgy is nagy hangsúlyt kapott a homoszexualitás, másrészt talán azért, mert van egy hasonló jelenet a filmben, amikor Tádzs herceget és Azizt egy homoszexuális férfi meghívja a házába. (A hivatalos változatban csak a meghívást halljuk, a tényleges vendégséget nem látjuk.) A Nuredin-féle vendégségjelenet helyett forgatták le azt az epizódot, amelyben Hárún ar-Rasíd kalifa megalázza udvari költőjét, Siumot. Végül azonban ez a képsor is kimaradt a moziverzióból, csak az Angelo Pennoni által készített fotók maradtak fenn róla.