Pasolini

Pasolini

2013. január 12., szombat

FRANCO MERLI

Franco Merli (Olaszország, Róma, 1956. október 31.) olasz amatőr színészt Pier Paolo Pasolini fedezte fel, aki két filmjében is szerepeltette. Az Ezeregyéjszaka virágaiban (1974) Franco játszotta a főszereplőt, a tapasztalatlan Nuredint, akit rabszolganője, Zumurrud vezet be a szerelem gyönyöreibe. A lányt elrabolják, a fiú pedig vissza akarja kapni őt, ezért a keresésére indul. A Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) című sokkoló drámában Merli az egyik áldozat szerepében látható. Hiteles alakítást nyújtott Ettore Scola kiváló szatírája, a Csúfak és gonoszak (1976) egyik mellékszerepében is. Az 1970-es évek végén Franco eltűnt a filmvilágból, Pasolini alkotásainak köszönhetően azonban az új évezredben már kultszínészként emlékeznek rá. 


KARRIERTÖRTÉNET 
Az Ezeregyéjszaka virágai 
A tizenhat éves Franco Merli benzinkutasként dolgozott, amikor felfigyelt rá Ninetto Davoli, Pasolini bizalmas barátja és állandó színésze. Egy 2000-es interjúban Davoli így emlékezett vissza a körülményekre: „Emlékszem, Az Ezeregyéjszaka virágaihoz [Pasolini] milyen nehezen találta meg a megfelelő arcot. Pedig még külföldön is kerestük. Pontosan tudtam, milyen figurát keres. Egy ízben valahol Rómában megálltam tankolni. Amikor megláttam a benzinkutas fiút, azonnal tudtam: ő az. S valóban ő lett a film főszereplője.” Pasolini egyetértett Ninetto javaslatával, és így jellemezte Francót: „egy srác a szicíliai Corleonéból, aki a tizenhat évesekre jellemző ártatlanságot személyesíti meg egy tizennyolc évesekre jellemző testben”. Merli alakította a film főszereplőjét, a tapasztalatlan Nuredint, aki iránt szerelemre lobban a cserfes rabszolgalány, Zumurrud (Ines Pellegrini), és gazdájául választja őt a piacon. A fiatal szerelmesek boldogságát rút ármánykodás teszi tönkre: Zumurrudot elrabolják. Nuredin kedvese felkutatására indul, ám mindkettőjüknek számos kalandon kell keresztülmenniük, míg végül újra egymáséi lehetnek. A filmet 1973-ban javarészt a Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában forgatták, az 1974-es cannes-i világpremiert követően azonban körülbelül fél órával megrövidítették. Az egyik kihagyott jelenet a film legelején Nuredin személyéhez kapcsolódott, és a fiatalembert negatív színben tüntette fel, aki még idős apját is megüti. Valószínű, hogy a rövidítést a terjedelmi okok mellett az is indokolta, hogy a történet egésze szempontjából nem volt sem szerencsés, sem szükséges, hogy Nuredin mindjárt első megjelenésekor negatív érzelmeket keltsen a nézőben. A filmben egyébként Merli nem a saját hangján beszél, Pasolini mással szinkronizáltatta a hangját. 


Salò, avagy Szodoma 120 napja 
Az Ezeregyéjszaka virágaiban Francónak számos meztelen jelenete volt, ezért szülői engedély kellett a szerepléséhez, mindazonáltal a meztelenkedés állítólag nem okozott különösebb nehézséget számára. Ez a tulajdonság kapóra jött a következő Pasolini-filmhez, a hírhedt Salò, avagy Szodoma 120 napjához, mivel a rendező ehhez a művéhez olyan fiatal lányokat és fiúkat keresett, akikben nincsenek gátlások a kamera előtti meztelen szereplést illetően. Franco az egyik tizenéves áldozat szerepét kapta: saját keresztnevén szerepelt, akárcsak a többi áldozatot játszó amatőr színész. Valóban nem a meztelen jelenetek okozták neki a legnagyobb problémát, hanem az az epizód, amikor fegyvert szorítanak a halántékához. Egy morbid versenyen ugyanis Francóé lett a legszebb fenék, a győztes jutalma viszont az volt, hogy ott helyben agyonlövik. A kivégzésre nem került sor, a négy hatalmasság akkor még csak az áldozat halálfélelmében kívánt gyönyörködni. Merli állítólag kiborult a jelenet felvétele közben, és felzaklatva elrohant. Feltehető, hogy a szituáció valamilyen rossz emléket idézett fel benne. Egyik partnere, az egyik katonát alakító Ezio Manni ment utána, aki megnyugtatta, és rávette, hogy jöjjön vissza megismételni a jelenetet. Állítólag a forgatáson néhány fiatal partnere gyakran ugratta Francót, mert Pasolinihez fűződő kapcsolata miatt azt feltételezték róla, hogy meleg. A híresztelések szerint a fiatalembert ezek a tréfák is megviselték. 


A Salòban Pasolini könyörtelenül leszámol az ártatlan szexualitás illúziójával, amelyet Az Élet trilógiája képviselt. Hogy az áldozatok között ott van Az Ezeregyéjszaka virágai két emblematikus főszereplője, Franco Merli és Ines Pellegrini (ő játssza a néger cselédlányt) is, az szimbolikus értelemben a trilógia alapelveinek vizuális megtagadását is jelenti, ezeket az alapelveket egyébként a művész a halála után megjelent esszében is visszavonta. Érdemes megemlíteni, hogy Pasolini atyai gondoskodással bánt a fiatal szereplőkkel (nem csak a fiúkkal), igyekezett odafigyelni még a megfelelő étkezésükre is. Ugyanakkor szinte mindig csak az utolsó pillanatban közölte velük, hogy melyik jelenet felvétele következik, hogy a fiatalok reakciói a lehető legtermészetesebbek legyenek. A visszaemlékezések szerint a forgatáson annyira jó hangulat uralkodott, hogy maguk a színészek is csak a premier után döbbentek rá arra, hogy lelkileg milyen megterhelő filmben szerepeltek. Az évek múlásával elterjedt az a legenda, hogy tulajdonképpen a rossz hírű Salò törte derékba egynémely fiatal színész, így például Merli karrierjét is. Ez azonban alighanem tényleg csak legenda, hiszen a filmet szinte mindenhol betiltották, és mire a szélesebb közönség elé kerülhetett, addigra azok a fiatalok, akik színészi ambíciókat dédelgettek, egyéb okokból már eltűntek a rivaldafényből. Ámbár akadt kivétel is: Antonio Orlando például korai haláláig folyamatosan filmezett, ráadásul figyelemre méltó alkotók (Werner Schroeter, Pasquale Squitieri, Walerian Borowczyk) foglalkoztatták, igaz, általában mellékszerepekben. 


Csúfak és gonoszak 
A két Pasolini-film között készült Gianni Martucci La collegiale (1975) című erotikus drámája, melynek hősnője egy bentlakásos iskolából tér haza családjához, ám rokonságát az erkölcsi züllés különböző fázisaiban találja. Az apa betegesen kapzsi, a mama félrelép egy másik férfival, a nagynéni pedig gyakorlatilag mindenkivel. Az unokatestvér, Stefano is megéri a pénzét: pornóképeket ad el a nagybátyjának, zsarolja a nagynénit, és mindenből megpróbál tisztességtelen hasznot húzni. Ezt az egyértelműen negatív figurát alakította Franco, méghozzá szőkére festett hajjal, de rendkívül meggyőzően. Hasonló pénzsóvár alak Fernando, a transzvesztita prostituált is – egy népes család sokadik tagja a római nyomortelepen – a Csúfak és gonoszak (1976) című filmben. A nőimitátor srác a rokonságával egyetemben apja, Giacinto (Nino Manfredi zseniális alakítása) dugipénzét akarja megszerezni: egymillió lírát, amelyet az öreg kártérítésként kapott, miután egy munkahelyi balesetben megvakult a fél szemére. Ettore Scola fergeteges szatíráját részben Pasolini korai játékfilmjei ihlették, sőt szó volt arról is, hogy Pier Paolo mond hozzá bevezetőt, ám ezt az elképzelést brutális meggyilkolása meghiúsította. Franco egyébként Pasolini ajánlására került a filmbe, ahogyan alighanem a Mester korai felfedezettje, Ettore Garofolo is. Elképzelhető, hogy Pasolini hosszabb távon egyengette volna Merli karrierjét, talán állandó szereplője is lett volna a filmjeinek, mint Ninetto Davoli vagy Franco Citti


Mentora halála után Franco már csak egyszer bukkant fel a filmvásznon: Alberto Sordi Il malato immaginario (1979) című komédiájában játszott egy kicsiny szerepet. Az opusz Molière A képzelt beteg című 1673-as színművén alapul. A film után Merli eltűnt a reflektorfényből, és további sorsáról évekig csak találgatások röppentek fel. Volt, aki úgy tudta, visszavonultan él Szicíliában, másvalaki szerint az 1980-as években közlekedési balesetben vesztette életét. Az új évezredben a színész egyik rajongója, aki a világhálón a Francosalo nevet használja, honlapot hozott létre Merli személyének. (A weboldal egy ideje elérhetetlenné vált.) Francóról jelen sorok írója fogalmazta az első szócikket a Wikipédia magyar változata számára 2006 júliusában, ezt követte néhány héttel később Francosalo írása az angol és a német Wikipédián, majd novemberben az olasz nyelvű változat. Ezeknek a szövegeknek köszönhetően néhány új információ látott napvilágot Merliről. Kiderült, hogy az 1980-as években megnősült, feleségét Elisának hívják. A házaspárnak két fia született. Az új évezredben Franco egy római bank tisztviselőjeként dolgozik, és van egy Attila nevű pincsi kutyája. 2006-ban mutatták be Olaszországban Giuseppe Bertolucci Pasolini prossimo nostro című dokumentumfilmjét, amely a Salò, avagy Szodoma 120 napja elkészítésének körülményeiről szól, korabeli interjúk, forgatási fotók és egy werkfilm segítségével. Merli nem szerepel ténylegesen a dokumentumfilmben, csupán a felhasznált archív anyagokon látható. 2016. január 21-én a legnagyobb Pasolini-gyűjteménnyel rendelkező filmes szervezet, a Cineteca di Bologna vetítést rendezett, melyen Az Ezeregyéjszaka virágait felújított kópiáról tekinthették meg az érdeklődők. A vetítést Franco Merli vezette be, aki több évtized után először vállalt nyilvános szereplést, és idézte fel a forgatással és Pasolinivel kapcsolatos legszemélyesebb emlékeit. Ugyanazon év októberében Franco a Cineteca di Bolognának ajándékozta legbecsesebb filmes relikviáját, a film eredeti forgatókönyvét, hogy ezzel is gyarapodjon az intézmény páratlan Pasolini-gyűjteménye, melyet a néhai művész 2004-ben elhunyt bizalmas barátja, Laura Betti adománya alapozott meg. 


FILMOGRÁFIA 
* 1974: Az Ezeregyéjszaka virágai (Il fiore delle mille e una notte)
* 1975: La collegiale 
* 1975: Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma) 
* 1976: Csúfak és gonoszak / Csúfak, piszkosak és gonoszak (Brutti sporchi e cattivi)
* 1979: Il malato immaginario


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése