FILM–KÉPREGÉNY – DEKAMERON 9/8: GEMMATA

Pier Paolo Pasolini 1970 őszén forgatott filmet Giovanni Boccaccio novellagyűjteménye, a Dekameron alapján. Tizenegy történetet filmesített meg, a végső változatból azonban kettőt kivágott: az egyikkel (Girolamo és Salvestra) elégedetlen volt, a másiktól (Alibech) terjedelmi okok miatt kellett megválnia. A Gemmatáról szóló történet kezdettől fogva a megfilmesítésre kiválasztott novellák között szerepelt, és eredetileg a film legvégén került volna sorra. A végső változatban az utolsó előtti helyre került. Pietro komát Pasolini barátja és szerelme, Ninetto Davoli édesapja játszotta: Giovanni Davoli korábban is szerepelt Pasolininél, például a pásztort játszotta az Oidipusz királyban (1967). Gemmata megformálója Mirella Catanesi amatőr színésznő. Donno Giannit a groteszk megjelenésű Vittorio Vittori alakította. Ő is játszott korábban Pasolini-filmben: a Madarak és madárkákban (1966) Ciro Lococo szerepét kapta. Villanásnyi időre látható volt a Fellini-Satyriconban (1969) is, Trimalchio lakomájának egyik vendégeként. Bár a történet egyik szereplője egy kéjvágyó pap, Boccacciónak nem voltak kifejezetten egyházellenes szándékai. A kapzsiságot és a kéjvágyat – mint társadalmi osztályoktól független emberi tulajdonságokat – ütköztette egymással, egyértelművé téve, hogy az kerekedik felül, amelyikhez ész és tudás társul. Ez pedig abban a korban leginkább az egyház kiváltsága volt. Az egyházkritikát illetően érdemes utalni arra, hogy Boccaccio a szexuális vágyat a szerzetesek részéről sem ítéli el, sokkal inkább tartja helytelennek a papi cölibátus gyakorlatát, amely korlátozza a természetes emberi vágyakat. Donno Gianni tehát nem azért vétkes, mert enged férfiúi vágyainak, hanem azért, mert kihasználja a házaspár együgyűségét, akik viszont a kapzsiság bűnébe estek, és „józan paraszti eszük” is cserben hagyja őket.

Kilencedik nap, tizedik novella

Donno Gianni di Barolo varázslatot végez Pietro koma kívánságára, hogy ennek feleségét kancává változtassa; és mikor arra kerül a sor, hogy a farkat is rávarázsolja, Pietro koma beleszól, hogy neki nem kell a farok, s ezzel elrontja az egész varázslatot

Amaz novella, melyet a Királynő elmondott, némi zúgolódást támasztott a hölgyekben, az ifjakat pedig megnevettette; de minekutána elcsendesedtek, Dioneo ekképpen fogott szóba:

– Bájos hölgyeim, számos fehér galamb között jobban kiemelkedik a fekete hollónak, mint valamely hófehér hattyúnak szépsége, és hasonlatosképpen sok bölcs ember között valamely kevésbé bölcs nem csupán jobban kiemeli amazok szellemének ragyogását és szépségét, hanem egyúttal megnöveli a vidámságot és mulatságot is. 

Annak okáért, mivel ti fölöttébb okos és jó erkölcsű hölgyek vagytok, annál jobban meg kell becsülnötök engem, ki inkább együgyű vagyok, mint okos, mivel fogyatékosságom révén a ti jelességtek csak jobban tündöklik, mintha jelesb volnék, s ekképpen ti jelességteket elhomályosítanám; következésképpen, hogy megmutassam, milyen vagyok, nagyobb szabadságot kell nékem engednetek, és nagyobb türelemmel kell meghallgatnotok, mit novellámban elmondani szándékozom, mint ha bölcsebb volnék. Elmondok tehát nektek valamely nem nagyon hosszú novellát, melyből megismeritek, mely szöges gonddal meg kell tartani azoknak meghagyásait, kik valamely dolgot varázslat erejével végeznek, s hogy mely igen elront a legkisebb hiba is, mit ebben elkövetnek, mindent, mit a varázsló végezett.

Esztendőknek előtte élt Barlettában bizonyos Gianni di Barolo nevezetű pap, ki mivel szegény volt az eklézsia, hogy életét fenntarthassa, kancáját megrakta portékával, s járta az apuliai vásárokat, és vett és eladott. És ekképpen kóborolván, meleg barátságot kötött bizonyos Pietro Tresanti nevezetű emberrel, ki szamarával ugyancsak ezt a mesterséget űzte, kit is hajlandósága és barátsága jeléül apuliai szokás szerint csupán Pietro komának nevezett; ezt tehát, valahányszor Barlettába érkezett, mindig magával vitte a plébániájára, és magánál tartotta szálláson, és erejétől telhetőleg vendégelte. Másfelől Pietro koma, bár földhözragadt szegény ember lévén, csupán kicsiny házikója volt Tresantiban, melyben alig fért el maga meg szép fiatal felesége meg a szamara, mégis, valahányszor Gianni szentatya Tresantiba érkezett, magával vitte házába, és a Barlettában élvezett szíves vendéglátás viszonzásaképpen erejétől telhetőleg vendégelte.

De szállás dolgában, mivelhogy Pietro komának csupán egyetlen kicsiny ágya volt, melyben maga aludt csinos feleségével, nem tisztelhette meg a papot kedve szerint; s bizony Gianni szentatyának, minekutána annak kancáját bekötötte a szűk istállóba a maga szamara mellé, be kellett érnie ama csekély szalmával, melyet a kanca mellett a földre szórt neki. A menyecske tudván, mely igen megtisztelte a pap Barlettában urát, már többször is, midőn a pap hozzájok jött, a szomszédasszonyához akart menni aludni, kinek neve volt bíróné asszony Zita Carapresa, hogy a pap aztán férjével aludjék az ágyban, és ezt sokszor mondotta a papnak is, de ez soha nem fogadta el; egyik ilyen alkalommal pedig mondotta a menyecskének: 

– Gemmata komaasszony, ne törődj velem, mivel én jól érzem ott magamat, hiszen ha kedvem szottyan, a kancámat csinos leányzóvá változtatom, és mulatom magam vele, s amikor akarom, megint kancává változtatom, miért is meg nem válnék tőle. 

A menyecskének elállt szeme-szája, s elhitte néki; megmondotta urának is, s hozzátette: 

– Ha oly igen jó barátod, mint mondod, miért nem kéred meg, tanítson meg ama varázslatra, hogy engem kancává változtathass, s ekképpen szamárral meg lóval űzhessed mesterséged, hiszen akkor kétannyit keresnénk, mikor pedig hazatérnénk, megint asszonnyá változtathatnál, mint most vagyok. 

Pietro koma, ki tökkelütött egy ember volt, mindent elhitt, és javallotta a tervet, és ahogy csak tőle tellett, unszolni kezdte Gianni szentatyát, hogy tanítsa meg ím ez mesterségre. Gianni szentatya mindenáron igyekezett kiverni annak fejéből ez ostobaságot,de hogy nem boldogult vele, szólott ekképpen: 

– Hát jó, ha mindenáron akarod, holnap reggel, mint rendesen, korán kelünk, s én megmutatom néked, hogyan kell ezt végezni. Mondhatom, hogy az egészben a legnehezebb a farkat rávarázsolni, amint majd meg is látod. 

Pietro koma meg Gemmata komaasszony alig tudtak aludni amaz éjjel (oly epekedve várták a varázslatot), s alig hajnalodott, felkeltek és szólították Gianni szentatyát, ki is felkelvén, egy szál ingben bement Pietro koma szobájába, és szólott ekképpen: 

– Tudom, hogy senkinek a világon meg nem cselekedném ezt rajtatok kívül; de mivel mindenáron akarjátok, megteszem: fődolog, hogy mindent megtegyetek, amit mondok, ha azt akarjátok, hogy sikerüljön. 

Azok felelték, hogy mindent megtesznek, amit mond: miért is Gianni atya fogott egy gyertyát, markába nyomta Pietro komának, és mondotta néki: 

– Figyeld meg jól, mit cselekszem, s jól elmédbe véssed, amit mondok és vigyázz, hahogy nem akarod elrontani az egészet: akármit látsz vagy hallasz, egy árva szót ne szólj; és kérjed Istent, hogy jól rátehessem a farkat. 

Pietro koma tehát fogta a gyertyát, s felelte, hogy annak rendje-módja szerint fog cselekedni. 

Annak utána Gianni szentatya mondotta Gemmata komaasszonynak, hogy mezítelenre vetkőzzék, s négykézláb a földre álljon kancák módjára, és ugyancsak oktatta, hogy bármi történik is, meg se mukkanjon, s akkor kezével érintette arcát és fejét, és szólott ekképpen: 

– Ez legyen szép kancafej!

És haját érintvén szólott: 

– Ez legyen szép kancasörény. 

Annak utána karját érintvén mondotta: 

– Ez legyen szép kancacomb meg kancaláb. 

Annak utána mellét érintette, s mikor érezte, mely gömbölyded és kemény, felébredt és feltámadt az, mire rá sem olvasott; s akkor szólott: 

– Ez legyen szép kancaszügy. 

És hasonlatosképpen cselekedett a hátával, hasával, csípejével, véknyával és combjaival. Végezetül pedig, mikor már egyéb nem volt hátra, csak a farok, fölemelte ingét, fogta az ültetőfát, mellyel embereket szokott plántálni, s gyorsan belenyomván az arra rendelt barázdába, szólott ekképpen: 

– Ez legyen szép kancafark. 

Pietro koma, ki mindeddig feszülten figyelmezett mindenre, mikor a varázslatnak emez végét látta, ez már sehogyan sem volt ínyére, tehát megszólalt: 

– Jaj, Gianni atya, ne legyen farka, ne legyen farka! 

Mivel pedig kibuggyant már a gyökérnek amaz nedvessége, melytől minden palánta növekedik, Gianni szentatya kivonta az ültetőfát és szólott: 

– Jaj, Pietro koma, mit cselekedtél? Nem megmondtam, hogy meg se mukkanj, akármit is látsz? Már majdnem készen volt a kanca, de mivel elkottyantottad magadat, mindent elrontottál, s most már semmiképpen nem lehet újra megcsinálni. 

Felelte Pietro koma: 

– Bánom is én; nekem nem kellett az a farok; miért nem mondtad nekem, hogy csináljam én? Meg különben is túlságosan mélyen illesztetted rá. 

Mondotta Gianni di Barolo: 

– Mivelhogy első ízben nem tudtad volna úgy ráilleszteni, mint én.

A menyecske emez szavak hallatára felállott, és jóhiszemben mondotta férjének: 

– Ebadta szamara! Miért rontottad el magad dolgát is, enyémet is? Hát láttál már kancát farok nélkül? Szegény ördög vagy, de Isten engem úgy segéljen, megérdemelnéd, hogy még szegényebb légy.

Mivel tehát Pietro koma beleszólt, most már nem volt rá mód a menyecskét kancává varázsolni; az tehát kelletlenül és bánatosan felöltözködött. Pietro koma pedig, mint annak előtte, csak a szamarával folytatta régi mesterségét, és Gianni szentatyával elment a bitontói vásárra, de soha többé nem kért tőle efféle szívességet.

(Révay József fordítása)