Pasolini

Pasolini

2012. január 1., vasárnap

MAMMA RÓMA

A Mamma Róma elkészítését Pasolini első filmje, A csóró (1961) iránti nagy érdeklődés tette lehetővé: a miliő és az alkotói módszer mindkét mű esetében ugyanaz. A forgatás 1962 áprilisa és júniusa között zajlott a következő helyszíneken: Róma, Frascati, Guidonia, Subiaco. A cecafumói réten titokban kellett forgatni, mert a terület gazdája megtagadta az engedélyt, miután megtudta, hogy a készülő filmet Pasolini rendezi. A Mamma Róma – akárcsak A csóró – heves vitákat váltott ki Olaszországban, elsősorban szókimondó nyelvezete és naturalisztikus stílusa miatt. Sikert aratott viszont a címszereplő Anna Magnani alakítása, noha maga Pasolini nem volt tökéletesen elégedett a színésznővel, egyes kritikusok pedig úgy vélték, Magnani a többi szereplő fölé magasodik.


A CSELEKMÉNY
Carmine feladja strici életmódját, és megnősül. A lakodalmon a vendégek vaskos tréfákkal ugratják egymást. A boldog Mamma Róma különösen kitesz magáért. Az asszony ugyanis addig prostituáltként kereste a kenyerét, Carmine volt a stricije, a férfi esküvője azonban számára is lehetővé teszi, hogy végre új életet kezdjen. Magához veszi kamaszfiát, Ettorét, aki addig vidéken nevelkedett. A fiú nem fogadja túl lelkesen az anyját, szívesebben lenne a barátaival. Mamma Róma szebb életet szeretne a fiának, és azért dolgozott keményen 16 évig, hogy megvalósíthassa kettőjük számára azt a kispolgári életet, amelyről mindig is álmodott. Szeretné, ha Ettore a lókötők helyett jóravaló, dolgos fiatalokkal barátkozna. Megdorgálja a fiát a szerinte illetlen szóhasználatáért, a nemtörődöm viselkedéséért. Odahaza megpróbálja táncolni tanítani őt, de a próbálkozás önfeledt kacagással végződik. Szinte még be sem rendezkedtek, máris csengetnek. Carmine áll az ajtóban, ám az asszony nem akarja beengedni. A férfi érzelgős stílusban idézi fel közös múltjukat, Mamma Róma azonban nem hatódik meg a nosztalgiázástól. Carmine végül kiböki, hogy húszezer lírára van szüksége. Az asszony azt állítja, hogy nincs pénze, mire a férfi cinikusan az arcába vágja, hogy bizonyára tudja, hol és hogyan keresheti meg ezt az összeget. Azzal távozik, hogy két hét múlva visszajön a pénzért. Mamma Róma kénytelen visszamenni az utcára dolgozni. Naivan azt hiszi, hogy ennek az utolsó kérésnek a teljesítésével végleg megszabadulhat Carminétől.


Mamma Róma és Ettore új lakásba költöznek. Az asszonynak megvannak az elképzelései fia jövőjéről, azt is megmondja neki, hogy módosabb szomszédaik közül melyik lányt szemelte ki neki feleségnek. A fiút új haverjai játszani hívják: az anyja pénzt ad neki, mielőtt elengedné. Ettorénak a cimborák bemutatnak egy lányt, Brunát. Úgy tűnik, a fiatalok rokonszenvesek egymásnak. Kiderül az is, hogy Bruna és Mamma Róma egymás mellett árulnak a piacon. Később a srácok régi barátokkal találkoznak, akikkel egy kisebb bűntényt terveznek. Elvegyülnek a közeli kórház látogatói között, hogy a nyüzsgésben elemeljék azoknak a szunyókáló betegeknek az értékeit, akiknek nincs látogatójuk. Ettorét nem hívják magukkal. A fiú újra találkozik Brunával, beszélgetnek. A lány figyelmezteti Ettorét, hogy barátai széltolók, kerülje őket, nehogy belevigyék valamilyen sötét ügybe. A fiú ajándékot ad a lánynak, és megígéri, hogy másnap egy aranyláncot hoz neki. Szóba kerül Mamma Róma is, de Ettore azt állítja, hogy nem érdekli az anyja. Bruna egy elhagyatott területre viszi Ettorét, állítása szerint az a kedvenc helye.


A piacon az egyik árus azt mondja Mamma Rómának, hogy Ettorénak már van menyasszonya, Bruna, akinek a fiú egy aranyláncot ígért. Rövidesen megjelenik Ettore, aki 1000 lírát kér az anyjától. Mamma Róma alaposan leszidja a fiát, és nem ad neki pénzt. Kijelenti, hogy ebben a korban a fiúknak még az anyjuk az egyetlen nő, akire szükségük van. Ettore otthon ellopja anyja hanglemezeit (amelyeken alighanem az apja énekel), és eladja őket az ócskapiacon. A zugárus közli a fiúval, hogy hozzá máskor is nyugodtan hozhat bármit, őt nem zavarja, ha lopott áruról van szó. Bőségesen fog fizetni, de Ettore először feltétlenül hozzá jöjjön, ha valami eladnivalója van. Ettore ismét találkozik Brunával, aki mellesleg nyolc évvel idősebb nála. Elhozta neki a megígért aranyláncot, amelyen a Szűzanya van a kisdeddel. Mamma Róma közben belátja, hogy fiának nem elegendő az anyai dorgálás. A paptól kér segítséget, hogy munkát szerezzen Ettorénak. A tisztelendő úr azonban azt feleli, hogy csak segédmunkásként tudja elhelyezni a fiút, hiszen Ettorénak nincs semmilyen tanult szakmája. Mamma Róma tiltakozik, mondván, hogy nem ezért hozta világra a fiút, a pap viszont arra figyelmezteti, hogy a semmire akarja építeni a fia jövőjét. Az asszony azt kéri, hogy a tisztelendő úr az egyik jómódú hívőnek, egy vendéglősnek ajánlja be Ettorét. A pap szerint viszont a nulláról kell kezdeni, vagyis Mamma Róma előbb taníttassa a fiát. Az asszony így cselekszik, Ettorénak viszont esze ágában sincs iskolába járni, inkább kártyázik a haverjaival. Bruna figyelmezteti, hogy Mamma Róma panaszkodik rá. Ettore most is azt feleli, hogy nem érdekli az anyja, bár biztosan sírna, ha Mamma Róma meghalna. Együtt indulnak el valahová, ahová barátaik is velük akarnak menni. Ők azt akarják, hogy Bruna inkább velük tartson, és ne Ettoréval. A fiú barátnője védelmére kel. Verekedés tör ki, amelyben Ettore húzza a rövidebbet. Brunának nincs igazán ellenére, hogy a többi fiúval menjen. Könnyedén azzal búcsúzik el az összevert Ettorétól, hogy másnap majd találkoznak.


Mamma Róma egyik este felkeresi Biancafiorét, egy fiatal prostituáltat, és arra kéri, segítsen neki csapdába csalni a vendéglőst. A terv lényege, hogy Biancafiore csábítsa el a férfit, majd amikor kialakul a megfelelő szituáció, betoppan Mamma Róma és Biancafiore stricije, aki a lány rokonának adja ki magát. A férfi csak úgy szabadulhat szorult helyzetéből, ha felveszi dolgozni Ettorét. Ha már a fiúra terelődött a szó, Mamma Róma arra is megkéri fiatal kolléganőjét, hogy csábítsa el Ettorét is, mert ideje, hogy a haszontalan kamasz végre kiverje a fejéből azt a Brunát. A templomban Mamma Róma megmutatja Biancafiorénak a vendéglőst. Ettoréról is beszélnek: a fiatal lány szerint Mamma Róma akár keresztre is feszítené magát a fiáért. A két nő tervei megvalósulnak. A színlelt botrány valóban azzal végződik, hogy a vendéglős alkalmazza Ettorét. A fiú nem nagy kedvvel ugyan, de dolgozni kezd. Az anyja motort vesz neki, aminek Ettore nagyon örül. Rögtön el is mennek együtt motorozni. Mamma Róma közben arról beszél, hogy úrifiút csinál Ettoréból. Később Biancafiore arról számol be az asszonynak, hogy Ettore „igazi kiskatona”, és azt a Brunát garantáltan örökre elfelejtette. A két nő este együtt megy el megnézni a dolgozó Ettorét. Mamma Róma boldogan nézi a fiát, a meghatottságtól elsírja magát.


Egy napon ismét megjelenik Carmine, aki ezúttal Ettorét szólítja meg az utcán. A srác nem tudja, ki is valójában a férfi, ezért megmondja neki a lakáscímüket. Mamma Róma nem akarja beengedni Carminét, aki azonban benyomul a lakásba. Természetesen megint pénzt akar, hiába mondja neki az asszony, hogy szakított régi életével. Carmine azt állítja, őt valójában Mamma Róma tette tönkre, az asszony csinált belőle stricit. Mamma Rómának ez már sok, ki akarja dobni a férfit. Carmine ekkor megfenyegeti, hogy feltárja az asszony múltját a mit sem sejtő Ettore előtt. Mamma Róma ezt mindenáron szeretné elkerülni, ezért újra kénytelen visszamenni az utcára. Fia közben már abbahagyta a munkát, és mindenféle sötét ügyekbe keveredett barátaival. Már a galeri teljes jogú tagja, aki még az egyenlő osztozkodást is megtagadja, mondván, hogy övé volt a legnagyobb kockázat, őt illeti a zsákmány nagyobb része. Otthon Mamma Róma hiába dorgálja a fiút, hogy munka helyett csak lófrál és csavarog, Ettoréról leperegnek az anyai szidalmak. Már pénzt sem fogad el az anyjától, azt mondja, megszerez magának mindent, amire szüksége van. A srác később újra találkozik Brunával, aki elmondja neki, hogy Mamma Róma valójában egy utcanő. Ettorét a hír felzaklatja, Bruna viszont csodálkozik, hiszen ő azt hitte, a fiú mindenről tud. Ettore fellöki a lányt, és azt kiabálja, hogy nem érdekli az anyja. Nem is megy haza, hanem egy újabb balhét tervez egy kórházban. Haverjai figyelmeztetni próbálják, hogy ne kockáztasson, mert sokszor voltak már abban a kórházban, és ott felfigyeltek rájuk. Ettore végül egyedül megy. Lebukik, mert az a beteg, akinek a zsebrádióját megpróbálja elemelni, csak színlelte az alvást.


A börtönben Ettore megbetegszik, lázasan azt kiabálja, hogy haza akar menni. Lefogják, és az ágyhoz kötözik. Fogadkozik, hogy meg fog javulni, és az anyját szólongatja. Közben odahaza Mamma Róma a fiáról beszél, hogy szegény gyerek mindig egyedül volt, egyedül nevelkedett. Később az asszony megtudja, hogy Ettore meghalt a börtönben. A hír hallatán öngyilkos akar lenni, hiszen életének immár semmi értelme, tettének elkövetésében azonban megakadályozzák.


PASOLINI A MAMMA RÓMÁRÓL
„Mamma Róma rendelkezik valamivel, amivel Accattone nem rendelkezett: kispolgári »ideálokkal«. Amikor fiának az új lakásról beszél, amikor megmondja neki, hogy ezentúl kivel barátkozzon, amikor a helyes viselkedésre akarja megtanítani stb., stb., azokat a mintákat állítja elé, amelyekről azt képzeli, hogy az igazi élet, vagyis a kispolgári jólét és morál nélkülözhetetlen kellékei… Ezzel az ideológiával felvértezve, s a veszélyeivel mit sem törődve, veti bele magát a fiával való új életbe, amiből káosz születik. Mert a kispolgári ideológiának és a prostituált korábbi tapasztalatainak ilyen kontaminációja csak káoszt eredményezhet. Kezdetét veszi a zűrzavar, reményeinek meghiúsulása, az új élet összeomlása.”


PASOLINI ÉS A NEOREALIZMUS
A Mamma Róma elválaszthatatlanul kapcsolódik Pasolini első filmjéhez, A csóróhoz (1961), mivel elkészítését is annak viharos fogadtatása tette lehetővé. Mindkét alkotás a római nyomornegyedek világában játszódik, ahol Csóró egész élete zajlik, és ahonnan Mamma Róma kitörni szeretne. Pasolini otthonosan mozgott a római külvárosokban, hiszen a fővárosba érkezése után egy ideig ő maga is a külvárosban lakott, az 1950-es évektől kezdve pedig mint művész is kiemelt figyelmet szentelt ennek a miliőnek. Ő volt az első olasz filmrendező, aki felvállalta, hogy az olasz gazdasági fellendülés időszakában ezt a hatalmas nyomorúságot a világ szeme elé tárja. Alkotói szándékai bizonyos értelemben a neorealizmus törekvéseivel állíthatók párhuzamba. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a neorealizmusnak lényegében éppen a gazdasági fellendülés vetett véget, ugyanis eltűnőben voltak azok a társadalmi körülmények, amelyek a neorealista filmek témáit szolgáltatták.


Pasolini korai játékfilmjei abban az értelemben jelentenek továbblépést a neorealizmuson, hogy hőseinek nyomorúságát már nemcsak a külső okokkal magyarázza, hanem feltárja a belső indítékokat is. A csóróban és a Mamma Rómában megjelenik Pasolini művészetének két kulcsfogalma, a megalázottság és a megváltás. A rendező éppen azért fordított nagy figyelmet a naturalisztikus ábrázolásra, mert egyszerre akarta érzékeltetni nyomorúságban élő hőseinek megalázottságát és emberi mivoltát. A csóró főszereplője nem képes átlépni saját belső korlátait: fokozatosan felismeri ugyan, hogy addigi élete mennyire értelmetlen, változtatni viszont csakis ő maga tudna rajta, ám mire ezzel a felismeréssel valamit kezdhetne, egy balesetben meghal. Mamma Róma – Csóróval ellentétben – már a film kezdetekor tisztában van azzal, hogy szakítania kell addigi életmódjával, sőt a célt is látja maga előtt, amelynek megvalósításáért oly kitartóan dolgozik: a kispolgári lét nyugalmát. E világ után azonban csak vágyakozik, de valójában nem ismeri, így a dráma tetőpontján egyszerre szembesül azzal, hogy ábrándjai egyrészt nem a valóságot tükrözték, másrészt nincs átjáró régi élete és a hőn áhított új között.


SZÍNÉSZVEZETÉSI MÓDSZEREK
Pasolini és a neorealista rendezők eltérő művészi elképzelései a színészvezetésben is megfigyelhetőek. Az amatőrök szerepeltetése ugyan hasonlóságot jelent, ám az e mögött rejlő alkotói szándékok már egészen mások. A neorealisták azért foglalkoztattak amatőröket, hogy filmjeikbe életszerűséget vigyenek, ugyanakkor lényegében professzionális szerepjátszást vártak el tőlük. Pasolininek nem voltak ilyen igényei, számára épp az volt a fontos, hogy a szereplők a filmen is megőrizzék amatőr mivoltukat, hiszen nem szerepet kellett játszaniuk, hanem ők maguk testesítették meg a szerepet puszta létezésükkel. A hangsúly a szerep és a szereplő reakciói közötti egybeesésen volt. Pasolini nem tekintette fontosnak például azt, hogy hogyan mondja a szövegét a szereplő, mert számára az volt az elsődleges, hogy az amatőr színész saját, természetes, hiteles gesztusai miként teremtik meg a kapcsolatot valós énje és a szerep között, és e kapcsolat révén hogyan jut el a néző a mondanivaló, a jelentéstartalom magasabb szintjére.


ETTORE ÉS FRANCO
A Mamma Róma lényegében három szereplő köré épül: a címszereplő prostituált, Ettore és Carmine. Pasolini még meg sem írta a forgatókönyvet, de már kiválasztotta Ettore szerepére Ettore Garofolót. A fiú bátyját korábbról már ismerte, Ettoréval pedig a Meo Patacca étteremben találkozott, ahol a srác pincérként dolgozott. (Akárcsak később a filmbeli Ettore, aki szintén pincérként kap munkát egy vendéglőben.) Pasolini úgy írta le a találkozást, hogy Ettore éppen a kezében egy gyümölcsöstállal állt, amikor megpillantotta: mintha csak egy Caravaggio-festményről lépett volna le a fiú. (Érdemes megemlíteni, hogy Pasolini következő (rövid)filmjében, a nagy vihart kavart A túróban Ettore Garofolo éppen egy Caravaggio-festményre emlékeztető angyalt játszik.) Pasolini úgy írta meg a forgatókönyvet, hogy Ettore alakját Garofolóról mintázta, de csak az írás befejezése után kérte fel a srácot a szereplésre.


Alfredo Bini producer úgy gondolta, semmi szükség nincs arra, hogy Carmine megjelenjen a filmben. Szerinte a strici alakja az állandóan jelen lévő fenyegetést szimbolizálná: gyakran esne szó róla, de sohasem lenne látható. Pasolini elképzelései viszont mások voltak. Mindenekelőtt nagyon szeretett volna újra együtt dolgozni A csóró főszereplőjével, az általa felfedezett Franco Cittivel. Az a gondolat, hogy a producernek engedve kihagyja barátját a filmből, rettegéssel töltötte el. A forgatás során írt naplójában ezt az érzést így fogalmazta meg. „Épp olyan, mintha elkészültem volna egy regénnyel vagy egy verssel, és – miközben alszom vagy valami más dolgom van – egy csapat közönséges, piszkos, lelkiismeretlen, elvadult fickó, eltelve valami gyászosan katonás vagy akár diákos duhajsággal, betörne a dolgozószobámba, és kiráncigálná a fiókjaimat, felforgatná a kézirataimat, összemaszatolná, megtaposná, széttépné és kidobná a lapokat.” Mivel Pasolini már a forgatókönyv megírásakor Cittire gondolt Carmine megformálójaként, ezért eleve úgy írta a történetet, hogy a strici kellő súllyal szerepeljen benne. Egyébként az eredeti változat szerint Carmine arra akarja rákényszeríteni Mamma Rómát, hogy térjen vissza hozzá, és amikor az asszony ezt megtagadja, kést szegez a nő nyakához. Állítólag maga Pasolini is úgy találta, hogy ez már túl „erős”, túlságosan valódi, ezért végül elvetette ezt a verziót. A jelenet így szerepel a magyar nyelven is olvasható forgatókönyvben:


Mamma Róma: (üvölt) Kifelé! Kifelé a házamból!
Carmine közelebb megy, majd ismét halálos nyugalommal:
Carmine: Tudom én, miért nem akarsz visszamenni a placcra! A fiad miatt! Attól félsz, hogy megtudja... Hát akkor mondok neked valamit! Ha nem mész vissza, majd én megmondom Ettorénak, a fiadnak, hogy ki vagy...
Mamma Róma: Tűnj el! Tűnj el innen!
Carmine: Akkor megyek, iszom egy kortyot a fiaddal...
Mamma Róma magán kívül, gépiesen, a kétségbeeséstől részegen a konyhába megy, megragad egy kést, és a késsel rátámad Carminéra.
Carmine lábával becsukja az ajtót, elkapja a nő kezét. Dulakodnak, mint két őrült. Mamma Rómát rettenetes erő feszíti, meg akarja ölni a férfit. Mindketten elesnek.
Carminénak végül brutális erőszakkal sikerül kitépnie a kést Mamma Róma kezéből, közben magát is megsebesíti.
Iszonyú dühében, vérző kezében a késsel most ő akarja leszúrni Mamma Rómát.
Mamma Róma a földön fekszik, úgy mered a ránehezedő férfira, fájdalomtól eltorzult, vértől szennyezett, halottsápadt arccal.


ANNA MAGNANI 
Az alkotói módszerek különbözősége ellenére Pasolini elismerte a neorealizmus művészeit, különösen Roberto Rossellinit, akinek világhírű alkotása, a Róma nyílt város (1945) rá is nagy hatást gyakorolt, főleg a női főszereplő, Anna Magnani játékának köszönhetően. Magnani az olasz és az egyetemes filmművészet egyik nagy egyénisége volt, adottságai, temperamentuma főleg drámai szerepekre tették alkalmassá. Az anyaszerep nem állt távol tőle: Luchino Visconti Szépek szépe (1951) című alkotásában például egy olyan anyát játszott, aki lánya filmes karrierje érdekében hajlandó minden áldozatot meghozni. Magnani mint színésznő tökéletesen alkalmas volt Mamma Róma szerepének eljátszására, de épp ebből fakadtak a problémák. Pasolini színészvezetési módszereiről korábban már szó volt, és Magnani szerepeltetése ebbe a koncepcióba valóban nem illett. A rendezőnek az volt a véleménye, hogy az egyébként kitűnő színésznő nem tudta mindazt közvetíteni a szerepről, amit Pasolini közölni szeretett volna: nem azonosult a szereppel, hanem csak eljátszotta. Erről a rendező így nyilatkozott: „Azt a kettősséget akartam megmutatni, amikor egy lumpenproletár találkozik a kispolgári struktúrával. De ez nem sikerült, mert Anna Magnani kispolgári környezetben született és élt, így színésznőként sem rendelkezett a szerephez szükséges jellegzetességekkel.”


Tonino Delli Colli operatőr visszaemlékezése szerint Magnani nem volt elégedett a filmbeli külsejével: főleg táskás szemei aggasztották. A haját is teljesen hátrahúzták, hogy kisimuljon a bőre, és parókát adtak rá. Delli Colli a forgatás során többször megpróbálta meggyőzni a színésznőt arról, hogy külseje pont olyan, amilyennek lennie kell, Magnani azonban nem hallgatott rá. Éppen ezért a színésznőt lágy fényben, reflektorok használatával kellett filmezni, ami viszont távol állt Pasolini munkamódszereitől. Ráadásul Magnani ragaszkodott ahhoz, hogy megtekintsen minden felvételt, és amelyikkel nem volt elégedett, azt újra meg kellett ismételni. A színésznő – olaszos temperamentumának megfelelően – sokat gesztikulált, ami egyáltalán nem illett Pasolininek a figuráról kialakított elképzeléseibe. A rendező ezt a problémát részben úgy oldotta meg, hogy sok közeli felvételt készíttetett Magnaniról, és ezeken nem látszanak a színésznő kezei. Bármennyire elégedetlen volt azonban Pasolini a sztárjával, és bármennyire nehezítették a forgatást a színésznő hiúságból eredő kívánságai, a Mamma Rómát mindmáig Magnani jutalomjátékának tartják, és nem nagyon lehet a filmről olyan érdemi kritikát találni, amelyik a színésznő alakításáról ne írna legalább egy-két dicsérő szót. Maga Pasolini minden fenntartása ellenére is később azt nyilatkozta, hogy ha újraforgatná a filmet, akkor is Magnanit választaná a főszerepre. Évekkel később még az is felmerült, hogy a Médea (1970) címszerepét is vele játszatná el, de a színésznő akkor már túl öreg volt arra a szerepre. A mellékszereplők közül érdemes megemlíteni az amatőr Lamberto Maggioranit is, aki egy másik neorealista remekmű, Vittorio De Sica Biciklitolvajok (1948) című drámájának munkanélküli főhősét játszotta.


TECHNIKAI RÉSZLETEK
Pasolini minden filmes tapasztalat nélkül kezdett rendezni. Ebben Jean-Luc Godard volt a példaképe, aki szintén minden filmes előképzettség nélkül robbant be a filmvilágba a Kifulladásig (1960) című alkotásával. Pasolini első filmje, A csóró forgatása rosszul indult, ám szerencsés fordulatot vett, ami részben Tonino Delli Colli operatőr színre lépésének volt köszönhető. Delli Colli szerint a teljesen amatőr Pasolini 2-3 hét alatt megtanulta a szakma technikai fogásait. A rendező természetesen a Mamma Rómához is Delli Collit hívta, de ekkor már a fényképezéshez is megvoltak a saját ötletei. 50-es objektívet választott, amelynek segítségével úgy lehetett egész alakos felvételeket csinálni, hogy közben a háttér is közelebb került, így koncentráltabb lett a jelenet. Pasolini kedvelt módszere volt, hogy először az egyik oldalról vett fel mindent, utána a másikról. (A kamera többnyire rögzített volt.) Előfordult, hogy a „fordított” felvételt máshol csinálta, mint az elsőt, végül mégis a fordítottat választotta. Technikai szempontból egyébként ez a módszer megnehezítette a forgatást, mivel bizonyos részletekre hetekkel később kellett visszatérni. Mindezek ellenére Delli Colli szerint könnyű volt együtt dolgozni Pasolinivel, mert határozott elképzelései voltak, bár igaz, hogy olyasmiket is fel akart venni, amik az operatőr szerint nem voltak igazán fontosak. Pasolininek különösen tetszettek a kátrányos házfalak, mert úgy vélte, hogy jól illenek a film képi világába. A Mamma Róma elkészítéséhez Ferrania nyersanyagot használtak, amely Delli Colli szerint átlagos minőségű volt, Pasolini viszont nagyon szerette, mert éles kontrasztokat lehetett vele csinálni. A külső felvételekhez narancssárga szűrőt használtak, amitől a kontraszt még élesebbé vált, így például hangsúlyosabbak lettek a felhők és az ég. Delli Colli nem kedvelte igazán a Ferraniát, ezért későbbi közös munkáik során Pasolini sem ragaszkodott a használatához.


A HALOTT KRISZTUS 
Pasolini már A csóró kapcsán is arról beszélt, hogy nyomorúságban élő szereplőinek megalázottságában van valami „szent”, valami „vallásos”. Ezt a fajta „szent megalázottság”-ot A csóróban a zenével próbálta közvetíteni, a Mamma Rómában azonban a beállítással is hangsúlyozni próbálta. Andrea Mantegna A halott Krisztus című festményére utal a filmben Ettore halálának jelenete, amikor a fiú alsóneműre vetkőztetve, egy asztalhoz szíjazva látható a börtönben, felső megvilágításban. (Maga Pasolini viszont cáfolta Mantegna hatását, szerinte ha már képzőművészeti párhuzamokat emlegetnek a kritikusai Ettore halálának képsorával kapcsolatban, helytállóbb lenne Masaccióra vagy Caravaggióra hivatkozniuk.) A nyitójelenetben, Carmine esküvőjén viszont az elrendezés Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című híres freskóját idézi. Pasolini egyébként későbbi alkotásaiban is többször élt a képzőművészet kínálta párhuzamokkal: Az Élet trilógiája első része, a Dekameron (1971) híres álomjelenetének egyik beállítása Giotto Az utolsó ítélet című freskója alapján készült, a Canterbury mesék (1972) képi világán pedig Hieronymus Bosch és Id. Pieter Brueghel hatása fedezhető fel.


A BEMUTATÓ
A Mamma Rómát napra pontosan egy évvel A csóró után, 1962. augusztus 31-én mutatták be a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Ugyanezen a napon a helyi csendőrség alezredese, Giulio Fabi – állítólag felettesei utasítására – feljelentette a filmet „a közerkölcsöt sértő obszcenitás és közszemérem elleni vétség” miatt. Fabi szóvá tette, hogy a filmben olyan illetlen szavak hangzanak el, hogy „szar” és „pisálni”, továbbá bejelentette, hogy az egyik főszereplő, Franco Citti szerepel a Római Törvényszék bűnözői nyilvántartásában. Fabi állításai a szóhasználatra és Citti múltjára vonatkozóan egyébként tényszerűek voltak. A kifogásolt szóhasználatot azonban a film stílusa és témája indokolta, Citti múltja pedig a filmezés szempontjából nem jelentett kizáró okot. Mindaddig nem volt példa arra, hogy egy velencei versenyfilmet mindjárt a bemutató napján feljelentettek volna. A Mamma Róma hívei szerint egyébként a Fabi által képviselt hatóságnak valójában nem a címszereplő szabados beszédstílusa jelentette a fő problémát, hanem a film befejezése. Ettore halála ugyanis kísérteties hasonlóságot mutatott a 18 éves Marcello Elisei esetével: Elisei valóban meghalt az egyik börtön betegszobájában, és ez az eset igen rossz fényt vetett a csendőrségre. Szeptember 5-én Cesare Palminteri vizsgálóbíró megalapozatlannak minősítette a film elleni vádat, és elrendelte az eljárás megszüntetését. Mind a velencei bemutatót, mind a római premiert újfasiszta csoportok akciói zavarták meg, Rómában a Giovane Italia és az Avanguardia Nazionale hangadói provokáltak verekedéseket.


ÍGY LÁTTÁK ŐK
„...egyáltalán nem értek egyet Albertóval [Moraviával] meg a többi kritikussal Anna Magnanit illetően. Szerintem egytől egyig már előre eldöntötték, hogy Magnani túl sok a többi szereplőhöz képest, és nem volt bátorságuk, hogy a tények alapján ítéljenek. Pedig szerintem Anna Magnani csodálatos, és nem is lehetne ennél jobb a sztorija, a fiával való viszonyt is ideértve. Ha van valami, ami kevésbé tetszik, akkor inkább a zsarolásos epizód az, no és – tagadhatatlan – Luisa Orioli. De ezek mellékes kifogások, mert ami a lényeg, az anya és fia története, és ez szerintem szép, nagyon költői, emberi és tragikus is, meghatódtam rajta.” (Luisa Orioli Biancafiore szerepét játszotta, a stáblistán Luisa Loiano néven szerepel.)
(Elsa Morante 1962. szeptember 29-én kelt levele Pasolininek. In: Nico Naldini: Pasolini. Gál Judit fordítása. Budapest, 2010, Európa Kiadó, 287. oldal)


„Anna Magnani Mamma Róma alakítása (a színésznő talán egyik legnagyobb és legsikeresebb filmszereplése) természetesen nem csak a tájszólással, a gesztusokkal stb. hitelesítette a figurát. Nem véletlen, hogy A csóróhoz hasonlóan a Mamma Rómában is uralkodtak a közeli képek – az arc és a szemek meglesése. Különösen vonatkozik ez a film utolsó részére, amikor Mamma Róma a napsütötte piactéren megtudja, hogy a fia meghalt. Egy lüktető, lázas robbanás következik ezután. Majd az öngyilkossági kísérlet. Végül a teljes tehetetlenség: Anna Magnani áll az ablakban, a szemét látni, a szemében a gyűlöletet és a fájdalmat egyszerre. A film a maga fényképszerűségével nem lakkozta a prostituált figuráját és világát. Az ettől való elvonatkoztatás nélkül (a látható és hallható élő együttesében) volt képes megmutatni az emberi felé való törekvés kibontakozását és kudarcát. Mamma Róma nem volt mártír, és nem lett szent. Ember akart lenni: nem mentes az emberi kötöttségektől, de emberi méltósággal rendelkező. Éppen ez nem teljesült.”
(Nemes Károly: Pier Paolo Pasolini. Budapest, 1976, Népművelési Propaganda Iroda, 22. oldal)


„Meghasonlott értelmiségiek, polgárok, művészek tűntek fel Antonioni, Fellini filmjeiben. Pasolini viszont alkotói korszakának ebben a szakaszában, a hatvanas évek első felében mintha a neorealizmushoz nyúlna vissza. A szegények, a perifériára szorult tengődő emberek világa ez. Ám a történetek keserűbbek, kiábrándítóbbak, fanyarabbak, mint a neorealizmus korának filmjeiben voltak. Mamma Róma, a virágkorán jócskán túljutott prostituált is megpróbál emberi életet élni, de küzdelme kudarccal zárul. A valóság nyers mozzanatait fényképszerűségében is hangsúlyozó film a címszereplő színésznő révén emelkedik filmtörténeti jelentőségűvé. Anna Magnani az olasz és az egyetemes filmművészetnek is egyik legnagyobb egyénisége volt. Lehet őt szeretni vagy nem szeretni, harsánysága és aprólékos, szinte naturalista játékstílusa néha meghökkentő, de szuggesztív drámai ereje vitathatatlan.”
(Karcsai Kulcsár István: Tévémozi: Mamma Róma. In: Filmvilág 1981/01, 61. oldal)


ÍGY LÁTTAM ÉN
A Mamma Róma számomra Pasolini legkatartikusabb alkotása, az anyai szeretet és önfeláldozás egyik legszebb mozgóképes példája. Köszönhető mindez főleg Anna Magnaninak, akit – a rendezővel ellentétben – én egyáltalán nem tartok rossz választásnak. Nem vitatom, hogy Magnanit személyes életútja nem predesztinálta volna erre a szerepre, de hogy mennyire nagy színésznő volt, azt éppen az bizonyítja, hogy el tudja hitetni velünk, hogy saját sorsát éli meg a filmvásznon, és nem eljátssza Mamma Rómát, hanem ő maga az. Pasolini érdeme, hogy nem ítélkezik szereplői fölött, nem akar belőlük se bűnöst, se szentet faragni. Megmutatja emberi esendőségüket, és ezáltal hozza őket igazán közel a nézőkhöz. A korabeli filmkritika mindenekelőtt éles társadalombírálatot látott a Mamma Rómában, Pasolini alkotói nagysága azonban épp abban rejlik, hogy nem kizárólag a külső tényezőket hibáztatja a hősnő és fia tragédiájáért. Éppen ezért nem értek egyet azzal a véleménnyel sem, hogy a tisztelendő úr szavai álszent közönyt képviselnének, és ezáltal Pasolini újfent támadást intézett volna az egyház mint haszontalan intézmény ellen. Szerintem a pap nagyon is jól látta a helyzetet, azt, hogy Mamma Róma a semmire akarja építeni a fia jövőjét, pedig előbb az alapokat kéne megteremteni, vagyis a srácnak tanulnia kellene. És ezt a lehetőséget a társadalom Ettore számára is biztosítaná, de a fiút nem érdeklik a kötöttségek, a kötelezettségek. Mamma Róma utolsó, kétségbeesett üvöltése azonban nemcsak a fiát elveszítő anya fájdalmát fejezi ki, hanem egyúttal annak szimbóluma is, hogy ennek a sokat megélt és sokat szenvedett egyszerű asszonynak immár elege van a szegénységből és a megaláztatásokból, amelyeket társadalmi státusa miatt kénytelen volt addig elviselni, és ahonnan minden erőfeszítése ellenére sem tud kitörni.


AZ 1962-ES VELENCEI NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁL
* Arany Oroszlán-jelölés (Pier Paolo Pasolini)
* Az Olasz Filmklubok Szövetségének díja

MAMMA RÓMA (Mamma Roma, 1962) – fekete-fehér olasz filmdráma. Játékidő: 106 perc. Saját történetéből a forgatókönyvet írta és a filmet rendezte: Pier Paolo Pasolini. Kiegészítő párbeszédek: Sergio Citti. Operatőr: Tonino Delli Colli. Zene: Vivaldi, Cherubini, Bixio. Ének: Joselito. Zenei rendező: Carlo Rustichelli. Díszlet: Massimo Tavazzi. Vágó: Nino Baragli. Szereplők: Anna Magnani (Mamma Róma), Ettore Garofolo (Ettore), Franco Citti (Carmine), Silvana Corsini (Bruna), Luisa Loiano (Biancofiore), Paolo Volponi (a pap), Luciano Gonini (Zacaria), Piero Morgia (Piero). Producer: Alfredo Bini. Gyártó: Arco Film. Bemutató: 1962. augusztus 31. Magyarországi bemutató: 1965. augusztus 19.

(A Mamma Róma forgatókönyvéből származó idézet forrása: Pier Paolo Pasolini: Forgatókönyvek I. Lukácsi Margit fordítása. Pozsony, 2010, Kalligram Kiadó. Egyéb forrásművek: Barth David Schwartz: Pasolini-rekviem. Csantavéri Júlia fordítása. In: Filmvilág 2000/3. Nico Naldini: Pasolini. Gál Judit fordítása. Budapest, 2010, Európa Kiadó)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése