2011. december 24., szombat

SERGIO CITTI

Sergio Citti (Róma, 1933. május 30. – Róma, Ostia, 2005. október 11.) olasz forgatókönyvíró és filmrendező Pier Paolo Pasolininek köszönhetően került be a filmvilágba, akárcsak öccse, a színész Franco Citti. Eleinte a római argó specialistájaként nyújtott segítséget Pasolini írói, illetve forgatókönyvírói tevékenységéhez, majd rendezőasszisztensként is dolgozott mellette. 1970-től rendezett önállóan. Származásából adódóan főleg a nincstelenek, a társadalmon kívüliek élete foglalkoztatta, tabukat nem ismerő alkotásaiban egymástól látszólag idegen stíluselemek keverednek. Bár méltatói szerint szuverén alkotó volt, filmjeinek témáján és stílusán egyértelműen érződik Pasolini hatása. Élete utolsó éveit súlyos egészségügyi és anyagi problémák nehezítették. Egy szívrohamot követően hunyt el 72 éves korában. 


KARRIERTÖRTÉNET 
Az argóspecialista 
Sergio Citti Róma egyik külvárosában született. Anarchista beállítottságú édesapja, Santino többször megjárta a börtönt. Sergio is nem egyszer összeütközésbe került a törvénnyel. Javítóintézetbe vitték, ahol kijárta a középiskola hároméves alsó tagozatát (scuola media inferiore). Életrajzírói szerint később szobafestőként dolgozott. Pasolini szerint Sergio „úgy tekintett a munka világára, mint egy lényegtelen szükségszerűségre”. Citti az 1950-es évek elején ismerkedett meg Pasolinivel, aki akkoriban a római külvárosokat tanulmányozta, ahonnan regényei témáját merítette. Sergio kiválóan ismerte a külvárosok és természetesen az alvilág szlengjét – amely egy kívülálló számára jószerivel érthetetlen –, éppen ezért értékes segítséget tudott nyújtani Pasolini írói tevékenységéhez. Szoros barátság alakult ki közöttük, amiről Pier Paolo egyszer így írt: „[Sergio] az egyetlen igaz barátom; olyan barát, akire mindig számíthat az ember: ha beteg, ha veszélyben van, ha beadja a kulcsot…” A Cittivel folytatott beszélgetések egy részét Pasolini felhasználta nagy feltűnést keltett regényéhez, az Utcakölykökhöz, sőt rendszeresen igénybe vette barátja segítségét újabb írásaihoz is. Filmtörténészek szerint Citti ötleteket adott Mauro Bolognini A bátrak éjszakája (1959) című alkotásához, illetve a Cabiria éjszakái (1957) és Az édes élet (1960) című Fellini-filmekhez, melyek forgatókönyvein Pasolini is dolgozott. Amikor Pier Paolo 1961-ben rendezni kezdett, Sergio természetesen részt vett a Pasolini-filmek forgatókönyveinek megírásában is mint argóspecialista, illetve A túró (1963) című rövidfilmtől kezdődően rendezőasszisztensi feladatokat is ellátott. Munkájához tartozott például az amatőr szereplők válogatása. 


A filmrendező 
Pasolini biztatására született meg Citti első saját filmje, az Ostia (1970). A történet két főszereplője, Rabbino (Franco Citti) és Bandiera (Laurent Terzieff) a börtönben emlékeznek vissza gyermekkorukra. Teljesen nyilvánvalóak a film önéletrajzi vonatkozásai, és az Ostia elsősorban arra keresi a választ, hogy mi is a testvéri szeretet, mik az okai az apa elleni lázadásnak, illetve milyen következményekkel járhat egy nő által keltett szenvedély. Pasolini meglátása szerint „az Ostia olyan elbeszélés, amely a szerző mély és kegyetlen tapasztalataiból született…, és abból a démoni vágyából, hogy megszabaduljon tőlük az irónia segítségével. …csak Rossellininek sikerült hasonló egyszerűséggel és természetességgel ilyen szép filmet csinálnia.” A Bűnös történetek (1973) egyes kritikusok szerint tematikailag annyira szoros kapcsolatban áll Pasolini Dekameron (1971) című filmjével és a Canterbury mesékkel (1972), hogy sokkal inkább tekinthető Az Élet trilógiája befejező részének, mint a Pasolini által forgatott harmadik rész, Az Ezeregyéjszaka virágai (1974). A Bűnös történetek négy epizódját – akárcsak Pasolini trilógiájának meséit – egy keretcselekmény fogja össze: Bernardino (Ninetto Davoli) és Mammone (Franco Citti) mesélik el egymásnak a négy történetet, melyeknek bűnösei éppúgy az akasztófán végzik, mint a film végén maguk a mesélők, akik kiraboltak és megöltek egy kereskedőt. Citti alkotásában élet és halál, erőszak és szexualitás éppoly naturalisztikusan jelenik meg, mint Pasolini trilógiájában, amellyel a két főszereplő színész (Franco és Ninetto) személye eleve kapcsolatot teremt. 


A Bűnös történetek után Citti De Sade márki Szodoma 120 napja című 1785-ben írt, de csak 1904-ben publikált regényének megfilmesítésével kezdett foglalkozni. A terjedelmes anyag azonban kifogott rajta, ezért Pasolini segítségét kérte. Pier Paolo számos ötlettel állt elő. Ő javasolta például, hogy a történetet a fasiszta Salói Köztársaság időszakába helyezzék át, a dantei pokol szerkezetét alkalmazzák („körök”), illetve a négy éltes mesélő dáma egyike helyett egy néma zongoristanő szerepeljen. A közös munka során Sergio fokozatosan elveszítette érdeklődését a téma iránt, Pasolini viszont egyre lelkesebben dolgozott. Végül ő rendezte meg a Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) című filmet, amelynek bemutatóját és viharos fogadtatását már nem érte meg: 1975. november 1-jéről 2-ára virradó éjjel máig tisztázatlan körülmények között meggyilkolták az ostiai tengerpart egy elhagyatott szakaszán. Halála feldolgozhatatlan sokkot váltott ki barátai és közvetlen munkatársai körében. Utolsó heteiben többek között még azt tervezgette, hogy bevezetőt mond jó barátja, Ettore Scola Csúfak és gonoszak (1976) című tragikomédiájához, amely ugyanabba a világba vezette a nézőket, mint tizenöt évvel korábban A csóró (1961). Sergio mint tapasztalt argóspecialista tevékeny szerepet vállalt a Scola-film forgatókönyvének megírásában, a szereplők között pedig a meggyilkolt Mester által felfedezett amatőrök – Ettore Garofolo (Mamma Róma, A túró) és Franco Merli (Az Ezeregyéjszaka virágai, Salò, avagy Szodoma 120 napja) – is felbukkantak. 


1977-ben mutatták be Sergio Citti harmadik filmjét, A kabint. A történet lényegében egyetlen helyszínen, egy tengerparti kabinban játszódik egyetlen nap alatt. Az öltöző-vetkőző vendégek az olasz emberek különféle típusait képviselik, és általuk egyfajta könnyed társadalmi körkép rajzolódik ki. A szereplőgárda igazán impozáns: Franco Citti és Ninetto Davoli mellett látható még Ugo Tognazzi, Michele Placido, Gigi Proietti, Mariangela Melato és Magyarországon kevéssé ismert testvére, Anna Melato, továbbá Paolo Stoppa, Catherine Deneuve és a tizenöt éves amerikai Jodie Foster, aki akkoriban épp a hírhedt Taxisofőr (1976) sikerének örvendezhetett, amelyben egy tinédzser prostituáltat alakított. A kabin stáblistáján felbukkan egy alighanem magyar származású hölgy, Julie Sebestyen (Sebestyén Júlia?) neve is. Az 1940-es, 1950-es évek fordulóján divatos filmek tematikájához nyúlt vissza a Két falat kenyér (1979), amelynek főszereplője két, intézetben nevelkedett árva, Pippo (Vittorio Gassman) és Peppe (Philippe Noiret). Mindketten ugyanabba a lányba szerelmesek, és egymás tudta nélkül járnak hozzá. Lucia (Anna Melato) egy gyermeket szül, de még azelőtt meghal, mielőtt az apát megnevezte volna. Az újszülött éppúgy árvaházba kerülne, mint egykoron az apja, ám szerencsére egy jólelkű kocsmáros kibékíti egymással Pippót és Peppét, akik magukhoz veszik a gyereket, és közösen nevelik őt. A Piripichiónak nevezett fiúcska felcseperedve azonban egyáltalán nem bizonyul hálás utódnak. 


Pasolini híres-hírhedt szkeccsfilmje, A túró szelleme lebeg A zöldségleves (1981) felett, amelynek főszereplői (Franco és Ninetto mellett Roberto Benigni) örökké éhesek, akárcsak az 1963-as rövidfilm statisztája, de minden hiába, csak a kirakatüvegen át tudják vágyakozva bámulni a falatozó szerencséseket. A nem éppen vidám alapötlet ellenére főleg a film első fele kifejezetten kacagtató komédia, ennek ellenére nem aratott sikert a mozikban. Az 1981-es Nyugat-Berlini Filmfesztiválon sem fogadták egyöntetű lelkesedéssel, a Filmvilág kritikusa, Zsugán István szerint például „hiába a remek színészek, a kezdeti vérbő komédiát később lelkiző lirizálás váltja fel, a film utolsó negyedórája pedig afféle elsőéves főiskolai helyzetgyakorlatok füzérévé laposodik”. A RAI Tre számára készült a Sogni e bisogni (1985) című tévésorozat, amely hol érzelmes, hol bizarr történetek gyűjteménye. A szereplők között olyan színészeket láthatunk, mint például a kevés filmszerepet vállalt Giulietta Masina, a nagyszerű Ugo Tognazzi, az akkor még csak tízéves Asia Argento (akinek ez volt az első filmje), a vígjátékokból ismert Enrico Montesano, Paolo Villagio, Carlo Verdone és Francesco Nuti, A nagy zabálás (1973) egykori sztárja, Andréa Ferréol, a Tinto Brass felfedezettjének (Miranda, 1985) számító Serena Grandi, és az 1960-as, 1970-es évek egyik szexbombája, Marilù Tolo, aki ezzel a sorozattal búcsúzott a filmvilágtól. 


Vittorio Gassman, Malcolm McDowell és Mariangela Melato közreműködésével született meg a fekete humorban bővelkedő Halottacskák (1989), amely egy temetőben játszódik. Az 1996-os Háromkirályok alapötlete 1975-ből származik. Ekkor írta Citti – Pasolinivel együtt – a Porno-Teo-Kolossal forgatókönyvét, amelyből Pier Paolo rendezett volna filmet. Pasolini halála miatt a nagyszabású alkotás nem valósult meg, az azóta eltelt húsz évben lezajlott társadalmi változások – és persze a szerényebb anyagi lehetőségek – pedig szükségessé tették az eredeti szkript jelentős átdolgozását. Három állástalan csepűrágóról szól a film, akik nélkülözésekkel teli életük nagy lehetőségéhez jutnak, amikor egy tengerparti falu plébánosa a karácsonyi élőképben rájuk bízza a háromkirályok szerepét. Hőseinkkel azonban elszalad a ló, nem érik be a kialkudott busás fizetséggel, hanem belevetik magukat a helyi „édes élet” örömeibe, és végül csak a szerencsének, no meg talpraesettségüknek köszönhetik, hogy ügyesen kimásznak a kalamajkából. A Háromkirályok filmtörténeti érdekessége, hogy ez volt „a Pasolini-klán” (a Citti fivérek, Ninetto Davoli, Laura Betti, Danilo Donati és Ennio Morricone) utolsó közös filmje. 


A következő évben Sergio a fivére, Franco társrendezői-színészi segítségével forgatta le a Cartoni animati (1997) című alkotását, amelyet a Velencei Filmfesztiválon mutattak be. A gyártó cég nem sokkal később csődbe ment, ezért a film még azelőtt eltűnt a forgalmazásból, mielőtt egyáltalán ismertté válhatott volna. Az 1990-es évek második felétől kezdődően a Citti fivérek egyre többet betegeskedtek, egészségi állapotuk folyamatosan romlott. Ennek ellenére, amíg csak tudtak, forgattak. Sergio 2001-es filmje, a Vipera Harvey Keitel és Giancarlo Giannini főszereplésével készült. A drámai történet az 1940-es évek közepén játszódik egy szicíliai faluban. A kritikusok főleg a színészi alakításokat méltatták, illetve azt, hogy Citti az olasz filmművészet néhány régebbi klasszikusát is felidézte egy-egy beállítással. Fratello e sorello (2004) című utolsó filmjét a művész már tolókocsiból rendezte. Élete vége felé teljesen megsüketült. Halála előtt nem sokkal adott hírt az olasz média arról, hogy Citti egyike azoknak, akik újbóli nyomozást követelnek Pasolini harminc évvel korábbi meggyilkolása ügyében, mivel olyan bizonyítékok jutottak a birtokába, amelyek alátámasztják, hogy Pasolinivel valójában politikai ellenfelei végeztek előre megfontolt szándékkal, és Giuseppe Pelosi csupán egy bábfigura volt. A Corriere della Serának adott interjú után néhány hónappal Sergio Citti elhunyt. A Pasolini-ügy megnyitott aktáit rövidesen újra lezárták azzal, hogy sem Pelosi újabb vallomása, sem Citti állításai nem szolgáltattak valóban értékelhető nyomot, mivel az általuk megnevezett személyek időközben elhunytak, eltűntek vagy semmit nem lehet rájuk bizonyítani. 


FILMOGRÁFIA (MINT RENDEZŐ) 
* 1970: Ostia 
* 1973: Bűnös történetek (Storie scellerate) 
* 1977: A kabin (Casotto) 
* 1979: Két falat kenyér (Due pezzi di pane) 
* 1981: A zöldségleves (Il minestrone) 
* 1985: Sogni e bisogni (tévésorozat) 
* 1989: Halottacskák (Mortacci) 
* 1996: Esercizi di stile (tévésorozat, az Anche i cani ci guardano című epizód) 
* 1996: Háromkirályok / Három vándor királyok (I Magi randagi) 
* 1997: Cartoni animati 
* 2001: Vipera 
* 2004: Fratello e sorello 


FILMOGRÁFIA (MINT RENDEZŐASSZISZTENS) 
* 1963: A túró (La ricotta) [Az Agymosás (RoGoPaG) című film epizódja] 
* 1966: Madarak és madárkák / Madarak és ragadozó madarak (Uccellacci e uccellini) 
* 1967: A Föld a Holdról nézve / A Holdról látott Föld (La Terra vista dalla Luna) [A boszorkányok (Le streghe) című film epizódja] 
* 1969: Disznóól (Porcile) 
* 1970: Médea (Medea) 
* 1971: Dekameron (Il Decameron) 
* 1972: Canterbury mesék (I racconti di Canterbury) 


FILMOGRÁFIA (MINT FORGATÓKÖNYVÍRÓ) 
* 1961: A csóró (Accattone) 
* 1962: Mamma Róma (Mamma Roma) 
* 1962: A kaszás (La commare secca) 
* 1968: Jegyzetek egy Indiáról szóló filmhez (Appunti per un film sull’India) 
* 1970: Ostia 
* 1973: Bűnös történetek (Storie scellerate) 
* 1975: Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma) 
* 1976: Csúfak és gonoszak / Csúfak, piszkosak és gonoszak (Brutti sporchi e cattivi) 
* 1977: A kabin (Casotto) 
* 1979: Két falat kenyér (Due pezzi di pane) 
* 1981: A zöldségleves (Il minestrone) 
* 1984: Szemünk fénye (Qualcosa di biondo) (tévéfilm) (nem szerepel a stáblistán) 
* 1985: Sogni e bisogni (tévésorozat) 
* 1989: Halottacskák (Mortacci) 
* 1996: Háromkirályok (I Magi randagi) 
* 1997: Cartoni animati 
* 2001: Vipera 
* 2004: Fratello e sorello 
* 2006: Baciami piccina (ötlet) 

[A fenti szöveg Francesco Bolzoni Kegyetlen pillantás (Sergio Citti filmjeiről) és Pier Paolo Pasolini Három kép Cittiről című írásainak felhasználásával készült, melyek Csantavéri Júlia fordításában a Filmvilág 1985/6 számában jelentek meg. Egyéb forrás: Nico Naldini: Pasolini. Gál Judit fordítása. Budapest, 2010, Európa Kiadó]


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.