LAMBERTO BOOK

Lamberto Book olasz amatőr színész Pier Paolo Pasolini Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) című hírhedt alkotásában játszotta egyetlen filmszerepét, a fiúáldozatok egyikét. Szerepe nem túl nagy, még a forgatáson készült jelentős mennyiségű fotó szerint sem, melyek a kihagyott vagy elveszett jelenetek legfontosabb pillanatait is megörökítették.

KARRIERTÖRTÉNET

Lamberto Book 1959. november 1-jén született Rómában. Családi hátteréről, életéről szinte semmit nem lehet tudni, de azt igen, hogy angolos családneve (Book = könyv) nem álnév. Nem tudni, pontosan hogyan került a Salò stábjába. Mint arról több korábbi blogbejegyzésben is szó esett, a fiúáldozatokat játszó szereplőket Pasolini személyes meghallgatások során választotta ki, elképesztően sok jelentkező közül. Mivel Lamberto a forgatás idején még csak tizenöt éves volt, ezért szülői engedélyre volt szükség ahhoz, hogy filmezhessen, részben a kora, részben a meztelen jelenetek miatt. (A korabeli olasz törvények csak a pornográf színezetű filmekben tiltották a kiskorúak szereplését, és a Salò ősbemutatója utáni per egyik célja annak tisztázása volt, hogy a film obszcénnek minősül-e, illetve egész pontosan milyen megpróbáltatásoknak voltak kitéve az áldozatokat alakító fiatalok. Pasolini akkor már nem élt, a per fővádlottja Alberto Grimaldi producer volt.) Bár van néhány kivétel, de az áldozatok többsége a filmben az igazi keresztnevét viseli, sőt egyesek a teljes nevüket, mint például Antonio Orlando, Claudio Cicchetti és Umberto Chessari. Lamberto teljes neve is elhangzik az egyik jelenetben: Lamberto Gobbi. Feltehetően az angolos hangzású Book miatt választott Pasolini egy olaszosabban csengő családnevet, bár megjegyezném, hogy a lányok közül a nyugatnémet Dorit Henke és az egyiptomi Faridah Malik számára választott keresztnevek nem olaszos hangzásúak: Doris és Fatma.

A Salò figyelmes nézői szerint a fiúk közül Lamberto szorul a leginkább háttérbe. Hogy ez valóban így van-e, azt nem tudom egyértelműen megerősíteni, de nekem is feltűnt, hogy kevésbé hangsúlyos a jelenléte: általában a háttérben van, gyakran takarásban. Csak egyetlenegyszer terelődik rá a figyelem, méghozzá abban a jelenetben, amelyben az urak parancsára a négykézlábra kényszerített áldozatokat a katonák pórázon vezetik, mint a kutyákat, és a foglyoknak csaholva kell pitizniük az ennivalóért. Lambertót a Bíró (Uberto Paolo Quintavalle) ájulásig korbácsolja, mert szerinte a fiú nem csaholt elég lelkesen. Lamberto persze menekülni próbál az ütlegek elől, de hiába. Noha komoly fájdalmat nem okozó speciális korbácsot használtak a forgatáshoz, Lamberto állítólag dühös lett, nem értette, miért verik ilyen kegyetlenül, és szembeszállt Quintavalléval. Butaság lenne azt gondolni, hogy Pasolini megharagudott a „hisztis” fiatalemberre, és egyfajta szankcióként döntött úgy, hogy a továbbiakban a háttérben tartja. A visszaemlékezők egyhangúan azt állították, hogy a rendező törődött a fiatalokkal, ügyelt arra, hogy a forgatás lehetőleg senkinek ne okozzon traumákat. Ugyanakkor a fiatalok színészi tapasztalatlansága miatt azt a módszert alkalmazta, hogy csak közvetlenül a felvétel előtt mondta meg nekik, hogy melyik jelenet következik, hogy az amatőrök reakciója minél természetesebb legyen. Lehetséges, hogy Lamberto is csupán annyit tudott előre, hogy mit kell tennie a jelenetben, és nem számított arra, hogy megkorbácsolják.

Elképzelhető, hogy maga Lamberto kérte, hogy később ne kelljen hasonló jelenetekben részt vennie, pláne nem központi figuraként, és ezzel magyarázható, hogy alig látjuk a filmben. Van azonban egy másik, sokkal realisztikusabb magyarázat is. Pasolini eredetileg azt tervezte, hogy minden áldozat elfogását lefilmezi, minden szereplőnek meglesz a maga külön története, és mindenki megkínzása és halála is látható lesz. A jelenetek egy részét le is forgatta, ám rájött, hogy a film ily módon túl hosszú lenne, ezért azokat a képsorokat végül nem használta fel, illetve ami akkor még nem volt meg, azt már le sem forgatta. Deborah Beer a teljes forgatást, Fabian Cevellos pedig a kínzási jeleneteket több száz fotóval dokumentálta, beleértve a később kihagyott vagy elveszett jeleneteket is. Mivel ezeken a képeken Lamberto csak ritkán és inkább a háttérben látható, feltételezhető, hogy az ő elfogását, kínzását és halálát nem filmezték le. Az egyik kollaboráns katonát alakító Maurizio Valaguzza visszaemlékezései szerint Lambertót egy villamosszékben végezték volna ki, a heréire is elektródákat csatlakoztattak. Valószínű, hogy az eredeti elképzelés tényleg ez volt, de nem realizálódott, részben talán azért, mert borítékolható volt a cenzúra közbeavatkozása, részben pedig azért, mert egy lányáldozat is a villamosszékben halt meg. (Egyébként az a jelenet is kimaradt, ellenben a hivatalos változatban látható, amint a katonák behozzák a villamosszéket az udvarra, sőt Rinaldo Missaglia beleül, és bohóckodva eljátssza a halálát.)

Léteznek viszont fotók az udvaron letakart holttestekről (maga a képsor szintén kimaradt, alighanem el is veszett), és a Lamberto testét borító fehér lepedőn egy vörös folt látható a szeméremtájékon. Nyilván a tervezett halálnemnek megfelelően preparálták a lepedőt, de magát a kivégzést nem forgatták le. Oka lehet ennek az is, hogy a trükkök miatt többször is ismételni kellett egyes kínzási jeleneteket, ráadásul közben néhány fiatal színész kisebb sérüléseket is elszenvedett. Lamberto is látható lett volna az alternatív befejezésben, amikor a kínzók, a mesélők, a baszók és az áldozatok táncolni kezdenek a nagyteremben (a stáb egyes tagjai, maga Pasolini is rész vett a táncban). Lamberto táncpartnere Dorit Henke volt. A rendező végül azért mellőzte ezt a befejezést, mert lényegében hatástalanította volna az addig látottakat, és azt semmiképp nem akarta. A forgatás után Lamberto folytatta a tanulmányait. Évek múlva megnősült, és családja lett. Rómát nem hagyta el hosszabb távon. A filmről később ő sem nyilatkozott. Nem sokkal az ötvenedik születésnapja után hunyt el, a pontos időpont nem ismeretes.

FILMOGRÁFIA

* 1975: Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma)