Pasolini

Pasolini

2012. február 4., szombat

ADRIANA ASTI

Adriana Asti (Olaszország, Milánó, 1933. április 30.) olasz színésznő az 1950-es évek végén kezdett filmezni. Életéről meglehetősen kevés információ található a világhálón. Lehetséges, hogy ő maga döntött valamikor úgy, hogy nem kívánja a nyilvánossággal megosztani magánélete eseményeit, ami teljesen elfogadható álláspont, de az is lehet, hogy a (bulvár)média számára nem igazán érdekes a személye, hiszen manapság egy színésznőről – pláne, ha az illető már idős is – minden fontos lehet, leszámítva azt, hogy éppen mit játszik színházban vagy filmen. (Az sem kizárt persze, hogy én vagyok a hibás a kevés életrajzi adatért, hiszen jószerivel csak az internetre tudok hagyatkozni forrásként.) A következőkben tehát magam is elsősorban a filmekre hagyatkozva próbálom bemutatni Asti karrierjét.


KARRIERTÖRTÉNET
A színpadi színésznő
Adriana Asti művészi pályafutása színpadi színésznőként kezdődött. 19 éves korában Ferdinand Bruckner (1891–1958) osztrák író Angliai Erzsébetről szóló drámájában lépett színpadra. Az előadást a legendás Giorgio Strehler rendezte. A premiert 1952. november 21-én tartották a milánói Piccolo Teatróban, ahol Strehler rendezésében Astit az évek folyamán más színdarabokban is láthatta a közönség: A revizor (Nyikolaj Vasziljevics Gogol), Két úr szolgája (Carlo Goldoni), Lulú (Carlo Bertolazzi), Klinikai eset (Dino Buzzatti). 1962. február 3-án mutatták be a torinói Teatro Alfieriben Luigi Pirandello Ma este improvizálunk című színművét. Az előadás rendezője és férfi főszereplője a zseniális Vittorio Gassman volt. Ugyancsak Gassman rendezte – több szerző műve alapján – a Mito e libertà című előadást, amely 1962. április 17-én került először a közönség elé a római Maestoso filmszínházban. Adriana Asti szerzőként sem ismeretlen a színház világában: két komédiája közül a Caro professort (1996) Massimo Navone vitte színre, az Alcoolt (1998) viszont saját maga rendezte. 


Rádió és szinkron
A színésznő gyakori vendége volt a rádió- és a szinkronstúdióknak is. 1954. március 12-én hallhatták a rádióhallgatók Jean Anouilh A pacsirta című komédiájának hangfelvételét, 1956. augusztus 5-én pedig Molière Tartuffe-jét. Astin kívül mindkét hangjáték elkészítésében közreműködött Enrico Mario Salerno, Memo Benassi, Lilla Brignone és Glauco Mauri. Adriana mint szinkronszínésznő külföldi és olasz pályatársainak egyaránt kölcsönözte a hangját. Emmanuelle Rivát szinkronizálta Luciano Salce A szerelem órái (1963) cínű romantikus komédiájában, továbbá Magali Noëlt Fellini Amarcord (1973) című remekművében. Honfitársnői közül az ő hangján szólalt meg Marisa Allasio a Susanna tutta panna (1957) című Steno-filmben, Anna Maria Alberghetti a Tízezer hálószoba (1957) című Richard Thorpe-opuszban (az egyik forgatókönyvíró Vadnai László, az egyik szereplő pedig Bartók Éva!), de olyan – akkor még kezdő – sztárok is, mint Claudia Cardinale (I delfini, 1960), Stefania Sandrelli (La bella di Lodi, 1963) és Lea Massari (I sogni nel cassetto, 1957). 


A filmszínésznő
Asti 1958-ban állt először a kamerák elé az inkább színészként ismert Leopoldo Trieste Città di notte (1958) című filmjének egyik mellékszerepében. Ezt újabb mellékszerepek követték Luchino Visconti Rocco és fivérei (1960) és Pasolini A csóró (1961) című klasszikus alkotásaiban: előbbiben egy mosónőt, utóbbiban az Amore nevű örömlányt alakította. A csóró forgatásán ismerkedett meg a fiatal Bernardo Bertoluccival, aki rábízta a Forradalom előtt (1964) című drámájának hősnője, a sokszínű Gina szerepét, amely Asti első filmfőszerepe volt. Noha a színésznő alakításáról kedvező kritikák jelentek meg, Asti mégsem lett felkapott filmsztár, bár nem szenvedett hiányt felkérésekben. Játszott Pasolini Mik a felhők? című rövidfilmjében, amely a Szeszély olasz módra (1968) egyik epizódjaként készült. A főszerepet alakította a világhírű esszéista, teoretikus és írónő Susan Sontag Duett kannibálokra (1969) című fekete-fehér filmjében. 


Az 1970-es évek jelentették Adriana Asti filmes karrierjének csúcspontját: világhírű rendezőkkel forgatott, szakmai és/vagy közönségsikert aratott alkotások kisebb-nagyobb szerepeit játszotta el a maga jellegzetesen egyéni színeivel. A homoszexuális bajor király, II. Lajos életéről szólt Luchino Visconti csodálatosan fényképezett drámája, a Ludwig (1972), amelyben Adriana a Helmut Berger által megformált címszereplő alibi szeretőjét, Lila von Buliowskit alakította. Vittorio De Sica nálunk kevésbé ismert melodrámája az Egy rövid vakáció (1973), amelyben egy kisebb, de fontos szerep jutott Astinak. Egyáltalán nincs főszereplője Luis Buñuel A szabadság fantomja (1974) című szellemes epizódokból építkező szatírájának, amelyben Adriana a prefektus testvérét, a meztelenül zongorázó nőt játszotta. A maga idejében a magyar mozikban is sikerrel játszották Duccio Tessari Zorro (1975) című kalandfilmjét. A címszereplőt a férfiassága teljében lévő Alain Delon formálta meg, Astinak Carmen néni szerepe jutott. A nyugatnémet filmes új hullám egyik meghatározó személyisége volt Peter Fleischmann, aki francia–olasz–nyugatnémet koprodukcióban forgatta A harmadik sorozat (1975) című drámáját. Adriana a női főszerepet kapta Michel Piccoli, Ugo Tognazzi és Mario Adorf partnereként.


A neves olasz rendező, Mauro Bolognini három egymást követő filmjében is igényt tartott Asti közreműködésére. Ezek közül a középső opusz, A Ferramonti-örökség (1976) a legjelentősebb, amelyet az 1976-os cannes-i filmfesztiválon is bemutattak. (A női főszereplő, Dominique Sanda Törőcsik Marival megosztva nyerte el a legjobb női alakítás díját. Asti alakítását az olasz kritikusok Ezüst Szalag-díjjal ismerték el.) Az 1880-ban kezdődő családeposz hőseinek életét végérvényesen felforgatja a gyönyörű, de romlott Irene (Dominique Sanda) megjelenése. Adriana az Anthony Quinn által megformált főszereplő lányát játszotta. Óriási médiaérdeklődés kísérte Tinto Brass Caligula (1979) című filmjének forgatását, amely több évig elhúzódott, és peres ügyeket is eredményezett. Asti Caligula egyik szeretőjét, a testőrparancsnok feleségét alakította. Az egyik hírhedt jelenetben az őt körülvevő szolgák premier plánban maszturbálnak, hogy az így nyert spermát az asszony hervadó szépsége megőrzésére, különleges arcpakolásként használja.


Az opusznak egyébként jócskán akadnak ennél merészebb képsorai is, mindazonáltal a női főszerepet játszó Helen Mirren mellett Asti volt az, aki később nem kezdett látványos meakulpázásba a Caligulában való szereplése miatt, sőt 2005-ben egy pár perces rövidfilm (Trailer for a Remake of Gore Vidal's Caligula) erejéig hajlandó volt megidézni ezt az alakítását. Tinto Brassra sem neheztelt, hiszen elvállalta az erotika mestereként emlegetett direktor következő filmje, az Action (1980) egyik szerepét is. Okulva a Caligula forgatásának keserű tapasztalataiból Brass egyrészt visszatért korai avantgárd filmjei stílusához, másrészt kezében akarta tartani az egész produkciót, a vágást is beleértve. Meztelenségből azért persze bőven jutott az Actionbe is, Adrianának megint akadtak ruhátlan jelenetei. Ebben az időszakban egyébként a Playmen magazin olvasói is gyönyörködhettek a színésznő bájaiban. (Az élménytől nem kívánom megfosztani blogom olvasóit, hangsúlyozom azonban, hogy Asti valóban komoly színésznő, nem pedig csupán egy vetkőzéssel feltűnni vágyó csillagocska volt.)


Az 1980-as években a színésznő alig filmezett, és csupán az 1990-es évek közepétől látható ismét rendszeresen a filmvásznon és a képernyőn. Marco Tullio Giordana Pasolini: egy olasz bűntény (1995) című drámája Pasolini meggyilkolásának, az ügyben folytatott nyomozásnak és a Pelosi-pernek a története. A rendező 20 évvel a bűntény után is kitartott az összeesküvés-elmélet mellett, mely szerint Pasolini nem egy homoszexuális gyilkosság áldozata lett, hanem politikai ellenfelei végeztek vele. Magyarországra sajnos semmilyen formában nem jutott el ez a film, ám ami ennél is furcsább, hogy Mészáros Márta olasz–magyar koprodukcióban forgatott és kedvező kritikákban részesült drámáját, A hetedik szobát (1996) csak a tévében láthattuk. A film Edith Stein (1891–1942) filozófusnő tragikus életútját mutatja be. Az Auschwitzban elpusztult asszonyt 1987-ben boldoggá avatták, 1998-ban pedig a szentek közé emelték. (A filmben a román Maia Morgenstern játszotta Stein szerepét.) A pszichológia és a finom erotika találkozásának tekinthető A selyem sikolya (1996) című francia film, amelyben Asti Madame de Villemert alakította.


Az új évezred terméséből két filmet érdemes feltétlenül kiemelni. Marco Tullio Giordana Szépséges fiatalság (2003) című alkotása két fiútestvér életét követi nyomon az 1960-as évektől az új évezredig. Asti az anyát játszotta, alakításáról elismerő kritikák jelentek meg, díjat is kapott érte. II. János Pálról szól a Karol: A pápa, aki ember maradt (2006) című olasz–lengyel–kanadai koprodukcióban készült tévéfilm. A Szentatyát Piotr Adamczyk formálta meg, Adriana pedig Teréz anyát (1910–1997) személyesítette meg. A színésznő legutóbb a neves francia rendező, André Téchiné Impardonnables (2011) című drámájában szerepelt André Dussolier és Carole Bouquet partnereként. Kétszer ment férjhez: első férje Bernardo Bertolucci volt, majd 1980-ban egy másik rendezőnek, Giorgio Ferrarának mondta ki a boldogító igent. 


FILMOGRÁFIA
* 1958: Città di notte
* 1960: Rocco és fivérei (Rocco e i suoi fratelli)
* 1961: A csóró (Accattone)
* 1961: Cronache del '22
* 1962: Il disordine
* 1964: Forradalom előtt (Prima della rivoluzione)
* 1967: La fiera delle vanità (tévésorozat)
* 1968: I visionari
* 1968: Più tardi Claire, più tardi...
* 1968: Szeszély olasz módra (Capriccio all'italiana) (a Mik a felhők? [Che cosa sono le nuvole?] című epizódban)
* 1969: Metti, una sera a cena
* 1969: Duett kannibálokra (Duett för kannibaler)
* 1971: Homo Eroticus
* 1971: Come un uragano (tévésorozat)
* 1972: La schiava io ce l'ho e tu no
* 1972: Paese di mare (tévéfilm)
* 1972: Anche se volessi lavorare, che faccio?
* 1972: Egy szerelem, amiért érdemes meghalni (D'amore si muore)
* 1972: I nicotera (tévésorozat)
* 1972: Le notti peccaminose di Pietro l'Aretino
* 1972: Ludwig
* 1973: Sabato sera dalle nove alle dieci (tévésorozat)
* 1973: Amore e ginnastica
* 1973: All'ultimo minuto (tévésorozat, az Il bambino scomparso című epizódban)
* 1973: Egy rövid vakáció (Una breve vacanza)
* 1973: Paolo il caldo
* 1974: Nipoti miei diletti
* 1974: La prova d'amore
* 1974: A szabadság fantomja (Le fantôme de la liberté)
* 1974: Il trafficone
* 1975: Zorro
* 1975: Conviene far bene l'amore
* 1975: A harmadik sorozat (La faille)
* 1975: Antik lépcsőkön (Per le antiche scale)
* 1976: Un amore targato Forlì
* 1976: Chi dice donna, dice donna (a La donna erotica című epizódban)
* 1976: A Ferramonti-örökség (L'eredità Ferramonti)
* 1977: Stato interessante
* 1977: Húsdarab (Gran bollito)
* 1977: Maschio latino cercasi
* 1977: Egy jámbor lélek (Un cuore semplice)
* 1979: Addavenì quel giorno e quella sera (tévésorozat)
* 1979: Caligula
* 1980: Action
* 1984: Il petomane
* 1989: Légvárak (Chimère)
* 1989: A szép pap (Il prete bello)
* 1995: Pasolini: egy olasz bűntény (Pasolini, un delitto italiano)
* 1996: Svéd gyufa (Les allumettes suédoises) (tévésorozat)
* 1996: Favola (tévéfilm)
* 1996: A hetedik szoba (La settima stanza)
* 1996: Il grande fuoco (tévésorozat)
* 1996: A selyem sikolya (Le cri de la soie)
* 1996: A nyakék románca (Dans un grand vent de fleurs) (tévésorozat)
* 1997: Egyed a levesed! (Mange ta soupe)
* 1998: Avvocati (tévésorozat)
* 1999: Una vita non violenta
* 2000: Nag la bombe
* 2002: Bimba – È clonata una stella
* 2002: Il buma
* 2003: Tosca e altre due
* 2003: Szépséges fiatalság (La meglio gioventù)
* 2005: Láss tisztán! (Quando sei nato non puoi più nasconderti)
* 2005: Trailer for a Remake of Gore Vidal's Caligula (rövidfilm)
* 2006: Karol: A pápa, aki ember maradt (Karol, un Papa rimasto uomo) (tévéfilm)
* 2006: Az én drága szüleim (Mes parents chéris) (tévéfilm)
* 2007: La pluie des prunes (tévéfilm)
* 2008: Az utolsó paprikajancsi (L'ultimo Pulcinella)
* 2011: Impardonnables 


FONTOSABB FILMES DÍJAK
David di Donatello-díj
* 1974: Különdíj sokoldalú alakításaiért

Ezüst Szalag-díj
* 1965: Forradalom előtt (jelölés: legjobb női főszereplő)
* 1974: Egy rövid vakáció (díj: legjobb női mellékszereplő)
* 1977: A Ferramonti-örökség (díj: legjobb női mellékszereplő)
* 2004: Tosca e altre due (jelölés: legjobb női főszereplő)
* 2004: Szépséges fiatalság (díj: legjobb női főszereplő)

Golden Globe, Olaszország
* 2003: Szépséges fiatalság (a zsűri különdíja)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése