Pasolini

Pasolini

2012. január 31., kedd

CSÚFAK ÉS GONOSZAK

A Csúfak és gonoszak ötlete a Róma külvárosában, barakklakásokban élőkről szóló híradásokból származik. A rendező, Ettore Scola Pasolini jó barátja volt. Pasolini korai játékfilmjei közül különösen A csóró (1961) és Mamma Róma (1962) gyakoroltak nagy hatást Scolára, hiszen ugyanabban a miliőben játszódnak, mint a Csúfak és gonoszak. A tragikus hangvétel helyett Scola a humort helyezte középpontba, a hitelesség megteremtése érdekében viszont Pasolini módszerét követte. Eredeti helyszíneken forgatott, csupán a főszerepet bízta hivatásos színészre – Nino Manfredi remekel Giacinto szerepében –, a legtöbb szerepre amatőröket szerződtetett. Közöttük felbukkan Ettore Garofolo, aki a Mamma Róma fontos szereplője volt, és Franco Merli, aki egy kései Pasolini-film, Az Ezeregyéjszaka virágai (1974) férfi főszerepét játszotta, de szerepelt a Salò, avagy Szodoma 120 napjában (1975) is. A párbeszédek megírásában részt vett a római argó nagy szakértőjeként ismert Sergio Citti, aki korábban Pasolini számára nyújtott hasonló segítséget, és mellesleg barátja pártfogásával maga is figyelemre méltó rendezővé érett. Szó volt arról, hogy a Csúfak és gonoszakhoz Pasolini mond majd bevezetőt, ám a rendezőt még a forgatás befejezése előtt, 1975 novemberében meggyilkolták az ostiai tengerparton. A Csúfak és gonoszak az 1970-es évek végén a magyar mozikba is eljutott, ahol szép sikert aratott. Amikor évekkel később a Magyar Televízió műsorra tűzte, és szinkront készített hozzá, a film címét az eredeti olasz címnek megfelelően Csúfak, piszkosak és gonoszakra változtatták.


ETTORE SCOLA A FILMRŐL
„Olyasmit sohasem akartam mondani, hogy a szegények jók, ugyanis ezt hazugságnak tartom, szemforgató hazugságnak, ami arra jó, hogy ne kelljen foglalkoznunk velük, hagyjuk meg őket a »kiváltságos« helyzetükben: hiszen – a katolikus felfogás szerint – úgyis az övék lesz a mennyek országa. Holott ők ugyanolyan emberek, mint mi, a hibáikkal együtt. Hibánk nekünk is van épp elég, csak az övéiket még tovább szaporítja a szegénység, az összezsúfoltság, a kulturális és szellemi beszűkültség, így aztán a hibáik inkább kiütköznek, erősebben, mint a jó tulajdonságaik. Szóval, ha így vesszük, a szegények szerintem igenis csúfak, koszosak és gonoszak. Talán még gonoszabbak is lehetnének.”


A CSELEKMÉNY
Róma nyomornegyedében járunk. Itt él Giacinto népes családjával egy saját maga által eszkábált kunyhóban. A férfi egy munkahelyi balesetben elvesztette fél szeme világát, amiért egymillió líra kártérítést kapott a biztosítótól. Giacinto meggyőződése, hogy mindegyik családtagja meg szeretné kaparintani a pénzét, és ebben tulajdonképpen nem is téved. A család tagjai egyáltalán nem szentéletűek, akad közöttük piti tolvaj és transzvesztita prostituált is. Mindazonáltal a família egyáltalán nem lóg ki a környezetből, hiszen a nyomortanyán hozzájuk hasonlók tengetik mindennapjaikat. Mindenki a maga módján próbál kitörni ebből a világból: Tommasina például aktmodellként dolgozik, és anyjához hasonlóan arról ábrándozik, hogy egyszer majd filmszerződéshez jut. Ebben a kis közösségben a szex az egyik leggyakoribb és legkedveltebb időtöltési forma. Van, akinek összejön, van, akinek nem. Fernando, a transzvesztita prostituáltként dolgozó fiú egy alkalommal például hátulról hágja meg a sógornőjét, aki éppen egy lavór fölé hajolva hajat mos. Giacinto az ablakon keresztül véletlenül megpillantja őket. Még aznap éjjel kihívja a menyét a WC-be, mindenféle ribancnak lehordja, majd hallgatásáért cserébe azt akarja, hogy a nő ugyanazt tegye vele, mint délután Fernandóval.


Egyik nap Giacinto nem találja a pénzét a rejtekhelyen. Óriási patáliát rendez, mindent felforgat, mondván, hogy meglopták. A felforrósodott helyzetben puskájával még az egyik fiára is rálő, mire elviszik a rendőrök. Távollétében persze a család mindent tűvé tesz, hogy megtalálják a dugipénzt. Giacintót némi hivatalos ejnye-bejnye után szabadlábra helyezik. Ő persze siet haza, és még útközben eszébe jut, hogy valójában nem oda rejtette a pénzt, ahol eredetileg kereste. Hazaérkezése után kárörvendően szemléli családja eredménytelen kutatásának nyomait: persze a háziak azt mondják, csupán nagytakarítást végeznek. Giacinto nem is zavarja őket ebben, elmegy inkább iszogatni. Megismerkedik egy molett prostituálttal. Közben a család sem marad pénz nélkül, hiszen jön az értesítés a nagymama nyugdíjáról. Rögtön az egész család felkerekedik, szélsebesen betolják a tolószékes nagymamát a városi postahivatalba, hogy felvegye a pénzt. Utána a nyugdíjat azonnal szétosztják egymás között. Persze az öreglány is kap legalább egy nyalókát azzal a jó tanáccsal, hogy lassan szopogassa, hogy kitartson a következő nyugdíjig. 


Éjszaka Giacinto hazaviszi a hitvesi ágyba a testes örömlányt. A feleség persze óriási cirkuszt rendez, mindenkit fellármáz a kunyhóban, de a felfordulás csak arra jó, hogy közben az egyik fiú is meghágja Giacinto új barátnőjét. Másnap Giacinto vásárolni megy terebélyes szerelmével. A családtagok attól félnek, hogy még a végén az összes dugipénzét erre a tramplira fogja költeni. Hogy ezt megakadályozzák, elhatározzák, hogy megölik Giacintót. Kapóra jön egy keresztelői ebéd, ahol a felesége patkánymérget tartalmazó fogást tálal fel neki. Giacinto be is fal mindent, és hamar rosszul lesz. Zűrzavar támad, az örömlány persze Giacinto védelmére kel, és amíg mindenki vele törődik, addig a családfő az utolsó erejével elkerékpározik a helyszínről. A vízparton kihányja az elfogyasztott ételt. Éjszaka bosszút áll: rágyújtja a házat a családjára. Mindenki megmenekül, ám Giacinto még nem vett teljes elégtételt. A gyújtogatás után ugyanis eladja a telket egy másik nincstelen, népes famíliának, amely hamarosan teljes létszámmal meg is jelenik a helyszínen. Persze vita támad arról, hogy ki menjen és ki maradjon, verekedés tör ki, ám a dolog vége az lesz, hogy a két család összeköltözik, és még szűkösebben élnek együtt, mint korábban – persze Giacintóval és a dagi barátnőjével…


ÍGY LÁTTÁK ŐK
„Sajátos világba visz Ettore Scola furcsa című filmje, a Csúfak, koszosak, gonoszok. A felejthetetlen De Sica-film, a Csoda Milánóban környezete elevenedik meg, csak nem mesei lírával, hanem vaskos és kemény realizmussal. Ebben a »ládavárosban« iszonyú körülmények között és borzasztó módon élnek az emberek, akikre valóban érvényes a cím valamennyi jelzője. De Scola nagy bravúrja, hogy bebizonyítja – ezek is teljes értékű emberi életek, telve igazi érzelmekkel, indulatokkal és legfőképp valami elpusztíthatatlan életerővel, amitől még a legszörnyűbb dolgok is derűssé válhatnak – ha ilyen kitűnően ábrázolják őket.”
(Bán Róbert: Cannes 1976 – Egy magyar díj és néhány film. In: Film, Színház, Muzsika 1976/23, 1976. június 5., 14. oldal)


„Ennek a filmnek az emberei csakugyan csúfak, gonoszok, sőt – az eredeti olasz cím harmadik tagja szerint is – piszkosak. Testileg, lelkileg. […] És Scola ezen a trágyadombon, az emberi rosszaságoknak ebben a fertőgócában, elképesztően nyers hangzatokkal lírizál az emberi természet mibenlétéről. A trágárság és a trivialitás vásári zűrzavarában igenis költészetet fakaszt, anélkül, hogy külön teret szentelne rá. Minden eldurvult, elállatiasodott, erkölcsi nullpont alá süllyedt ebben a környezetben, ám ez a kifordított családi idill nemcsak vádol, hanem rátapint a kifosztottságra, az emberibb lehetőségek hiányára is, amit ennek az életformának a kárvallottjai rablással, fosztogatással, ütlegekkel, egymás kijátszásával, gyilkolásával, egyszóval tömény gonoszsággal kompenzálnak.”
(Sas György kritikája. In: Film, Színház, Muzsika 1979/31, 1979. augusztus 4., 11. oldal)


ÍGY LÁTTAM ÉN
No, essünk túl mindjárt az elején a bombasztikusan megfogalmazott konklúzión: a Csúfak és gonoszak a legjobb Pasolini-film, amelyet nem Pasolini rendezett. Ettore Scola szemléletmódjától távol áll az a „szent megalázottság”, amely a korai Pasolini-filmek egyik kulcsfogalma. Szó se róla, az 1970-es évek közepén már maga Pasolini is másképp látta azt az „ideális nép”-et, amelyet A csóróban, a Mamma Rómában vagy Az Élet trilógiájában ábrázolt. A trilógia alapelveinek visszavonásában így írt: „...ostoba fajankók, akik kénytelenek voltak szeretetre méltónak mutatkozni, lapos kis bűnözők, akik arra kényszerültek, hogy rokonszenves csavargóknak adják ki magukat, tehetségtelen gyávák, akiknek ártatlan szentté kellett lenniük.” Scola alkotása mintha ennek a szemléletnek a jegyében fogant volna, hozzátéve azonban, hogy a szereplők ugyan valóban csúfak, piszkosak és gonoszak, a rendező azonban nem nevetség és közmegvetés tárgyává akarja tenni őket, hanem általuk inkább azokat a közállapotokat állítja pellengérre, amelyek táptalajt jelentenek ennek az életformának, és eltűrik azt. „Nem olyan rosszak ők” – mondja a molett örömlány Giacintónak a férfi családjáról, és tulajdonképpen valahol igaza is van. Giacinto szerepében Nino Manfredi hasonló színészi bravúrt visz véghez, mint Anna Magnani a Mamma Rómában: tökéletesen azonosul a szereppel, elhiteti a nézővel, hogy ő is ahhoz a világhoz tartozik, mint a javarészt valóban abból a miliőből érkezett partnerei. Hogy a Csúfak és gonoszak Magyarországon kultfilmmé válhatott, abban a kiváló magyar szinkronnak is jelentős szerepe volt, hiszen olyan művészek kölcsönözték a hangjukat a szereplőknek, mint például Szabó Gyula, Fónay Márta, Pécsi Ildikó, Mányay Zsuzsa, Esztergályos Cecília, Dózsa László, Harsányi Gábor és sokan mások.


1976-OS CANNES-I FILMFESZTIVÁL
* Arany Pálma-jelölés (legjobb film)
* díj Ettore Scolának (legjobb rendező)


CSÚFAK ÉS GONOSZAK (Brutti sporchi e cattivi, 1976) – színes, olasz filmszatíra. Játékidő: 115 perc. Forgatókönyv: Ruggero Maccari, Ettore Scola és Sergio Citti. Operatőr: Dario Di Palma. Zene: Armando Trovajoli. Díszlet: Jean Robert Marquis. Jelmez: Danda Ortona. Vágó: Raimondo Crociani. Rendező: Ettore Scola. Szereplők: Nino Manfredi (Giacinto Mazzatella), Maria Luisa Santella (Iside), Francesco Anniballi (Domizio), Maria Bosco (Gaetana), Giselda Castrini (Lisetta), Ettore Garofolo (Camillo), Franco Merli (Fernando). Producer: Romano Dandi és Carlo Ponti. Gyártó: Compagnia Cinematografica Champion, Surf Film. Bemutató: 1976. szeptember 23. Magyarországi bemutató: 1979. augusztus 2.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése