Pasolini

Pasolini

2013. június 22., szombat

CESARE MUSATTI

Cesare Luigi Eugenio Musatti (Olaszország, Dolo, 1897. szeptember 21. – Olaszország, Milánó, 1989. március 21.) pszichológus és pszichoanalitikus, a klasszikus olasz pszichológia egyik meghatározó személyisége. 1924-től folyamatosan publikált, óriási szakmai tekintélyét azonban főleg a második világháború utáni tevékenységével szerezte. Nagy hatást gyakorolt rá Sigmund Freud munkássága, vezető szerepet játszott Freud teljes életművének olasz nyelvre fordításában és megjelentetésében. Tanítványai az Il Freudino (A kis Freud) becenéven emlegették. Elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a pszichoanalízis tért hódított Olaszországban. A freudi eszmerendszer terjesztése érdekében szívesen kezdeményezett kulturális vitákat, vagy vett részt azokban. Pier Paolo Pasolini felkérésére közreműködött a Beszélgetések a szerelemről (1964) című dokumentumfilmben, amely az olasz átlagemberek szexuális felfogását térképezte fel – a rendező szerint kiábrándító végeredménnyel.


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Cesare Musatti hét hónapra született, és emiatt azt hitték, nem marad életben. Édesanyja, a nápolyi Emma Leanza katolikus tanítónő volt, édesapja, a velencei zsidó származású Elia Musatti szocialista politikus, Giacomo Matteotti helyettese. A vegyes szülői háttér miatt Cesare nem lett körülmetélve, de nem is keresztelték meg, és a katolikus vallást sosem gyakorolta. Később, a faji üldöztetések idején sikerült egy római plébánia által kiállított hamis születési bizonyítványt szereznie. Gyermek- és kamaszkorát Velencében töltötte. Féltékeny volt az öccsére, Riccardóra, mert azt hitte, az anyja jobban szereti őt. Amikor a gyermek belső vérzés következtében meghalt, Cesaréban erős bűntudat támadt, ami évekig gyötörte. A velencei Foscarini Líceum elvégzése után a Padovai Egyetemre nyert felvételt, ahol előbb matematikát tanult, majd átment a Bölcsészettudományi Karra, állítólag azért, mert az koedukált volt. Az igazi vonzerőt azonban új tanára, Antonio Aliotta, az elméleti filozófia professzora jelentette, akinek könyve, a La reazione idealistica contro la scienza nagy hatást gyakorolt rá. Musattit tizenkilenc éves korában behívták katonának. Torinóban kapott kiképzést. 1917-ben tisztként kivezényelték a frontra, de nem került ki a tűzvonalba.


A háború befejezése után visszatért az egyetemre, hogy befejezze a tanulmányait. A filozófiát rövidesen a pszichológiával cserélte fel, és Vittorio Benussi tanítványa lett. Benussi a kísérleti pszichológia kimagasló alakja volt, aki asszisztensként vette maga mellé Musattit, miután Cesare 1922-ben megszerezte a diplomáját. Benussin az idő múlásával elhatalmasodott a mániás depresszió, aminek következményeként 1927-ben megmérgezte magát. Holttestét Musatti fedezte fel. A tanítvány félt attól, hogy mestere tragikus halála ártana a még gyerekcipőben járó olasz lélektan további fejlődésének – sem a fasiszta párt, sem a katolikus egyház nem nézte jó szemmel ezt a tudományt –, ezért eltüntette az öngyilkosság nyomait. Csak halála előtt néhány évvel ismerte be, hogy Benussi öngyilkos lett, és nem betegség végzett vele, mint ahogyan évtizedekig hitték az emberek. Musatti 1931-ben tette közzé Elementi di psicologia della testimonianza című saját könyvét, amely megalapozta szakmai tekintélyét a szélesebb nyilvánosság előtt is. Ebben a munkájában többek között azt vizsgálta, hogy a szemtanúk sokkal szavahihetőbbek az eset után nyolc nappal, mint hárommal, mert az idő múlásával a megfigyelések hamis vagy félrevezető elemei háttérbe szorulnak, elfelejtődnek, és a valós tények markánsabban rajzolódnak ki az emlékezetben.


A pszichoanalízis olasz úttörője
1938-ban a faji törvények kihirdetését követően Musatti elveszítette egyetemi állását, visszaminősítették középiskolai tanárrá. Milánóba költözött, ahol 1940-ben kinevezték a Parini Líceum professzorává. Találkozott a mérnökként és politikusként is jól ismert Adriano Olivetti nagyiparossal, aki felkérte, hogy fordítsa le Jung munkáit olasz nyelvre. Ez a projekt végül nem valósult meg, 1943-ban azonban Olivetti meghívta, hogy szervezzen egy laboratóriumot a munkapszichológia tanulmányozása érdekében. Musatti kapcsolatba került a baloldali politikai mozgalommal is. A fasizmus bukása lehetővé tette az olasz pszichológia és pszichoanalízis fejlődését. Musatti ebben tevékeny szerepet vállalt: 1946-ban közreműködött a Pszichoanalitikusok Társaságának újjászervezésében, amelynek egy ideig az elnöki tisztjét is betöltötte. Később (1955-ben) neki köszönhetően indult útjára a szervezet hivatalos lapja, a Rivista di psicoanalisi, amelyben számos alkalommal publikált. 1947-ben a Milánói Egyetem professzora lett, ahol egészen 1968-ig tanított. Előadásai rendkívül népszerűek voltak a diákok körében, és az egyetemen ezekben az években virágkorát élte a tudományos kutatómunka. 1949-es kötete, a Trattato di psiconalisi szó szerint egyedülálló munkának számított a korabeli olasz könyvpiacon, mert ebben a témában nem volt kínálata a kiadóknak, ráadásul Musatti mindenki számára érthető stílusban írt. A kiadvány három hónap alatt elfogyott, újra kiadására azonban várni kellett. A kiadó ugyanis annyira nem bízott a (gyors) sikerben, hogy a nyomdai lemezeket megsemmisítette.


Beszélgetések a szerelemről
Pier Paolo Pasolini 1963-ban Beszélgetések a szerelemről (1964) címmel dokumentumfilmet forgatott az olasz átlagemberek szexualitással kapcsolatos felfogásáról és szokásairól. A társadalom minden rétegét igyekezett megszólaltatni, hogy minél plasztikusabb képet adjon a témáról. A riportok tanulságait mások mellett Alberto Moravia íróval és Musattival vitatta meg. Pasolini és Musatti korábbról már ismerték egymást, a rendező ugyanis vele vitatta meg saját homoszexualitásának lélektani-családi hátterét. (Musatti számos publikációja között voltak olyanok, amelyek a homoszexualitással foglalkoztak, és egyszerre voltak újszerűek, korszerűek és szakszerűek.) Cesare Musatti egy 1963. október 20-án kelt levélben nemcsak az együttműködés részleteit szerette volna tisztázni Pasolinivel, hanem megfogalmazta azokat az aggályait is, melyek később tulajdonképpen be is igazolódtak: „Szerettem volna megbeszélni önnel először is azt, hogy milyen formában gondolja a közreműködésemet a filmben. De van egy másik kérdés is, amiről beszélnünk kellene. Sokat gondolkodtam a látott felvételeken. Végtelenül konzervatívnak tartom a filmet. Az olasz nép állásfoglalásai hallatán bízvást repesne Borghese meg a fasiszták szíve. A dolog teljesen érthető: ezen a téren a szexuális élet megítélésével kapcsolatos hagyományos sémákat megtörni mindenképpen nehéz feladat, hiszen ezek a sémák az egyének szempontjából védekező szerepet töltenek be a bennük forrongó legkülönfélébb késztetések ellen. Az is nyilvánvaló, hogy a mozitermek közönsége szolidáris lesz az ön interjúalanyaival, és a célkitűzését, hogy a közönség beleélje magát az interjúkba, és önmagát is érintve érezze, a legteljesebb mértékben el fogja érni. Ám úgy hiszem, ön sem örülne neki, ha qualunquista, azt ne mondjam, klerikofasiszta filmet készítene. Hogyan lehetne legalább részben orvosolni ezt a problémát?” Musatti a film elején kijelenti, hogy szerinte a megkérdezettek vagy egyáltalán nem, vagy nem őszintén fognak felelni a rendező-riporter kérdéseire, és sok riportalany esetében nem is tévedett.


Magánélet, közélet és az utókor hálája
Musatti kétszer nősült, mindkét felesége korán meghalt. Albina Pozzatót még egyetemista korában vette nőül. Az asszony halála után Silvia De Marchit vette feleségül, aki vele együtt asszisztenskedett Vittorio Benussi mellett. A házaspárnak egy fia született, Riccardo. Cesare Musatti egyike volt azon kevés olasz szakembernek, aki kísérleti pszichológiával és pszichoanalízissel egyaránt foglalkozott. Érdekelte azonban a szépirodalom is: Il pronipote di Giulio Cesare című könyvéért 1980-ban Viareggio-díjat kapott, de írt egyéb, nem tudományos műveket is. Kétszer is beválasztották a milánói városi tanácsba, és a fiatalkorúak bíróságának tanácsadójaként is ténykedett. Közismert pacifista volt, küzdött a munkavállalók és a nők jogaiért is. Sosem tagadta, hogy ateista. Miután elhunyt, kívánságának megfelelően elhamvasztották, és a brinziói temetőben helyezték örök nyugalomra. Szülővárosában egy intézetet neveztek el róla, de emlékét többek között Milánóban is ápolják, amely munkásságának egyik fontos helyszíne volt. 


FONTOSABB KÖTETEI
* 1926: Analisi del concetto di realtà empirica
* 1931: Elementi di psicologia della testimonianza
* 1931: Il problema della scienza nella sua storia 
* 1938: Gli elementi della psicologia della forma
* 1949: Freud
* 1949: Trattato di psiconalisi
* 1957: Paesi del socialismo e problemi della democrazia 
* 1960: Psicoanalisi e vita contemporanea 
* 1961: Super io individuale e Super io collettivo
* 1964: Condizioni dell'esperienza e fondazione della psicologia
* 1967: Riflessioni sul pensiero psicoanalitico
* 1974: Svevo e la psicoanalisi
* 1978: Nino Valeri
* 1979: Il pronipote di Giulio Cesare
* 1982: Mia sorella gemella la psicoanalisi
* 1983: Questa notte ho fatto un sogno
* 1984: I girasoli
* 1987: Chi ha paura del lupo cattivo?
* 1987: Curar nevrotici con la propria autoanalisi
* 1988: Psicoanalisti e pazienti a teatro, a teatro!
* 1989: Leggere Freud
* 1994: Ebraismo e psicoanalisi


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése