Tomás Milián (Kuba, Havanna, 1933. március 3. – Egyesült Államok, Florida, Miami, 2017. március 22.) kubai származású amerikai színész teljes neve: Tomás Quintín Rodríguez Varona y Milián. Négy fivére és egy lánytestvére született. Fulgencio Batista diktátor uralma idején az Egyesült Államokba távozott. Ott kezdődött színészi karrierje is, amely az 1950-es évek végétől Olaszországban bontakozott ki. Az 1960-as évek második felében spagettiwesternekben, a következő évtizedben inkább az ún. poliziottesco filmekben játszott fontos szerepeket. Művészfilmekben éppúgy szerepelt, mint kifejezetten szórakoztató céllal készült alkotásokban. Akcentusa miatt általában másokkal (Paolo Ferrari, Sergio Tedesco, Corrado Pani, Renato Izzo, Massimo Turci, Giancarlo Giannini, Pino Locchi, Pino Colizzi, Ferruccio Amendola) szinkronizáltatták a hangját. Az 1980-as években visszatért az Egyesült Államokba, ottani filmjeiben többnyire negatív figurákat személyesített meg. Bár folyamatosan foglalkoztatták, a szakma mégsem volt kegyes hozzá: csupán kétszer kapott jelentősebb díjat (az egyiket ráadásul egy alkalmi színészkollektíva tagjaként), számos emlékezetes alakításáért még csak jelölésekig sem jutott. 2017. március 22-én holtan találták miami otthonában, halálát agyvérzés okozta.
KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Tomás Milián édesapja a kubai hadsereg tábornoka volt. Amikor a Fulgencio Batista által vezetett „őrmesterek lázadása” 1933-ban megdöntötte az addigi rendszert, idősebb Miliánt letartóztatták és bebörtönözték. Később elmegyógyintézetbe került, ahonnan 1938-ban engedték haza. A katonásan merev édesapa és az érzékeny Tomás között feszült és törékeny volt a viszony. 1945 szilveszterén idősebb Tomás Milián öngyilkosságot követett el az otthonában fia szeme láttára. 1957-ben, a kommunista Fidel Castro színre lépését követően a 24 éves Tomás az Egyesült Államokba távozott, ahol idővel megkapta az állampolgárságot. A legtöbb kortársához hasonlóan rá is nagy hatást gyakorolt James Dean alakítása az Édentől keletre (1955) című filmben, és elhatározta, hogy színésszé képezi magát. Felvételt nyert a miami Színművészeti Egyetemre, ahol igyekezett fejleszteni angolnyelv-tudását is. Fél évig szolgált a haditengerészetnél, szolgálati ideje alatt öngyilkosságot kísérelt meg. Leszerelését követően New Yorkba ment, ahol alkalmi munkákból élt. A színjátszásról ekkor sem mondott le, és végül felvételt nyert oda, ahol egykoron nagy példaképe, James Dean is tanult: az Elia Kazan és Lee Strasberg nevével fémjelzett Actor’s Studióba. Tomás karrierje – az off-Broadway-n bemutatott színdarabokat nem számítva – a televízióban kezdődött: két tévésorozatban kapott kisebb szerepeket.
A kalandvágyó színészpalánta 1959-ben állítólag egy fillér nélkül utazott Olaszországba, hogy részt vegyen a spoletói művészeti fesztiválon, ahol pantomimprodukciót mutatott be. Itt figyelt fel rá Mauro Bolognini, akinek köszönhetően Milián több éves olaszországi szerződést kapott Franco Cristaldi producertől. Bolognini akkoriban olyan forgatókönyveket filmesített meg, melyek megírásában Pier Paolo Pasolini is részt vett. A vagányok éjszakája (1959) Pasolini nagy feltűnést keltett regénye, az Utcagyerekek alapján készült. A főszerepeket akkoriban kevéssé ismert, később igen népszerűvé vált színészek játszották: Laurent Terzieff, Jean-Claude Brialy, Franco Interlenghi, Rosanna Schiaffino, Elsa Martinelli, Antonella Lualdi és Mylène Demongeot. Milián kapta az „Il Moretto” becenevet viselő Achille szerepét. (A becenév a figura sötét bőrére és sötét hajszínére egyaránt utal.) A szép Antonio (1960) egy jóképű és értelmes fiatalemberről (Marcello Mastroianni alakítja) szól, aki után bomlanak a nők, ám ő halogatja a nősülést, és erre igen nyomós oka van. Ebben a filmben Milián a főhős unokatestvérét, Eduardót játszotta: a figura mutatja meg Antoniónak a szépséges Barbara (Claudia Cardinale) fényképét, hősünk pedig nőül veszi a bájos leányzót.
A Bolognini-filmeknek köszönhetően Miliánt más jelentős rendezők is filmezni hívták, mint például Francesco Maselli, Alberto Lattuada, Nanni Loy és Florestano Vancini. Négy kiváló rendező – Vittorio De Sica, Federico Fellini, Mario Monicelli és Luchino Visconti – forgatta a Boccaccio ’70 (1962) című szkeccsfilmet. A reneszánsz szerző nevével a film szellemiségét kívánták meghatározni, a 70-es szám pedig ironikus utalás arra, hogy a sikamlós témájú opuszt a szigorú olasz cenzúra valószínűleg csak 1970-ben fogja engedélyezni. (Az alkotók ebben tévedtek, a cenzorok ez esetben engedékenyek voltak.) Tomás a Visconti által rendezett epizód (A munka) férfi főszerepét kapta. Ottavio gróf nőügyeit kitálalja a sajtó, mire a szépséges feleség (Romy Schneider) sajátos bosszút eszel ki csapodár férje ellen: munkát akar vállalni, nem is akármilyet… A Boccaccio ’70 megúszta ugyan a cenzúrát, ám annál nagyobb vihart kavart négy másik kiemelkedő rendező (Roberto Rossellini, Jean-Luc Godard, Pier Paolo Pasolini és Ugo Gregoretti) szkeccsfilmje, az Agymosás (1963). Hogy egészen pontosak legyünk, a Pasolini által rendezett epizód, A túró kavarta fel a kedélyeket, és a rendezőt négyhavi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az államvallás meggyalázása miatt. Pasolini egyik legjobb alkotásában Milián csupán néhány pillanatra tűnik fel: egy centuriót (ókori római katona) alakít a bibliai témájú film forgatásán. Igazán sajnálatos, hogy a két művész soha többé nem dolgozott együtt, noha úgy gondolom, a Teorémában (1968) vagy a Disznóólban (1969) biztosan lett volna Tomásnak való szerep.
Alberto Moravia A közönyösök című 1929-es regényéből 1964-ben Francesco Maselli forgatott filmet. A főszerepeket Claudia Cardinale, Rod Steiger, Shelley Winters, Paulette Goddard és persze Tomás Milián alakították. A történet Rómában játszódik, Maselli a két világháború közötti időszak társadalmi és erkölcsi válságát ábrázolja polgári szereplőinek életén keresztül. A fekete-fehér filmet Gianni Di Venanzo sajátos technikával, már-már alulexponálva fényképezte, hogy a mondanivalót a képi világ is nyomatékosítsa. Egy filmtörténeti legenda szerint Paulette Goddard az egyik jelenet felvétele közben így kiáltott fel: „Kapcsolják már fel a villanyt, így semmit nem lehet látni!” Gianni Puccini Aki bújt, aki nem, ölök (1965) című szkeccsfilmje a gyilkosság különböző formáiról szól – vígjátéki megközelítésben. Az 1965-ös Moszkvai Filmfesztiválon különdíjat kapott Valerio Zurlini Katonalányok című háborús drámája, amely örömlányokról szól, akik a második világháború idején kalandos úton próbálnak eljutni a partizánokhoz, hogy szórakoztassák őket. A hölgyeket Anna Karina, Lea Massari és Marie Laforêt alakította, Milián játszotta a speciális lánykommandó parancsnokát, Gaetano Martino hadnagyot, a kitűnő német karakterszínész, Mario Adorf pedig Castagnoli őrmestert. Az utolsó katonapápa, II. Gyula (1443–1513, a pápai trónon: 1503-tól haláláig) a művészetek nagy pártfogójaként megbízta Michelangelót (Charlton Heston) a sixtusi kápolna mennyezeti freskóinak elkészítésével. Carol Reed Agónia és extázis (1965) című emlékezetes filmje e két nagy egyéniség viharos kapcsolatáról szól. Michelangelo riválisa, Raffaello szerepét Tomás Milián alakította, magát a pápát pedig Rex Harrison. Bolognini Madamigella di Maupin (1966) című kosztümös filmje egy olyan ifjú hölgyről (Catherine Spaak) szól, aki egy érdekházasság elől menekülve férfinak álcázza magát, és beáll a hadseregbe, ahol szerelmes lesz a délceg és bajtársias kapitányba (Robert Hossein). A gonosz Albert lovag (Tomás Milián) azonban véletlenül felfedezi, hogy az újonc valójában egy szemrevaló lány…
A spagettiwesternek kultszínésze
Noha kitűnő filmesekkel dolgozhatott együtt, Milián nem volt igazán elégedett sem a szerepeivel, sem a jövedelmével, sem azzal, hogy hangját utólag szinkronizálták. Sérelmei miatt nem hosszabbította meg a Cristaldival kötött szerződését, ami egy ideig komoly anyagi nehézségeket okozott számára. Megpróbálkozott az énekléssel, a művészfilmek helyett pedig a közönségfilmek irányába fordult, noha végül azokban is gyakran mással szinkronizálták őt. 1966-ban új és jelentős fejezet kezdődött a karrierjében. Akkoriban jöttek divatba a spagettiwesternek, és származása miatt a sokoldalú Milián egymás után kapta az erre szóló felkéréseket. Első westernszerepét Sergio Sollima Számadás (1966) című alkotásában játszotta Lee Van Cleef partnereként. (Az opusz egyik mellékszereplője idegenbe szakadt hazánkfia, Tom Felleghy.) A történet főszereplője, Jonathan Corbett (Lee Van Cleef), a korábbi fejvadász politikusi pályára szeretne lépni. A befolyásos Brokston felajánlja neki a támogatását, ha Corbett elvállal még egy megbízást: felkutatja és a törvény kezére adja Cuchillo Sanchezt (Tomás Milián), aki állítólag megerőszakolt és megölt egy tizenkét éves leányt. Sollima alkotását a legjobb spagettiwesternek között tartják számon, amelyhez két évvel később – szintén az ő rendezésében, és Milián főszereplésével, de Lee Van Cleef nélkül – hasonlóan igényes folytatás is készült Fuss, öreg, fuss! (1968) címmel.
Eugenio Martín El precio de un hombre (1967, angol címváltozatban: The Bounty Kller) című alkotásáról a világhálón az az információ is megtalálható, hogy ez volt Milián első spagettiwesternje. Ez akár még igaz is lehet, mindazonáltal a Számadás hamarabb mozikba került. Martín opuszában Milián ismét egy körözött banditát alakít, akinek egy kitartó fejvadász jár a nyomában, ám amikor az utoléri őt a mexikói határ közelében, kiderül, hogy az ottaniak a bandita oldalán állnak. A leghírhedtebb spagettiwesternek közé tartozik a Django Kill – Ha élsz, lőj! (1967, rendező: Giulio Questi), amely a maga idejében különösen erőszakos filmnek számított, ráadásul a műfajban meglepő motívumként homoszexuális cowboyok is felbukkannak benne. Mondani sem kéne, hogy a cenzúra azonnal betiltotta a filmet, és csak 22 percnyi anyag kivágása után adta meg a vetítési engedélyt. Szidhatnánk persze az olasz cenzorokat, de az angolok még szigorúbbak voltak, mert ők fél órát távolítottak el. A cenzúrázatlan rendezői változat először 2004-ben DVD-n jutott el a közönséghez. Egy kisebb szerepet Milián akkor mindössze 17 éves jó barátja, Ray Lovelock alakított, aki Tomás zenei kalandozásaiban is részt vett.
Sergio Sollima rendezte a Szemtől szemben (1967) című filmet, amely szintén az igényesebb spagettiwesternek közé tartozik. Akárcsak a Számadás, a Szemtől szemben is – stílszerűen szólva – szembemegy a vadnyugati filmek sztereotípiáival, és bemutatja, hogy nincsen abszolút Jó és Rossz, sőt a pólusok akár fel is cserélődhetnek. Gian Maria Volontè egy történelemtanárt játszik, aki egészsége érdekében Texasba utazik, ahol összeakad Solomon Bennett-tel, a rettegett banditavezérrel (Tomás Milián). Idővel mindketten más emberré válnak: a tanárból kibújik zsarnoki természete, miután szembesül azzal, hogy Texasban erőszakkal minden elérhető, míg a banditában feltámad a lelkiismeret, és végül már akkor sem képes ölni, amikor szabadsága a tét. Az 1913-as mexikói forradalom után játszódik a Tepepa, a hős bitang (1969) című western. A címszereplő nem adta fel a harcot, és embereivel derekasan küzd a szadista Cascorro ezredes (Orson Welles) és katonái ellen. Tepepának azonban van más ellenfele is: dr. Henry Price (John Steiner), akinek kedvesét a bandita annak idején megerőszakolta, a megbecstelenített lány pedig szégyenében öngyilkos lett. Az indulatok nemcsak a filmvásznon, hanem állítólag a kulisszák mögött is dúltak, főleg Orson Wellesnek köszönhetően, aki összeveszett Giulio Petroni rendezővel, és „koszos kubai”-ként emlegette Tomás Miliánt, noha a színész addig valósággal bálványozta őt.
Giovanni Fago A bandita (1970) című filmje már csak azért is említést érdemel, mert brazil témájú, ami a spagettiwesternekre nem különösebben jellemző. Milián egy bosszúálló férfit játszik benne, a kritikusok szerint azonban az opusz csupán a Sollima-féle westernek és a Tepepa halovány utánzata. Az 1970-es években egyébként a spagettiwesternek óriási népszerűsége elmúlt, ámbár született néhány kései darab is. Az Egy kincskereső Mexikóban (1970) a műfaj egyik atyja, Sergio Corbucci filmje, a főszerepben a spagettiwesternek két nagy sztárja, Franco Nero és Tomás Milián. Partnereik között megtalálható az amerikai Jack Palance, a spanyol Fernando Rey és a későbbi pornócsillag, a német Karin Schubert. Ez a mű tulajdonképpen Corbucci két évvel korábbi filmje, A zsoldos (1968) farvizén született – Nero és Palance mindkettőben játszott –, de itt már a vígjátéki elemek dominálnak. Valószínűleg azért, mert Corbucci is érezte, hogy a műfaj csillaga lehanyatlott, és kliséit már nem érdemes túlságosan komolyan venni. Hasonlóan komolytalan hangvétel jellemzi a La banda J. S.: Cronaca criminale del Far West (1972) című westernt – a rendező ismét Corbucci –, amelyben a seriff (Telly Savalas) megpróbál véget vetni a bűnözésből élő szerelmes pár (Tomás Milián és Susan George) akcióinak. A sztori szemmel láthatóan a világhírű Bonnie és Clyde (1967) motívumait helyezte át vadnyugati miliőbe. Akkoriban a spagettiwestern egyébként már csak humorral volt eladható, és ez a párosítás például Az élet néha nagyon kemény, ugye, Provvidenza? (1972) esetében olyan jól bejött, hogy folytatás is készült hozzá. A spagettiwesternek sorát Milián filmográfiájában Sergio Corbucci vígjátéka, a Vadnyugati szamuráj (1975) és Lucio Fulci erőszakos opusza, Az Apokalipszis négy lovasa (1975) zárta. Tomás az előbbiben Eli Wallach és Giuliano Gemma oldalán játszott, az utóbbiban Fabio Testi és Michael J. Pollard partnereként.
A bűnügyi filmek sztárja
Megtörtént bűnesetek alapján készült Carlo Lizzani nagy visszhangot kiváltott alkotása, a Banditák Milánóban (1968), amely Tomás filmográfiájában a bűnügyi filmek hosszú sorát nyitotta meg. Ezekben az alkotásokban – melyek többségére az olasz nyelvben a poliziottesco (kb. zsarufilmek) vagy a giallo (kb. a thriller olasz megfelelője) elnevezést használják – Milián nyomozót és bűnözőt egyaránt emlékezetesen formált meg. Lizzani kiugró kereskedelmi sikert elért filmjében Basevi felügyelőt alakította, akinek négy veszedelmes bankrablót kell kézre kerítenie. Partnerei között megint ott volt Gian Maria Volontè és Ray Lovelock, a női nemet pedig a korszak olyan népszerű színésznői képviselték, mint Margaret Lee, Carla Gravina és a debütáló Agostina Belli. A La vittima designata (1971) tulajdonképpen variáció Alfred Hitchcock Idegenek a vonaton (1951) című klasszikus alkotásának alapötletére. Stefano (Tomás Milián) elhidegült a feleségétől, és szeretőt tart. Velencében megismerkedik egy fiatal gróffal (Pierre Clémenti), aki egyre nagyobb hatással van rá. A gróf különös alkut ajánl: elteszi láb alól Stefano feleségét, cserébe viszont a férfi ölje meg a gróf fivérét. A La vittima designata érdekessége, hogy Milián kivételesen a saját hangján szólal meg benne, Clémentit viszont Giancarlo Giannini szinkronizálta, aki egy régebbi filmben még Miliánnak kölcsönözte a hangját. Tomás egyébként énekesként is közreműködött a filmben, ámbár a My Shadows in the Dark című betétdal hanglemezen már Gianni Belleno és Nico Di Palo előadásában jelent meg.
Jelen sorok írójának egyik kedvenc giallója a Ne zaklasd a kiskacsát! (1972), noha a rendezőtől, Lucio Fulcitól a későbbi zombifilmeket egyáltalán nem kedveli. A történetet a forgatást megelőző évben Bitontóban (Dél-Olaszország) elkövetett gyerekgyilkosságok ihlették. Az eredeti forgatókönyv Torinóba helyezte a cselekményt, de a társadalmi feszültségek elkerülése érdekében végül fiktív helységneveket használtak. Don Alberto szerepét eredetileg Massimo Ranierinek szánták, Francescoét pedig Fernando Rey-nek, de végül Marc Porelt és Georges Wilsont szerződtették helyettük. A csavargónőt játszó Florinda Bolkan jeleneteit teljesen külön vették fel, a színésznő állítólag nem is találkozott a többi főszereplővel. Milián a rejtélyes gyilkosságok ügyében nyomozó bűnügyi újságírót alakította. Ezt a filmet sem úszta meg konfliktus nélkül, mert ezúttal Marc Porellel nem jött ki különösebben jól. A zenét Riz Ortolani komponálta, aki ugyanazzal a módszerrel élt, mint korábban a Kutyavilág (1962) és később a Cannibal Holocaust (1979) esetében, vagyis az erőszakos képsorok alá gyönyörű zenét komponált, amely mellesleg egyike a legnépszerűbb szerzeményeinek. A sokkoló lincselési jelenet alatt a népszerű énekesnő, Ornella Vanoni Quei giorni insieme a te című dala szól. (Eredetileg Patty Pravo Un po' di più című slágerét választották, de aztán lecserélték Vanoniéra.)
A Ne zaklasd a kiskacsát! kereskedelmi sikert aratott ugyan, ám zömmel elmarasztaló kritikákat kapott, amelyek öncélú brutalitást és perverziókat emlegettek. A cenzúra is lecsapott a filmre, amelyet a „Csak 18 éven felülieknek!” kategóriába sorolt. Ennek ellenére peres eljárás indult Fulci, Edmondo Amati producer és Barbara Bouchet színésznő ellen, mert az egyik jelenetben Bouchet meztelenül mutatkozott egy gyerek előtt. Fulcinak bizonyítania kellett, hogy forgatás közben a gyerek valójában nem látta a meztelen színésznőt. Az ügy későbbi tragikus szenzációja, hogy a gyereket helyettesítő törpe dublőrt, Domenico Semerarót 1990-ben felesége és annak szeretője meggyilkolta. A Ne zaklasd a kiskacsát! az 1990-es években vált kultfilmmé, és a giallo-rajongók Fulci mesterműveként méltatják. Maga a rendező néhány későbbi filmjében visszautalt erre az alkotására: például a Hét fekete hangjegy (1977) című opuszában gyakorlatilag ugyanaz a zuhanási jelenet látható, a New York-i hasfelmetsző (1981) című hírhedt filmjének sorozatgyilkosa pedig Donald kacsa hangján beszél. (A Ne zaklasd a kiskacsát! eredeti címe az lett volna, hogy Ne zaklasd Donald kacsát!, de a Disney-cég nem járult hozzá a névhasználathoz.)
Stelvio Massi rendezte a Squadra volante (1974) című filmet, amelyben Milián formálta meg az Interpol felügyelőjét, Tomas Ravellit, akit személyes okok is vezetnek a veszedelmes bűnözők elleni harcban. A film és Milián karizmatikus alakítása oly nagy sikert aratott Olaszországban, hogy a producerek egy bűnügyi szériát indítottak el a színésszel. Az egyes epizódok címükkel ugyan Massi opuszára utaltak, Milián azonban egy másik belevaló rendőrt játszott, Nico Giraldit. A férfi egy szélhámos és egy prostituált gyermeke, aki tolvajként kezd dolgozni, de többször is elkapják, és végül átáll a rendőrök oldalára. Mivel éles eszű, és jól ismeri a bűnözők argóját, képes olyan ügyeket is megoldani, melyekben rendőr kollégái tanácstalanok. Természetesen külseje sem olyan, mint általában a rendőröké, inkább az Al Pacino által megformált Serpicóra emlékeztet: gondozatlannak tűnő hosszú haj és szakáll, kék overall, tarka kötött sapka és motoroskesztyű. Oly nagy rajongója a Sylvester Stallone filmjéből ismert bokszolónak, hogy fiának is a Rocky nevet adja. Lelkes szurkolója az AC Roma focicsapatnak, ámbár a széria első részében még mintha az SS Lazio csapatáért lelkesedne. Mellesleg úgy káromkodik, mint egy kocsis.
1976-ban készült az első Giraldi-film, a Squadra antiscippo, és 1984-ben az utolsó, a Delitto al Blue Gay. A sorozat mind a tizenegy filmjét Bruno Corbucci rendezte. Milián döntött a befejezés mellett, mert úgy érezte, ez a szerep túlságosan beskatulyázta. Feltehetően nem esett jól neki az sem, hogy bár addigra már jól ismerte és beszélte az olasz nyelvet, járatos volt az argóban és a dialektusokban is, mégis szinkronizálták a hangját, mint pályája elején. (Igaz, Ferruccio Amendola állítólag brillírozott az olasz szinkronban.) 2005-ben Carlo Vanzina a figura fiával, Rocky Giraldival megpróbálta újraindítani a szériát, ám az Il ritorno del Monnezza (2005) csalódást okozott a közönségnek, ezért nem folytatták. A Giraldi-filmek időszakában Tomás – valószínűleg csupán szívességből – kisebb szerepet vállalt Bruno Corbucci Messalina, Messalina! (1977) című erotikus filmjében (és más Corbucci-alkotásokban is). Az opuszt Tinto Brass botrányfilmje, a Caligula (1979) monumentális díszletei között forgatták, és annak két epizódszereplőjét (Messalina és Agrippina) tették meg főszereplőnek, ám különféle problémák miatt Corbucci filmje végül hamarabb eljutott a közönséghez, mint Brassé.
Nico Giraldi mellett Milián karrierjének másik emblematikus szerepe Er Monnezza (A semmirekellő), akit három filmben játszott el. Az elsőt (Il trucido e lo sbirro, 1976) és a harmadikat (La banda del gobbo, 1978) Umberto Lenzi rendezte, a középsőt (La banda del trucido, 1977) viszont Stelvio Massi, mivel Miliánnak egy időre komoly nézeteltérése támadt Lenzivel. Er Monnezzát a közönség hajlamos összekeverni Giraldival, mivel mindkettőre jellemző az ápolatlannak tűnő haj és szakáll, a trágár nyelvhasználat, a római argó, és mindkét figura egy kisstílű bűnöző és egy prostituált gyermeke. Természetesen Milián személye is összekapcsolja a karaktereket (ráadásul szinkronhangja mindkét esetben Ferruccio Amendola), akik között a legfőbb különbség, hogy Giraldi történeteiben sok a humoros elem, míg Er Monnezza filmjeiben inkább a poliziottesco stílusjegyei dominálnak. A La banda del trucido és a La banda del gobbo esetében Milián írta a római szlenggel sűrűn tarkított szövegét, mely nagy nyelvismeretről tanúskodik, nevét azonban forgatókönyvíróként nem tüntették fel a stáblistán. A La banda del gobbo érdekessége, hogy a színész kettős szerepet játszik benne: a tisztességes vendéglősként élő Er Monnezzát és bűnöző fivérét, Il Gobbót (A púpos). Ez utóbbi figura szerepelt Lenzi és Milián egyik korábbi közös filmjében is, de ott még nem derült ki az Er Monnezzával való rokonsága.
Mint arról szó volt, Milián munkakapcsolata egy időre megromlott Umberto Lenzi rendezővel, akivel 1974-től több sikeres bűnügyi filmben is együtt dolgozott. Igaz, a kezdet sem volt túl biztató. A Milánó gyűlöli: a rendőrség képtelen tüzelni (1974) szadista, biszexuális bűnözője, Giulio Sacchi szerepét Lenzi először Marc Porelnek ajánlotta fel, de miután személyesen is találkozott vele, megállapította, hogy a színész szakmailag és emberileg egyaránt megbízhatatlan. Odáig fajult a dolog, hogy kijelentette, vagy Porel, vagy ő. A producer ekkor Tomás Miliánt ajánlotta, ám a vele való találkozás sem ígért túl sokat, mert Milián hallott arról, hogy Lenzi indulatos, lobbanékony rendező. Ugyanakkor a színész tudta, hogy Lenzinél alkalmasabb rendező erre a filmre nem létezik, így aláírta a szerződést. Súrlódásaik ellenére az opusz beváltotta a hozzá fűzött reményeket: Tomás kitűnő alakítást nyújtott, a film pedig kasszasikernek bizonyult, ámbár az Egyesült Államokban cenzúrázva hozták forgalomba. Milián később bevallotta, hogy a figura hitelessége érdekében a kábítószer és alkohol egy időre részévé vált az életének. Érdekesség, hogy a rendőrt játszó másik főszereplő, a markáns arcú Henry Silva korábban rosszfiúkat játszott, mert külső adottságai arra a szerepkörre predesztinálták. Az angol Wikipédia szerint a szerepre eredetileg kiszemelt Richard Conte a forgatás előtt váratlanul elhunyt, és Silvát tudták a leggyorsabban beállítani helyette. Ez a magyarázat azonban egész biztosan téves, mert a filmet már 1974 augusztusában bemutatták Olaszországban, Conte viszont 1975 áprilisában halt meg szívrohamban.
A szintén Lenzi által dirigált Il giustiziere sfida la città (1975) című alkotásban Milián egy Rambo nevű figurát játszott – hét évvel megelőzve Sylvester Stallonét! A névválasztás azonban nem véletlen: Tomás olvasta David Morrell regényét, és kilincselt a producereknél, hogy film készüljön belőle, természetesen az ő főszereplésével, de az ötlet nem valósult meg. Látva lelkesedését, Luciano Martino producer végül beleegyezett abba, hogy így hívják a következő filmben a Milián által játszott szereplőt. Ez a Rambo egy exzsaru, aki két bűnöző családdal veszi fel a harcot, hogy leszámoljon velük barátja meggyilkolásáért. Egyes vélemények szerint egyébként az Il giustiziere sfida la città tulajonképpen Leone híres spagettiwesternje, az Egy maréknyi dollárért (1964) modernizált remake-je. A Roma a mano armata (1976) – újfent Lenzi rendezésében – Mario Girolami egy évvel korábbi alkotása, a Roma violenta (1975) egyfajta folytatásaként készült, mindazonáltal a főszereplő Maurizio Merli két különböző rendőrfelügyelőt játszik bennük. Az eredeti forgatókönyv Roma ha un segreto címmel egy kémtörténet lett volna, ám ezt Lenzi visszautasította, és azt javasolta, hogy inkább az erőszak köré épüljön a film. Tomás Milián ekkor játszotta el először Il Gobbo (A púpos) figuráját, aki – mint arról szó volt – egy későbbi filmben visszatér. A forgatás hangulatát a két férfi főszereplő rivalizálása határozta meg, akiknek állítólag nem mindig sikerült uralkodniuk az indulataikon. Mindenesetre a Roma a mano armata nagy sikert aratott, és Lenzit a poliziottesco specialistájává avatta. Említést érdemel még egy Lenzi-film, az Il cinico, l'infame, il violento (A Cinikus, a Hírhedt és az Erőszakos, 1977) is, amely tisztelgés Leone másik remekműve, A Jó, a Rossz és a Csúf (1966) előtt. Lenzi opuszát eredetileg Insieme per una grande rapina (Közösen egy nagy rablás érdekében) címmel küldték volna a mozikba, és az előzetest is elkészítették hozzá, a rendező azonban érdektelennek találta ezt a címet, és ragaszkodott a Leone-klasszikusra hajazó verzióhoz. Noha a két főszereplő ismét Merli és Milián volt, konfliktusokra ezúttal nem került sor, mivel az utolsó jelenetet leszámítva nem is találkoztak egymással.
Az 1970-es évek Milián-filmográfiájából még két bűnügyi filmet érdemes kiemelni. A francia Yves Boisset Egy akasztanivaló bolond nő (1975) című alkotása annak idején megérdemelt sikert aratott a magyar mozikban is. A fordulatos történetben egy gazdag férfiú (Michel Lonsdale) szeretné eltüntetni az útból a nagy vagyon igazi örökösét, egy nyolcéves kisfiút, ezért egy elmegyógyintézetből gyógyultan kiengedett nőt (Marlène Jobert) fogad mellé nörsznek. El akarja raboltatni és meg akarja öletni őket, majd azt a látszatot akarja kelteni, mintha a nőnek elborult volna az elméje, végzett volna a kisfiúval, majd saját magával. A hidegvérű bérgyilkosra, Thompsonra (Tomás Milián) hárulna a piszkos munka, a remekül kifundált terv kivitelezése azonban váratlan nehézségekbe ütközik. Romolo Guerrieri Liberi armati pericolosi (1976) című – társadalomkritikai elemeket sem nélkülöző – krimije a műfaj egyik mesterrendezője, Fernando Di Leo forgatókönyvéből készült. Lea, a csinos ifjú leány (Eleonora Giorgi) bejelenti a rendőrségen, hogy barátai egy benzinkút kirablására készülődnek. Nem győzi hangsúlyozni, hogy alapvetően jóravaló srácokról van szó, akik igazából csak vagánykodni akarnak, szóval nem muszáj a törvény teljes szigorával lesújtani rájuk, elég csupán megakadályozni a tervezett bűntényt. Az események azonban rácáfolnak Lea szavaira, és kiderül, hogy nemcsak ő ismerte félre a barátait, de még a „jóravaló srácok” szülei sem ismerik igazán saját gyermekeiket. Tomás Milián ezúttal a felügyelőt alakította.
Művészfilmek
Noha Milián állítólag nem szívesen emlékszik vissza művészfilmes pályakezdésére, a közönségfilmek sztárjaként is időről időre elvállalt művészfilmekre szóló felkéréseket. Jómagam ide sorolnám Lucio Fulci történelmi drámáját, a Beatrice Cencit is (1969), amely megtörtént esetet dolgozott fel. A XVI. században egy itáliai nemesember, Francesco Cenci felesége halála után kolostorba küldte a lányát, Beatricét. Nyolc év után hazahívta, mert másodszor is megnősült. Lányát azonban nem engedte férjhez menni, hanem fogságban tartotta, és lényegében szolgasorsra kényszerítette. Új feleségét, Lucreziát is kegyetlenül kínozta. Beatrice többször is megpróbált levélben segítséget kérni a fivéreitől, de azok nem mertek szembeszállni zsarnoki apjukkal. Amikor egy ilyen levél Francesco kezébe került, a felbőszült férfi félholtra verte a lányát, akit többször meg is erőszakolt. Egyértelművé vált, hogy Beatrice csak apja halála árán menekülhet meg kilátástalan helyzetéből. Szövetkezett mostohaanyjával és két fivérével, és végül végeztek a kegyetlen Cencivel. A gyilkosságot azonban felfedezték, és a két nőt kivégezték. Az egyik fiút megkínozták, majd felnégyelték, a másikat – fiatal korára való tekintettel – örökös gályarabságra ítélték. Fulci meglepően igényes és felkavaró drámát forgatott a korabeli bűnügyből, amelyben Tomás a főhősnő titkos szeretőjét játszotta, aki szintén részt vesz a gyilkosságban. Mondani sem kéne, hogy Fulci – későbbi híres-hírhedt filmjeit megelőlegezve – a naturalista részletek bemutatásában különösen jeleskedik, mindazonáltal a Beatrice Cenci mégsem egy alantas ösztönökre apelláló tucatfilm, hanem egy mívesen elkészített kosztümös dráma.
Antigoné mítoszának modern feldolgozása a Kannibálok (1970), Liliana Cavani filmje. A diktatúrában élő hősnő megpróbálja megtalálni és eltemetni a rendőrök által meggyilkolt fivére holttestét. Mivel ez törvénybe ütközik, elfogják és halálra ítélik. Vőlegénye, a rendőrfőnök fia megpróbálja megmenteni a menyasszonyát. Antigonét az angol Britt Ekland játszotta, szerelmesét a kubai Tomás Milián, húgát az olasz Delia Boccardo, Teiresziaszt pedig Milián egyik színész barátja, a francia Pierre Clémenti. Cavanit nyilvánvalóan Pasolini antik feldolgozásai (Oidipusz király, 1967; Médea, 1969) inspirálták, alkotása azonban megosztotta a kritikusokat és a közönséget. Voltak olyan vélemények, hogy az érdekes koncepció ellenére Cavaninak nem sikerült elérnie a korabeli olasz politikai filmek magas színvonalát, és azokhoz hasonló parázsló hangulatot teremtenie. A neves olasz írónő, Dacia Maraini rendezésében készült a L'amore coniugale (1970), Alberto Moravia (Maraini akkori élettársa) azonos című regénye alapján. A főszereplő házaspárt Tomás és Macha Méril alakította. A maga idejében megütközéssel fogadták Dennis Hopper Az utolsó mozifilm (1971) című kísérleti alkotását, amely egyes vélemények szerint tulajdonképpen a Szelíd motorosok (1969) temetői jelenetének kibővített és szinte teljesen összefüggéstelen variációja. Noha jeles színészek vállaltak benne közreműködést (Hopper mellett Peter Fonda, Kris Kristofferson, Sylvia Miles és persze Tomás Milián), Az utolsó mozifilm nagyot bukott, az új évezredben viszont kultfilm vált belőle.
A francia új hullám egykori kiválósága, Claude Chabrol néhány kétes értékű kommerszfilm után az 1960-as évek végétől a francia polgárság életformájának éles szemű kritikusává vált. A Burzsoá bolondságok (1976) című munkája hazánkban nem igazán ismert, és ez egyáltalán nem meglepő, mert Chabrol egyik legrosszabb filmjének tartják, melynek esetében igazából a producer (Alexander Salkind) akarata és elképzelései érvényesültek. A filmet amúgy igazán parádés nemzetközi szereposztással forgatták: Bruce Dern, Stéphane Audran, Ann Margret, Jean-Pierre Cassel, Maria Schell, Curd Jürgens, Sybil Danning, Sydne Rome, Charles Aznavour és persze Tomás Milián. Egy opera-énekesnő anyáról (Jill Clayburgh) és kábítószeres fiáról (Matthew Barry) szól Bernardo Bertolucci egyik legvitatottabb alkotása, A Hold (1979). Voltak, akik fajsúlyos, nagy filmként méltatták, mások felszínes melodrámaként értékelték. Milián viszonylag kis szerepet játszik benne (a fiú által keresett apát), de hogy éppen ezért kapta meg pályafutása egyetlen Ezüst Szalag-díját, az valószínűleg annak is köszönhető, hogy akkoriban szériában forgatta a poliziottesco filmeket, ám Bertolucci egészen másmilyen szerepet adott neki. Milián tehetségének igazi elismerését az jelentette, hogy Michelangelo Antonioni őt választotta az Egy nő azonosítása (1982) című drámája férfi főszereplőjének. A figura egy rendező, aki készülő filmjéhez keres női főszereplőt, ugyanakkor az életben is szeretne társat találni maga mellé. A mű megkapta a Cannes-i Filmfesztivál 35 éves jubileuma alkalmából kiosztott különdíjat, de fogadtatása igencsak fanyalgó volt. Sok kritikus úgy vélte, Antonioni önmagát ismétli egyre szürkébben és unalmasabban. Voltak azonban olyanok, akik szerint mint minden Antonioni-filmnek, úgy ennek is megvan a maga belső, érzelmi ritmusa, és aki erre rá tud hangolódni, annak az Egy nő azonosítása semmivel sem lesz unalmasabb, mint egy cselekménycentrikus film.
Vissza az Egyesült Államokba
Az 1980-as évek első felében a poliziottesco iránti érdeklődés jelentősen alábbhagyott. Az ötvenes éveibe lépett Milián megpróbált új kihívásokat találni. Könyvet adott ki a fotózásról, és többször elutazott Indiába, hogy a keleti módszerek segítségével küzdje le két káros szenvedélyét, az alkoholt és a kábítószert. Forgatott még néhány kevésbé jelentős és Magyarországon nem túl ismert filmet, majd az 1980-as évek végén visszatért az Egyesült Államokba. Neve ott sem csengett ismeretlenül, hiszen olasz filmjei egy részét a tengerentúlon is forgalmazták, mindazonáltal Hollywoodban csak mellékszerepekben számítottak rá. Tony Scott Revans (1990) című szerelmi bosszúdrámáját és Sydney Pollack Havanna (1990) című melodrámáját Magyarországon is játszották, de hazánkban sem arattak különösebb sikert. Nagy feltűnést keltett viszont Oliver Stone JFK – A nyitott dosszié (1991) című rendezése, amely a máig tisztázatlan Kennedy-gyilkosság hátterét próbálta feltárni Abraham Zapruder híres amatőr filmje és Jim Garrison államügyész visszaemlékezései alapján. Két évvel később Milián elvállalta Carlo Rossi szerepét a Bobby Kennedy és Marilyn Monroe kapcsolatát feldolgozó tévéfilmben. Kiefer Sutherland és Woody Harrelson neve fémjelezte a Két cowboy New Yorkban (1994) című filmet, amely a mozikat megkerülve nálunk videón jelent meg először. Milián Manny Huerta szerepét játszotta.
Igaz történetet dolgozott fel Steven Spielberg Amistad (1997) című alkotása, amely egyike a rendező nagy művészi becsvággyal készült, jó szándékú, de helyenként bántóan didaktikus filmjeinek. A sztárokat (Morgan Freeman, Anthony Hopkins, Matthew McConaughey, Anna Paquin és az új felfedezett, Djimon Hounsou) felvonultató produkcióban Tomás kapta Calderon szerepét. Magát Arturo Salazar tábornokot személyesítette meg Steven Soderbergh számos díjjal elhalmozott drámájában, a kábítószer elleni harcról szóló Trafficban (2000). A vállalati és politikai korrupció köré épül A bűn állomásai (2000) cselekménye, amelyben Hollywood új (Mark Wahlberg, Joaquin Phoenix, Charlize Theron) és régi sztárjai (James Caan, Ellen Burstyn, Faye Dunaway) játszották a fontosabb szerepeket. Milián egy Manuel Sequiera nevű rosszfiút alakított. Luis Llosa A kecske ünnepe (2005) című drámájában az egykori dominikai diktátorként, Rafael Leonidas Trujillóként láthatták a nézők. Az idős színész hosszú évek után örömmel tért vissza Olaszországba, hogy szerepeljen a Roma nuda (2013) című filmben, amely szerinte nagyon szépen sikerült. Azt nyilatkozta, hogy rengeteg barátja van Itáliában, ahol az emberek még mindig szeretik őt, és nagyon jólesett neki, hogy ez a szeretet még nagyobb mértékű, mint amire gondolni mert. 2014 novemberében mutatták be az Egyesült Államokban Milián eddigi utolsó filmjét, a Fugly! című vígjátékot, amelyben John Leguizamo, Radha Mitchell, Rosie Perez és Griffin Dunne partnereként játszott. Ugyanebben az évben visszautasította Quentin Tarantino és Robert Rodríguez felkérését, hogy szerepeljen új filmjükben, melyet a klasszikus olasz szexvígjátékok ihlettek.
Színház, zene és magánélet
Mint arról szó volt, Tomás Milián pályafutása tulajdonképpen a színpadon kezdődött, az off-Broadway-n bemutatott színművekkel, és olaszországi korszaka elején is vállalt színházi felkéréseket. 1959-ben Franco Zeffirelli rendezte az Il poeta e la musa című darabban, amelyben felfigyelt rá Mauro Bolognini, és a színházzal párhuzamosan elkezdődhetett Tomás filmkarrierje is. Legnagyobb feltűnést a világot jelentő deszkákon a L'isola (1964) című darabban keltette – rendező: Fabio Mauri –, mivel partnernőjével, Barbara Steele-lel meztelenül is mutatkozott benne, és az ilyesmi az 1960-as évek elején még az „erkölcstelen” Nyugaton sem számított mindennaposnak. Spagettiwesternjei és poliziottesco filmjei a legnépszerűbb sztárok sorába emelte, így csak karrierje hanyatló szakaszában, az 1980-as évek közepén tért vissza újra a színpadra. 1994-ben ugyanazt a szerepet játszotta Ariel Dorfman A halál és a lányka című színdarabjának Los Angeles-i előadásán, amelyet Ben Kingsley az ugyanabban az évben bemutatott Roman Polanski-féle filmváltozatban. A magyar közönség elsősorban a mozivászonról ismerheti A pókasszony csókját is, amely Manuel Puig azonos című regénye alapján készült. A könyvből a filmváltozatot két évvel megelőzve, 1983-ban született meg a színdarab. Milián a 2000-es Los Angeles-i előadásokon alakította a homoszexuális Molinát.
Miután Milián 1966-ban nem hosszabbította meg a Franco Cristaldi producerrel kötött szerződését, váratlanul nehéz helyzetbe került, ahonnan a zene segítségével próbált kiutat találni. Megalapította a Tomas Milian Groupot, amelyben ő énekelt, további tagok: Ray Lovelock (ének), Maurizio Luzi (szólógitár), Aldo Colangelo (billentyűs hangszerek, ének), Mario Piccinno (dobok), Romeo Piccinno (gitár, ének) és Peppe Colella (basszusgitár, különféle egyéb hangszerek, ének). A formációnak megjelent néhány kislemeze, és Milián olykor énekelt egy-egy dalt a saját filmjeiben is, mindazonáltal az éneklés csupán mellékvágányt jelentett sikerekben gazdag művészi pályáján. Tomás 1964-ben vette feleségül Rita Vallettit, aki az 1950-es évek elején két filmben szerepelt, de aztán feladta a filmezést. Hosszú házasságuk az asszony 2012 áprilisában bekövetkezett haláláig tartott. A házaspárnak még 1964-ben megszületett egyetlen gyermeke, Tomaso, aki kamaszként előbb apja két filmjében (Giraldi felügyelő a maffia ellen, 1978; Antigengszterek csapata, 1979), majd két másik filmben (Nizsinszkij, 1980; Krisztus halálának napja, 1980) szerepelt. Később apa és fia állítólag elhidegültek egymástól. Tomás Milián visszavonultan él Miami Beachen, de úgy nyilatkozott, hogy azt szeretné, ha majd Rómában temetnék el, ahová élete nagy része kötődik. Tomaso Milián öt évig rendezőasszisztensként dolgozott a Cinecittàban, majd ő is az Egyesült Államokba ment, ahol grafikus tervezői képzettséget szerzett. Jelenleg a New York-i Brooklyn Youth Music Project ügyvezető igazgatója és arculattervezője. Megnősült, egy lánya és egy fia született.
FILMOGRÁFIA
* 2014: Fugly!
* 2013: Roma nuda
* 2005: A kecske ünnepe (La fiesta del chivo)
* 2005: El Tropico (The Lost City)
* 2002: Washington Heights
* 2001: Undercover – A titkos csapat (UC: Undercover) (tévésorozat, az Of Fathers and Sons című epizódban)
* 2001: Ambush (rövidfilm)
* 2000: Traffic
* 2000: A legendás trombitás (For Love or Country: The Arturo Sandoval Story) (tévéfilm)
* 2000: Esküdt ellenségek (Law & Order) (tévésorozat, a Vaya Con Dios című epizódban)
* 2000: A bűn állomásai (The Yards)
* 1997: Amistad
* 1997: Oz (tévésorozat, a To Your Health és a Visits, Conjugal and Otherwise című epizódban)
* 1997: Bolond szél fúj (Fools Rush In)
* 1994: Lassú tűzön (The Burning Season) (tévéfilm)
* 1994: Két cowboy New Yorkban (The Cowboy Way)
* 1993: Bobby és Marilyn (Marilyn & Bobby: Her Final Affair) (tévéfilm)
* 1993: A legfiatalabb keresztapa (Love, Honor & Obey: The Last Mafia Marriage) (tévéfilm)
* 1992: Frannie's Turn (tévésorozat, 6 epizódban)
* 1992: Jó zsaru, kisebb hibákkal (Nails) (tévéfilm)
* 1992: Screenplay (tévésorozat, a Bitter Harvest című epizódban)
* 1992: Gyilkos sorok (Murder, She Wrote) (tévésorozat, a Day of the Dead című epizódban)
* 1991: JFK – A nyitott dosszié (JFK)
* 1991: Money
* 1991: L.A. Law (tévésorozat, a The Gods Must Be Lawyers című epizódban)
* 1990: Voglia di vivere (tévéfilm)
* 1990: Havanna (Havana)
* 1990: Revans (Revenge)
* 1990: Drug Wars: The Camarena Story (tévésorozat)
* 1989: Egy ember képmása (Gioco al massacro)
* 1989: Macskafogó kommandó (Cat Chaser)
* 1988: Una casa a Roma (tévéfilm)
* 1987: Luci lontane
* 1987: The Equalizer (tévésorozat, a Shadow Play című epizódban)
* 1986: Salome
* 1985: The Equalizer (tévésorozat, a Reign of Terror című epizódban)
* 1985: Miami Vice (tévésorozat, a Bought and Paid For című epizódban)
* 1985: Dávid király (King David) (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1984: Delitto in formula Uno
* 1984: Delitto al Blue Gay
* 1983: Az ördög és a szenteltvíz (Il diavolo e l'acquasanta)
* 1983: Rabló-pandúr (Cane e gatto)
* 1982: Delitto sull'autostrada
* 1982: Monsignor
* 1982: Egy nő azonosítása (Identificazione di una donna)
* 1981: Manolesta
* 1981: Delitto al ristorante cinese
* 1981: Uno contro l'altro, praticamente amici
* 1980: Delitto a Porta Romana
* 1980: Il lupo e l'agnello
* 1979: Gyilkosság a Teverén (Assassinio sul Tevere)
* 1979: A Hold (La luna)
* 1979: Téli gyilkosságok (Winter Kills)
* 1979: Antigengszterek csapata (Squadra antigangsters)
* 1978: Giraldi felügyelő a maffia ellen (Squadra antimafia)
* 1978: La banda del gobbo
* 1977: Il figlio dello sceicco
* 1977: La banda del trucido
* 1977: Giraldi felügyelő újra akcióban (Squadra antitruffa)
* 1977: Messalina, Messalina!
* 1977: Il cinico, l'infame, il violento
* 1976: Liberi armati pericolosi
* 1976: Giraldi felügyelő (Squadra antifurto)
* 1976: Il trucido e lo sbirro
* 1976: Burzsoá bolondságok (Folies bourgeoises)
* 1976: Squadra antiscippo
* 1976: Roma a mano armata
* 1976: 40 gradi all'ombra del lenzuolo (a La cavallona című epizódban)
* 1975: Egy akasztanivaló bolond nő (Folle à tuer)
* 1975: Il giustiziere sfida la città
* 1975: Az Apokalipszis négy lovasa (I quattro dell'apocalisse)
* 1975: La polizia accusa: il servizio segreto uccide
* 1975: Vadnyugati szamuráj (Il bianco il giallo il nero)
* 1974: Milánó gyűlöli: a rendőrség képtelen tüzelni (Milano odia: la polizia non può sparare)
* 1974: Squadra volante
* 1973: Ci risiamo, vero Provvidenza?
* 1973: Il consigliori
* 1972: Az élet néha nagyon kemény, ugye, Provvidenza? (La vita, a volte, è molto dura, vero Provvidenza?)
* 1972: Ne zaklasd a kiskacsát! / Ne bántsd a kiskacsát! (Non si sevizia un paperino)
* 1972: La banda J.S.: Cronaca criminale del Far West
* 1972: Un uomo dalla pelle dura
* 1971: Az utolsó mozifilm (The Last Movie)
* 1971: La vittima designata
* 1970: Egy kincskereső Mexikóban (Vamos a matar, compañeros)
* 1970: L'amore coniugale
* 1970: Kannibálok (I cannibali)
* 1970: A bandita (O Cangaçeiro)
* 1969: Beatrice Cenci
* 1969: Hová mész teljesen meztelenül? (Dove vai tutta nuda?)
* 1969: Tepepa, a hős bitang (Tepepa)
* 1968: Ütős páros (Ruba al prossimo tuo)
* 1968: Fuss, öreg, fuss! (Corri uomo corri)
* 1968: Banditák Milánóban (Banditi a Milano)
* 1968: Crónica de un atraco
* 1968: Sentenza di morte
* 1967: Szemtől szemben (Faccia a faccia)
* 1967: Django Kill – Ha élsz, lőj! (Se sei vivo spara)
* 1967: El precio de un hombre
* 1966: Madamigella di Maupin
* 1966: Számadás / A nagy leszámolás (La resa dei conti)
* 1965: I soldi
* 1965: Agónia és extázis (The Agony and the Ecstasy)
* 1965: Katonalányok (Le soldatesse)
* 1965: Aki bújt, aki nem, ölök (Io uccido, tu uccidi) (az Il Plenilunio című epizódban)
* 1964: A közönyösök (Gli indifferenti)
* 1964: L'uomo (tévéfilm)
* 1963: Őrült tenger (Mare matto)
* 1963: L'attico
* 1963: Agymosás / RoGoPaG (Laviamoci il cervello / RoGoPaG) (A túró című epizódban) (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1963: Il giorno più corto
* 1962: La banda Casaroli
* 1962: Il disordine
* 1962: Boccaccio ’70 (A munka című epizódban) (Thomas Milian néven)
* 1961: Giorno per giorno disperatamente
* 1961: Un giorno da leoni
* 1961: Laura nuda
* 1961: L'imprevisto
* 1960: I delfini
* 1960: A szép Antonio (Il bell'Antonio)
* 1959: A vagányok éjszakája / Bátrak éjszakája (La notte brava)
* 1959: The Millionaire (tévésorozat, a The Louise Benson Story című epizódban)
* 1958: Decoy (tévésorozat)
DÍJAK
Ezüst Szalag-díj
* 1980: A Hold (legjobb férfi mellékszereplő)
Screen Actors Guild Awards
* 2001: Traffic (legjobb színész, megosztva a film összes fontosabb szereplőjével)
