Pasolini

Pasolini

2013. november 30., szombat

ELSA DE GIORGI

Elsa De Giorgi (Olaszország, Pesaro, 1914. december 26. – Olaszország, Róma, 1997. szeptember 12.) olasz írónő, színésznő, rendező és díszlettervező hivatalos neve: Elsa Giorgi Alberti. Színésznői karrierje 1933-ban kezdődött, és másfél évtizedig folyamatosan felfelé ívelt. Antifasiszta beállítottsága miatt azonban jobban érdeklődött a színházi munka iránt, mert ott a filmvilághoz képest kevésbé érvényesült a fasiszta kultúrpolitika. 1955-ben jelent meg első regénye. Élete végéig publikált, méltatói szerint a történetmesélés volt az erőssége, különösen, ha személyes emlékeit idézte fel. Szoros barátságot ápolt Pier Paolo Pasolinivel, akinek két filmjében is szerepelt: A túró (1963) és a Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) a maguk idejében nagy botrányt okoztak. Az ötvenes években titkos viszonyt folytatott Italo Calvino íróval. Szenvedélyes szerelemről tanúskodó magánlevelezésüket 2004-ben publikálta egy olasz napilap, ami kisebbfajta kultúrbotrányt okozott Itáliában, és újra felvetette azt a problémát, hogy híres emberek bizalmas magánügyei mennyiben és mikortól tartozhatnak a nyilvánosságra is.


KARRIERTÖRTÉNET
A filmszínésznő
Elsa De Giorgi ősi arisztokrata családból származott. Édesapja Cesio Giorgi Alberti, édesanyja Licinia Ricci. Elsa pontos születési időpontja körül némi homály van, ami híres és szép nők esetében olykor bizony előfordul. A legtöbb biográfia szerint 1914. december 26-án született, barátait állítólag mégis mindig január 26-án hívta meg magához születésnapot ünnepelni. Egyes források 1914 helyett 1915-ről tudnak. Még tizennyolc éves sem volt, amikor egy fotóversenyen felfigyelt rá Mario Camerini, és szerepet ajánlott neki a T'amerò sempre című filmjében. A romantikus produkció oly nagy sikert aratott, hogy Camerini tíz évvel később leforgatta a remake-et is: Elsa egykori szerepét a népszerű sztár, Alida Valli játszotta. Maga Elsa viszont már 1933-ban szerepett kapott egy remake-ben: Alessandro Blasetti L'impiegata di papà című alkotása egy kortárs német film, a Heimkehr ins Glück (1933) olasz változata. A történet akár egy régi magyar film cselekménye is lehetne: a gazdag leány és a szegény alkalmazott szerelme, amely nem nélkülözi a bonyodalmakat, de a végén minden jóra fordul. Az 1934-es Velencei Filmfesztiválon Mussolini-kupát nyert Guido Brignone filmje, a Teresa Confalonieri (1934). A történet egy XIX. században élt, nemes lelkű grófnéról szól, aki kijárja az osztrák császárnál, hogy összeesküvés miatt halálra ítélt férje büntetését életfogytiglani börtönre változtassák, és vele mehessen a rabságba. Bár egyes kritikusok felrótták a mű helyenkénti színpadiasságát, a többség méltatta a címszerepet játszó Marta Abba alakítását, aki az eszményített olasz nőt formálta meg. Elsa De Giorgi játszotta Jablonevsca hercegkisasszony szerepét.


A fiatal színésznő egymás után kapta a fő- és mellékszerepeket a korszak úgynevezett „fehér telefonos” filmjeiben. Ezek többségét a közönség nagy tetszéssel fogadta, de csupán kevés vált közülük időtálló klasszikussá. Említést érdemel a Néma tanú (1939), a fasiszta éra egyik legfigyelemreméltóbb alkotása, mely a hagyományos olasz nemzeti sajátosságokat (vallásosság, nacionalizmus) a realisztikus hangvétellel párosította. Rendezője: Carlo Campogalliani. A Fracassa kapitány (1940) Théophile Gautier sokszor megfilmesített regényének egyik adaptációja, amely öt forgatókönyvíró – az egyik maga a rendező, Duilio Coletti – munkájának köszönhetően került filmszalagra. Elsa játszotta Isabella szerepét. Egyik partnere a fasiszta korszak legnagyobb sztárja, Osvaldo Valenti volt (máskor is dolgoztak együtt), akit 1945-ben a partizánok kivégeztek színésznő szeretőjével, Luisa Feridával együtt. Luigi Zampa Fra Diavolo (1942) című kalandfilmje a klasszikus banditatörténet megfilmesítése, amely a franciák szerepét az akkori fasiszta ideológiának megfelelően meghamisította. Nekünk, magyaroknak Elsa filmjei közül a Kísértés (1942) a legérdekesebb, hiszen két magyar színész játszotta benne a főszerepeket: Szeleczky Zita és Kiss Ferenc. Mindketten közismerten jobboldali beállítottságú művészek voltak. Szeleczky 1945-ben elhagyta az országot, a népbíróság a távollétében ítélte el. 1997-ben rehabilitálták, két évvel később halt meg Érden. Kiss Ferencet a népbíróság háborús bűnökért több éves börtönbüntetésre ítélte. Később visszakerült a szakmába, 1964-ben Érdemes Művész kitüntetést kapott. 1978-ban halt meg. A Kísértés a korabeli híradásokkal ellentétben nem olasz–magyar koprodukció volt, hanem egyértelműen olasz film (egy torinói stúdióban forgatták) magyar főszereplőkkel. Az együttműködés nemcsak azért jött létre, mert Magyarország Olaszország szövetségese volt, hanem azért is, mert az 1930-as, 1940-es évek magyar filmjei Itáliában igen nagy népszerűségnek örvendtek. A Kísértésben Szeleczky olasz hangja Lidia Simoneschi volt, Kiss Ferencé Mario Besesti. Elsa De Giorgit Wanda Tettoni szinkronizálta. (Az olasz filmvilágban gyakran még az olasz anyanyelvű sztárokat is szinkronizálták!)


A színpadi színésznő 
Elsa De Giorgi életrajzírói nem győzik hangsúlyozni, hogy antifasiszta beállítottsága miatt a művésznő nem igazán szerette a filmezést, mivel a korabeli olasz filmművészetben erőteljesen érvényesült a fasiszta esztétika és ideológia, ezért inkább a színházi munkát részesítette előnyben. Ezt a vélekedést némileg cáfolja, hogy pályakezdésétől 1948-as férjhez meneteléig tulajdonképpen folyamatosan filmezett. Színpadi színésznőként a szakma olyan kiválóságaival dolgozott, mint például Luchino Visconti és Giorgio Strehler. A firenzei Giardino di Boboliban 1949-ben bemutatott Trolius és Cressida a Shakespeare-darab olasz ősbemutatójának számít, amelyben Elsa játszotta Trójai Heléna szerepét. Federico Zardi A jakobinusok című drámája a megszokottól eltérő megközelítésben mutatja be a nagy francia forradalom kimagasló alakját, Maximilien de Robespierre-t. A művet Giorgio Strehler állította színpadra 1957-ben, és Elsa De Giorginak adta a sziporkázó intelligenciájú Madame Roland szerepét. Kritikusai szerint a színésznő egyénisége e két figura legfőbb jellemzőit egyesíti magában: a szépséget és az intelligenciát. Megpróbálkozott a színházi rendezéssel is, 1970-ben pedig egy színiiskolát nyitott Umbriában, az Il Vivaiót, ahol számos később ismertté vált színész tanulta meg a szakma alapjait. 


Az írónő
Elsa De Giorgi írói karrierje az 1950-es évek közepén indult. Nem vált igazán közismert és ünnepelt szerzővé, de egy szűkebb kör igen nagyra értékelte történetmesélő képességét és stiláris tehetségét. Első regénye, az I coetanei érdekes és értékes visszapillantás a fasiszta korszak Olaszországára. A szerző különösen érzékletes leírást ad arról, amikor éppen a Cinecittàban tartózkodott, és számos különböző politikai meggyőződésű szakmabelivel egyetemben meghallotta Mussolini rádióbeszédét, amelyben a Duce bejelentette, hogy Olaszország belép a háborúba. 1963-as verseskötetéhez, a La mia eternitàhoz jó barátja, Pasolini írt előszót, és Renato Guttuso készített illusztrációkat. Pasolini emlékének adózott 1977-es kötetével. 1985-ben egy újabb verseskötetet jelentetett meg. Élete két legfontosabb férfijához fűződő érzéseit és emlékeit egy-egy könyvben írta meg: a L'eredità Contini Bonacossi: l'ambiguo rigore del vero férjéhez fűződő viharos kapcsolatának krónikája az örökség körüli hercehurcák ürügyén, míg a halála évében kiadott Una storia scabrosa alapját Italo Calvinóhoz fűződő legendás szerelme képezte. Elsa De Giorgi egyetlen könyve sem jelent meg magyar nyelven, és nem valószínű, hogy a közeljövőben ezen a téren bármi előrelépés történne, az olasz irodalombarátok körében azonban a múlt század közepének legfigyelemreméltóbb szerzői között tartják számon, akinek írói munkássága semmivel sem kisebb értékű színésznői életművénél.


Vissza a filmhez
A Manù il contrabbandiere című 1948-as film után Elsa De Giorgi másfél évtizedig nem állt a kamerák elé. Barátja, Pier Paolo Pasolini azonban felkérte egy rövid szereplésre A túró (1963) című hírhedt filmjében, amely egyik legjobb alkotása. Elsa alakította a producer feleségét, aki férjével és másokkal együtt látogatást tesz a filmbeli forgatáson. Tizenkét évvel később Pasolini a Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) című sokkoló drámájában Maggi asszony szerepét ajánlotta Elsának. Egy kiöregedett, de még mutatós prostituáltról van szó, aki két hasonló korú kolléganőjével egyetemben perverz történetekkel szórakoztatja a film négy főszereplőjét, a Hatalom különböző formáit képviselő uraságokat, akik feltüzelt vágyaikat a fogságukban tartott tizenéves fiatalokkal elégítik ki. Maggi asszony témája talán a legvisszataszítóbb: az emberi ürülék. A szerepben Elsa De Giorgi színes egyéniségének egy újabb jellemző oldalát mutathatta meg: történetmondó képességét. Az ősi „szakmája” ellenére is dekoratív hölgy külseje és előadói stílusa feltűnő ellentétben van mindazzal, amit elmond, és a Salò hatásmechanizmusa erőteljesen épít az effajta ellentétekre. Ugyanabban az évben Elsa filmrendezőként is bemutatkozott. A Sangue + fango = Logos passione (1975) című alkotása tulajdonképpen két mitológiai témát dolgoz fel a színésznő által alapított színiiskola növendékeinek közreműködésével: Lázár feltámasztását és Jézus szenvedéstörténetét. Elsa De Giorgi a következő esztendőben még egy filmet rendezett Le Cortigiana (1976) címmel, amelyet azonban állítólag nem mutattak be, és az IMDB adatbázisában sem szerepel. Csupán annyit lehet róla tudni, hogy De Giorgi rendezte, és Franco Abussi volt az operatőr.


Magánélet
Elsa De Giorgi 1948-ban feleségül ment Sandrino Contini Bonacossi grófhoz, a volt partizánhoz, aki – a családi hagyományokat követve – műkincs-kereskedelemmel foglalkozott. Házasságukból nem született gyermek. A férj 1955-ben titokzatos módon eltűnt, és sokáig semmit nem lehetett tudni róla. Egyesek úgy vélték, anyagi gondok és a műkincsekkel kapcsolatos problémák álltak eltűnése hátterében, mások szerint rájött, hogy felesége megcsalja őt Italo Calvino íróval. Bizonyos források azonban úgy tudják, hogy De Giorgi és Calvino szerelme csupán Contini Bonacossi eltűnése után bontakozott ki, és évekig titokban maradt a nyilvánosság előtt. Kapcsolatuk egészen 1958-ig tartott, és ez idő alatt Calvino több száz szenvedélyes szerelmes levelet írt Elsának. Ezeknek a leveleknek egy részét 2004-ben közölte a Corriere della Sera olasz napilap. A dologból kisebbfajta skandalum támadt Olaszországban. Az anyag ugyanis azzal a feltétellel került a Paviai Egyetem tulajdonába, hogy legalább 15 évig nem hozzák nyilvánosságra. (Calvino 1985-ben, De Giorgi 1997-ben hunyt el.) A közismert irodalomkritikus, Alberto Asor Rosa élesen bírálta a Corriere della Serát, amely szerinte indiszkréciót követett el a magánlevelezés publikálásával, és bulvár szempontok miatt megsértette a szerzői jogot és a magánélethez való jogot. A botrányban Calvino özvegye, Chichita Calvino (született: Esther Judith Singer) is hallatta a hangját, és visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy tulajdonképpen De Giorgi volt Calvino múzsája. Szerinte férje (akihez 1964-ben ment hozzá) a színésznő nélkül is azzá vált volna, akivé lett. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy akadnak olyan vélemények is, melyek szerint az indiszkréciót irodalomtörténeti okok indokolták, és a magánlevelezés egyike a XX. századi olasz irodalom legszebb és legértékesebb privát dokumentumainak. Az eltűnt férj, Contini Bonacossi gróf egyébként 1975-ben Washingtonban öngyilkosságot követett el: tettének oka nem ismert, egyesek szerint azonban házasságának csődjét soha nem tudta kiheverni. 


BIBLIOGRÁFIA
* 1955: I coetanei (Gaetano Salvemini levelével. Torino, Einaudi. Új kiadás: Giuliano Manacorda előszavával. Miláno, Leonardo, 1992.)
* 1960: L'innocenza (Velence, Sodalizio del libro)
* 1962: La mia eternità (Pier Paolo Pasolini előszavával és Renato Guttuso három eredeti rajzával. Caltanissetta – Róma, S. Sciascia)
* 1964: Un coraggio splendente: romanzo (Miláno, Sugar)
* 1969: Il sole e il vampiro [Edizioni di Opera aperta (Città di Castello, Istituto poligrafico umbro)] 
* 1970: Storia di una donna bella (Róma, La nuova sinistra – Edizioni Samonà e Savelli)
* 1977: Dicevo di te, Pier Paolo (Rafael Alberti ajánlásával, Giuliano Manacorda bevezetőjével. Róma, Carte segrete)
* 1978: Poesia stuprata dalla violenza (Róma, Carte segrete)
* 1985: Corpus mysticum: poesie (Dimitrije Popovic rajzaival, Carmine Siniscalco szerkesztésében. Róma, Segni e [di])
* 1988: L'eredità Contini Bonacossi: l'ambiguo rigore del vero (Miláno, Mondadori)
* 1992: Ho visto partire il tuo treno (Miláno, Leonardo)
* 1997: Una storia scabrosa (Miláno, Baldini & Castoldi)


SZÍNÉSZI FILMOGRÁFIA
* 1992: Assolto per aver commesso il fatto 
* 1991: Poussière de diamant 
* 1975: Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma) 
* 1975: Sangue + fango = Logos passione 
* 1963: Agymosás / RoGoPaG (Laviamoci il cervello / RoGoPaG) (nincs feltüntetve a stáblistán)
* 1948: Manù il contrabbandiere 
* 1946: Il tiranno di Padova 
* 1944: A fogadósné (La locandiera) 
* 1943: Sant'Elena, piccola isola 
* 1942: Fra' Diavolo 
* 1942: Kísértés (Tentazione)
* 1941: La maschera di Cesare Borgia 
* 1940: Capitan Fracassa 
* 1939: Il fornaretto di Venezia 
* 1939: Due milioni per un sorriso 
* 1939: Néma tanú (La grande luce)
* 1939: La voce senza volto 
* 1938: La mazurka di papà 
* 1938: La sposa dei re 
* 1937: Ma non è una cosa seria 
* 1937: La signora Paradiso 
* 1935: L'eredità dello zio buonanima 
* 1934: Porto 
* 1934: Teresa Confalonieri 
* 1933: L'impiegata di papà 
* 1933: Ninì Falpalà 
* 1933: T'amerò sempre 

RENDEZŐI FILMOGRÁFIA
* 1975: Sangue + fango = Logos passione 
* 1976: Le Cortigiana


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése