FILM–KÉPREGÉNY – DEKAMERON 9/2: MASETTO

Pier Paolo Pasolini 1970 őszén forgatott filmet Giovanni Boccaccio novellagyűjteménye, a Dekameron alapján. Tizenegy történetet filmesített meg, a végső változatból azonban kettőt kivágott: az egyikkel (Girolamo és Salvestra) elégedetlen volt, a másiktól (Alibech) terjedelmi okok miatt kellett megválnia. Az Andreuccio da Perugiáról szóló mese (II, 5) után azt látjuk-halljuk – a Ser Ciappelletto személyéhez kapcsolódó kerettörténet részeként –, amint egy idős férfi a városi nyüzsgésben elmeséli a dekameroni kilencedik nap második novelláját az összegyűlt hallgatóságnak: Valamely fejedelemasszony sebtiben fölkel a sötétben, hogy az ágyban kapja szerelmesével együtt az egyik apácát, kit bevádoltak nála; mivel pedig a fejedelemasszonynál éppenséggel egy pap van, hirtelenében a papnak nadrágját teszi fejére, abban a hiszemben, hogy az apácafőkötőt teszi fel; mikor pedig a bepanaszolt apáca észreveszi ezt, figyelmezteti rá a fejedelemasszonyt, mire megszabadul a büntetéstől, s azontúl kénye-kedve szerint együtt lehet szerelmesével. A mesélés körülményei érzékletes képet festenek arról, hogy az arra a korra jellemző vaskos humorú elbeszélések, az úgynevezett fabliau-k hogyan is terjedtek, ugyanakkor látunk egy jellegzetes mozzanatot is egy későbbi mese szereplője, Ser Ciappelletto nem éppen erényes életéből: előbb elemeli egy gyanútlan férfi erszényét, majd elcsábít egy kamasz fiút. Az öregember által elmondott történet lényegében hangulati előkészítése a valóban megelevenedő második mesének, amely a dekameroni harmadik nap első novellája a magát némának tettető kertészről, Masettóról. (Az alant olvasható magyar fordításban a figura neve Massetto, az általam ismert idegen nyelvű változatok és a filmmel foglalkozó szakirodalom viszont a Masetto írásmódot használja.)

Az olasz cenzorok körében a filmnek ez az epizódja volt az, amely a leginkább kiverte a biztosítékot, hiszen közelkép látható benne egy merev hímtagról, ráadásul a szereplő épp egy apácát készül meghágni, vagyis a közerkölcsök megsértésének halmozott esete állt fenn. Mondani sem kéne tehát, hogy a filmet betiltotta az olasz cenzúra, és vádat emelt az alkotó ellen. Pasolini egyébként gyakran került összetűzésbe a cenzúrával: első játékfilmje, A csóró (1961) miatt kellett bevezetni az olasz filmforgalmazásban addig nem létező „Csak 18 éven felülieknek!” kategóriát. A Dekameron volt az első olyan, nem pornográf célzatú olasz film, amelyben erekciót mutattak. A filmtörténet szempontjából azonban nem Pasolini volt a pionír: Paul Morrissey Hús (1968) című alkotásában Joe Dallesandro prezentálta az első erekciót egy nem pornográf opuszban, ámbár ezt az underground filmet nem forgalmazták széles körűen. Más források szerint Jean Genet 26 perces alkotása, az Un chant d'amour (1950) nyitotta a sort. A Dekameron erekciója Vincenzo Amato nevéhez fűződik: a fiatalember nem azonos azzal a Vincenzo Amatóval (*1966), aki például a Magyarországon is bemutatott Grazia szigete (2002) című olasz filmdráma férfi főszerepét játszotta. 2004-ben került forgalomba Lucas Kazan melegpornója, a Decameron: Two Naughty Tales, amelynek egyik története Masetto meséjének meglehetősen szabad feldolgozása. 2017-ben mutatták be Jeff Baena Bővérű nővérek című erotikus vígjátékát, amely kizárólag a „néma” kertész novellájának feldolgozása: Masettót Dave Franco formálta meg. (Jelen sorok írásakor a film magyarországi bemutatójáról nincs hír.)

Harmadik nap, első novella

Massetto da Lamporecchio némának tetteti magát, s kertésznek áll valamely apácakolostorba; az apácák pedig mind versengenek abban, hogy véle háljanak 

Szépséges hölgyeim, sok olyan ostoba férfi és nő van, kik vakon bíznak abban, hogy ha valamely fiatal leánynak fejére teszik a fehér fátyolt, és ráhúzzák a csuhát, az többé már nem is nő, nem is érez többé semminémű nőhöz illendő vágyakozást, mintha csak kővé változott volna azzal, hogy apácának állott: ha pedig hallanak valamit, mi ellenkezik eme hiedelmökkel, oly igen megháborodnak, mintha csak valami szörnyű és gyalázatos bűn követtetett volna el, és nem gondolnak és nem akarnak számot vetni magokkal, holott őket még ama tökéletes szabadság sem elégíti ki, mellyel mindent megtehetnek, s nem gondolnak a semmittevés és a magányosság fölöttébb nagy erejével. És hasonlatosképpen vannak sokan, kik szentül hiszik, hogy az ásó és a kapa és a vaskos eledelek és a nehéz fáradalmak elveszik kedvöket a föld munkásainak a parázna kívánságoktól, s elméjöket és belátásukat eldurvítják. Mivel pedig a Királynő parancsa szólít, kedvem vagyon egy kis novellával megvilágosítani, mely igen csalatkoznak mindazok, kik ebben a hitben vannak; de olyképpen, hogy nem térek el ama tárgytól, melyet a Királynő megszabott.

Volt s még most is van itt a mi környékünkön valamely jámborságáról híres apácakolostor (nem nevezem meg, hogy semmiben ne csorbítsam jó hírét), melyben nem is nagy ideje még, nem volt több, csupán nyolc apáca s egy fejedelemasszony, valamennyien fiatalok. Ezeknek szépséges kertjökben bizonyos derék atyafi volt a kertész, ki zúgolódván a kevés fizetség miatt, elszámolt az apácák ispánjával, visszatért Lamporecchióba, mivelhogy odavalósi volt. Ottan azok között, kik őt nyájasan fogadták, volt egy erős és izmos ifjú napszámos, mint afféle parasztember, fölöttébb jóképű legény, bizonyos Massetto nevezetű, ki megkérdezte tőle, hol járt oly hosszú ideig. Az atyafi, kinek Nuto volt a neve, megmondotta. Kérdezte akkor Massetto, miféle szolgálatot végzett a kolostorban. Felelte neki Nuto: 

– Én az apácák gyönyörű szép nagy kertjében dolgoztam, és ezenfelül imitt-amott az erdőre jártam fáért, vizet hordtam, s más efféle apró szolgálatokat végeztem; de az apácák oly szűkös fizetséget adtak, hogy sarura is alig futotta belőle. Ezenfelül pedig valamennyien fiatalok, úgy vettem észre, hogy az ördög bújt beléjök, mivel semmiben nem tudtam kedvökre tenni, s mi több, mikor egyszer a kertben dolgoztam, odaszólt az egyik: „Ezt dugd be ide!” ; mondta rá a másik: „Nem oda, ide!” , a harmadik pedig kikapta kezemből a kapát és rám szólt: „Ez nem jól vagyon így”; és oly igen bosszantottak, hogy otthagytam a munkát, és kimentem a kertből; úgyhogy egyik dolog miatt is, másik miatt is nem akartam náluk maradni, és hát eljöttem onnét. Mindazonáltal megkért az ispánjok, mikor eljöttem tőlük, hogy ha tudok alkalmatos embert, küldjem el hozzá, s én meg is ígértem neki: de addig adjon nekem az Isten egészséget, míg én ráadom fejemet, hogy odaküldjek neki valakit. 

Nuto szavainak hallatára Massettóban oly igen nagy gerjedelem támad amaz apácák iránt, hogy szinte elemésztette, mivel Nuto szavaiból megértette, hogy ottan hozzájuthat ahhoz, mire oly igen fájt a foga. És meggondolván, hogy elrontja dolgát, ha Nutónak csak egy szót is szól felőle, ezt mondotta: 

– Ejnye, be okosan tetted, hogy faképnél hagytad őket! Hogy is boldogulhatna férfiember asszonynéppel? Akkor már inkább ördögök közé keveredjék: hiszen az asszonynép hét közül hatszor maga sem tudja, mit akar. 

De mikor bevégződött beszélgetésök, Massetto elkezdte törni a fejét: miféle módot eszeljen ki, hogy odakerüljön hozzájok; s mivel tudta, hogy pompásan érti ama szolgálatokat, melyekről Nuto szólott, nem félt, hogy emiatt elutasítják, csak attól tartott, hogy azért nem fogadják fel, mert túlságosan fiatal és szemrevaló legény. Annak okáért hosszas töprenkedés után ekképpen gondolkodott: „A kolostor jó messzire van innét, és senki nem ismer engem ottan; ha némának tettetem magam, bizonyosan felfogadnak.” Ebben a gondolatjában megállapodott, szekercét vetett vállára, és senkinek nem szólván, hová megyen, szegény ember képében megindult a kolostorba: hová is megérkezvén belépett, s véletlenül ott találta az ispánt az udvarban: és a némák szokása szerint jelekkel mutogatván megmagyarázta neki, hogy Istennek nevében ennivalót kér, s ha szükség van rá, fát is vág annak fejében. 

Az ispán szívesen adott ennie, annak utána pedig odaállította némely tuskókhoz, melyekkel Nuto nem boldogult; ez pedig bikaerős ember lévén, hamarosan az egészet felaprította. Az ispán, kinek éppen az erdőre kellett mennie, magával vitte, s ottan fát vágatott vele; azután pedig eléje állította a szamarat, és jelekkel értésére adta, hogy szállítsa haza a fát. Ez pedig annak rendje-módja szerint elvégezte a dolgot: miért is az ispán több napokon által ottan tartotta, hogy bizonyos szükséges dolgokat elvégeztessen vele. Történt ezenközben, hogy valamely napon meglátta őt a fejedelemasszony, s megkérdezte az ispántól, kicsoda amaz ember. Az pedig felelte: 

– Madonna, ez valami szegény süketnéma, ki a közelmúlt napokban alamizsnáért jött ide; meg is esett rajta a szívem, s elvégeztettem vele bizonyos szükséges dolgokat; ha értene a kertészkedéshez és kedve volna itten maradni, úgy vélem, jó munkást nyernénk benne, éppen olyant, amilyenre szükségünk vagyon; erős ember és mindenben hasznát vehetnénk; ezenfelül pedig nem kellene attól tartanod, hogy ifjú apácáiddal netán incselkedni talál.

Felelte erre a fejedelemasszony: 

– Hitemre mondom, igazat beszélsz; tudd meg, érti-e a munkát, és igyekezzél itten tartani; adj neki egy pár sarut, meg valami ócska köpönyeget, és környékezd meg, járj a kedvében, tartsd jól eledellel. 

Az ispán azt felelte, hogy megteszi. Massetto nem volt messze onnét, s miközben úgy tett, mintha az udvart söpörné, mindezt meghallotta, s vidáman így szólt magában: „Ha egyszer erre felfogadtok, én úgy megdolgozom a kertecskéteket, ahogy még soha meg nem dolgozták.” Minekutána tehát az ispán látta, hogy pompásan érti a dolgát, s jelekkel megkérdezte, ha vajon akar-e itten maradni, az pedig jelekkel válaszolta, hogy szíves-örömest a kedvére tesz: felfogadta őt, és rábízta a kerti munkát, s megmutatta, mi a tennivalója; annak utána pedig elment a kolostor egyéb dolgaiban, a legényt pedig ott hagyta. 

Ez tehát minden áldott nap dolgozgatott, az apácák pedig kezdtek kötekedni vele és csúfolkodni rajta, miképpen gyakorta megesik, hogy más emberek is csúfolkodnak a némákkal, s füle hallatára odamondogatták neki az elképzelhető legocsmányabb szavakat, abban a hiszemben, hogy úgysem hallja; a fejedelemasszony pedig igen keveset, vagy semmit nem törődött ezzel, mivel talán úgy vélte, hogy nemcsak nyelve béna, hanem egyebe is. Történt pedig, hogy minekutána a legény valamely napon megfáradott a sok munkában és lenyugodott, két ifjú apáca a kertben sétálgatott, s odament hozzá, s kezdte szemügyre venni őt, ki tettette magát, mintha aludnék. 

Miért is az egyik, ki huncutabb volt, mondá a másiknak: 

– Ha bizonyosan tudnám, hogy nem kotyogod ki, elmondanám néked valamely gondolatomat, mely már többször megfordult fejemben, s mely talán néked is ínyedre volna. 

Felelte a másik: 

– Csak mondd bátran, mivelhogy soha, semmiképpen senkinek el nem mondom. 

Szólott akkor a huncutabbik: 

– Nem tudom, észbe vetted-e már, mely igen szigorúan tartanak bennünket, hogy ide soha férfi be nem teszi lábát, ha nem az ispán, ki már agg ember, meg ez a néma; én pedig már sokszor hallottam számos hölgyektől, kik hozzánk jöttek, hogy a világ minden gyönyörűsége potomság ahhoz képest, mit a nő a férfi karjaiban élvezhet. Annak okáért hát feltettem magamban többször is, hogy eme némával próbát teszek, ha vajon így van-e, mivelhogy mással nincs módom benne. Erre pedig nincs a világon nála alkalmatosabb ember: mivelhogy ha akarná, akkor sem járhatna el a szája: láthatod, mily tökkelütött legény, s ő maga hosszabbra nőtt, mint az esze. Szeretném hallani, miképpen vélekedel e dologban. 

– Jajjaj – mondta rá a másik –, miket beszélsz? Hát nem tudod, hogy szüzességet fogadtunk Istennek? 

– Ó – szólott az előbbi –, mennyi mindent megfogadnak neki minden áldott nap, és senki nem tartja meg! Ha mi szüzességet fogadtunk neki, majd csak akad más, vagy akár sok más, ki valóban meg is tartja fogadalmát. 

Mondta erre a másik apáca: 

– Hátha áldott állapotba kerülünk, mitévők leszünk akkor? 

Felelte rá az előbbi: 

– Te máris olyasmitől félsz, mi még nem is esett meg veled: elegendő lesz gondolkodni rajta, ha majd megesik; százféle mód is találkozik majd az elhárítására, úgyhogy soha nem derül ki, hahogy mi magunk ki nem kotyogjuk. 

A másik, hogy ezt hallotta, amannál is jobban kívánkozott próbát tenni, vajon miféle állat a férfi. Szólott tehát: 

– Hát jó, de hogyan csináljuk? 

Felelte erre az előbbi: 

– Látod, hogy kilencre jár az idő: azt hiszem, hogy a nővérek rajtunk kívül mind lefeküdtek; nézzünk körül, van-e valaki a kertben, s ha nincs itt senki, akkor nincs egyéb dolgunk, mint kézen fogni őt, és bevezetni ebbe a kunyhóba, amelyben eső elől szokása szerint meghúzódik, ottan azután egyikünk bemegy vele, a másik pedig őrt áll. Ez oly igen együgyű fickó, hogy bármit kívánjunk tőle, kötélnek áll. 

Massetto hallotta az egész beszélgetést, és kész volt az engedelmeskedésre, és alig várta, hogy valamelyik kézen fogja. Minekutána a két apáca alaposan körülnézett és látta, hogy sehol nincs senki, az, amelyik a beszélgetést kezdte, odament Massettóhoz, fölkeltette, ez pedig azon nyomban talpra ugrott. Azután kedveskedő mozdulatokkal kézen fogták, miközben ő bárgyún vigyorgott; bevezették a kunyhóba, hol is Massetto nem sokat kérette magát, hanem megtette, mit az apáca kívánt. 

Minekutána pedig ez megkapta, mit óhajtott, hű pajtás lévén, átadta helyét a másiknak, s Massetto továbbra is bárgyúnak tettetvén magát, kedvüket töltötte. Minekelőtte pedig elmentek volna onnét, mindegyik újra meg újra próbát akart tenni, hogy hogyan tud lovagolni a néma: és annak utána többször is beszélgetvén, megvallották egymásnak, hogy ez bizony csakugyan oly édes gyönyörűség, sőt még édesebb, mint amilyennek hallomásból ismerték; és alkalmatos órában mindig időt szakítottak rá, és siettek a némához játszadozni. 

Történt pedig valamely napon, hogy az egyik nővér cellájának kis ablakából észrevette őket eme foglalatosságukban, s megmutatta más kettőnek. Ezek előbb meghányták-vetették egymás között, vajon följelentsék-e a fejedelemasszonynál: annak utána azonban megváltoztatták szándékukat, és megegyeztek amazokkal, és közösködtek Massetto birtokában. Idők múltán különb-különbféle úton-módon a többi három is belekerült a társaságba. Végezetül a fejedelemasszony, ki eme dolgokból mit sem sejtett, midőn valamely napon egyedül sétálgatott a kertben, nagy hőség idején, ott lelte Massettót (kit a rengeteg éjszakai lovaglás miatt a csekélyke nappali munka fölöttébb megfárasztott), elheveredve a mandulafa árnyékában, amint épp aludt, a szél pedig elöl felhajtotta ruháját, s minden meztelensége kilátszott. 

A fejedelemasszony csak nézte, nézte, s látván, hogy egyedül van, elfogta ugyanaz a gerjedelem, mely annak idején apácáit elfogta, és fölkeltette Massettót, és magával vitte szobájába, hol is néhány napon által tartotta, fölöttébb nagy siralmokra az apácáknak, mivelhogy nem jött a kertész, hogy kertjökben munkálkodjék; a fejedelemasszony pedig újra meg újra ízlelte ama gyönyörűségeket, melyekért annak előtte oly igen becsmérelt másokat. Végezetül kibocsátotta őt szobájából, s visszaküldte maga kamrájába; de mivel fölöttébb sóvárgott utána, s többet kívánt tőle, mint amennyi megillette volna, Massetto észbe kapott, hogy ennyit nem bír kielégíteni, s ha továbbra is megmarad némasága mellett, fölöttébb nagy baja kerekedhetik belőle. Annak okáért, midőn valamely éjszaka a fejedelemasszonynál volt, leszakította a nyelvére vetett féket s megszólalt: 

– Madonna, én hallottam, hogy egy kakas kellőképpen kielégít akár tíz tyúkot is, de tíz férfi is csak rosszul vagy kínos-keservesen tud kielégíteni egy asszonyt, holott nekem kötelességem kilencnek kedvét töltenem; ezt pedig a világnak minden kincséért sem bírom tovább: s mi több, eddigi munkálkodásomban oly igen megrokkantam, hogy már sem a sokat, sem a keveset nem bírom; annak okáért vagy elengedsz Isten hírével, vagy pedig valamiképpen segítesz a bajon.

A fejedelemasszony fölöttébb meghökkent, hogy őt szólani hallotta, holott némának vélte; mondá tehát: 

– Micsoda dolog ez? Én azt hittem, hogy néma vagy. 

– Madonna – felelte Massetto –, csakugyan néma voltam, de nem születésemtől fogva, hanem valamely nyavalyámban vesztettem szavamat, s csak ma éjjel érzem, hogy visszanyertem, miért is minden erőmből hálát adok Istennek. 

Az apáca elhitte neki, és megkérdezte: mit jelent az, hogy kilenc nőnek kell kedvét tölteni. Massetto elmondotta neki a történteket. A fejedelemasszony ennek hallatára észbe vette, hogy nincs olyan apácája, kinek ne lett volna több esze nála: miért is értelmes hölgy lévén, nem bocsátotta el Massettót, hanem akképpen határozott, hogy apácáival majd rendbe hozza eme dolgot, hahogy Massetto miatt a kolostor rossz hírre jusson. S mivel épp ama napokban az ispán meghalálozott, valamennyien felfedték egymás előtt, amit eddig műveltek, s egy értelemmel és Massetto beleegyezésével ím ebben állapodtak meg: elhitetik a környékbeli emberekkel, hogy Massetto, ki hosszú évek óta néma volt, az ő imádságaik révén s ama szentnek érdeméből, kinek kolostoruk szentelve volt, visszanyerte szavát; annak utána pedig ispánná tették őt, és olyképpen osztották meg munkálkodását, hogy el tudta végezni azt. Ilyetén módon, ámbár sok apró barátot nemzett, mégis oly titokban ment a dolog, hogy senki nem tudta meg, csupán a fejedelemasszony halála után, mikor Massetto már szinte agg ember volt s kívánkozott vagyonával megtérni otthonába: hogy pedig tudomást szereztek eme kívánságáról, szíves-örömest teljesítették.

Ekként tehát Massetto, öregen, apa és dúsgazdag ember gyanánt hazatért oda, honnan szekercével a vállán valamikor elindult, minekutána okossága révén jól felhasználta ifjúságát, és nem bíbelődött soha gyermekeinek nevelésével, és nem költött rájok pénzt; és gyakorta hajtogatta magában, hogy íme, így bánt Krisztus azzal, ki őt felszarvazta. 

(Révay József fordítása)