Pasolini

Pasolini

2012. június 25., hétfő

TOM BAKER

Tom Baker (Egyesült Királyság, Anglia, Liverpool, 1934. január 20.) brit színész teljes neve: Thomas Stewart Baker. Az 1960-as évek végétől filmez. Elsősorban tévéfilmekben és -sorozatokban szerepelt, de az új évezredben gyakran vállal szinkronmunkát és narrátori felkérést is. Igen magas termetű színész: 1 méter 91 centiméter. 


KARRIERTÖRTÉNET 
A kezdetek 
Tom Baker szegény ír katolikus családba született. Apja, John Stewart Baker tengerész munkájából kifolyólag ritkán tartózkodott otthon. Tomot öccsével és húgával együtt édesanyjuk, Mary Jane Fleming nevelte. Az asszony pincérnői munkája mellett házakhoz járt takarítani, hogy kiegészítse a családi kasszát. Tizenöt éves korában Tom abbahagyta az iskolát, és szerzetesnek állt. Hat év múlva hátat fordított a monostori életnek, és bevonult katonának. 1955 és 1957 között a Királyi Haditengerészet Egészségügyi Alakulatánál szolgált. A katonaságnál feltámadt érdeklődése a színjátszás iránt, amely eleinte csak hobbinak tűnt számára, később azonban élethivatásává vált. Katonai szolgálatának letöltése után Kentben képezte magát a színi pályára. Kezdetben vidéki színházakban szerepelt. William Shakespeare Téli rege című darabjában lépett először a nagyközönség elé: egy medvét alakított. Az előadást a cambridge-i, az edinburgh-i és a velencei közönség is láthatta. (Tom első filmszerepét ugyanebben a Shakespeare-darabban játszotta 1967-ben.) 1968-ban Baker a Laurence Olivier által vezetett National Theatre tagja lett. A Rosencrantz és Guildenstern halott című darabban debütált az ottani közönség előtt. Ezután kisebb szerepek és televíziós felkérések következtek. A fordulatot a Joan Plowright (Olivier felesége) által rendezett The Travails of Sancho Panza című előadás hozta meg. Ebben Tom egy lovat (!) játszott, ám épp ezzel az alakításával hívta fel magára Olivier figyelmét, aki A velencei kalmárban Marokkó hercegének szerepére kérte fel. 


Korai filmszerepek 
Dosztojevszkij A félkegyelmű című művének színpadi változatában Baker olyan emlékezetes alakítást nyújtott, hogy Olivier őt ajánlotta Sam Spiegel producernek Franklin J. Schaffner Cárok végnapjai (1971) című történelmi drámájában Raszputyin szerepére. Alakításáért a legjobb férfi mellékszereplőnek és a legígéretesebb új színésznek járó Golden Globe-díjra egyaránt jelölték. Pier Paolo Pasolini Angliában forgatta a Canterbury mesék című alkotását Geoffrey Chaucer klasszikus műve alapján. Tom játszotta Jenkin, a kissé ügyefogyott diák szerepét, akit felesége, a bővérű Bathi Asszonyság kénytelen megleckéztetni, mivel ura vonakodik teljesíteni házastársi kötelességét. (Majdnem három évtizeddel később, a Chaucer-mű rajzfilmsorozatként elkészült változatában Baker szinkronszerepet vállalt.) A jól alakuló színészi karrier azonban kis híján véget ért, miután lejárt Baker szerződése a National Theatre-nél. Bár kapott néhány kisebb színpadi és filmszerepet, gyakran hetekig munkanélküli volt. Végül egyszerű munkásként állást vállalt egy kis építőipari cégnél, ahol összebarátkozott a tulajdonosokkal. Mindazonáltal nem mondott le végleg a színészetről, és levelet írt régi pártfogójának, Bill Slaternek, hogy tudna-e valami munkát ajánlani számára. A levél a legjobbkor érkezett. A BBC tévésorozataiért felelős Slater egyik gondja ugyanis épp az volt, hogy sürgősen megtalálja a cég népszerű sorozata, a Ki vagy, Doki? új főszereplőjét, mivel az addigi főszereplő, Jon Pertwee bejelentette távozását. Barry Letts (a Ki vagy, Doki? producere) látta Bakert a Szindbád arany utazása (1973) című filmben, és alakítása annyira tetszett neki, hogy beleegyezett Tom szerződtetésébe. 


Ki vagy, Doki? 
Tom Baker hét évadon át játszotta a Dokit, és ezzel rekordot állított fel az 1963-ban indult sorozatban, hiszen sem elődei, sem utódai nem játszották ilyen hosszú ideig a szerepet. Különc öltözködésével – több mint három méter hosszú sálja szinte védjegyévé vált, akárcsak kócos haja és zselécukorral tömött zsebei – és beszédstílusával egyénivé tette a figurát, aki hamar népszerűvé vált a közönség körében. Olyannyira, hogy a rajongók évről évre Bakert választották meg a legjobb Dokinak a Doctor Who-magazinban, és csupán három alkalommal veszített (1990-ben, 2006-ban és 2009-ben). Ahogy a BBC bejelentette, hogy Tom Baker lesz a Doki, a színész karrierje hirtelen újra szárnyalni kezdett. Az Oxfordi Fesztiválon például Oscar Wilde-ot játszotta a híres író peréről szóló darabban, de számos egyéb felkérést is kapott különféle színtársulatoktól, a televíziótól és a filmesektől. 178 epizód után döntött úgy, hogy kiszáll a számára hallatlan népszerűséget hozó szériából, melynek adásait 8–10 millió néző követte figyelemmel. Később azt állította, hogy nem nézett meg egyet sem az utódaival készült részekből. 2006-ban viszont úgy nyilatkozott, hogy mégiscsak belekukkantott az éppen aktuális epizódokba, és az új Doki, David Tennant játékát kiválónak találta. Ő maga időnként hajlandó volt újra magára ölteni a Doki jelmezét különféle önálló tévéfilmek kedvéért. 2004-ben még az is szóba került, hogy a Mester szerepében visszatér a sorozatba, ám erre nem került sor. Időről időre mégis felröppennek a visszatéréséről szóló híresztelések, melyeket az is táplál, hogy Baker közreműködött a Doctor Who-történetekből készült hangos könyvek megszületésében. (Magyarországon az RTL Klub mutatta be a Ki vagy, Doki? újabb keletű részeit, de a Bakerrel forgatott korábbi epizódok nem kerültek adásba.) 


Az 1980-as évektől napjainkig 
A sikernek persze megvolt az árnyoldala is. Miután kivált a sorozatból, Baker nehezen talált újabb munkát, hiszen annyira azonosították a Doki figurájával, hogy el sem tudták képzelni más szerepben. Ebben az időszakban inkább színpadi szerepei voltak jelentősek: ismét Oscar Wilde-ot alakította a Chichester Festival Theatre egyik produkciójában, 1982-ben pedig a West Enden lépett színpadra a Hedda Gablerben (a címszerepet Susannah York játszotta). A Royal Shakespeare Company Educating Rita című előadásában Baker dr. Frank Bryant szerepét formálta meg, amely különösen a szívéhez nőtt. 1985-ben egy dublini színházban egyszerre játszotta Sherlock Holmes és ellenfele, Moriarty professzor szerepét. Holmesként már egy 1982-es tévésorozatban is láthatta a közönség, hiszen Tom a Ki vagy, Doki? után is gyakran szerepelt a televízióban. Tévés szereplései közül külön említést érdemel a Medics című sorozat, amelyben Geoffrey Hoyt professzort alakította. Baker az 1990-es években kezdett írással foglalkozni. Önéletrajzi könyve, a Who on Earth is Tom Baker? 1997-ben jelent meg. Két évvel később egy újabb könyve került a boltokba, a The Boy Who Kicked Pigs, amely egy sötét tónusú, mégis vicces történet egy rossz kisfiúról, aki hatalmas felfordulást okoz otthon és a szomszédságban. A kötetet azóta nyolc nyelvre fordították le. A magyar nézők is jól ismerhetik az Angolkák című szatirikus tévésorozatot, amelynek Baker volt a narrátora több évadon keresztül. A felkérést állítólag annak köszönhette, hogy a széria készítői a Ki vagy, Doki? nagy rajongóinak számítottak. (Mivel mi szinkronizálva láthattuk az Angolkákat, ezért sajnos épp Baker narrációjáról maradtunk le.) Állítólag szó volt arról, hogy Tom játssza Gandalf szerepét A Gyűrűk Ura című filmben, de lemondta a felkérést, miután megtudta, hogy a forgatás több hónapot vesz igénybe Új-Zélandon. 


Magánélet 
Baker háromszor nősült. Első feleségével, Anna Wheatcrofttal – aki a híres rózsatermelő, Harry Wheatcroft unokahúga – 1961-ben kötött házasságot. Még abban az évben megszületett első fiuk, Daniel, három év múlva pedig a második, Piers. A házaspár Nottinghamben élt, ahol Tom nem talált színészi munkát, ezért a családi kertészetben dolgozott. A házasság néhány év alatt megromlott, és 1966-ban válással végződött. Baker 1980-ban feleségül vette Lalla Ward színésznőt, akivel a Ki vagy, Doki?-ban játszott együtt. Házasságuk mindössze tizenhat hónapig tartott, de barátságban váltak el. Az asszony később úgy nyilatkozott, hogy nagyon szerette a férjét, ellenben mindkettőjüknek annyira fontos volt a karrier, hogy nem tudtak igazán közel kerülni egymáshoz, ezért arra a döntésre jutottak, hogy a válás a legmegfelelőbb megoldás mindkettőjük számára. 1986-ban Tom harmadszor is megnősült. Új felesége, Sue Jerrard a Ki vagy, Doki? egyik vágója volt. A házaspár 2003 és 2006 között Franciaországban élt, előtte és utána a vidéki Anglia nyugalmát élvezték. Baker ifjúkori lelkesedésével ellentétben ma már nem tartja magát hívőnek: nem ellenzi ugyan a vallást, a kereszténység helyett azonban a buddhizmust érzi magához közelebb. Többször is kinyilvánította ellenszenvét mind a konzervatívok, mind a Munkáspárt iránt. 


FILMOGRÁFIA 
* 1967: The Winter's Tale (nincs feltüntetve a stáblistán) 
* 1968: Market in Honey Lane (tévésorozat, a The Matchmakers című epizódban) 
* 1968: George and the Dragon (tévésorozat, a The 10:15 Train című epizódban) 
* 1968: Z Cars (tévésorozat, a Hudson's Way című epizód mindkét részében) 
* 1968: Dixon of Dock Green (tévésorozat, a Number 13 és a The Attack című epizódban) 
* 1969: Thirty-Minute Theatre (tévésorozat, a The Victims: Frontier című epizódban) 
* 1970: Softly Softly (tévésorozat, a Like Any Other Friday című epizódban) 
* 1971: Cárok végnapjai (Nicholas and Alexandra) 
* 1972: Canterbury mesék (I racconti di Canterbury) 
* 1972: Play of the Month (tévésorozat, a The Millionairess című epizódban) 
* 1973: Cari genitori 
* 1973: Mesék a kriptából II (The Vault of Horror) 
* 1973: Arthur of the Britons (tévésorozat, a Go Warily című epizódban) 
* 1973: Frankenstein: The True Story (tévéfilm) 
* 1973: Szindbád arany utazása (The Golden Voyage of Sinbad) 
* 1974: Luther (nincs feltüntetve a stáblistán, az általa játszott X. Leó pápa a film bizonyos változataiban meg sem jelenik) 
* 1974: Torzszülöttek (The Mutations) 
* 1974–1981: Ki vagy, Doki? (Doctor Who) (tévésorozat) 
* 1975: Jim'll Fix It (tévésorozat, egy epizódban) 
* 1976: Nouvelles de Henry James (tévésorozat, a L’auteur de Beltraffio című epizódban) 
* 1977: Piccadilly Circus (a The Author of Beltraffio című epizódban) 
* 1978: White Powder Christmas (videós rövidfilm) 
* 1979: Good King Memorex (videofilm) 
* 1980: The Curse of King Tut's Tomb (tévéfilm) 
* 1980: Another World (rövidfilm) 
* 1982: A sátán kutyája (The Hound of the Baskervilles) (tévésorozat) 
* 1983: Jemima Shore Investigates (tévésorozat, a Doctor Ziegler's Casebook című epizódban) 
* 1984: Remington Steele (tévésorozat, a Hounded Steele című epizódban) 
* 1984: Robin Hood mókás kalandjai (The Zany Adventures of Robin Hood) (tévéfilm) 
* 1984: The Passionate Pilgrim (rövidfilm) 
* 1985: Jackanory (tévésorozat, a The Iron Man című epizódban) 
* 1986: Fekete Vipera 2 (Blackadder II) (tévésorozat, a Potato című epizódban) 
* 1986: Roland Rat: The Series (tévésorozat, egy epizódban) 
* 1986: The Kenny Everett Television Show (tévésorozat) 
* 1986: The Life and Loves of a She-Devil (tévésorozat) 
* 1990: Tales of Aesop (tévésorozat) (mint narrátor) 
* 1990: Narnia krónikái: Az ezüst trón (The Silver Chair) (tévésorozat) 
* 1991: Selling Hitler (tévésorozat) 
* 1992: Screen Two (tévésorozat, a The Law Lord című epizódban) 
* 1992: Cluedo (tévésorozat, 6 epizódban) 
* 1992: Doctor Who: Shada (videofilm) 
* 1992–1995: Medics (tévésorozat) 
* 1993: Doctor Who: Dimensions in Time (tévés rövidfilm) 
* 1994: The Imaginatively Titled Punt & Dennis Show (tévésorozat, az 1.6 epizódban) 
* 1997: Doctor Who: Destiny of the Doctors (videojáték) (csak hang) 
* 1998: Backtime 
* 1999: Silver (videojáték) (mint narrátor) 
* 2000: Max Bear (tévésorozat, csak hang) 
* 2000: The Canterbury Tales (tévésorozat, a The Journey Back című epizódban) (csak hang) 
* 2000: Sárkányok háborúja (Dungeons & Dragons) 
* 2000: Ecco the Dolphin: Defender of the Future (videojáték) (mint narrátor) 
* 2000–2001: Szellemes nyomozó (Randall & Hopkirk – Deceased) (tévésorozat, 10 epizódban) 
* 2001: Fun at the Funeral Parlour (tévésorozat, a The Jaws of Doom című epizódban)
* 2001: Hostile Waters (videojáték) (mint narrátor) 
* 2003: Swiss Toni (tévésorozat, a Cars Don't Make You Fat című epizódban) 
* 2003: Strange (tévésorozat, az Asmoth című epizódban) 
* 2003: Warhammer 40,000: Fire Warrior (videojáték) (mint narrátor) 
* 2003: Fort Boyard (tévésorozat) 
* 2003–2006: Angolkák (Little Britain) (tévésorozat) (mint narrátor) 
* 2004: Sudeki (videojáték) (csak hang) (nincs feltüntetve a stáblistán) 
* 2004: The Little Reindeer (tévés rövidfilm) 
* 2005: A bűvös körhinta (The Magic Roundabout) (csak hang az angol nyelvű változatban) 
* 2005: Heretic Kingdoms: The Inquisition (videojáték) (csak hang) 
* 2005: Cold Winter (videojáték) (csak hang) 
* 2005: MediEvil: Resurrection (videojáték) (csak hang) 
* 2004–2005: Monarch of the Glen (tévésorozat, 12 epizódban) 
* 2006: The Secret Show (tévésorozat, a The Secret Room című epizódban) (csak hang) 
* 2006: Little Britain: The Game (videojáték) (mint narrátor) 
* 2006: Little Britain: Live (videofilm) (mint narrátor) 
* 2006: Békavári uraság – Az új kaland (The Wind in the Willows) (tévéfilm) (csak hang) (nincs feltüntetve a stáblistán) 
* 2007: Little Britain: The Video Game (videojáték) (csak hang) 
* 2007: Miss Marple: Éjféltájt (Marple: Towards Zero) (tévéfilm) 
* 2007–2008: The Beeps (tévésorozat, 45 epizódban) (mint narrátor) 
* 2008: Little Britain USA (tévésorozat) (mint narrátor) 
* 2010: The Genie in the Bottle (rövidfilm) (mint narrátor) 
* 2012: Lindalee's Doctor Who Review (tévésorozat) 
* 2013: Break Glass in Case Of... (csak hang) 
* 2013: A Mikulás-mentőakció (Saving Santa 2012) (csak hang) 
* 2013: Ki vagy, Doki? (tévésorozat, a The Day of the Doctor című epizódban) 
* 2015: Little Britain Sketch (tévéfilm) (mint narrátor) 
* 2015: Ewan's Doctor Who (Fan-Film) (tévésorozat, a Whos There című epizódban) 
* 2016: Nelly Cootalot: The Fowl Fleet (videojáték) (csak hang) 
* 2016–2017: Star Wars (tévésorozat) (csak hang) 
* 2017: Disappear (rövidfilm) (mint narrátor) 
* 2017: Doctor Who: Shada (videofilm)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése