Pasolini

Pasolini

2012. május 12., szombat

GUIDO MANNARI

Guido Mannari (Olaszország, Toscana, Rosignano Marittimo, 1944. december 13. – Rosignano Marittimo, 1988. augusztus 10.) olasz színész 1969-ben kezdett filmezni. Magyarországon leginkább két filmje ismert: Pasolini mesterműve, a Dekameron (1971), és Tinto Brass hírhedt botrányfilmje, a Caligula (1979), amelyet hivatalosan ugyan nem forgalmaztak hazánkban, illegális forrásból azonban alighanem a fél ország látta. Mannari 43 esztendős korában hunyt el.


KARRIERTÖRTÉNET
Guido Mannari életéről rendkívül kevés információ található az interneten. Annyit tudni lehet róla, hogy focistaként kezdte karrierjét a helyi futballcsapatban, de nem volt elég jó ahhoz, hogy profi játékos váljon belőle. Viszont előnyös külsővel rendelkezett, amelyet Rómában kívánt kamatoztatni. Kezdetben modellként dolgozott. A Libera női magazin számára aktfotók is készültek róla, később filmszínészként azonban már nem meztelenkedett. 1969-ben mutatkozott be a filmvásznon Mauro Bolognini L'assuluto naturale című filmjében, amelynek Laurence Harvey, Sylva Koscina és Isa Miranda alakították a főszerepeit. A producerek és a rendezők úgy gondolták, sztárt lehet faragni belőle, ezért 1971-ben már több filmhez is szerződtették. A Mazzabubù... quante corna stanno quaggiù? című erotikus filmben újra Sylva Koscina volt az egyik főszereplő, de az opuszban felbukkant Ciccio Ingrassia, Carlo Giuffré és az akkor még kevésbé ismert Giancarlo Giannini is. Pasolini a Dekameron című alkotásában adott szerepet Mannarinak: az ötödik történetben jelenik meg Giotto egyik kísérőjeként. Az anekdota szerint Giotto és két kísérője a zápor elől egy csőszkunyhóban találnak menedéket. A csősz két rongyos köpenyét adja oda nekik, hogy folytathassák útjukat, és útközben egymást ugratják ágrólszakadt külsejük miatt. (Korábban tévesen azonosítottam Mannarit a film utolsó meséjének egyik szereplőjeként.)


Az Egy kis napfény a hideg vízben (1971) Françoise Sagan azonos című regényének francia–olasz koprodukcióban készült filmváltozata Jacques Deray rendezésében. Noha a produkció sem a kritikusok, sem a közönség körében nem aratott nagy sikert, szereposztása mégis figyelemre méltó. A női főszereplő, Claudine Auger akkor már túl volt egy James Bond-filmen (Tűzgolyó, 1965), egyik partnernője, Barbara Bach – Ringo Starr későbbi felesége – viszont még javában előtte állt egy másiknak (A kém, aki szeretett engem, 1977). A férfi főszerepet a fiatalon elhunyt jóképű színész, Marc Porel alakította, egy kisebb szerepben pedig feltűnt Gérard Depardieu, akiről akkortájt még kevesen gondolták volna, hogy Franciaország egyik vezető színművésze válik belőle. Guido Mannarinak Thomas szerepe jutott. S ha már Barbara Bach kapcsán Ringo Starrt emlegettem, Mannari vele is forgatott 1971-ben, méghozzá Ferdinando Baldi Blindman című spagettiwesternjében. (A címszerepet Tony Anthony alakította.)


Guido egyik legnagyobb szerepe Kane Blue megformálása volt a Blu Gang e vissero per sempre felici e ammazzati (1973) című spagettiwesternben Jack Palance és Tina Aumont partnereként. Aumonttal játszott együtt Mario Amendola Storia de fratelli e de cortelli (1974) című drámájában is, amely pályafutásának talán legjelentősebb filmje. Partnerei között megtalálható Pasolini két jó barátja, Franco Citti és Ninetto Davoli. Fontos szerep jutott Mannarinak az Identikit (1974) című drámában is, amelynek főszerepét a kétszeres Oscar-díjas filmdíva, Elizabeth Taylor játszotta. Bennfentesek tudni vélik, hogy alkalmi szerelmi kapcsolat jött létre a két színész között a forgatás alatt. Mi tagadás, az isteni Elizabeth akkoriban már mind szépsége, mind karrierje szempontjából túl volt legjobb napjain, ám aligha magyarázható csupán ezzel, hogy Giuseppe Patroni Griffi opusza nem aratott igazán nagy sikert. Pedig a rajongók ebben a filmben csodálhatták meg leginkább Liz legendás kebleit, az egyik jelenetben ugyanis a díva egy teljesen átlátszó melltartót visel. (Bár nem ide tartozik, de ezúttal kivételt teszek, és csatolom az ominózus pillanatképet.) Egy angol lord szerepében egyébként maga Andy Warhol bukkant fel a filmvásznon.


Joe D'Amato két dologról volt nevezetes: hihetetlenül olcsó filmeket készített, és szédületes munkatempóban dolgozott. Volt olyan esztendő, amikor 28 film jelent meg a nevével. Igaz, ezek a pornókorszakából származnak, ámbár már az 1970-es évek vége felé is forgatott olyan hagyományos játékfilmeket, melyekben hardcore jelenetek is voltak. Filmográfiájában a Giubbe rosse (1976) kivételesen nem erotikus produkció, hanem western, amelynek két férfi főszerepét Mannari és Fabio Testi játszották. Bruno Corbucci Squadra antiscippo (1976) című bűnügyi drámájában Jack Palance, Tomás Milián és Mannari kapták a főszerepeket. Még 1976-ban kezdték forgatni, de csak három évvel később mutatták be a Caligula című történelmi szuperprodukciót, amelyben a hangsúly valójában nem a történelmen, hanem a szexen volt. Bob Guccione, a Penthouse szexmagazin tulajdonosa finanszírozta a filmet. A forgatókönyvet Gore Vidal írta, a rendezést Tinto Brass vállalta, a főszerepekre pedig olyan sztárokat sikerült megnyerni, mint Malcolm McDowell, Peter O'Toole, John Gielgud, Maria Schneider és Helen Mirren. Schneider egy sikamlós jelenet felvétele közben kisétált a forgatásról, és visszaadta a szerepet. Az Olaszországban élő brit Teresa Ann Savoy lépett a helyére.


Mannari alakította a testőrparancsnokot, Macrót, aki megfojtja Tiberius császárt, hogy Caligula kerülhessen a trónra, ám az új császár rövidesen leszámol vele. Guido szerződésében szerepelt az a kitétel, hogy nem vállal meztelen jelenetet, ami egy félig-meddig pornográf film esetében elsőre talán furcsának tűnhet. Valójában rajta kívül több fontosabb szereplőnek (Peter O'Toole, John Gielgud, John Steiner, Paolo Bonacelli) sem kellett vetkőznie, a statisztáknak viszont ezen a téren igen sok mindent be kellett vállalniuk. Azért persze Mannarinak is akadtak kínos jelenetei: egy forró csók a Caligulát alakító McDowell-lel szinte semmiség ahhoz a képsorhoz képest, amelyben Macro – Tiberius parancsára – egy madzaggal elköti az egyik katona hímvesszőjét, majd erőszakkal leitatják a férfit, aki nem tud vizelni, és végül Tiberius felvágja a hasát. A filmet angolul forgatták, és bár Mannari beszélte a nyelvet, mégis szinkronizálták az akcentusa miatt. (Angol hangja állítólag Patrick Allen volt.) A forgatást kísérő számos megpróbáltatásból – melyekkel részletesen foglalkoztam az on-line enciklopédia számára írt filmismertetőmben – kijutott Guidónak is: amikor Mucius Scaevola módjára a tűzbe tartja ökölbe szorított kezét, a csuklója valóban megégett. Kivégzésének jelenetét egy egész napig forgatták, ráadásul szakadó esőben: a forgatókönyv szerint Macrót nyakig a földbe ásták, hogy egy hatalmas gyilkológép lenyakazza több más szerencsétlennel együtt.


Annak idején a Magyar Televízió is bemutatta Az Angyal visszatér című tévésorozatot, így valószínű, hogy azt az epizódot is láthattuk, amelyben Guido Mannari szerepelt. Az 1980-as években a színész már csak két filmben játszott kisebb szerepet. A Windsurf – Il vento nelle mani (1984) férfi főszereplője a francia Pierre Cosso (A házibuli folytatódik fiú főhőse) volt, további szereplők: Philippe Leroy, Urbano Barberini és Alessandro Gassman. Alberto Bevilacqua saját forgatókönyvéből rendezte A csodák asszonya (1985) című filmjét Claudia Cardinale és Ben Gazzara főszereplésével. Másfél évtizedes filmkarrierjének mérlegét megvonva elmondható, hogy Mannariból végül nem lett nagy sztár, de alakításai miatt igazán nem kellett szégyenkeznie. Élete utolsó éveiben hazatért szülővárosába, ahol 43 éves korában hunyt el szívrohamban. Azok, akik közelről ismerték őt, úgy emlékeznek rá, hogy a magánéletben rendkívül rokonszenves, szeretetre méltó ember volt.


FILMOGRÁFIA
* 1969: L'assuluto naturale
* 1971: Mazzabubù... quante corna stanno quaggiù?
* 1971: Dekameron (Il Decameron)
* 1971: Egy kis napfény a hideg vízben (Un peu de soleil dans l'eau froide)
* 1971: Blindman
* 1973: Blu Gang e vissero per sempre felici e ammazzati
* 1973: Number One
* 1974: Storia de fratelli e de cortelli
* 1974: Identikit
* 1975: Orlando furioso (tévésorozat)
* 1975: Giubbe rosse
* 1976: Squadra antiscippo
* 1979: Az Angyal visszatér (Return of the Saint) (tévésorozat, a Vicious Circle című epizódban)
* 1979: Caligula
* 1984: Windsurf – Il vento nelle mani
* 1985: A csodák asszonya (La donna delle meraviglie)

  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése