Pasolini

Pasolini

2013. december 14., szombat

ADAGIO

A G-moll Adagio egyike a legnépszerűbb barokk zeneműveknek. A közhiedelem szerint szerzője a velencei Tomaso Albinoni (1671–1751), ezért az opuszt gyakran Albinoni Adagiója vagy egyszerűen csak Adagio címmel emlegetik. A művet Albinoni XX. századi biográfusa, a zenetörténész Remo Giazotto (1910–1998) tette közzé, aki először azt állította, egy korábban nem ismert, töredékes Albinoni-szonátát hangszerelt, később viszont úgy nyilatkozott, hogy valójában ő a tényleges zeneszerző. Az állítólagos töredék sosem került nyilvánosságra, és Giazotto szerint valójában csak egy zenei motívumról van szó. Az Adagio népszerűségére jellemző, hogy számos film és televíziós produkció kísérőzenéjeként felhasználták, különféle szövegekkel népszerű énekesek tűzték műsorokra (a magyar változatot előbb Szécsi Pál, később Kovács Kati énekelte a Szécsi által írt szöveggel), és esküvőkön is gyakran felcsendül. 


A SZERZŐ
Tomaso Giovanni (Zuane) Albinoni 1671. június 8-án született Velencében, amely akkor még önálló városállam volt Velencei Köztársaság néven. Apja egy gazdag papírkereskedő volt, Antonio Albinoni. Tomaso életéről meglepően keveset tudni, noha az az időszak egyébként meglehetősen jól dokumentált. Amit biztosan tudunk róla, hogy gyermekkorában hegedülni és énekelni tanult, valószínűleg Giovanni Legrenzinél (1626–1690). Mivel jómódú családból származott, megtehette, hogy csupán kedvtelésből foglalkozzon a zenével, és számos kor- és pályatársával ellentétben állítólag sehol nem vállalt állandó zenészi állást, bár erre vonatkozóan biográfusai között nincs egyetértés. Első szerzeményei 1694-ből származnak. Tizenkét darabból álló triószonátáját, az Opus 1-et Pietro Ottoboni bíborosnak (1667–1740) ajánlotta, aki a művészetek és a zenészek pártfogójaként volt ismert. Ugyanabban az évben, a karneváli szezonban bemutatták első (három felvonásos) operáját is Zenóbia, Palmira királynője címmel. A librettó Antonio Marchi munkája. Albinoni zeneszerzői munkásságának javát operák és szonáták alkotják, ám hiába írt több mint ötven sikeres operát, ezek javát idővel elfeledték. Egyes életrajzírói úgy tudják, hogy 1700-ban elszegődött hegedűsnek IV. Károly mantovai herceg udvarába. Ami biztos, hogy neki ajánlotta 1700-ból származó zeneművét, az Opus 2-t, a máig népszerű Opus 3-t (1701) pedig a toscanai nagyhercegnek, III. Cosimo de’ Medicinek. 


1705-ben Albinoni megnősült, Margherita Raimondi (1683/84–1721) szoprán énekesnőt vette el. Házasságukból hét gyermek született: Antonio Francesco (*1707), Giovanni Antonio (*1708), Francesco Dona (*1710), Lucrezia Anita (*1712), Francesca Maria (*1713), Michela Girolama (*1716) és Francesca Antonia (*1718), közülük Francesca Maria egyhetes korában meghalt. Az esküvő után Margherita olykor még fellépett, de férjével csupán egyszer dolgozott. 1709-ben meghalt Albinoni apja. Tomaso úgy döntött, hogy két fivérének engedi át az üzletet, amelynek jövedelméből azonban részesedett. Viszonylagos jóléte lehetővé tette, hogy teljesen a zenének szentelje magát, és aránylag hamar ismertté vált a neve mint zeneszerző. A családi vállalkozás azonban idővel tönkrement, ami az Albinoni család számára a korábbinál szerényebb életvitelt tett szükségessé. XIX. századi források szerint a házaspár egy énekiskolát nyitott, amely gyorsan felvirágzott, de a részletek nem ismeretesek. Margherita asszony sajnos nem sokáig élvezhette sorsuk jobbrafordulását, mert 1721-ben bélfertőzésben elhunyt. 


Albinoni művei az 1720-as években külföldön is népszerűvé váltak, különösen az 1708-ból származó Pimpinone. 1722-ben II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem meghívta a zeneszerzőt, hogy személyesen állítsa színpadra két operáját Münchenben. Albinoni egy tizenkét concertóból álló zeneművet ajánlott előkelő pártfogójának, amelynek egyik tétele, a D-moll oboaverseny (más címen: D-moll concerto oboára), Op. 9, No. 2 a vitatott szerzőiségű Adagio mellett a legismertebb Albinoni-mű. Az uralkodó fia, Károly Albert (a későbbi VII. Károly német-római császár) és Mária Amália osztrák főhercegnő esküvőjére írta az I veri amici című három felvonásos operáját, amelyből csupán néhány ária maradt fenn, a partitúra – a legtöbb Albinoni-operához hasonlóan – sajnos az idők folyamán elveszett. A premier 1722 októberében volt, novemberben pedig bemutatták a másik új Albinoni-operát is, a szintén három felvonásos Il trionfo d’amorét. A zeneszerző akkori népszerűségére és keresettségére jellemző, hogy egy szélhámos Németországban és Svédországban „a velencei Tomaso Albinoni”-nak adta ki magát. Az igazi Albinoni iránt egyre több magas rangú személyiség érdeklődött, és pártfogásukat a Mester a nekik ajánlott zeneművekkel hálálta meg. Ugyanakkor kevés nyoma van annak, hogy kapcsolatot tartott volna a kollégáival, és nem volt tagja a velencei zenészeket tömörítő egyesületeknek sem. Az 1730-as években Albinoni alkotókedve és -ereje jelentősen visszaesett, 1734-es operája, a Candalide után hét évvel írta meg az utolsó operáját Artamene címmel. 1743-ban, 72 éves korában megpályázta a „maestro di coro” tisztségét a velencei Ospedalettóban, de az állást végül Nicola Porpora kapta meg. Albinoni élete utolsó évtizedét szerény körülmények között élte a vele maradt három gyermekével együtt Velencében. Az utókor sokáig azt hitte, hogy valamikor az 1740-es évek elején meghalt, hiszen utolsó művei akkorról származnak, zenetörténészek azonban kiderítették, hogy még évekig élt teljesen visszavonultan a szülővárosában. Utolsó két évében már fel sem bírt kelni az ágyból. Halálát állítólag hurut és cukorbetegség együttesen okozta. 


AZ ADAGIO TÖRTÉNETE
Az Adagiót mind a mai napig Albinoni zeneművének tartják (az egyszerűség kedvéért ebben a szövegben magam is többnyire így emlegetem), tájékozottabbak esetleg hozzáteszik, hogy „Remo Giazotto hangszerelésében”. Valójában azonban legfeljebb csak néhány zenei motívum származik Albinonitól, például egy rövidke basszusrészlet az Op. 4 triószonátából, amely 1704-re datálható, de csak 1708-ban publikálták. 1945 februárjában és márciusában a szövetséges légierő borzalmas bombázásokat hajtott végre Drezdában, aminek következtében a Szász Állami Könyvtár anyagának egy része megsemmisült. Giazotto azt állította, hogy sikerült megmentenie bizonyos dokumentumokat, például egy g-mollban komponált templomi szonáta töredékét, amely alighanem az Op. 4 részeként született. Ennek felhasználásával ő maga írt egy zeneművet, amelyet 1958-ban helyezett szerzői jogvédelem alá. A hivatalos cím ez volt: „G-moll adagio vonosókra és orgonára Tomaso Albinoni két zenei témája és egy basszusmotívuma alapján”. Giazotto soha nem hozta nyilvánosságra az állítólagos kézirattöredéket, és történetének hitelességét megkérdőjelezi, hogy nem találták nyomát annak, hogy valaha is megfordult volna a Szász Állami Könyvtárban. Giazotto 1998-ban bekövetkezett halála után utolsó asszisztense, Muska Mangano a hagyatékban egy partitúratöredéket talált, melynek jobb felső sarkában drezdai bélyegző látható. Számos zenetörténész mindazonáltal azon az állásponton van, hogy akárhonnan merített Giazotto, az Adagio egészében véve saját szerzeményének tekinthető, mivel a kölcsönvett motívumok nem elegendőek ahhoz, hogy azok alapján a művet Albinoninak vagy bárki másnak tulajdonítsák. 


A FILMEK
Az Adagio az 1960-as évek elejétől hallható rendszeresen különféle játék- és dokumentumfilmek kísérőzenéjeként. A sort Orson Welles 1962-es Kafka-adaptációja, A per nyitotta, amelyben a zene szépsége egyfajta ellenpontját jelentette a nyomasztó történetnek. Hasonló alkotói szándék vezette Pier Paolo Pasolinit is, amikor A düh (1963) című dokumentumfilmjéhez felhasználta ezt a zenét, ráadásul ragaszkodott egy konkrét lemezfelvételhez, amelyet a rendezőasszisztensnek csak hosszas keresgélés után sikerült beszereznie. A német Werner Herzog a Kaspar Hauser (1974) című remekművéhez használta fel Albinoni zenéjét, Norman Jewison pedig a jövőben játszódó Rollerball (1975) című akciófilmjéhez. 1981-ben két merőben eltérő stílusú filmben is felcsendült ez a dallam: Peter Weir Gallipoli című háborús drámájában és a Sárkányölő című fantasyben. Jelen sorok írójának nagy meglepetésére még a saját soundtrackkel rendelkező zenés filmekben is igényt tartottak az Adagióra: felcsendül Adrian Lyne Flashdance (1983) című divatfilmjében és Oliver Stone sokat – és okkal – bírált életrajzi alkotásában, a The Doorsban is. A televíziós felhasználások közül Magyarországon alighanem a Maffiózok (The Sopranos) című sorozat a legismertebb, amelyben az Adagio temetési zeneként hangzik el.


KÖNNYŰZENEI FELDOLGOZÁSOK
Ahogyan a filmművészetben, úgy a könnyűzenében is az 1960-as években jött divatba az Adagio felhasználása. A holland Liesbeth List 1966-os kislemezén hallható a De Kinderen Van De Zee című dal, amely Albinoni szerzeményén alapul, és Cees Nooteboom írt hozzá szöveget. Az osztrák Udo Jürgens 1968-as kislemezén Alberto Testa és Walter Brandin a szövegírók. Karel Gott 1971-ben Jiří Štaidl szövegével énekelt az Adagio dallamára. 1973-ban Szécsi Pál írt szöveget Albinoni zenéjére. Az általa előadott felvétel Ne félj! címmel egy kislemez B oldalán jelent meg. A következő évben Kovács Kati nagyjából ugyanazzal a szöveggel szintén elénekelte a dalt.

Nézd, milyen szép az éjjel,
Ránk köszönt csillagfénnyel,
A Hold mily fényesen ragyog
És én oly boldog vagyok.
Jöjj, ne félj, senki se lát,
Bújj hozzám, ölelj át!

Két fénylő szemed látom,
Oly szép ez, mint egy álom.
Jöjj, semmitől se félj!
S ha majd elmúlik az éj
Én itt maradok Veled,
Nyújtsd hát a két kezed!

Oly régen kerestelek, kutattalak,
Nem tudtam, merre kell indulnom
Ahhoz, hogy valahol
Végre majd megtaláljalak.

Nézd, közeleg a hajnal,
Ránk köszönt madárdallal,
A Nap is lassan ébred már
És minket együtt talál.
Jöjj, ne félj, senki se lát,
Bújj hozzám és ölelj át!


A progresszív rockot játszó brit Renaissance együttes a Cold Is Being című 1974-es felvételéhez használta fel az Adagio dallamát. A zenekar énekesnője, Annie Haslam 1985-ös Save Us All című szólófelvételének zenei motívumait szintén Albinonitól kölcsönözte. A világhírű brit énekesnő, Sarah Brightman 1998-as albumán hallható az Anytime, Anywhere című szerzemény, mely szintén az Adagio feldolgozása, a részben olasz nyelvű szöveget Frank Peterson és maga Brightman írta. 2001-ben Liriel Domiciano, 2007-ben pedig Will Martin tűzte műsorára ezt a változatot. 

Strade son' cambiate
Faccie son' diverse
Era la mia citt
Non la conosco pi
La ora io sono solo un' estranea
Senza patria

I remember you were there
Any one emotion
Any true devotion
Anytime, anywhere

Case son' cambiate
Voci son' diverse
Era la mia citt
Non la conosco pi
La ora io sono solo un' estranea
Senza patria

I remember you were there
Any one emotion
Any true devotion
Anytime, anywhere

Tanti, anni son' passati
Vite son' cambiate
Era la mia citt
Non la conosco pi
E ora io sono solo un' estranea
Senza patria


1999-ben Lara Fabian szintén olasz és angol nyelvű verziót énekelt lemezre, szövegírók: Dave Pickell, Lara Fabian és Rick Allison. Az általa készített változatot a brit Il Divo és a libanoni Majida El Roumi is feldolgozta. Az említetteken kívül az Adagiónak még számos egyéb feldolgozása létezik ismert és kevésbé ismert előadóktól, különféle zenei megközelítésben. 

I don't know where to find you
I don't know how to reach you
I hear your voice in the wind
I feel you under my skin
Within my heart and my soul
I wait for you
Adagio

All of these nights without you
All of my dreams surround you
I see and I touch your face
I fall into your embrace
When the time is right I know
You'll be in my arms
Adagio

I close my eyes and I find a way
No need for me to pray
I've walked so far
I've fought so hard
Nothing more to explain
I know all that remains
Is a piano that plays

If you know where to find me
If you know how to reach me
Before this light fades away
Before I run out of faith
Be the only man to say
That you'll hear my heart
That you'll give your life
Forever you'll stay

Don't let this light fade away
Don't let me run out of faith
Be the only man to say
That you believe, make me believe
You won't let go
Adagio


VIDEÓK


Adagio (Előadó: Varnus Xavér)

Adagio (Előadó: Copernicus Chamber Orchestra)

KÖNNYŰZENEI FELDOLGOZÁSOK

De Kinderen Van De Zee (Előadó: Liesbeth List) (csak zene!)

Adagio (Előadó: Udo Jürgens)

Ne félj! (Előadó: Szécsi Pál) (csak zene!)

Szerelmes üzenet – Adagio (Előadó: Kovács Kati) (csak zene!)

Cold Is Being (Előadó: Renaissance) (csak zene!)

Save Us All (Előadó: Annie Haslam) (csak zene!)

Anytime, Anywhere (Előadó: Sarah Brightman)

Adagio (Előadó: Lara Fabian)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése