Pasolini

Pasolini

2014. május 11., vasárnap

ALFONSO GATTO

Alfonso Gatto (Olaszország, Campania, Salerno, 1909. július 17. – Olaszország, Toscana, Orbetello, 1976. március 8.) olasz író, költő, műkritikus, festőművész és amatőr színész a XX. századi olasz kulturális élet kiemelkedő személyisége volt. A harmincas évektől foglalkozott aktívan az irodalommal, a hermetikus olasz költészet egyik jeles képviselőjét tisztelhetjük benne. Szerepelt barátja, Pier Paolo Pasolini két filmjében és egyéb alkotásokban is. Autószerencsétlenségben hunyt el.


KARRIERTÖRTÉNET
A kalandvágyó antifasiszta
Életrajzírói szerint Alfonso Gattónak nehéz gyermekkora volt. Szülővárosa líceumában tanult, ott kezdett érdeklődni a költészet és az irodalom iránt. 1926-ban felvételt nyert a nápolyi II. Federico Egyetemre, de anyagi okok miatt abba kellett hagynia a tanulmányait. Más kor- és pályatársai is hasonlóan cselekedtek, mint például Eugenio Montale és Salvatore Quasimodo, akik szintén pénzügyi problémák miatt nem tudták befejezni az egyetemet. Alfonso beleszeretett matematikatanára lányába, és 21 éves korában Milánóba szökött vele. Idővel két lányuk született, Marina és Paola. Gatto életét a „lányszöktetés”-től kezdve a nyugtalanság és a kalandvágy jellemezte. Gyakran változtatta lakhelyét és munkahelyét: volt könyvesbolti segéd, főiskolai oktató, korrektor, újságíró és tanár. A Mussolini-érában nyíltan hangoztatta antifasiszta beállítottságát, ami tettekben is megnyilvánult, ezért 1936-ban letartóztatták, és fél évet töltött a milánói San Vittore börtönben. 


A hermetikus költészet képviselője
Gatto már a harmincas években aktívan részt vett az olasz irodalmi életben, különféle újító szellemiségű folyóiratok és magazinok számára írt. 1938-ban Vasco Pratolinivel közösen megalapította a Campo di Marte magazint, amelyet Enrico Vallecchi finanszírozott. Bár névleg Vallecchi volt a főszerkesztő, a lapot valójában Pratolini és Gatto szerkesztették. A kéthetente megjelent Campo di Marte nyíltan szembehelyezkedett a fasiszta kultúrpolitikával, így nem csoda, hogy 1939-ben meg is szűnt. A cenzúra nem magát a lapot tiltotta be, hanem adminisztratív rendelkezések által a nyomtatáshoz szükséges papírt tagadta meg a kiadványtól. A működés egy esztendeje is elég volt azonban ahhoz, hogy Gatto az olasz irodalmi élet figyelemre méltó alakjává váljon. A Campo di Marte az úgynevezett firenzei hermetikus költészet egyik fórumának számított. Az irányzat képviselői a szavak újraértelmezését tűzték ki célul: a jelentéstől független szózenével kívántak költői hatást elérni. Az olasz irodalom területén elért kimagasló eredményei elismeréseképpen Gattót 1941-ben professzorává nevezte ki a bolognai Művészeti Egyetem, és különleges tudósítóként szerződtette a L'Unità. A baloldali irányultságú napilap kitűnő terepet jelentett ahhoz, hogy Gatto a politikai meggyőződésének megfelelő irodalmat népszerűsítse. Mindazonáltal később kilépett az Olasz Kommunista Pártból, és ironikusan „disszidens kommunista”-ként emlegette magát. Újranősült, második felesége Graziana Pentich festőnő és írónó volt, akitől két fia született: Teodoro és Leone. Teodoro 1963-ban meghalt, ami Alfonsót mélységesen lesújtotta. Gatto 1976-ban vesztette életét egy tragikus kimenetelű autókarambolban. Szülővárosában temették el. Másik fia, Leone csupán három hónappal élte túl édesapját. Alfonso Gatto emlékére irodalmi díjat alapítottak. 


A filmszínész
Alfonso Gatto 1946 és 1976 között öt filmben játszott kisebb szerepeket. Első filmjét 1946-ban forgatta: egy vasúti kalauzt alakított az Il sole sorge ancora (1946) című háborús drámában. A történet 1943. szeptember 8-án indul, amikor Badoglio marsall aláírta a fegyverszünetet a szövetségesekkel, ami lényegében az olasz hadsereg feloszlását jelentette. Katonák tömegei próbálnak hazatérni, de vannak, akik inkább a partizánokhoz csatlakoznak, hogy velük harcoljanak az egykori szövetséges, a németek ellen, másokat Mussolini fasiszta bábállama, a Salòi Köztársaság hadseregébe kényszerítenek. Aldo Vergano alkotása 1946-ban különdíjat kapott a Velencei Filmfesztiválon, a rendező és a főszereplő (Massimo Serato) pedig átvehette az olasz filmes újságírók Ezüst Szalag-díját. A korabeli szakmai elismerések ellenére az Il sole sorge ancora idővel feledésbe merült, ma már alig ismert filmtörténeti unikumnak számít.


Pier Paolo Pasolini két filmjében is szerepet osztott Gattóra, aki civilben a baráti köréhez tartozott. A Máté evangéliuma (1964) című alkotásában Gatto játszotta Andrást, Péter fivérét. A film nagy nemzetközi figyelmet keltett, és főleg Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban indulatos vélemények jelentek meg róla. A baloldal „arcátlan vallási propaganda”-ként értékelte, a jobboldal szerint viszont inkább marxista reklámról volt szó a Biblia ürügyén. A Vatikán azonban mindmáig a legjelentősebb vallási témájú filmek között jegyzi Pasolini opuszát, melynek elkészítéséhez egyházi szakértők is tanácsokkal járultak hozzá. Annál nagyobb felháborodással fogadta azonban az egyház a Teorémát (1968): a Vatikán hivatalos lapja, az Osservatore Romano egyenesen arra szólította fel a híveket, hogy tartózkodjanak a film megtekintésétől. A szimbolikus történet szerint egy név nélküli fiatalember (talán maga Isten?) látogatóba érkezik egy milánói nagypolgári családhoz. A család minden tagja és a cselédlány szexuális kapcsolatba kerül vele, majd az ifjú amilyen hirtelen jött, olyan váratlanul távozik is. A film azt mutatja be, hogy ez a látogatás miként változtatja meg a családtagok és a cselédlány életét. Alfonso az orvost játszotta, aki tehetetlennek tűnik az egyik női szereplő, Odetta megmagyarázhatatlan eredetű merevgörcse láttán.


Alfonso Gatto utolsó két filmszerepét 1976-ban kapta: annak idején mindkét opusz eljutott a magyar mozikba is. A társadalombíráló bűnügyi filmjeiről ismert Francesco Rosi alkotása, a Kiváló holttestek Leonardo Sciascia egyik regényén alapul. A történet főszereplője, Rogas felügyelő (Lino Ventura) azt a megbízást kapja, hogy köztiszteletben álló bírák és ügyészek rejtélyes meggyilkolásának ügyében nyomozzon. A lelkiismeretes felügyelő felfedezi, hogy a bűnügy hátterében az államhatalom legfelsőbb képviselőinek összeesküvése áll, amelybe maga a rendőrfőnök is belekeveredett. Egy ilyen súlyos titok ismerete azonban minden, csak nem életbiztosítás… A 2010-ben, 95 éves korában öngyilkosságot elkövetett rendező, Mario Monicelli Kedves Michele című filmje Natalia Ginzburg magyarul is megjelent, azonos című regényének adaptációja. Michele az 1968-as diákmegmozdulások óta Londonban él, és csak levélben tartja a kapcsolatot otthon maradt hozzátartozóival. Egyszer egy olyan levél érkezik, amely Michele haláláról számol be… A maga idejében némi fanyalgás fogadta ezt az opuszt, talán azért, mert Monicelli közvetlenül előtte remek szatirikus vígjátékokat forgatott, a Kedves Michele azonban más kategória. Megítélése azóta jelentősen változott, 2013-ban például az Olasz Kultúrintézet egy olyan sorozat keretében mutatta be, mely a közönség és kritika által legjobban kedvelt olasz filmekből állt. Gatto egyébként Rosinál Nocio, Monicellinél pedig Vivanti úr szerepét játszotta. 


BIBLIOGRÁFIA
Verseskötetek
* 1932: Isola
* 1937: Morto ai paesi
* 1943: Poesie
* 1943: L'allodola
* 1944: La spiaggia dei poveri
* 1944: Amore della vita
* 1944: La spiaggia dei poveri (új kiadás: 1996)
* 1945: Il sigaro di fuoco. Poesie per bambini
* 1947: Il capo sulla neve
* 1949: Nuove poesie 1941–49
* 1954: La forza degli occhi
* 1959: La madre e la morte
* 1961: Poesie 1929–41
* 1962: Osteria flegrea
* 1963: Il vaporetto. Poesie, fiabe, rime, ballate per i bambini di ogni età (új kiadások: 1994 és 2001)
* 1966: La storia delle vittime
* 1969: Rime di viaggio per la terra dipinta
* 1972: Poesie 1929–69
* 1973: Poesie d'amore
* 1976: Lapide 1975 ed altre cose
* 1977: Desinenze
* 1998: Poesie
* 2005: Tutte le poesie

Prózai művek
* 1944: La sposa bambina (új kiadások: 1963 és 1994)
* 1948: La coda di paglia (új kiadás: 1995)
* 1962: Carlomagno nella grotta. Questioni meridionali [új kiadások: 1974 (Napoli N.N. címmel) és 1993]
* 1975: Le ore piccole (note e noterelle)
* 1996: Parole a un pubblico immaginario e altre prose
* 1996: Il signor Mezzogiorno
* 1997: Il pallone rosso di Golia. Prose disperse e rare e l'inedito «Bagaglio presso»
* 2000: L'aria e altre prose
* 2001: Diario d'un poeta
* 2001: La pecora nera
* 2006: La palla al balzo – un poeta allo stadio

Színdarab
* 1944: Il duello (új kiadás: 1995)


SZÍNÉSZI FILMOGRÁFIA
* 1946: Il sole sorge ancora 
* 1964: Máté evangéliuma (Il vangelo secondo Matteo)
* 1968: Teoréma (Teorema) 
* 1976: Kiváló holttestek (Cadaveri eccellenti)
* 1976: Kedves Michele (Caro Michele) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése