SUSANNA PASOLINI

Susanna Pasolini (Olaszország, Friuli–Venezia Giulia, Casarsa della Delizia, 1891. március 10. – Olaszország, Friuli–Venezia Giulia, Udine, 1981. február 1.) olasz tanítónő, amatőr színésznő és írónő lánykori neve: Susanna Colussi. Carlo Alberto Pasolini katonatiszttel kötött házasságából három fia született. A legelső gyerek néhány hónapos korában hunyt el, a másik kettő később erőszakos halált halt. Susanna mellékszerepet játszott középső fia, Pier Paolo két híres filmjében, a Máté evangéliumában (1964) és a Teorémában (1968). Élete vége felé egy idősek otthonába került, ott is halt meg. Halála után hagyatékában egy kéziratot találtak, amelynek kiadása az új évezred egyik irodalmi meglepetése volt Olaszországban. 

KARRIERTÖRTÉNET

Boldogtalan házasság

Susanna Pasolini tősgyökeres casarsai parasztcsaládból származott, amely Colùsról „olaszosította” a nevét Colussira. Öt testvére született: két fiú (Vincenzo és Goino) és három lány (Chiarina, Enrichetta és Giannina). Susanna volt a másodszülött. Fiatal éveiről az interneten nem találtam információkat. Csupán annyit lehet tudni, hogy az első világháború előtt néhány évig tanítónőként dolgozott a casarsai körzet általános iskoláiban. 1921. december 21-én feleségül ment Carlo Alberto Pasolini gyalogos hadnagyhoz. Előtte éveken át jegyben jártak, azóta, hogy az akkor még őrmester Pasolinit az első világháború előtt Casarsa della Deliziába vezényelték. A hosszúra nyúlt jegyesség alatt Susanna teherbe esett a jövendőbelijétől, de a világra jött fiú néhány hónapos korában meghalt. A tragédia emlékét a család mélyen eltemette magában, állítólag még a később született két fiú sem tudott arról, hogy volt egy bátyjuk. Az esküvőt követően a pár Bolognába ment, ahol a férj anyjának lakásában éltek. Az erőszakos természetű hölgy gyakran nézett a pohár fenekére, és miután elhunyt, emléke hamar feledésbe merült. Bolognában született meg 1922-ben Carlo és Susanna második fia, Pier Paolo. Az édesapa katonai karrierje váratlanul beindult, ami gyakori áthelyezésekkel járt együtt. A család 1923-ban Parmában, 1924-ben Coneglianóban, 1925-ben Bellunóban élt. Itt született meg a harmadik Pasolini fiú, Guido (Guidalberto). Az édesanya évekkel később így beszélt a fiairól: „Alkatilag nagyon különböztek. Pier Paolo mindig egy kicsit zárkózott volt, komoly, nagyon is komoly. A másik viszont nyitott, felszabadult, a vakmerőségig bátor.”

Susanna Pasolini hívő katolikus volt ugyan, mégsem járt templomba, és nem szerette a vallási köntösbe burkolt kenetteljességet sem. A keresztényi erényeket ugyan tiszteletben tartotta, de a világi erényeket (önzetlenség, kötelességtudat, lojalitás) előrébb valónak gondolta. Férjéhez hűséges maradt, ámbár ez inkább fakadt kötelességtudatból, mint szenvedélyes szerelemből. Noha visszahúzódó és szerény természetű volt, bizonyos dolgokban határozottan nyilvánult meg. Így például soha nem rejtette véka alá a politikai szólamokkal szembeni ellenszenvét, és bármikor készen állt gyermekei védelmére. Mindig nagy gondot fordított a külsejére, hogy ápolt és elegáns legyen, ellenben a feltűnést az öltözködésben és a sminkelésben is kerülte. Gyakran olvasott fel a fiainak, és ha éppen nem volt kéznél mesekönyv, fejből mondott meséket: némelyiket ő maga találta ki. A fiúk – különösen Pier Paolo – megérezték, hogy szüleik kapcsolata nemcsak hogy nincs rendben, hanem egyre feszültebbé válik. „Apám őrülten szerelmes volt anyámba, csak rosszul mutatta ki. Ivott és erőszakoskodott” – emlékezett vissza a későbbi filmrendező. Az 1930-as években Susanna kezdett elhidegülni a férjétől, és minden szeretetét a gyerekeire fordította, ámbár igyekezett fenntartani a látszatot. Nem volt azonban könnyű dolga, hiszen fasiszta elkötelezettségűvé vált férje – elvi meggyőződése miatt – már azt fontolgatta, hogy tulajdon rokonait fogja feljelenteni, mindenekelőtt kommunista érzelmű sógorát felforgató tevékenységért. 

A Sors iróniája, hogy végül Carlo Alberto került börtönbe kártyacsalás miatt. Hogy enyhítsen a család megélhetési gondjain, Susanna visszament tanítani. Naponta mintegy húsz kilométert kellett kerékpároznia, hogy otthonuktól eljusson a Sesto al Reghena-i általános iskolába. Pier Paolo 1929-től, harmadikos elemista korától kezdett verseket írni édesanyja iránti szeretetéről. Miután Carlo Alberto kiszabadult, folytatódott katonai pályafutása, aminek következtében ismét ide-oda helyezték, a családja pedig mindenhová követte. Az állandó költözések ellenére Pier Paolo jól tanult, szülei és fivére egyaránt büszkék voltak rá. 1933-ban a Pasolini család Cremonába, két év múlva Scandianóba, újabb két év múlva pedig ismét Bolognába költözött. A szülők hallgatólagos fegyverszünetet kötöttek: elfogadták egymás hibáit, és a családi életet a bolognai korszakban viszonylagos nyugalom jellemezte. Ehhez sok év nélkülözés után némi anyagi biztonság is társult: a családfőt őrnaggyá léptették elő, kitüntették, ám a háború kitörése után kivezényelték a kelet-afrikai hadszíntérre. A háború vége felé Susanna a gyerekekkel Versutába ment. 1945. február 12-én Guido életét vesztette az úgynevezett porzûsi mészárlásban: szlovén parancsnokság alatt álló olasz garibaldista partizánok végeztek vele. A család hivatalosan csak május végén értesült a tragédiáról. A fájdalomtól porig sújtott Susanna és Pier Paolo napokig ki se tették a lábukat otthonukból. A temetés június 21-én volt Casarsában. Ezt követően anya és életben maradt fia folytatta a tanítást. (Időközben Pier Paolo is anyja hivatását követte.)

A háború befejezése után Carlo Alberto Pasolini is hazatért. Nehezen szokta meg a békés hétköznapokat, de unalmát egy ideig elűzték a versutai ház körüli tennivalók. Ezek azonban csak pótcselekvések voltak, és a férfiban egyre inkább felszínre tört a megoldatlan házassági problémái miatti feszültség. Ez eleinte csendes alkoholizmusban nyilvánult meg: órákon át ült magányosan a falusi kocsmában, rögeszmés gondolatoktól gyötörve. Később már komoly tünetek jelentkeztek: éjszakánként heves dührohamok törtek ki rajta, melyek miatt Susanna kénytelen volt kiköltözni a közös hálószobából. Pier Paolo orvost hívott az apjához, aki durván elzavarta a doktort. A szakvélemény mindazonáltal megszületett: paranoid szindróma és erkölcsi visszafejlődés. Carlo Alberto rohamai egyre gyakoribbá váltak, ami családját teljes kétségbeesésbe kergette. 1949-ben Pier Paolót három kiskorú fiú megrontásával vádolták meg. A baloldalhoz fűződő kapcsolatai miatt az ügyből nagy botrány lett, részben a sajtó miatt. (Állítólag közös önkielégítés történt, ami az ottani vidéki fiúk között nem számított különösebben szokatlan és elítélendő dolognak.) Az eset következményeként a fiatal Pasolinit elbocsátották az állásából, és kizárták az Olasz Kommunista Pártból. Apja a hír hallatán szabadjára engedte visszafojtott dühét, Susanna pedig sírógörcsöt kapott. Egy napig ki se mozdult a szobájából, és ezalatt hosszas beszélgetéseket folytatott a fiával. A rokonok megpróbálták elérni, hogy az érintett fiúk szülei lemondjanak a feljelentésről. A barátok egy része felszívódott, vagy hallgatásba burkolózott. Annál aktívabbak lettek az ellenségek: névtelen levelekkel és gúnyiratokkal zaklatták a családot. Végül Susanna és Pier Paolo 1950 januárjában úgy döntött, hogy Rómába költöznek, az édesanya ott élő fivéréhez. Carlo Albertót nem vitték magukkal, hiszen sejtették, mi vár rájuk a fővárosban: szégyen, munkanélküliség és nyomor.

Néhány kilátástalannak tűnő hét után Susannát nevelőnőnek hívták egy kétgyermekes családhoz. Azonnal elfogadta az állást. Pier Paolo albérletbe ment, de tartotta a kapcsolatot az édesanyjával: esténként megvárta őt, együtt sétáltak a két gyerekkel, vasárnaponként pedig moziba jártak. 1950 nyarán Susanna Montecassinóba utazott nyaralni a munkaadóival. Anya és fia ekkoriban kelt levelei egymás iránti mély szeretetről és aggodalomról tanúskodnak, ami egyébként kapcsolatuk egészét is jellemezte. Decemberben lezajlott a tárgyalás Pier Paolo ügyében: a megrontás vádját ejtették, közszeméremsértésért azonban három havi felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki rá. Az apjától való kényszerű távollét határozottan jót tett Pier Paolo és Carlo Alberto kapcsolatának, és 1951-ben a férfi a családja után utazott Rómába. Az újraegyesült család életkörülményei idővel határozottan javultak, köszönhetően főleg Pier Paolónak, aki néhány éven belül az olasz kulturális élet figyelemre méltó alakjává – és ezzel szoros összefüggésben: állandó botrányhőssé – vált. Fia irodalmi sikereire apja különösen büszke volt. Carlo Albertónál időközben májzsugorodást diagnosztizáltak, de a gyógykezelés helyett a férfi inkább ivott. Valószínűleg magányosnak érezte magát: felesége és fia rajongásig szerették egymást, ám ő hiába volt fizikailag velük, mégsem tudott közel kerülni egyikőjükhöz sem. Pier Paolo az utolsó napokban is ridegen bánt az apjával, és fejére olvasta neki mindazt, amit ellenük elkövetett. Carlo Alberto Pasolini 1958. december 19-én örökre lehunyta a szemét. Kisebbik fia mellé temették Casarsában.

Anyám néhány boldog éve

Előbb írói, majd filmrendezői karrierjének kibontakozásával párhuzamosan Pier Paolo Pasolini igyekezett minél nyugodtabb és gondtalanabb életet biztosítani az édesanyjának. 1963 márciusában új lakásba költöztek, az Eufrate utcába. Ez a saját otthon ragyogó kilátással rendelkezett a dimbes-dombos maglianai mezőkre. A lakás része volt egy kis függőkert is, mely Susanna „birodalma” lett, ahol örömmel gondozta a virágjait és más növényeit. Hozzájuk költözött Susanna egyik unokahúgának lánya, Graziella Chiarcossi is, aki később kisebb szerepeket játszott Pasolini néhány filmjében, és a művész meggyilkolása után a családot képviselte a tettes elleni perben. Susanna igyekezett távol tartani magát fia ügyeitől, különösen a bírósági perektől, mindazonáltal a barátokat levélben folyton arra kérte, próbálják meg lebeszélni Pier Paolót a meggondolatlan cselekedetekről. Néha persze értesült egy-egy ügy kimeneteléről: A túró (1963) című szkeccsfilm perében hozott elmarasztaló ítélet (vallásgyalázás miatt Pasolinit négyhavi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték) annyira felzaklatta az asszonyt, hogy rosszul lett. Pasolini azonnal felhívta az ügyészt, és őt tette felelőssé édesanyja állapotáért. Ebben az időszakban írta a Könyörgés anyámhoz című versét is.

Pasolini három filmjében szerepeltette az anyját. Elsőként az olaszok szexualitásról vallott felfogását feltérképező dokumentumfilmjében (Beszélgetések a szerelemről, 1963) tartott igényt Susanna közreműködésére, ámbár a vele való beszélgetést végül nem használta fel. Mellőzte az Eugenio Montaléval (Nobel-díjas költő) és a Giuseppe Ravegnanival (irodalomkritikus) készített interjúkat is. 1964-ben forgatta a Máté evangéliuma című alkotását. Ebben az idős Mária szerepét osztotta az anyjára. Susanna Pasolini állítólag eleinte nem akarta vállalni a szerepet, mert úgy érezte, nem méltó rá, és nem rendelkezik semmilyen színészi előképzettséggel sem. Pier Paolo azonban egyáltalán nem udvariasságból választotta épp az anyját erre a szerepre: neki valódi fájdalomra volt szüksége, amelyet csakis egy olyan asszony érezhet, aki tragikus körülmények között vesztette el a gyermekét. Kegyetlenül hangzó instrukciót adott édesanyjának, amikor a felvétel előtt gyengéden arra kérte, hogy gondoljon másik fiára, Guidóra. Susanna Pasolini alighanem első gyermekére, a néhány hónapos korában meghalt csecsemőre is gondolt, ám az valószínűleg eszébe sem jutott, hogy bő egy évtized múlva tragikus módon veszti el imádott fiát, Pier Paolót is. A Teoréma (1968) című nyomasztó tézisfilmben Susanna ismét anyaszerepet alakított: egy egyszerű falusi parasztasszonyt, amilyeneket casarsai korszakából jól ismerhetett, hiszen maga is parasztcsaládból származott. Filmbeli lánya (Laura Betti), az egykori cselédlány a faluba hazatérve csodákat tesz, majd azt kéri az anyjától, hogy temesse a földbe őt. Az egyszerű asszony aligha érti ezt a furcsa kérést, mégis eleget tesz neki. A földbe temetett lány szeméből folyó könny kis patakocskává gyűlik össze. 

Görög tragédia

Az Oidipusz király (1967) című filmben Susanna Pasolini ugyan nem szerepelt, ám Iokaszté, a királyné figurájában bizonyos formában mégis jelen van. A szerepet alakító csodálatos színésznőről, Silvana Manganóról Pasolini így írt: „Százszorszépillat lengi be, mint anyámat fiatal korában”. Pasolini sosem tagadta, hogy az Oidipusz király egyértelműen önéletrajzi film, mindazonáltal nem az Ödipusz-komplexus témája érdekelte, hanem apa és fia kapcsolata. Minderről így nyilatkozott: „Nagyon-nagyon mély szeretet fűz az anyámhoz, és ez teljes munkásságomat áthatja, ugyanakkor ez olyan hatás, amelynek forrása énbennem van, a lelkem mélyén, következésképpen elég kívül esik a történelmen. Ugyanakkor íróként minden ideológiai, akaratlagos, tevékeny és gyakorlati lépésemet az apámmal folytatott harc határozza meg.” Élete utolsó napján, 1975. november 1-jén Pasolini az édesanyjával és két unokatestvérével, Graziella Chiarcossival és Nico Naldinival ebédelt. Aznap éjjel tisztázatlan körülmények között meggyilkolták az ostiai tengerparton. Susanna Pasolinivel kíméletből eleinte csupán fia halálhírét közölték, a részleteket elhallgatták előle. Az asszony valahogy megtudta az igazságot, és Dacia Maraini írónő visszaemlékezései szerint valósággal beleőrült a fájdalomba. Élete vége felé egy szeretetotthonba került, ahol 1981. február 1-jén hunyt el. Évekkel később hagyatékából egy kézirat került elő. Kiderült, hogy titokban egy regényt írt, melyet meglepetésnek szánt Pier Paolónak. A mű 2010-ben jelent meg Il film dei miei ricordi címmel, Graziella Chiarcossi gondozásában. Az önéletrajzi kötet egyúttal érzékeny látlelet is a XX. századi Olaszországról egy egyszerű, de művelt asszony szemén keresztül. A méltató kritikák kiemelték, hogy könyvével Susanna Pasolini egyértelműen kilépett fia árnyékából: a regény figyelemre méltó íráskészségről és egyéni hangról tanúskodik.

FILMOGRÁFIA

* 1963: Beszélgetések a szerelemről (Comizi d'amore) (jelenetét kivágták)

* 1964: Máté evangéliuma (Il vangelo secondo Matteo)

* 1968: Teoréma (Teorema)

BIBLIOGRÁFIA

* 2010: Il film dei miei ricordi (Rosellina Archinto Editore, Milánó)