Pasolini

Pasolini

2014. április 10., csütörtök

UBERTO PAOLO QUINTAVALLE

Uberto Paolo Quintavalle (Olaszország, Milánó, 1926. november 1. – Egyesült Államok, New York, 1997. november 3.) olasz író és amatőr színész a történelmi Quintavalle-család leszármazottja volt. Mint Pier Paolo Pasolini közeli barátja az egyik főszerepet játszotta a direktor hírhedt utolsó filmjében, a Salò, avagy Szodoma 120 napjában (1975). Forgatási élményeiről a következő évben könyvet adott ki. Angol feleségétől, a közéleti aktivista Josephine-től öt fia született.


KARRIERTÖRTÉNET
A családi háttér és Pasolini barátsága
Uberto Paolo Quintavalle ősi nemesi családból származott. Édesapja, Bruno Antonio Quintavalle gróf nevét az olasz nemesség aranykönyvébe is bejegyezték. A család neve szorosan összefonódott az autóipar számára dolgozó Magneti Marelli céggel, amely a Fiat Group egyik leányvállalata. Ubertónak két testvére született. A család társadalmi pozíciójának és vagyonának köszönhetően mindhármójuk gyerekkora boldogan telt, változatos szabadidős programokban vehettek részt. Uberto érdeklődése korán feltámadt az irodalom és a művészetek iránt. Iskolái elvégzése után a Corriera della Serához került mint újságíró. Az 1950-es években kezdődött irodalmi pályafutása, és akkoriban barátkozott össze Pier Paolo Pasolinivel. Barátságuk elmélyülésében nemcsak az irodalom szeretete játszott fontos szerepet (ne feledjük, hogy Pasolini írói-költői munkássága szintén az ötvenes években kezdett kibontakozni!), hanem az is, hogy esztétikai és politikai kérdésekben is egy hullámhosszon voltak. Amikor Pasolini hozzákezdett hírhedtté vált utolsó alkotása, a Salò, avagy Szodoma 120 napja (1975) előkészítéséhez, Quintavalle tanácsait már a korai fázisban kikérte, sőt ő volt az első, akinek szerepet ajánlott a filmben. Egyáltalán nem a barátság miatt választotta őt – Pasolininél sosem a személyes kapcsolatok domináltak a szereposztásban –, hanem azért, mert Quintavalle külseje pontosan olyan volt, amilyennek a rendező elképzelte a dekadens entellektüell, a Bíró figuráját. Az utószinkronhoz viszont egy másik író, Giancarlo Vigorelli hangjára volt szüksége. Az egyik fiatal katonát alakító színész, Ezio Manni visszaemlékezései szerint Quintavalle – szerepének megfelelően – méltóságteljesen és távolságtartóan viselkedett a forgatáson, és csak az utolsó napokban vált közvetlenebbé. Az egyik étkezési jelenetben a Bíró kíméletlenül megkorbácsol egy meztelen fiút. A csapások valójában nem voltak fájdalmasak, mert speciális korbáccsal dolgoztak, a szerepet alakító Lamberto Book azonban ingerülten reagált, így meg kellett szakítani a felvételt, hogy elmagyarázzák neki, miért van szükség erre a jelenetre. (Pasolini általában nem tájékoztatta előre a fiatalokat, hogy éppen melyik jelenetet fogják felvenni, hogy amatőr szereplőinek a reakciói minél természetesebbek legyenek.) Quintavalle a következő évben könyvet adott ki forgatási élményeiről. 


Irodalom
Uberto Paolo Quintavalle Magyarországon teljesen ismeretlen írói munkássága 1953-ban kezdődött. Második kötete, a Segnati a dito hívta fel rá a figyelmet: sokan úgy tekintenek erre a regényre, mint Fellini klasszikusa, Az édes élet (1960) irodalmi előképére. A négy történet egy-egy központi szereplő köré épül, és a társadalom egy-egy rétegének életvitelébe és gondolkodásmódjába nyújt bepillantást. A Capitale mancata a milánói felső tízezer köreibe kalauzol az ötvenes években: mindkét főszereplő homoszexuális, ráadásul az egyikőjük kommunista. (A neten található forrásokból nem derül ki, vajon Pasolini személye ihlette-e a meleg kommunista figuráját.) A Pasolini-film forgatásáról szóló könyve, a Giornate di Sodoma megjelentetése után Quintavalle 13 évig nem publikált. Utolsó kötete, az Il memoriale di Pinocchio a halála előtti évben jelent meg. 


Magánélet
Uberto Paolo Quintavalle az abortusz elleni harcáról ismertté vált brit feministát, Josephine Quintavallét (lánykori neve nem található meg az interneten) vette feleségül, akitől öt fia született: Bruno, Sirio, Anteo, Rufo és Livio. Bruno később édesanyjával közösen vett részt a közéletben, Sirio a filmvilágban dolgozott, a speciális effektusok területén, Rufo pedig költészettel foglalkozott. (Anteóról és Livióról nem állnak rendelkezésre további információk.) Quintavalle két nappal a 71. születésnapja után az Egyesült Államokban hunyt el, szívroham következtében. 


BIBLIOGRÁFIA
* 1953: La Festa (All’insegna del pesce d’oro)
* 1956: Segnati a dito (Feltrinelli)
* 1959: Capitale mancata (Feltrinelli)
* 1961: Tutti compromessi (Feltrinelli)
* 1964: Il viaggiatore supercompresso (Longanesi & C.)
* 1976: Giornate di Sodoma (SugarCo Edizioni)
* 1989: Il Dio riciclato (Rizzoli)
* 1993: Le diecimila canzoni di Putai (All’insegna del Pesce d’oro)
* 1994: Milano perduta e le altre commedie (CAMA)
* 1994: Filottete, l'arco e la ferita (La vita felice)
* 1995: In Cerca Di Upamanyu (Feltrinelli)
* 1996: Il memoriale di Pinocchio (Loggia De Lanzi)

FILMOGRÁFIA
* 1975: Salò, avagy Szodoma 120 napja (Salò o le 120 giornate di Sodoma)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése