DACIA MARAINI

Dacia Maraini (Olaszország, Fiesole, 1936. november 13.) olasz írónő Japánban töltötte a gyerekkorát. Különösen szoros kapcsolat fűzte édesapjához, Fosco Maraini etnológushoz. Írói karrierje az 1960-as évek elején kezdődött. Mind a szakma, mind az olvasóközönség tetszéssel fogadta írásait, melyek közül többet is megfilmesítettek. Bár nem tartja magát feministának, munkássága homlokterében a nők helyzete, a női sorsok állnak. Foglalkoztatta a nemi szerepek kérdése, a hatalom és a nők viszonya, a függetlenség, a szabadság, az anyaság, az abortusz és a szexuális devianciák témája. Mindig kritikus szemmel nézte Olaszországot, és mivel gyakran utazik, kívülállóként tud tekinteni hazájára. Célja azonban egyáltalán nem az ország befeketítése a nemzetközi közvélemény szemében, hanem az, hogy ráébressze az olaszokat arra, hogy képesek változtatni a dolgokon, és nagyszerű tetteket véghezvinni egy csodálatos országban. (Szerény véleményem szerint ezt a szemléletet a magyar szellemi élet egynémely képviselője is magáévá tehetné.) Évekig élt együtt Alberto Moraviával, akit 1973-ban Budapestre is elkísért. 2004-ben egyedül járt a magyar fővárosban: a nőknek a kortárs olasz irodalomban betöltött szerepéről tartott előadást az Olasz Kultúrintézetben. 2012-ben egész életműve elismeréseként irodalmi Nobel-díjra jelölték. Ennek fényében különösen sajnálatos, hogy munkássága a magyar olvasók számára jószerivel ismeretlen: csupán egyetlen regénye jelent meg magyar nyelven is. A hatvanas évek második felétől szoros kapcsolat fűzi a színházi és a filmvilághoz is. 1973-ban társ-forgatókönyvíróként vett részt Pasolini Az Ezeregyéjszaka virágai (1974) című filmjének elkészítésében. 

KARRIERTÖRTÉNET 

A gyermekévek 

A toszkán származású író, etnológus, fotóművész és hegymászó Fosco Maraini és a szicíliai nemesi családból származó festőművész, Topazia Alliata di Salaparuta házasságából három lánygyermek született: Dacia 1936-ban, Yuki 1939-ben (meghalt 1995-ben) és Toni 1941-ben. Az anyai nagymama, Sonia Ortúzar Ovalle opera-énekesnő volt. Az apai nagymama, a félig angol, félig lengyel Yoï Pawlowska Crosse írónő Magyarországon született. A Maraini család 1938-ban Japánba költözött, hogy külföldön vészelje át az olasz fasizmus legsötétebb éveit. A világjáró édesapa ugyanis ösztöndíjat kapott a távoli szigetországba, hogy egy veszélyeztetett populációt tanulmányozzon Hokkaidón. Mindazonáltal később kiderült, hogy nem jól döntöttek az utazást illetően. Japán ugyanis Olaszország szövetségese volt a világháborúban, és amikor az olaszok aláírták a fegyverszünetet, a japán hatóságok megpróbálták rávenni a Maraini házaspárt, hogy esküdjenek hűséget Mussolini bábállamának, a Salòi Köztársaságnak. Egymástól függetlenül szólították fel őket a hűségnyilatkozat aláírására, de ezt mindketten megtagadták. Retorzióként internálták őket egy Nagoja melletti koncentrációs táborba három lányukkal együtt. Két rettenetes évet töltöttek a lágerben: éhezés, hideg, bombázások és földrengések közepette teltek napjaik. Családja érdekében Fosco Maraini sajátos áldozatot hozott: a japán becsületkódexet követve a táborparancsnok előtt levágta bal keze kisujját, hogy így bizonyítsa elkötelezettségét a japán kultúra iránt. A parancsnok elfogadta a gesztust, és bár a család nem nyerte vissza a szabadságát, ám a biztos éhhaláltól megmenekültek. Az amerikaiak szabadították ki őket, és nincstelenül, az amerikai hadseregtől kapott ruhákban tértek vissza Olaszországba. Bagheriába (Szicília) mentek, Topazia családjához. A megpróbáltatások sajnos szétzilálták a szülők házasságát, és Fosco Maraini Rómába költözött. Dacia tizennyolc éves korában ment utána. A lány életében meghatározó szerepet játszottak szülei: világpolgár édesapja és örökké elfoglalt, a mindennapi problémáktól leterhelt édesanyja. Daciát érthető módon inkább édesapja életformája vonzotta, hiszen ő is vágyott arra, hogy nagy utazásokat tegyen. Természetesen mélyen szerette és tisztelte az anyját is, de az ő életvitelét nem érezte a magáénak. 

Az első próbálkozások 

Dacia Rómában fejezte be középiskolai tanulmányait, és a fővárosban kezdett dolgozni. Volt levéltáros, fotós asszisztens, titkárnő és újságíró. 1957-ben Marisa Gambardella és Angela Giannitrapani társaságában megalapította a Tempo di letteratura magazint. Rövidesen már a Paragone, a Nuovi Argomenti és az Il Mondo számára is írt. 1959-ben feleségül ment Lucio Pozzi milánói festőművészhez. Házasságuk akkor futott végleg zátonyra, amikor Dacia elvetélt a gyermekével. 1962-ben ismerkedett meg a világhírű íróval, Alberto Moraviával, akinek hosszú évekig volt a társa. Kapcsolatuk jellegéről eltérőek a források: vannak, akik úgy tudják, csupán együtt éltek, mások szerint össze is házasodtak. Az sem egyértelmű a netes infókból, hogy hány évet töltöttek egymás mellett: egyes források szerint 1978-ban szakítottak, mások 1983-ról tudnak. Ami egészen biztos, hogy egymás iránti megbecsülésük és tiszteletük azt követően is megmaradt, hogy a magánéletben különváltak. A Moraviával való ismeretség évében jelent meg Maraini első regénye, a La vacanza a milánói Lerici Kiadónál. A következő évben a torinói Einaudi adta ki a L'età del malessere című kötetét, amellyel elnyerte a nemzetközi Formentor-díjat. 

1966-ban Maraini, Moravia és Enzo Siciliano megalapították a Teatro del Porcospino társulatot, amely kizárólag új olasz darabokat mutatott be. Játszották például Carlo Emilio Gadda, Goffredo Parise, Lorenzo Tornabuoni és Juan Rodolfo Wilcock műveit, de az alapító tagokról sem feledkeztek meg: műsorra került a La famiglia normale (Maraini), a L'intervista (Moravia) és a Tazza (Siciliano). Mondani sem kéne, hogy más források ezt is másként tudják: Maraini és Siciliano mellett az alapító tagok között említik Lorenzo Tornabuoni, Carlotta Barilli, Paolo Bonacelli, Carlo Montagna és Roberto Guicciardini nevét is. Ugyancsak 1966-ban megjelent Maraini első önálló verseskötete, a Crudeltà all'aria aperta, amelyről Guido Pivone, az ismert olasz szerző írt méltató kritikát. A hatvanas évek második felétől Maraini tevékenyen részt vett a feminista mozgalomban, cikkeket írt és szociológiai felméréseket készített a témában. Közben aktív maradt a szépirodalom és a színház területén is. 1973-ban a kizárólag nőkből álló társulat, a Teatro della Maddalena egyik alapító tagja volt. Öt évvel később itt mutatták be a Dialogo di una prostituta con un suo cliente (Egy prostituált párbeszéde kliensével) című darabját, amely összesen húsz országban került színpadra. A három évvel korábbi Maria Stuarda (Stuart Mária) ennél is nagyobb sikert aratott: huszonkét ország színházaiban vették fel a repertoárba. 

Maraini regényei közül az 1972-es Memorie di una ladrát (Egy tolvajnő emlékiratai) érdemes külön megemlíteni, mivel egyrészt filmet is forgattak belőle, másrészt ez a kötet tett oly nagy hatást Pasolinire, hogy felkérte Daciát, vegyen részt Az Ezeregyéjszaka virágai (1974) forgatókönyvének megírásában. Maraini regényeinek megjelenését mindig is fokozott érdeklődés kísérte úgy a szakma, mint a közönség részéről. Számos írásáért kapott különféle rangos irodalmi díjakat: Fregene-díjat az Isolináért (1980), Campiello-díjat a Marianna Ucría hosszú életéért, amelyért „Az év könyve” díjat is megkapta 1990-ben. (Szinte hihetetlen, de on-line források szerint ez az egyetlen regénye, amely magyar nyelven is megjelent.) A Voci (1994) Napoli- és Sibilla Aleramo-díjat kapott, a Buio pedig Strega-díjat. Az Il Treno dell'ultima Notte című könyvének története javarészt Budapesten játszódik az 1956-os forradalom idején. 2001-es kötete, a La nave per Kobe – Diari giapponesi di mia madre gyermekkorának szomorú emlékét idézi fel, a japán fogolytáborban töltött időszakot. Gazdag és igényes irodalmi életművéért Maraini 2011-ben a Man Booker-, a következő évben pedig az irodalmi Nobel-díj egyik esélyese volt. 

Maraini és a film 

Dacia Maraini az 1960-as évek végén került közeli kapcsolatba a filmvilággal. Az eltelt évtizedek alatt több regényét is megfilmesítették, dolgozott forgatókönyvíróként, sőt rendezőként is. Öt évvel a megjelenése után, 1968-ban került filmszalagra a L'età del malessere című regénye Giuliano Biagetti rendezésében, Haydée Politoff, Gabriele Ferzetti, Jean Sorel és Eleonora Rossi Drago főszereplésével. A következő évben már három film főcímén is olvasható volt Maraini neve. Az egyiket (Cuore di mamma, 1969) Salvatore Samperi rendezte, aki 1970-ben újra az írónővel dolgozott az Uccidete il vitello grasso e arrostitelo című filmben. Ugyanebben az esztendőben Dacia Maraini megrendezte élete első és egyetlen játékfilmjét: A hitvesi szerelem (1970) Alberto Moravia egyik regénye alapján készült. A téma tökéletesen illett a feminista írónő érdeklődéséhez, hiszen a női vágyakról szól: vajon mire vágyik egy feleség? Boldog házasságra, az anyagi jólét biztonságára egy kreatív, de kissé unalmas férj mellett, vagy egy szenvedélyes, ám lopott viszonyra? A házaspárt Macha Méril és Tomás Milián játszotta. Érdekesség, hogy Méril hat évvel korábban már szerepelt egy olyan kétrészes filmben (André Cayatte: Házasélet, 1964), amely egy házasságot az egyik részben a férj, a másikban a feleség szemszögéből mutatott be. Maraini egyik legjelentősebb regényét, az 1972-es Egy tolvajnő emlékiratait a következő évben az operatőrként világhírűvé vált Carlo Di Palma rendezte meg élettársa, Monica Vitti főszereplésével. 

A korábban már említett Pasolini-film, Az Ezeregyéjszaka virágai forgatókönyvének megírása Moravia és Maraini sabaudiai házában zajlott körülbelül két héten át, ami nem számít túl hosszú időnek egy ilyen volumenű munkára. A gyorsaság magyarázata egyszerű: a két művész nagyon jól tudott együtt dolgozni, egyetlen hangos szó sem hangzott el közöttük. Pasolini egyébként is halk szavú, szinte már félénk ember volt, aki vitatkozni és érvelni is nyugodt, higgadt hangnemben tudott. Maraini közreműködésére azért volt szüksége, mert Az Ezeregyéjszaka virágaiban a korábbi Pasolini-filmekhez képest több – és főleg dominánsabb – női szereplő van: mindegyikük a női nem, a női lélek sokszínűségét képviseli, amelyet egy írónő gazdagabban, árnyaltabban tud érzékeltetni. Pasolini különösen Zumurrud személyiségének megalkotásában számított Maraini írói tehetségére. Az írónő visszaemlékezései szerint napi 16-17 órát dolgoztak, ezért arra se maradt idejük, hogy ússzanak egyet a közeli tengerben. (Sabaudia a Tirrén-tenger partján fekszik.) A munkamenet szerint délelőtt külön-külön, délután pedig együtt dolgoztak, és olyankor közös nevezőre hozták az elképzeléseiket. Természetesen a végső szó mindig Pasolinié volt, aki azonban sohasem erőszakosan érvényesítette akaratát. Másfél évtized múlva Maraini egy interjúban elmondta, hogy ő a film első változatának forgatókönyvén dolgozott. Ezt a szkriptet Pasolini később már nélküle alakította át: például kihagyott bizonyos történeteket, és elhagyta az eredetileg tervezett keretet. Maraini nem tartotta jó ötletnek a film egyik leghíresebb jelenetét, amikor Aziz egy fallosz formájú nyílvesszővel veszi célba Budúr hüvelyét. Szerinte a két figura közötti érzékeny kapcsolatot megbontja ez a képsor, amely szinte már nemi erőszakkal egyenértékű. Sajnálta azt is, hogy Pasolini mellőzött bizonyos történeteket, különösen Dalila meséjéért fájt a szíve. 

1976-ban Maraini dokumentumfilmet rendezett az abortusz témájáról: az Aborto: Parlano le donne a nők szemszögéből mutatta be ezt a kérdéskört, egyértelmű célzásként arra, hogy ebben elsősorban az ő véleményüknek kéne érvényesülnie, nem a döntéshozó férfiakénak. Érdemes megjegyezni, hogy az abortusz témájában Maraini és Pasolini nézetei nem egyeztek: az írónő támogatta, barátja viszont ellenezte a terhességmegszakítást. Maraini 1977-ben az afrikai nők helyzetéről forgatott egy háromrészes dokumentumfilmet Ritratti di donne africane címmel. Az afrikai kontinensen úgy Pasolini, mint Moravia társaságában is megfordult, és a fekete földrész igen mély benyomást tett rá. Kevésbé köztudott – IMDb-s filmográfiájában például nyoma sincs –, hogy Maraini az 1970-es évek végén Super 8-as filmre néhány kísérleti alkotást is forgatott. A legérdekesebb, a Mio padre amore mio (1979) rajongva szeretett édesapjáról szól. 1978-ban Sofia Scandurra Io sono mia címmel filmesítette meg Maraini Donna in guerra című regényét. A főszerepeket Stefania Sandrelli, Maria Schneider, Michele Placido és Francisco Rabal játszották. Az opusz tökéletesen tükrözi az írónő és a rendezőnő feminista beállítottságát: a főszereplő tanárnő egy Földközi-tengeri nyaralás alkalmával megismerkedik más asszonyokkal, és tapasztalatai hozzásegítik ahhoz, hogy megváltozzon a hozzáállása hímsoviniszta férjéhez. 

1983-ban Marco Ferreri ültette át filmvászonra a Piera története című könyvet, melyet Maraini a barátnőjével, Piera Degli Espostival írt. Mindkét szerző részt vett a forgatókönyv megírásában is. A keresztnevek azonossága nem a véletlen műve, hiszen a történet valóban Piera Degli Esposti életén alapul. Piera édesapja a szabadság eszméjének lelkes híve, anyja inkább az érzéki örömöket keresi. Amolyan „se veled, se nélküled” kapcsolatban élnek. Piera megpróbálja minél előbb kialakítani saját életét annak reményében, hogy kívülállóként jobban megérti majd a szüleit. A házaspárt a német Hanna Schygulla és az olasz Marcello Mastroianni, Pierát a francia Isabelle Huppert játszotta. Az 1983-as cannes-i filmfesztiválon Hanna Schygulla a legjobb női alakítás díját vehette át az anya megformálásáért. (Mulatságos érdekesség, hogy amikor öt évvel később Schygulla és Mastroianni újra összekerült Sándor Pál Miss Arizona című filmjében, Koltai Tamás kritikus ezt írta róluk: „Két tökéletesen ellentétes technikájú, nehezen összeillő színész.”) A Piera története szép sikert aratott Európában, de a magyar mozikba nem jutott el, ahogyan Ferreri következő alkotása, A jövő a nő (1984) sem. A főszereplő házaspárt (Niels Arestrup és ismét Hanna Schygulla) szoros érzelmi kötelék fűzi össze. Harmadikként jelenik meg életükben az állapotos Malvina (Ornella Muti), aki teljes szabadságban, kötöttségek nélkül él. Malvina életfelfogása és a születendő gyermek a házaspár életét is felbolygatja. 

Csehov klasszikusa, a Három nővér modernizált változatát Maraini a film rendezőnőjével, a német Margarethe von Trottával közösen írta. (Modernizálásról lévén szó, az alkotók megváltoztatták a címet, a magyar forgalmazók azonban „visszakeresztelték” a művet.) Trotta akkoriban Olaszországban élt és alkotott, ám korábbi sikeres műveinek aktuálpolitikai töltetét nem sikerült átmentenie olasz filmjeibe. A kritikusok sajnálkozva állapították meg, hogy a Három nővér sem az olasz valóságról, sem általában a nők helyzetéről nem mond semmi érdekeset és fontosat. Azt viszont nem szabad említetlenül hagyni, hogy a főszereplő színésznők (Fanny Ardant, Greta Scacchi és Valeria Golino) árnyalt alakítást nyújtottak. A La bocca (1990) – rendező: Mara Bronzoni és Luca Verdone – főszereplőjét, a restaurátor Alexandrát a Kulturális Minisztérium egy nemesi család pazar villájába küldi egy értékes freskó megmentése érdekében. Alexandra szomorúan tapasztalja, hogy a családtagok alig várják az idős mátriárka halálát, hogy osztozhassanak az örökségen, és a legkevésbé sem érdekli őket, hogy mekkora kulturális értéket fognak elherdálni. Alexandrát a hatvanas évek gyönyörű amerikai filmsztárja, Raquel Welch nem kevésbé szépséges lánya, Tahnee játszotta, a fiatal grófot pedig a tragikus sorsú szívtipró, Rodney Harvey személyesítette meg. A Marianna Ucría hosszú életéből Roberto Faenza forgatott filmet 1997-ben Emmanuelle Laborit, Bernard Giraudeau, Laura Morante, Philippe Noiret és Laura Betti főszereplésével. Az opusz jelentős szakmai sikert aratott: Tonino Delli Colli operatőr megkapta érte a rangos David di Donatello-díjat, melyet Danilo Donati két kategóriában (legjobb díszlet, legjobb jelmez) is átvehetett. (Saját kategóriájában mindkét művész megkapta az Ezüst Szalag-díjat is.) A filmet, a rendezőt és az egyik mellékszereplőt (Eva Grieco) szintén jelölték a díjra. Maraini Voci című regényét 2000-ben Franco Giraldi adaptálta filmvászonra. A bűnügyi fordulatokat sem nélkülöző történet középpontjában természetesen ismét nők állnak. 

BIBLIOGRÁFIA

Regények 

* 1962: La vacanza (Milánó, Lerici) 

* 1963: L'età del malessere (Torino, Einaudi) 

* 1967: A memoria (Milánó, Bompiani) 

* 1972: Memorie di una ladra (Milánó, Bompiani) 

* 1975: Donna in guerra (Torino, Einaudi) 

* 1980: Isolina. La donna tagliata a pezzi (Milánó, A. Mondadori) 

* 1981: Lettere a Marina (Milánó, Bompiani) 

* 1984: Il treno per Helsinki (Torino, Einaudi)

* 1990: La lunga vita di Marianna Ucrìa (Milánó, Rizzoli) (Magyar nyelven: Marianna Ucría hosszú élete. Székely Éva fordítása. Budapest, 1998, Helikon) 

* 1993: Bagheria (Milánó, Rizzoli) 

* 1994: Voci (Milánó, Rizzoli) 

* 1997: Dolce per sé (Milánó, Rizzoli) 

* 2001: La nave per Kobe. Diari giapponesi di mia madre (Milánó, Rizzoli) 

* 2004: Colomba (Milánó, Rizzoli) 

* 2007: Il gioco dell'universo. Dialoghi immaginari tra un padre e una figlia (Fosco Marainival) (Milánó, A. Mondadori) 

* 2008: Il treno dell'ultima notte (Milánó, Rizzoli) 

* 2011: La grande festa (Milánó, Rizzoli) 

* 2012: L'amore rubato (Milánó, Rizzoli) 

* 2013: Chiara d'Assisi. Elogio della disobbedienza (Milánó, Rizzoli)
* 2015: La bambina e il sognatore (Milánó, Rizzoli)
* 2017: Tre donne. Una storia d'amore e disamore (Milánó, Rizzoli)

Novellák 

* 1968: Mio marito (Milánó, Bompiani) 

* 1990: L'uomo tatuato (Nápoly, A. Guida) 

* 1994: La ragazza con la treccia (Róma, Viviani) 

* 1994: Mulino, Orlov e Il gatto che si crede pantera (Viterbo, Stampa alternativa) 

* 1999: Buio (Milánó, Rizzoli) 

* 2006: Un sonno senza sogni; Gita in bicicletta a Mongerbino (Bagheria, Drago) 

* 2007: Ragazze di Palermo (Milánó, Corriere della Sera) 

* 2009: La ragazza di via Maqueda (Milánó, Rizzoli) 

* 2010: La seduzione dell'altrove (Milánó, Rizzoli)
* 2013: Gita a Viareggio (Róma, Fahrenheit 451)
* 2017: Telemaco e Blob. Storia di un'amicizia randagia (Milánó, Rizzoli)

Gyerekmesék 

* 1996: Storie di cani per una bambina 

* 2001: La pecora Dolly 

* 2001: Liguori può...tu non può 

* 2012: La notte dei giocattoli (Daniele Gud Bonomóval) 

Költemények 

* 1960: Botta e risposta poetica... o quasi (Nicolò Marainival) (Róma, Tip. editrice dell'Orso) 

* 1966: Crudeltà all'aria aperta (Milánó, Feltrinelli) 

* 1974: Donne mie (Torino, Einaudi) 

* 1978: Mangiami pure (Torino, Einaudi) 

* 1982: Dimenticato di dimenticare (Torino, Einaudi) 

* 1991: Viaggiando con passo di volpe (Milánó, Rizzoli) 

* 1998: Se amando troppo (Milánó, Rizzoli)
* 2009: Notte di capod'anno in ospedale (Róma, Lepisma)

Színdarabok 

* 1970: Il ricatto a teatro e altre commedie (Torino, Einaudi) 

* 1973: Viva l'Italia (Torino, Einaudi) 

* 1974: La donna perfetta (Velence, La Biennale) 

* 1975: La donna perfetta seguito da Il cuore di una vergine (Torino, Einaudi) 

* 1976: Don Juan (Torino, Einaudi) 

* 1978: Dialogo di una prostituta con un suo cliente. Con un dibattito sulla decisione di fare il testo e la preparazione dello spettacolo (Padova, Mastrogiacomo-Images 70)
* 1981: I sogni di Clitennestra e altre commedie (Milánó, Tascabili Bompiani)
* 1982: Lezioni d'amore e altre commedie (Milánó, Bompiani)
* 1987: Stravaganza (Róma, Serarcangeli)
* 1988: Paura e amore (Margarethe von Trottával és Laura Novatival) (Milánó, A. Mondadori)
* 1991: Erzbeth Bathory; Il geco; Norma 44 (Róma, Editori & Associati)
* 1992: Veronica, meretrice e scrittora (Milánó, Bompiani)
* 1995: La casa tra due palme (Salerno, Sottotraccia)
* 2001: Maria Stuarda. Mela, Donna Lionora giacubina, Stravaganza, Un treno, una notte (Milánó, Biblioteca universale Rizzoli)
* 2001: Teatro anni Novanta (Milánó, Biblioteca universale Rizzoli)
    I.: Veronica, meretrice e scrittora. La terza moglie di Mayer, Camille
   II: Memorie di una cameriera. Storia di Isabella di Morra raccontata da Benedetto Croce, I 
        digiuni di Catarina da Siena
* 2011: Per Giulia (Róma, Perrone)
* 2011: Per proteggerti meglio, figlia mia (Róma, Perrone)
* 2011: In viaggio da Itaca (Gabriele Marchesinivel) (Cesena, Il ponte vecchio)
* 2012: Lettere d'amore (Róma, Perrone)
* 2013: Teresa la ladra (Róma, Perrone)
* 2015: Passi affrettati (Róma, Perrone)

Forgatókönyv 

* 1969: Cuore di mamma (Milánó, Forum) 

Esszék 
* 1974: Fare teatro. Materiali, testi, interviste (Milánó, Bompiani)
* 1980: Suor Juana, in suor Juana Inés de la Cruz, Risposta a suor Filotea (Torinó, La Rosa)
* 1987: La bionda, la bruna e l'asino (Milánó, Rizzoli)
* 1993: Cercando Emma (Milánó, Rizzoli)
* 1993: Il sommacco. Piccolo inventario dei teatri parlermitani trovati e persi (Palermo, Flaccovio)
* 1996: Un clandestino a bordo, Roma, Gabriele e Mariateresa Benincasa (Milánó, Rizzoli)
* 1997: Dizionarietto quotidiano. Da „amare” a „zonzo”, 229 voci raccolte da Gioconda Marinelli (Milánó, Bompiani)
* 1999: Giromondo (Enzo Biagival) (Modena, Panini)
* 2000: Fare teatro. 1966–2000. 2 kötet (Milánó, Rizzoli)
* 2000: Amata scrittura. Laboratorio di analisi letture proposte conversazioni (Milánó, Rizzoli)
* 2003: Madri e figlie. Ieri e oggi (Anna Salvóval e Silvia Vegetti Finzivel) (Róma–Bari, Laterza)
* 2005: Dentro le parole. Aforismi e pensieri (Cava de' Tirreni, Marlin)
* 2006: I giorni di Antigone. Quaderno di cinque anni (Milánó, Rizzoli)
* 2007: Passi affrettati (Pescara, Ianieri)
* 2009: Sulla mafia. Piccole riflessioni personali (Róma, Perrone)
* 2013: Il sogno del teatro. Cronaca di una passione (Eugenio Murralival) (Milánó, BUR Rizzoli)
* 2015: La mia vita, le mie battaglie (Joseph Farrell-lel) (Pisa, Della Porta)
* 2016: Se un personaggio bussa alla mia porta. „Come si racconta...” (Róma, Rai Eri)
* 2018: Il diritto di morire (Claudio Volpéval) (Milánó, SEM – Società Editrice Milanese)

Beszélgetések 

* 1973: E tu chi eri? Interviste sull'infanzia (Milánó, Bompiani) 

* 1975: Wanda Raheli. Giovedi 19 giugno 1975 (Róma, Seconda Scala) 

* 1980: Storia di Piera (Piera Degli Espostival) (Milánó, Rizzoli) 

* 1986: Il bambino Alberto (Milánó, Rizzoli) 

* 2003: Piera e gli assassini (Piera Degli Espostival) (Milánó, Rizzoli) 

* 2010: Il volto delle donne – Conversazione con Dacia Maraini (Edizioni della Sera) 

* 2013: Il passaggio dell'orso – Festival Letteratura Mantova 

FILMOGRÁFIA 

Mint író és forgatókönyvíró 

* 2000: Voci 

* 1997: Marianna Ucrìa 

* 1990: La bocca 

* 1988: Három nővér (Paura e amore) 

* 1984: A jövő a nő (Il futuro e donna) 

* 1983: Piera története (Storia di Piera) 

* 1978: Io sono mia 

* 1977: Ritratti di donne africane (tévés dokumentumfilm) 

* 1976: Aborto: Parlano le donne (dokumentumfilm) 

* 1976: Abrami in Africa (tévés dokumentumfilm) 

* 1974: Az Ezeregyéjszaka virágai (Il fiore delle mille e una notte) 

* 1973: Teresa, a tolvaj (Teresa la ladra) 

* 1970: A hitvesi szerelem (L'amore coniugale) 

* 1970: Uccidete il vitello grasso e arrostitelo 

* 1969: La donna invisibile 

* 1969: Certo, certissimo, anzi... probabile 

* 1969: Cuore di mamma 

* 1968: L'età del malessere 

Mint rendező 

* 1979: Giochi di latte (kísérleti film) 

* 1979: Mio padre amore mio (kísérleti film) 

* 1978: La bella addormentata nel bosco (kísérleti film) 

* 1977: Ritratti di donne africane (tévés dokumentumfilm) 

* 1976: Aborto: Parlano le donne (dokumentumfilm) 

* 1970: A hitvesi szerelem (L'amore coniugale) 

Mint szereplő 

* 2013: Io sono nata viaggiando (dokumentumfilm) 

* 2013: Caro Paolo (rövidfilm) 

* 2013: Tutte le storie di Piera (dokumentumfilm) 

* 2012: Kulturzeit (tévésorozat) 

* 2007: Sophia: Ieri, oggi, domani (dokumentumfilm) 

* 1997: Tutte le donne di Fassbinder (tévés dokumentumfilm) 

* 1990: Middonaito jânaru (tévésorozat)