SZANAA FALAI

A Szanaa falai című dokumentumfilmet Pasolini közvetlenül a Dekameron (1971) forgatásának befejezése után készítette a megmaradt nyersanyag felhasználásával. A jemeni főváros közelében vették fel ugyanis a Dekameron egyik történetét, Alibech pikáns meséjét, amelyet Pasolini végül kihagyott a végső változatból. A dokumentumfilmmel a rendező az UNESCO figyelmét akarta felhívni Szanaa felbecsülhetetlen kulturális értéket jelentő óvárosára, amelyet a lerombolás veszélye fenyegetett. A világszervezet malmai azonban lassan őröltek, mert Szanaa óvárosát csak 1986-ban nyilvánították a világörökség részévé. Pasolini 1973-ban ott forgatta Az Ezeregyéjszaka virágai (1974) című filmjének néhány jelenetét is. 

PASOLINI A SZANAA FALAIRÓL 

„Nagyon fontosnak tartottam ezt a dokumentumfilmet. Lehet, hogy szakmai ártalom, de teljesen a sajátomnak éreztem Szanaa problémáját. A falait lepraként felmorzsoló pusztulás olyan fájdalommal, dühvel, a tehetetlenség érzésével és ugyanakkor lázas tettvággyal töltött el, hogy muszáj volt filmre vennem.” 

A VÁROS TÖRTÉNETE 

Szanaa földrajzi koordinátái: északi szélesség 15 fok 20 perc, keleti hosszúság 44 fok 20 perc. A város 2300 méterrel a tengerszint felett található, egyike a legmagasabban fekvő fővárosoknak. Egy 2015-ös adat szerint lakosainak száma: 2 957 000 fő. Szanaa az egyik legrégebbi lakott hely a világon. A legenda szerint Noé fia, Sém alapította, ezért egy ideig Madinat Samnak (Sém városa) nevezték. Az ősi időkben már Azal néven ismerték, ami utalás Uzalra, Sém dédunokája, Joktán fiára. A jelenlegi név alighanem a „jól megerősített” kifejezés dél-arab megfelelőjéből származik. A várost ugyanis egy 12 kilométer hosszú, 10 méter magas és 5 méter vastag védműrendszer vette körül, ennek nyolc kapuját éjszakára bezárták, és katonák őrizték. Mohammed al-Hamdani X. századi arab történész szerint ezeket a falakat a II. század második felében élt szabeus uralkodó, Sha'r Awtar emeltette: ő építtette a Ghumdan-palotát is, Szanaa egyik büszkeségét. Elhelyezkedése miatt Szanaa két fontos kereskedelmi útvonalat kötött össze, Adent és Mekkát, ezért egyre nagyobb jelentőségre tett szert. Az utolsó himjarita király, Yousef Athar (Dhú Nuvász) uralma idején Szanaa volt az etióp alkirályok fővárosa. Meghatározó szerepét az iszlám korszakban sem veszítette el. A X. századból származó feljegyzések külön hangsúlyozzák Szanaa tisztaságát, és Ibn Ruszta, korabeli arab földrajztudós szerint nincs nála nagyobb, népesebb, gazdagabb és előkelőbb város, ízletes ételei is páratlanok. 1175-ben Szanaa egyiptomi fennhatóság alá került, ami kedvezően hatott a város fejlődésére annak ellenére, hogy a hódítók Taizzt választották fővárosnak. A XVI. század első felében Jement az oszmánok hódították meg. Özdemir pasa csapatai 1547-ben foglalták el Szanaát, ám a város megőrizhette kulcspozícióját a nemzetközi kereskedelemben. A XVII. század elején a zajdi imámok Al-Mu'ayyad Muhammad vezetésével elűzték a törököket, akik azonban a XIX. században egyre nagyobb sikerrel nyerték vissza egykori jemeni pozícióikat. Szanaa 1872-ben került újra török kézre. A megszállás fejlődést hozott: új utak, iskolák, kórházak épültek. 

A XX. század elejére az oszmán befolyás ismét jelentősen mérséklődött. 1904-ben Yahya Hamid Muhammad ed-Din zajdi imám vette át a hatalmat Észak-Jemenben, és megkezdte az elszigetelődés politikáját úgy a nemzetközi, mint az arab világban. Fellépett a liberális mozgalmak ellen, leállította az infrastrukturális fejlesztéseket Szanaában és az ország egyéb részein. Intézkedéseinek következményeként Szanaa lett a kormányellenes mozgalmak középpontja. Jemen fejlődése évtizedekre megállt. Yahya könyörtelenül elfojtotta a lázadásokat, és kivégeztette az ellenállók vezetőit. A hatalmat 1948-ban a fia, Ahmad bin Yahya Hamidaddin örökölte, aki folytatta apja korszerűtlen politikáját. Az új uralkodó még abban az évben Taizzba helyezte át a székhelyét. A következő években Szanaa zsidó lakosságának java Izraelbe települt át. A nyugati világban egyáltalán nem örültek annak, hogy Jemen a kommunista országokkal barátkozik, főleg a Szovjetunióval és Kínával. Mire Ahmad belátta, hogy elengedhetetlenek a gazdasági és politikai reformok, már késő volt. Szanaában tüntetések követték egymást, zavargások törtek ki, a lázadók gyorsabb reformokat követeltek. Egy héttel Ahmad 1962-ben bekövetkezett halála után észak-jemeni katonatisztek egyiptomi támogatással megdöntötték a királyság intézményét. Szanaa ekkor ismét visszanyerte fővárosi rangját. A szomszédos Szaúd-Arábia nem nézte jó szemmel a jemeni fordulatokat, és a városi lakosság ellen lázította a vidéken élő jemeni törzseket. Több évig tartó polgárháború tört ki, melyet a főváros ősi emlékei is megsínylettek. 1968-ban a királypártiak és a köztársaságiak megállapodást kötöttek, de a belpolitikai helyzet csak az 1970-es évek közepén rendeződött. 1990. május 22-én Észak- és Dél-Jemen Jemeni Köztársaság néven egyesült. Az új állam fővárosa Szanaa lett, amelynek rohamosan nőtt a lakossága, ám az infrastruktúra ezzel nem bírt lépést tartani, és különösen az ivóvízellátással támadtak rendszeres problémák. Az Arab Liga 2004-ben Szanaát választotta az arab világ kulturális fővárosává. 2012. május 21-én egy öngyilkos merénylő bombatámadást hajtott végre a városban, és 120 ember halálát okozta. A megingott belpolitikai helyzetben sokan úgy vélik, Szanaa világöröksége ismét komoly veszélyben van. Jemen ugyanis támogatja a nyugati világot a nemzetközi terrorizmus, különösen az al-Kaida elleni harcban, emiatt azonban a terroristák egyik kiemelt célpontjává vált. 

KELETKEZÉSTÖRTÉNET 

Ellentmondó információk 

A Szanaa falai keletkezési idejével kapcsolatban számos ellentmondó információ lelhető fel a Pasolinivel foglalkozó on- és off-line szakirodalomban. Az IMDb például nagyon sokáig 1964-re datálta a filmet: egy ideje javították ezt az információt, de például a lengyel Filmweb oldalán még mindig az 1964-es évszám található. Otto Schweitzer Pasolini-monográfiája 1973-as dátumot ad meg, Nico Naldini szerint pedig a rövidfilmet Az Ezeregyéjszaka virágai jemeni forgatásához kapcsolódva készítették. Ez az állítás olvasható a lengyel Wikipédián – ahol a Szanaa falait tévesen fekete-fehér alkotásként tartják nyilván –, sőt még a rendezővel foglalkozó legnagyobb weboldalon is. A fenti információkról viszonylag könnyen – részben egyszerű logikával – kideríthető, hogy tévesek. Pasolini 1966-ig még a nagyfilmjeit is fekete-fehérben forgatta, vagyis színes nyersanyag akkoriban nem is maradhatott a forgatásokról, az 1964 tehát egész biztosan téves dátum. Az Ezeregyéjszaka virágai egy részét tényleg Jemenben vették fel, de a munka ott még nem ért véget, vagyis nem lehetett tudni, mennyi nyersanyag marad majd. A játékfilmet mellesleg Giuseppe Ruzzolini fényképezte, a Szanaa falai operatőrje azonban Tonino Delli Colli, aki elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni Az Ezeregyéjszaka virágait, ezért kizárt, hogy a dokumentumfilm miatt 1973-ban mégis Jemenbe tudott volna utazni. A Dekameron forgatása – Delli Collival a kamera mögött – 1970 októberében viszont valóban Jemenben ért véget, ámbár az ott felvett jelenetet (Alibech meséje) végül kivágták a hivatalos verzióból, és az azóta valahol elveszett. Naldini egyébként épp Pasolini szavaival akaratlanul is cáfolja könyve állítását a Szanaa falai keletkezési körülményeiről. A rendező ugyanis ezt mondja: „Az volt az utolsó vasárnapunk Észak-Jemen fővárosában, Szanaában.” A Dekameron utolsó dokumentált forgatási napja, 1970. október 18-a pedig valóban vasárnapra esett. Mellesleg ellentmondóak a Szanaa falai játékidejére vonatkozó információk is: néhol tizenhat, máshol tizenhárom percesként említik. Tény, hogy a filmnek tulajdonképpen két változata van, de a bővített verzió játékideje is csak néhány másodperccel haladja meg a tizenhárom percet. (A Magyar Televízió az új évezredben a bővített változatot mutatta be.) 

Miről szól a film? 

A dokumentumfilm bevezetéseként a narrátor – maga Pasolini – röviden felvázolja Szanaa történelmét és a jelenlegi helyzetet. Egy évtizeddel a forgatás előtt Jemen még középkori ország volt, amelynek történelme évszázadokra megállt. Az 1960-as években a köztársaságiak és a királypártiak között kitört polgárháború (1962–1969) az előbbiek győzelmével ért véget. Jemen történelme ismét mozgásba lendült, de a harcok megtizedelték a fiatalságot. A katonák és a munkások között sok a gyerek. A jemeniekben feltámadt a modernizálás, a haladás iránti vágy, amely azonban kívülről érkezett hozzájuk, nem maguk fogalmazták meg ezt az igényt. A köztársasági forradalom tulajdonképpen egy szocialista forradalom volt, amely a harmadik világban akkoriban nem volt ritka. Elsőként a kínaiak érkeztek, akik utakat építettek előbb a tengerparttól Szanaáig, majd onnan észak felé. Ezek az utak elhozták az országba az ipari civilizáció fogyasztói javait, ám Jemen szegény ország, ezért csak másodosztályú fogyasztási javakat tud vásárolni, mindazonáltal a fejlődés, a haladás iránti vágy töretlen maradt. A köztársaságiakat támogató egyiptomi elnöknek, Gamal Abden-Nasszernak (1918–1970) köszönhetően kezdett kialakulni a nemzeti struktúra, megépült a Parlament, a fontosabb minisztériumok, a Köztársasági Elnök Hivatala. Bár Nasszer katonai akciója megosztotta a közvéleményt, halálát mégis nemzeti gyász követte Jemenben, fekete zászlók lobogtak mindenfelé. (Nasszer nem egész egy hónappal a dokumentumfilm forgatása előtt hunyt el.) 

Szanaa falakkal övezett óvárosa 1970-ben szinte még érintetlen volt. Pasolini szerint egy középkori város benyomását keltette, amely kiterjedését tekintve az olaszországi Spoletóhoz hasonlított. Azzal ellentétben viszont Szanaa megmaradt olyannak, amilyen évszázadokkal azelőtt volt, és ebben szinte egyedülállónak számított a világon. Stílusát tekintve a város talán rusztikus, szépségét illetően azonban nem marad el Velence, Urbino, Prága vagy Amszterdam mögött. Az új jemeni uralkodó osztály szégyellte az óvárost, mert szegény és piszkos, és hallgatólagosan eldöntötte a lerombolását a „modernizálás” jegyében. Ezek a „korszerűsítő”, „haladó” elképzelések mellesleg korántsem kizárólag Jemenre jellemzőek, hanem például Olaszországra is, ahol az Orte környéki új építkezések teljesen tönkretették a panorámát. Pasolini kijelentette, hogy a modernizáció szempontjából Olaszországnak már vége, de Jemen talán még megmenthető. A filmmel az UNESCO-hoz fordul, hogy segítsen megmenteni Szanaa óvárosát a pusztulástól, amely a falak lerombolásával már megkezdődött. A világszervezet segítsen tudatosítani a jemeni emberekben identitásukat és országuk értékét, és akadályozza meg a szánalmas spekulációkat egy olyan országban, ahol senki nem emel szót azok ellen. Tudatosítsa, hogy Szanaa az egész emberiség közös kincse, és annak is kell maradnia. A jemeni uralkodó osztállyal meg kell értetni, hogy az ország egyetlen kincse a szépsége. Még nem késő, Jemen még nem követte el azokat a hibákat, mint más országok.

A film utóélete 

A Szanaa falai nem került be a hivatalos forgalmazásba, csupán egyetlenegyszer vetítette a RAI olasz televízió 1971. február 16-án. Noha a dokumentumfilmben Pasolini Olaszországot már menthetetlennek nevezte a kulturális emlékek méltó megőrzése terén, később mégis kísérletet tett arra, hogy hazája érdekében is állást foglaljon. 1973-ban forgatta a RAI dokumentumfilm-sorozata számára a Pasolini e … la forma della città című alkotását, amely 1974. február 7-én került adásba. Ebben két olasz város, Orte és Sabaudia érdekében emelt szót. Mindkét helyhez személyes kötődése is volt: Orte közelében emelkedett az a torony, ahol a Máté evangéliuma (1964) egyik jelenetét forgatta. Pasolini megvásárolta és felújíttatta az épületet. Jó barátja, Alberto Moravia házat bérelt a tengerhez közeli Sabaudiában. Ebben a villában íródott Az Ezeregyéjszaka virágai forgatókönyve Moravia akkori felesége, Dacia Maraini közreműködésével, de a művész házaspár gyakran vendégül látta Pasolini édesanyját is. Az Ezeregyéjszaka virágai mozipremierjéhez kapcsolódva 1974. június 20-án újra bemutatták a Szanaa falait. Erre az alkalomra Pasolini utólag a filmbe illesztett egy rövid részletet a Pasolini e … la forma della città Ortéval foglalkozó jelenetéből. (Egyes források szerint egy abban fel nem használt képsort hasznosított.) Az volt a célja, hogy egyértelmű párhuzamot vonjon a két várost fenyegető veszély között.

Szanaa óvárosának sorsa csak az 1980-as években rendeződött megnyugtatóan. 1984-ben az UNESCO nemzetközi kampányt indított az óváros megőrzése és helyreállítása érdekében. 1986-ban az óvárost a világörökség részévé nyilvánították. 1988. április 6-án egy hivatalos olasz küldöttség utazott Szanaába. A küldöttek között volt a későbbi miniszterelnök, Romano Prodi – akkor még az IRI (Istituto per la Ricostruzione Industriale = Az Ipari Rekonstrukció Hivatala) elnöke – és Umberto Sisinni, a Kulturális Minisztérium főigazgatója. A Pasolini Alapítványt a néhai művész hűséges barátja, Laura Betti, valamint Enzo Siciliano és Francesca Sanvitale képviselte. A kilenc nemzet összefogásával megvalósított felújítási projektet az olaszok kezdték, a két évig tartó munkálatok költségei tizenöt milliárd lírára rúgtak. A Szanaa falai arab felirattal ellátott kópiáját a projekt vezetője ünnepség keretében adta át a város megmentéséért felelős kormánybiztosnak, Abdul-Rahman Al-Haddadnak. Köszönőbeszédében a jemeni tisztviselő kihangsúlyozta, hogy soha el nem múló hálával tartoznak Pasolininek, aki először hívta fel a világ figyelmét Szanaára, és akinek szenvedélyes kiállása nélkül a felbecsülhetetlen értékű óváros alighanem elpusztult volna. 1988. szeptember 6-án a Velencei Filmfesztivál zsűrije a tízmillió lírás Pier Paolo Pasolini-díjat Abdul-Rahman Al-Haddadnak adta azzal a céllal, hogy hozzájáruljanak a Samsarah Yanhya Bin Quasim szálló felújításához, amely annak idején a művész szanaai szálláshelyéül szolgált.

ÍGY LÁTTAM ÉN 

A Szanaa falai Pasolini aktív közéleti tevékenységének talán még szervesebb részét alkotja, mint rendezői életművének. Kis túlzással azt is mondhatnám, többet ért el vele, mint a játékfilmjeivel együttvéve, bár az eredményeket sajnos ő maga már nem érte meg. Pasolini vonzódása a harmadik világ iránt mindazonáltal jóval korábban kezdődött, valószínűleg akkor, amikor Palesztinában keresett forgatási helyszíneket a Máté evangéliuma című filmjéhez. Ebben a blogban többször esett szó arról, hogy a művész mily kitartóan (és egyre reménytelenebbül) próbálta megtalálni azt az archaikus tisztaságot és egyszerűséget, amelynek élményét Friuliban töltött gyermekkorának időszakából hozta magával. Az Élet trilógiája filmjei is ezen törekvés jegyében születtek: a „politikailag öntudatlan” népet Pasolini előbb Nápolyban (Dekameron), aztán a vidéki Angliában (Canterbury mesék), majd a harmadik világ országaiban (Az Ezeregyéjszaka virágai) vélte megtalálni. Különös módon Szanaa azért is tetszett neki annyira, mert Velencére emlékeztette, csak éppen a jemeni város nem vízre, hanem homokra épült. A Szanaa falai nem hasonlít a turisták által készített amatőr úti filmekre: Delli Colli kamerája kitűnően adja vissza a város hangulatát, fenségességét, nyomorúságát és kiszolgáltatottságát, Pasolini pedig vérbeli filmesként pontosan tudja, mikor kell a narrációval fokozni a hatást, és mikor elég hagyni, hogy a képek önmagukért beszéljenek. A filmesekkel kapcsolatban még ma is az a – nem is teljesen alaptalan – képzet él az emberekben, hogy egy stáb egy sáskahadhoz hasonló: ahonnan elvonul, ott a pusztulás nyomait hagyja maga után. Ennek fényében különösen elismerésre méltó, hogy Pasolini mind filmesként, mind közéleti szereplőként milyen körültekintő figyelmet szentelt annak, hogy az emberiség kultúrkincseit természetes állapotukban mutassa meg, és hívja fel a figyelmet a védelmükre. A rövidfilmbe utólag beillesztett ortei képsorok hatásosan érzékeltetik, hogy Pasolini aggodalma a kulturális értékek pusztulása miatt sajnos nem kizárólag jemeni, hanem globális probléma volt már akkor is, és sajnos az maradt az új évezredben is.

SZANAA FALAI (Le mura di Sana, 1971) – színes olasz dokumentumfilm. Játékidő: 13 perc. A kommentárt írta, elmondja és a filmet rendezte: Pier Paolo Pasolini. Operatőr: Tonino Delli Colli és Sebastiano Celeste. Vágó: Tatiana Casini Morigi. Producer: Franco Rossellini. Gyártó: Rosima Anstalt. Bemutató: 1971. február 16.

VIDEÓ 

Szanaa falai (a teljes film magyar nyelven)